Vadnai László – Márkus Alfréd – Harmath Imre: A csúnya lány

Újpest Színház

Nyíregyházi Mandala Dalszínház vendégjátéka

 

A tavaszi bérlet negyedik előadásaként láthatták a nézők május 13-án este az Újpest Színháznak is helyet adó Ady Endre Művelődési Központ nagytermében ezt az énekes-táncos vígjátékot. A csúnya lány még a régi típusú kisoperettek közé tartozik, közel három óráig tart, ugyanis három felvonásból és négy képből áll. Szerzőként Vadnai László, Márkus Alfréd és Harmath Imre jegyzi, mindegyikük a két világháború közötti színház-és filmművészet kipróbált, sikergyártó mesteremberei közé tartozik. A csúnya lánynak1930-ban volt a premierje a Fővárosi Művész Színházban, és azóta se szeri, se száma a bemutatóknak, mert semmiféle szempontból nem lehet mellélőni vele, régiessége, szereplőinek elavult karaktere ellenére a ma embere is igen kedveli, és mindig táblás házak előtt megy. Zárójelben: hol vannak manapság eltartott, unatkozó, szeretőket tartó úri dámák és finnyás, férjvadász kisasszonyok? A szebbik nem mai képviselői dolgozó és háztartást vezető nők, akik azt sem tudják, hol áll a fejük, és délután, ha hazaérnek, mihez kapjanak. A darab közel 90 éve tartó diadalútjának egyszerű oka van: olyan viszonyrendszert ábrázol, ami minden korban azonos, évszázadok alatt is alig-alig változott, és ez pedig nem más, mint a férfi-nő közötti örökérvényű kapcsolat. A vadászösztönű teremtés koronái egyik nőtől a másikig csaponganak, Éva lányai azonban az állandóságot keresik. A komédia másik vonzereje, hogy a 21. század embere is szeret felszabadultan kacagni, jókedvű lenni. Nem igénylik folyton-folyvást a borongást, a nehéz társadalmi helyzetekkel való szembenézést meg a mosdatlan szájú beszédet. A Nyíregyházi Mandala Dalszínház a közelmúltban felújította A csúnya lányt, ezt a produkciót hozták el a főváros IV. kerületébe, és itt is rajongtak érte a nézőteret zsúfolásig megtöltő újpestiek, vastapssal jutalmazták a közreműködő művészeket, alig akarták leengedni őket a színpadról.

Lényegre törő és sarkos fogalmazásban ez a darab nem szól semmiről, ha kerekebb és elnézőbb szavú ez a meghatározás, akkor bátran ki lehet jelenteni, nem akar mást, mint szórakoztatni, mulattatni, és ez bizony nagyon is rendben van így. A szereplők nem túl bonyolult jellemek: a főhős a fess Dr. Kornidesz Tamás válóperes ügyvéd, ő az a klasszikus szoknyabolond főnök, aki csak csúnya gépírókisasszonyt hajlandó alkalmazni, mert a mutatósoknak azonnal elcsavarja a fejét, és bizony esze ágában sincs házasodni. Titkárnőjéről, a butuska Irmáról Venusz szobrát nem lehetne megmintázni. A sok közül az egyik cicababája a kikapós, minden férfivel kikezdő nagysága, Sziszi. Megcsalt, folyton szimatoló és mindig rászedett férj is akad ebben a vígjátékban, aki nem más, mint Bogdán Artúr, Sziszi hites ura. Kalandra leső ficsúrok is vannak, Kelemen, az autókereskedő meg Walter, a komolyan nem vehető bolondos fiú. A másik főhős(nő) pedig Fóthy Éva, a gyönyörű és okos kisasszony, akit kitűnő bizonyítványai ellenére senki nem alkalmaz, mert veszélyes a szépsége. Kornidesz úr is azonnal elküldi, de a talpraesett lány furfangos tervet eszel ki, kapafogakkal meg vastag, amolyan SZTK keretes szemüveggel ijesztő csúfságú Katóvá maszkírozza magát. Így azonnal megkapja a titkárnői állást, és ekkor kezdődnek el az igazi bonyodalmak.

A sziporkázó dialógusok meg ma is ülő tréfás szófordulatok, humoros beszólások, a távoli, de mégis olyan ismerős szituációk megteszik a magukét. A közönség a hasát fogja és gurul a nevetéstől. De nem csupán ettől olyan finom és magával ragadó az előadás, hanem az avatott színészi játéktól. Mikó Istvánnak, aki a felszarvazott férjet, Bogdán Artúrt kelti életre, minden egyes megjelenését kitörő tapssal üdvözli a publikum. Neki a színészmesterség összes csínja-bínja a kisujjában van, és azt est résztvevői módfelett értékelik kitűnő alakítását. A ragyogó Fóthy Évát és a slampos Katót Cserjési Beatrix hol hódító, férfiszíveken taposó vampnak, hol szánalomra méltó, rút kiskacsának mintázza meg. Irmát, a tyúkeszű titkárnőt Molnár Ágnes remekül formálja meg. Sziszit, házasságból kikacsintó delnőt Vajnárovics Viktória a figura megkívánta kacérsággal személyesíti meg. A csapodár Kornideszt Tamás ügyvéd urat Bódis Gábor mesterien viszi fel a színre, amikor kell, akkor érző és vérző szívű, a szerelemtől megperzselődött amorózó vagy éppenséggel nemtörődöm, ellenszenves kakas. Nyúlfarknyi, de annál hatásosabb szerepe van Éva~Kató édesapjaként Benkő Péternek, akit szintén nagy örömmel fogadnak a hallgatók. Kelement, a levakarhatatlan autószalon-tulajdonost Bencze István, a hóbortos Waltert Bácskai Zsolt állítja színpadra. A portás és a pincér kevés szavakból álló feladatát Bánhidi Péter hibátlanul oldja meg. Suha Kálmán nem csak prózában csillogtatja tudását, hanem klarinétjátékával is elbűvöli a népet. Mindannyian hollywoodi képességekről tesznek tanúbizonyságot, sallangmentesen ábrázolják azokat, akiknek a bőrébe bújnak, minden kritikát kiálló módon énekelnek és tökéletesen táncolnak.

Ez a Mikó István rendezte Csúnya lány pergő ritmusával hangulatos, bút-bajt feledtető alkalmat ad annak, aki beül rá. Nem fontos benne elmélyülni, csak hagyni kell, hogy minden egyes helyzet- és jellemkomikuma meg fülbemászó dallama hasson, és kizökkentse a hétköznapok taposómalmából.

 

MUK

Márciusban Újra Kezdjük!

Újpest Színház

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről ma már nyíltan és szabadon lehet beszélni, írni. Az utána következő megtorlásokról is. Egyre-másra nyílnak meg a levéltárak, kerülnek elő titkos dokumentumok, természetszerűen csupán azok, amiket a rendszerváltozás előtti röpke időszakban a volt belügyesek ijedtükben nem tettek használhatatlanná. Mind a mai napig legendák keringnek, hogy akkoriban a berezelt elvtársak éjt nappallá téve működtették az iratmegsemmisítőket, máglyákon égették el a terhelő bizonyítékokat. Megbecsülni is nehéz, mi minden tűnt el így örökre a kutatók szeme elől, azonban az összes iratanyagot nem tudták tönkretenni, maradt azért jó pár. Ezekből – ma már bárki által hozzáférhető – egykor titkosan ügykezelt okmányokból, korabeli tárgyalási jegyzőkönyvekből, újságcikkekből, memoárokból állította össze Geltz Péter dramaturg a MUK, a Márciusban Újra Kezdjük!  című dokumentum-drámát, amit a darabot bemutató együttes tíz helyszínt felölelő országjáró körútjának egyik állomásaként  2017. május 10-én délután láthattak a nézők az Újpest Színháznak otthont adó Ady Endre Művelődési Központban. Az előadás létrejöttét az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta.

A MUK a levert forradalom utáni bő három hónap eseményeit mutatja be, amikor értelmiségi meg kétkezi munkát végző fiatalok nem tudják és nem is akarják elfogadni a vereséget. Úgy érzik, kötelességük szembeszállni a szovjetekkel és hazai kiszolgálóikkal. Nem számolnak a komoly, sőt halálos következményekkel. Ezek a nem csupán romantikus, hanem valódi forradalmi hevülettől fűtött, forrófejű ifjak nem hagyják magukat, ég bennük a hazaszeretet, gyűlölik a rendszer talpnyalóit. Szentül hiszik, muszáj tenniük valamit. És tesznek is. Óvodáskorukban kapott gyerekjátéknyomdákon röplapokat gyártanak, és kitűzik azokat forgalmas járdák fáira, házfalakra meg hirdetőoszlopokra. Titkos jelszavuk: Márciusban Újra Kezdjük! 1957 első negyedéve bizony a Kádár János-i kötélkor kezdete, az éppen csak megszilárduló kemény diktatúra revánsvágytól égő pribékjei, mint ördög a tömjéntől, úgy féltek ezektől a mozgalmaktól. A dráma az ország három szegletében, így Budapesten, Kecskeméten és Pécsett aktivizálódó csoport tevékenységét állítja középpontjába. Szereplői fiktív személyek, akiknek karakterét élő emberekről mintázták meg, és különböző forradalmár-típusokat testesítenek meg. A budapesti másodéves joghallgató lány, a pécsi bányászipari-tanuló legény és a kecskeméti piarista gimnáziumba járó fiú, aki nem jelenik meg a színen, alakját csak gyógyszerész édesapja szavai idézik fel. Az ellentábor két figurája is feltűnik, a Besúgó, akit zsarolással kényszerítettek megfigyelésre és jelentések írására meg a Vallató, aki önként és örömmel vállalja mocskos munkáját.

Horváth Hajnalka jelmeztervező korabeli ruhákba öltözteti a szereplőket, Meskó Tímea, Robin László, Medve József, Kroó Balázs és Geltz Péter kifogástalanul, minden kritikát kiálló és profi módon kelti életre ezt az öt karaktert, és énektudásuk sem hagy maga után semmi kivetnivalót. Nem csupán avatott, művészi hitelességű játékuk teszi ennyire szívre-lélekre ható, egyszóval katartikus élménnyé az előadást, hanem a diszkrét élő zene is, amit a Roma Hungaricum zenekar tagjai szolgáltatnak. Felcsendülnek ennek az időszaknak divatos dalai, így a Mindenkit elfelednek egyszer, Mások vittek rossz utakra engem, Van, aki vár, Mondd, miért szeretsz te engem. Kamarás Ágnes jelzésértékű, könnyen mozgatható díszletei pedig lehetővé teszik, hogy az előadás színpadtechnikai eszközökkel kevésbé felszerelt pódiumokon is könnyen bemutatható legyen. Meskó Zsolt rendező pergő, a prózai és a zenés elemek tökéletes egyensúlyát ötvöző, a közönség érdeklődését mindvégig fenntartó és figyelmét az első perctől az utolsóig lekötő produkciót állít színpadra, és még arra is kiterjed a figyelme, hogy a függöny felgördülése előtt a fiatalabb nézők számára néhány szóban elmagyarázza és értelmezze a színpadi eseményeket.

Nagy öröm és megnyugvás, hogy ma már szép számmal vannak ilyen tényeken alapuló drámák, mint amilyen a MUK, mert elősegíti a Forradalom eltiprása utáni idők eseményeiben az eligazodást és a tisztánlátást, felhívja a figyelmet a megtorlások embertelenségére, és nem hagyja bagatellizálni a kegyetlenkedések közben elkövetett rémtettek súlyát. Oszlatja a mesterségesen gerjesztett ködöket.

 

Marsha Graham: Jó éjt, anya!

Spirit Színház

 

Az 1947-ben az Egyesült Államokban született írónő, Marsha Graham drámájának, a Jó éjt, anyának (/’Night, Mother) ősbemutatója 1983-ban volt a Broadway-n. Mindenki szerette, a nézők és az ítészek is, ami mindenféle elismerésben nyilvánult meg, megkapta a Pulizter-díjat, az év legjobb darabjának járót, ezeken felül még a kritikusokét is. Az ilyen sikeres színpadi művekből az esetek többségében filmet is forgatnak, ez alól a Jó éjt, anya sem kivétel, 1986-ban láthatták a nézők a mozis változatát. A színjáték hazánkba 2010-ben érkezett el, a Kulteában, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban volt Pásztor Erzsivel és Boldizsár Tündével a premierje. A Spirit Színház pedig az idén, február 23-án tűzte először műsorára.

Az anya – lánya-viszony azon emberi kapcsolatok egyike, amiben mindkét félben sokféle görcs alakulhat ki. Többségében a lány tizenéves korában kezdődnek el a bajok, siketek párbeszéde zajlik köztük, nem értik, mit akar a másik. Ha kellő távolságra kerülnek el egymástól, általában akkor megnyugszanak a kedélyek, a fiatalabb forró feje lassanként kihűl, meggyötri és semmitől sem kíméli meg őt az élet, belátóbb lesz, lépésről lépésre közelebb kerül az anyjához. Ez a jobbik eset. Akkor mérgesedik el a helyzet, ha akarva vagy akaratlanul egy fedél alatt élnek. Ha a körülmények egy lakásba kényszerítik őket. Évek alatt sok-sok fájdalmat képesek és tudnak is okozni egymásnak. A lány soha nem tud felnőni, mindig gyerek marad, akármennyi idő telik is el, az anya mindig a babaképét látja az akárhány esztendős lánya nyakán. Olyanok lesznek, mint a kutya meg a macska.  Időnként úgy vélik, hogy a ringben vannak, hatalmas pofonokat osztogatnak és kapnak. Egy ilyen anya-lánya helyzetet mutat be Marsha Graham darabja is.

Thelma Cates a hatvan körüli özvegyasszony egy lakásban él a negyvenes lányával, Jessie-vel. Ez az alaptétel. Thelma és Jessie tűz és víz, jellemük igencsak ellentétes. Kettejük közül Thelma a gyerek, imádja az édességet, a szoba minden pontján akad finom csokikkal teletöltött bonbontartó, bugyirózsaszín papucsban csoszog, kényelmes otthonkában üldögél és kötöget. Megszokta, hogy Jessie-t ugráltatja, aki zokszó nélkül kiszolgálja őt, olvas a gondolataiban, lesi a kívánságait. Magától értetődik számára, hogy Jessie a csekkbefizetésektől kezdve a mosás-főzés-takaratáson át a bevásárlásig a háztartás minden nyűgét átvállalja, neki semmire sincs gondja, csak vezényelnie meg komfortosan kell éreznie magát a világban. Ezt a jó karban lévő asszonyt alakítja minden kritikát kiálló módon Igó Éva. Olyan végtelen nyugalmú anyát visz fel a színre, aki ugyan szereti a lányát, kötődik hozzá, de ki is használja, mert tökéletesen tisztában van testi-lelki gyengeségeivel.

A kis szürkeegér Jessie viszont tele van gátlásokkal, ki sem teszi a lábát a házból. Súlyos betegségéből felépült, két-három éve már nincsenek epilepsziás rohamai. Csődtömegnek érzi magát, ugyanis bő tíz esztendeje elhagyta a férje, egy szem tinikorú fiúgyermeke is vakvágányra futott, ott vesztegel, iskoláit abbahagyta, drogozik meg súlyos bűncselekményeket követ el. Jessie bezárta magát ebbe a kívülről oly tevékenynek tűnő, áldozathozónak látszó magatartás-modellbe, a valóságban inkább önfeladó életmódot folytat, semmit sem vár már el senkitől. Szitás Barbara mesteri módon kelti életre ezt a megtört, kiégett, mindent és mindenkit unó asszonyt. A színésznő a színészmesterség ezer színével festi és mutatja meg a nézőknek a színeit vesztett, lelkileg kifakult, belsőleg halott Jessie-t, aki ugyan egyfolytában nyüzsög, lázasan tesz-vesz, céltudatosan pakol ide-oda, padlásra fel, pincébe le szaladgál, miközben bevásárló és ügyes-bajos dolgok elintéző-listáit körmöli. Belefáradt abba, hogy minden gondolata az anyja körül forog, miközben emészti magát és kudarcain rágódik. A két nő közötti különbséget öltözetük és hajuk is érzékelteti, Thelma világító zöld, nagymintás ujjatlan pongyolát hord, körmei manikűrözöttek, frizuráját fodrász fésülte, addig Jessie komor fekete nadrágot meg kinyúlt, agyonmosott pólót visel, simán hátrakötött haját takarítókontyba csomózza össze. Szitás Bernadett díszletei is a két nő átlagosságát fejezik ki, semmi különös vagy szívükhöz nőtt berendezési tárgy nincs a lakásukban.

Ebbe az első látásra idillinek tűnő közösségbe akkor csap be a villám, amikor Jessie a világ legártatlanabb hangján és képével közli, házi rabszolgamunkáját nem csinálja tovább, betelt nála a pohár, este megöli magát. Thelma eleinte próbálja viccesre venni a bejelentést, és mint a sokat tűrt és látott anya a hülyegyerekével, olyan higgadtan beszél a lányával, de Jessie nem hagyja a nyugalmából kizökkenteni és öngyilkossági szándékától eltéríteni magát, ennél fogva egyre komolyabbra és komorabbra fordul a beszélgetésük. Az eddig a türelem szobraként viselkedő Thelma egyre ingerültebbé válik, időnként elveszíti a fejét, kiabál, kezét tördelve járkál, de végre kertelés nélkül és világosan beszélnek egymással, rég elfeledett és magukba temetett konfliktusokat hánytorgatnak fel és tisztáznak. Jessie azonban makacs, végrehajtja, amit eltervezett.

Besenyei Zsuzsanna rendezi ezt a pergő, az első percétől az utolsóig igen érdekes és izgalmas, a drámai feszültséget mindvégig fenntartó előadást, amire a koronát a két színésznő: Igó Éva és Szitás Barbara míves és avatott játéka teszi fel.

 

 

Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Orlai Produkció – Füge Produkció

 

A Magvető kiadó gondozásában 2011-ben jelent meg Parti Nagy Lajos hosszúprózája, Az étkezés ártalmasságáról, ami az előadás alcímet kapta. Ez a mű az utóbbi meghatározással szinte kínálja magát a színpadi megjelenítésre, remek, akár többszereplős komédiát, de monodráma változatot is lehet belőle készíteni. Az Orlai és a Füge Produkciós Iroda az egyszemélyes műfaj mellett döntött, és a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban április 13-án Znamenák István rendezésében volt a premierje az azonos című darabnak.

Alig akad hazánkban olyan ember, akit mindenféle kecsegtető és szíves ajánlattal ne invitáltak volna mindenféle termékbemutatókra, ahol jó megjelenésű, kiváló rábeszélő képességgel rendelkező elegáns urak és választékosan öltözött, diszkréten sminkelt, csinos hölgyek széles mosoly kíséretében mondják a magukét, azaz dicsérik az árujukat. Igencsak meggyőzően adják elő, hogy ezektől egészségesebbek, okosabbak, fittebbek leszünk. A közönség megbűvölten hallgatja őket, nekik meg úgy pörög a nyelvük, mint a rokka. Semmitől – a legszelídebbtől a legaljasabb trükkökig – sem riadnak vissza, csakhogy ráerőltessék a közönség soraiban ülőkre az előttük lévő csodamasinát, vagy az örök fiatalság titkát rejtő elixírt, netán az összes fájdalmat ’se perc alatt’ megszüntető kenőcsöt. Az elmúlt években valóságos szubkultúrája alakult ki ezeknek a rendezvényeknek, ahol főképp az idősebb, hiszékenyebb korosztályt veszik célba. Az ilyesfajta összejövetelek ihlették Parti Nagy Lajost Az étkezés ártalmasságáról című alkotásának a megírására.

A színdarabban is egy szapora beszédű, öltönyös, kissé testes férfiú magasztalja a literes, szürke flakonban rejtező portékát, a testi-lelki bajok megszüntetésében élen járó, hatékonyságában utolérhetetlen Emese Acapulco Diabetikus Gyógyírót. Ezt a derék fickót alakítja mintaszerűen és magas művészi színvonalon Mészáros Máté. A rendező úgy állítja be az első jelenetet, hogy  nézők csak mikrofonból hallják a maga sem tudja, hányadik prezentációjára készülő, kissé fáradt személy gondolatait. Ebből a belső monológból világosan kitűnik alacsony társadalmi helyzete, muszájból, éppen ezért kedvetlenül végzett kenyérkeresete, magánéletének csődje, ugyanis évekkel ezelőtt elvált, azonban új élettársa, Ilike semmiben sem áll a helyzet magaslatán, nem képes a legegyszerűbb helyzetekben – mint például most – működő mikrofon beszerzésében segíteni őt. Pár perc múlva fizikai valóságában is megjelenik ez a jóember. Arcán az az idült, művigyor, amivel kedvező hatást akar kiváltani az előtte ülő káposztafejekből, méretes gesztusokkal ágál, és hogy a tömpemizséri kultúrházat pukkadásig megtöltő hallgatóság jóindulatát megnyerje, szózuhatagát mindig remekül beváló kiszólásokkal gazdagítja, férfiakkal a nők rovására, vagy éppen a nőkkel a férfiak kárára kacsint össze. És persze az egekig magasztalja az Emese Acapulco Diabetikus Gyógyírót, amiből grimaszok és fintorok kíséretében szorgalmasan kortyolgat is. Nem sokáig járkál le és fel, kisebb nehézségek árán ugyan, de bepréseli magát a szűk pulpitusba, és onnan ontja bölcsességeit.

Az étkezés ártalmasságáról kiderül, hogy minden porcikájában Parti Nagy Lajos-os. Mindenféle jópofa, vagy kevésbé mókás szóvirágok terítik be a publikum tagjait, seregestül röpködnek feléjük a tréfás, vagy annak szánt, hol nagyobbat durranó, hol kisebbet szóló vicckézigránátok. Az író zsonglőrködik és bohóckodik a nyelvvel, csűri-csavarja a szavakat, eredeti jelentésükből kiforgatja a szókapcsolatokat. Irodalmunk klasszikusait így köztük Petőfi, Kölcsey, Vörösmarty és Illyés verseit is átkölti. Ebben a furcsa, roncsolt köznyelvben megbújnak azok az apró, tűhegyes szurka-piszkák, amivel a nemzeti érzést és értékeket veszi célba. Ha a nagyérdemű nem csupán a monodráma kedélyes felszínét hajlandó meglátni, akkor észreveszi a mélyben meghúzódó keserű valóságot is: az egyféleképpen reagáló, önálló véleményalkotásra képtelen, gondolatok nélküli, idomított tömegember hülyítését.

Igen szórakoztató produkciót láthat az, aki ellátogat a Jurányiba. Ez nem csupán az alapmű humorbombáinak, hanem a látványvilágot is tervező Znemanák István feszes tempójú, jó ritmusú rendezésnek, és Mészáros Máté színészi kvalitásainak meg elismerésre méltó profizmusának köszönhető.

Amerikai pasztorál

Ewan McGregor filmje

Mozinet

 

Philip Roth nagyszülei Galíciából vándoroltak ki, gyermekeik, unokáik – így köztük – az író már 1933-ban az Egyesült Államokban született. Roth ízig-vérig amerikai novellista, akit szoros szálak fűznek zsidó hagyományaihoz, műveinek megkerülhetetlen motívuma ez a kötődés. Trilógiájának első kötete, az Amerikai pasztorál (American Pastoral) 1997-ben látott napvilágot, és igen rangos elismerésben: Pulitzer-díjban részesült. Magyarul 1999-ben az Európa kiadó tette közzé. Azóta több kiadása is megjelent. A közönség és a kritikusok által is kedvelt regényeket általában az Isten sem menti meg attól, hogy vászonra ne vigyék. Így van ez az Amerikai pasztorál esetében is, tavaly forgattak filmet belőle, és csupa hollywoodi nagyágyú: Ewan McGregor, Jennifer Connelly és Dakota Fanning játszik benne. Hazánkban a Mozinet forgalmazásában április 13-tól láthatják a nézők az art mozihálózatban.

A pasztorál szó idillt jelent, egyaránt népszerű műfaja a festészetnek, a zenének és az irodalomnak. Most film is készült ezzel a meghatározással, aminek főszereplői java részben középosztálybeli amerikaiak. A főhős, a jó kiállású Seymor Swede Levov, akit Ewan McGregor alakít, a film kezdetén főiskolájának ünnepelt sportcsillaga. Szerelme, későbbi felesége, lányának anyja Dawn, pedig szépségkirálynő. Őt személyesíti meg Jennifer Connelly. A focisztár családja tehetős kesztyűgyáros, zsidó gyökereikhez azonban ragaszkodnak. Dawn famíliája pedig ír bevándorló és hithű katolikus. Legyőzik az ellenállást, és összeházasodnak. Egyszem gyermekük, a tejföl szőke Meddy, aki súlyos beszédzavarral küszködik: dadog. Őt Dakota Fanning kelti életre. Cselekménye pedig az 1960-as években, a fekete polgárjogi harcok kezdetén, a vietnámi háború meg a Watergete-botrány idején zajlik. Ezt a korszakot uralják a békét és az erőszakmentességet erőszakkal hirdető, drogos, zenebolond, virágkoszorús hippik. Ez az évtizede a fennálló tőkés~kapitalista rend elleni baloldali-liberális töltetű tüntetéseknek, kirakatbetöréseknek, autófelgyújtogatásoknak. Európába is átjött ez a mozgalom, 68-as „lázadó” ifjúságnak nevezik őket, akik törtek-zúztak, és semmibe vették a legelemibb együttélési szabályokat. Mára már megszelídültek és pocakot eresztettek,  hangadóik zsíros állásokban ülnek bent az Európai Unió vezető testületeiben, közvélemény-formáló médiumaiban.

A film menetében akkor következik be a tragikus fordulat, amikor Merry kamaszodik, ugyanis kezelhetetlenné válik, túlteng benne a dac meg a forradalmi hevület, mindent és mindenkit utál, az édesapjával még elvan valahogy, neki nem szól be és olyan élesen vissza, az anyjával azonban meggyűlik a baja, a megtestesült rosszat látja benne. Az anya~lánya-kapcsolat egyébként is az egyik legnehezebb és a legtöbb súrlódást okozó viszony. Merry azonban túllépi a megengedett határt, nem csupán hőzöng és tépi a száját, hanem terroristává válik. Bombát gyárt, és felrobbantja a békés kisváros postahivatalát, benne a köztiszteletben álló hivatalvezetővel, anyja, apja jó ismerősével. Mr. és Mrs. Levov élete lassanként hullik atomjaira. A szülők nem értik, hogy féltve őrzött, a legnagyobb gondossággal és szeretettel nevelt, tejben-vajban fürdetett csemetéjük mi módon jutott el idáig. Képtelenek tudomásul venni, hogy leánykájuk, akinek az égvilágon mindent megadtak, ezt az utat választotta. Az anya és az apa a kínok kínját állja ki, Dawn még a diliházba is bekerül, majd szépészeti beavatkozások rabjává válik, egyik plasztikai műtétet csináltatja a másik után. Megcsalja a férjét, összeszűri a levet a legjobb barátjukkal. Svéd azonban nem tud kibékülni ezzel a képtelen helyzettel, és a világot felforgatja, hogy megtalálja az ő kicsikéjét. Vadászkutya szívósságával követi lánya nyomát, és amikor öt év múlva megtalálja, abban nincs már semmi köszönet. Merry ugyan felhagyott a merényletek elkövetésével, a minden élőlényt örökéletű lélekkel rendelkező egyénnek tartó, indiai dzsaina vallásban találta meg önmagát. Száját és orrát kendő fedi, nehogy ártson a mikroorganizmusoknak…Lomhán mozog, és alig hallhatóan motyog. Esze ágában sincs a családjához visszamenni, és kérve kéri apját, törődjön bele a választásába, fogadja el őt ilyennek.

Ewan Mcgregor első rendezése az Amerikai pasztorál. Ez azonban nem látszik meg a filmen. Határozott irányvonalat követ, gondosan építi fel a cselekményt. Több szál is fut egymás mellett, de ebből kettőt kiemel. Az egyikben bemutatja, hogy a hatvanas évek anarchista fiataljai ugyanolyan elvetemült terroristák, mint a mai öngyilkos robbantók, zsúfolt utcákon kamionnal tömegbe hajtók, egyáltalában nem azok a széplelkek, akik a világbékét meg a testvéri szeretetet hangoztatják, hanem közönséges bűnözők. A rendező lepattogtatja róluk a félévszázad alatt a hősiesség glóriájából felrakódott többrétegű romantikus mázat, és érzékelteti, egyáltalában nem azok a tiszta erkölcsű, félelem és gáncs nélküli lovagok és lovagnők, akiknek mindig ábrázolják őket, hanem aljas gazfickók és alávaló némberek. Ezt Rita Cohen piszkos játékával érzékelteti. A másik szál pedig örökzöld pedagógiai kérdések sorozatából áll össze, amire az ókortól kezdve napjainkig, de a jövőben sem lehet egyenes és minden korra érvényes választ adni. Hogyan eshet az meg, hogy a burokban nevelt úrilány, aki érzelmekben és anyagiakban mindent megkapott, amire gyerek csak vágyhat, ennyire szembefordul felmenői értékrendjével, és rémtetteket hajt végre. Akire mindig odafigyeltek, és még a széltől is óvták, miért csap fel gengszternek?

Az Amerikai pasztorál keretes történetet mond el, ami a sztori záró képeivel kezdődik, majd az elejére vált, és úgy halad időrendben végig. Ötvenéves érettségi találkozóra gyűlnek össze annak a gimnáziumnak a tanulói, ahol Svéd volt az egekig magasztalt és mindenki által irigyelt sztár. Az ő szomorú életének mozzanatait meséli el az egyikük a mit sem tudó osztálytársának. A film katartikus hatást gyakorol a nézőkre, mert szíven üti őket az a mindent megbocsátó, nem mérlegelő apai szeretet, ami sugárzik a vászonról. Svéd az az atya, aki tudja, mennyi galádságot követett el gyermeke, ennek ellenére mégis tudja feltétel nélkül, krisztusi agapéval szeretni őt.

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi

Újpest Színház

Nemzeti Lovas Színház és a Szigetszentmiklósi Sziget Színház vendégjátéka

 

A Debrecenben 1766-ban született és ugyanott 1828-ban elhunyt Fazekas Mihály író, költő és botanikus halhatatlan remekműve, a Lúdas Matyi 1815-ben jelent meg, és azóta tart diadalútja. Nincs olyan magyar ember, aki ne ismerné ennek a népmesei szálakkal átszőtt, időmértékes verselésben írt elbeszélő költeménynek a történetét, amiben a furfangos szegény legény túljár a gazdag uraság eszén. Szeretjük hallani~olvasni, ahogyan az ügyesség és az elszántság legyőzi a kapzsiságot meg a butaságot. Mindannyian kívülről fújjuk a szállóigévé nemesedett mondatot: „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza.” Megszámlálhatatlanul sok feldolgozást ért meg és fog is még elérni a Lúdas Matyi, amik közül a Nemzeti Lovas Színház és a Szigetszentmiklósi Sziget Színház közös darabját a tavaszi bérletsorozat második előadásaként március 17-én nézhette meg Újpest színházszerető közönsége az Ady Endre Művelődési Központ nagytermében. Ennek a pazar látványelemekkel bőségesen ellátott népi rockoperának 2011-ben volt az ősbemutatója, amiknek szerves részei a lovak meg az élő libák. A megaprodukció írója és rendezője, mindkét társulat megálmodója, azaz szíve-lelke Pintér Tibor. Négy év múlva lefújta az időközben ráülepedett port, sok mindent átalakított benne, felújította, újragondolta és osztotta a szerepeket. Van a Lúdas Matyinak kamaraváltozata is, amit egyszerűbb színpadtechnikával felszerelt helyeken is elő tudnak adni. Ez utóbbi verziónak örülhettek, tapsolhattak az újpestiek is.

Ennek az előadásnak nem az a célja, hogy a Fazekas Mihály-mű tartalmát tolmácsolja, mert erre nincs szükség, ugyanis az a kisujjában van mindenkinek, aki általános iskolába járt. Főbb motívumait megtartva, a rockopera műfaji sajátosságait figyelembe véve egy teljesen új produkció jött létre, aminek számtalan, az alapműben nem meglévő szereplője is van. Ilyen Galiba, Matyi hangosságával mindenkit túlgágogó, élelmes és eszes libája, akit Szabó Dorottya kifogástalanul kelt életre. A narrátor feladatát a művészeti vezető, a minden feladatát a tőle elvárt és megszokott profizmussal színre vivő Pintér Tibor vállalja magára, nem csupán az elbeszélő és az átvezető részek elmondásával, hanem énekszámokkal is segíti a publikum tagjainak eligazodását ebben a szívet melengető és igazságérzetünket hájjal kenegető mesében. Több igencsak érdekes momentum is helyet kap a játék során, ilyen például, amikor a széksorokban ülők kézfelemeléssel és hangjukat hallatva szavazhatnak, vagy hagyhatják jóvá a történteket. Főképp a fiatal nézők szimpátiáját és elégedettségét sikerül kivívni azáltal, hogy bevonják őket a színpadon zajló eseményekbe, feljöhetnek a világot jelentő deszkákra, és aki akar, rásózhat egyet az ellenszenves Döbrögi kerek fenekére, akit Monori Balázs remekül alakít. A hajbókoló ispánt a figura megkívánta kétszínűséggel Vár Sándor igen kedélyesen jeleníti meg. Bekefi Viktória aranyosan formálja meg Matyi szerelmét, ezt a félénk leányzót. Matyi aggódó édesanyját Lőrincz Andrea személyesíti meg. Mohácsi Márk kellő humorral, elszántsággal és céltudatossággal formálja meg Matyi szerethető, csavaros észjárású karakterét.

Széles jókedvvel vonult ki az „Ady” színháztermét zsúfolásig megtöltő nézősereg, mert azt kapták, amit előzőleg elvártak. Kétórányi csupa derűt, mókát és kacagást. Elandalodhattak a fülbemászó dallamokon, a művészekkel együtt dúdolhatták az ismert népdalokat, gyönyörködhettek a Nádasdy Andrea és Patuzzi Mónika tervezte, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház musical stúdiósai és művészei által előadott tüzes táncokban. Igazságérzetük sem csorbult, mert újfent győzött a jó a rossz felett, Döbrögi megint megkapta a magáét, azaz Matyi most is háromszor náspángolta el az ostoba és fennhéjázó hatalmasságot.

 

Stefan Zweig – Búcsú Európától

osztrák – német – francia filmdráma

Maria Schrader filmje

Mozinet

 

Az 1881-ben, Bécsben született és 1942-ben Brazíliában elhunyt Stefan Zweig osztrák író, költő, műfordító az egyik legnépszerűbb alkotó, aki a „sógorok” földjén látta meg a napvilágot. Nevét széles körben ismertté a Sakknovella c. elbeszélése tette, amit önkéntes száműzetésében, halála előtt egy esztendővel vetett papírra. Verseket, életrajzi regényeket, monográfiákat, tanulmányokat, útleírásokat, vígjátékokat és drámákat tartalmazó munkássága igencsak kedvelt a világ összes égtájának olvasója előtt. Maria Schrader német színésznő-rendező, aki Jan Schomburggal együtt a Stefan Zweig – Búcsú Európától (Farewell to Europe) című film forgatókönyvet is jegyzi, ennek a gazdag életútnak utolsó kilenc esztendejét mutatja meg. A film a Mozinet forgalmazásában március 23-tól látható az art mozikban.

Zweig 1933-ban elhagyja hazáját, előbb Londonba megy, majd Dél-Amerikába hajózik. Itt megfordul Argentínában, Paraguayban és Brazíliában. A háború kitörése után rövid ideig New Yorkban is morzsolgatja napjait, de visszatér Brazíliába. Aki, gazdasági, vagy politikai megfontolások miatt elhagyja szülőföldjét, az új hazájában, akármennyire keresik is a kegyeit, sőt mi több, rajonganak érte, mindig csak jövevény, ahogyan azt falun még ma is mondják: afféle „gyüttment” marad. Az íróra ez az alaptétel még hatványozottabban igaz. Éltető elemétől, a nyelvétől eltávolodva és ihletet adó közegéből kiszakítva sehol nem leli a helyét, mindenhol kívülállónak számít, és annak is érzi magát, akitől – azért meg megtűrik, – feltétlen lojalitást várnak el. Nem történik ez másképp Stefan Zweiggel sem. Elegáns és kevésbé fényes fogadásokat adnak a tiszteletére, mint valami bazári majmot végighurcolják ezekben a köztársaságoknak nevezett diktatúrákban, kis- és nagyvárosokban még banánültetvényeken is felléptetik. Államelnökök meg helyi notabilitások az egekig dicsérik, barátságosan hátba veregetik, vakuk fényében paroláznak vele, kikiáltják a világ valaha élet legnagyobb írójának, és ő kénytelen-kelletlen, de jópofizik velük. Akkor sem jár jobban, amikor az írókongresszus szünetében nemzetközi sajtótájékoztatót hívnak össze, ahol az észak-amerikai zsurnaliszták körmönfont kérdéseikkel bombázzák, mert mindenáron politikai hitvallást akarnak kicsikarni belőle. Követelik, fehéren-feketén fogalmazott mondataival nyíltan ítélje el és határozottan tagadja meg óhazáját és szidja a rossz útra tévedt Európát.

Az a nyomorúságos, emberpróbáló lelkiállapot, hogy sehol nem lehet önmaga, mindig és mindenhol elvárnak tőle valamit, lassanként felemészti Zweiget. A „nagy almában”, a kutyaordító hidegben, az alig fűtött kölcsönlakásban a családtagjai kötelességének tartják, hogy segítsen üldözött sorstársain. Képtelenek felfogni, hogy ő, a megtűrt, akinek egy cérnaszálon függ az élete, hogyan tudna út- és menleveleket, tartózkodási engedélyeket szerezni. Első felesége, felnőtt lánya meg veje is részt vesz ebben az érzelmi zsarolásban. El sem jut az agyukig, mekkora terhet raknak és nyomást gyakorolnak rá. Fizikai és kedélyállapota fokozatosan romlik, visszamenekül Dél-Amerikába, de a státusza keltette varázs és az újdonság felhajtó ereje elmúlt, a körülötte csapott hűhó megszűnt, már nem adják kézről kézre, suta idegenként mozog a rabszolgatartás nyomait még magán viselő brazil államban, hűvösebb éghajlathoz szokott szervezete nehezen viseli a dús páratartalmat meg a trópusi hőséget. Különösebb célok nélkül, csak úgy teng-leng, sehol nincs otthona, végül kiköt Petrópolisban, ebben a népesebb városban, itt talál valamiféle nyugalomra, még egy kis házat is vásárol. Az idő azonban könyörtelenül múlik, a szürke hétköznapok bedarálják őt, kilátástalannak érzi a helyzetét, nincs jövője, ezért fiatal, második feleségével együtt öngyilkosságot követ el.

Pedáns időrendben kíséri végig az író életútját ez a lassú sodrású, semmit el nem kapkodó, szélesen hömpölygő film. Feliratok tájékoztatják a nézőket, mikor és hol tartanak az események. A címszerepet alakító Josef Hader osztrák színész sallangmentesen játssza el a film elején még magabiztos, az előtte álló kihívásokkal bátran szembenéző férfit, majd a mondandóját kiforgatni akaró újságírók faggatózásai elől ügyesen kitérő, a gondolatait precízen megfogalmazó írót, és a végén a megtört, életének önkezével véget vető, mindenbe belefáradt öregembert.

Maria Schrader filmje nem csupán egyetlen férfi, jelen esetben a híres-nevezetes író, Stefan Zwieg hányattatását meséli el, hanem mondanivalóját kitágítja, és általános érvényűvé formálja. Olyan történetet mesél el, amit meghatároznak egyetemes emberi és társadalmi törvények. A talaját vesztett, a közösségéből kiragadott, a ’sehol nincs rám szükség’ érzésébe belepusztuló személy kálváriájának stációi, testi-lelki tünetei, torzulásai minden korban azonosak.

Ladislav Fuks: A hullaégető

Belvárosi Színház

Orlai Produkciós Iroda és a Vaskakas Bábszínház előadása

 

Az 1923-ban Prágában született és ugyanott, 1984-ben elhunyt Ladislav Fuks cseh nemzetiségű szerző 1967-ben jelentette meg A hullaégető (Spolovac mrtvol, angolul The Cremator) című regényét, amit nyelvünkre 1971-ben fordítottak le. A hullaégetőből 1968-ban filmet is készítettek az azóta jobblétre szenderült Csehszlovákiában, aminek forgatókönyvét Fuks írta. Gálvölgyi János hangján szólal meg magyarul a főszereplőt, Karel Kopfrkinglt megszemélyesítő Rudolf Hrusinsky. Gálvölgyi érdeklődését már akkor felkeltette és fantáziáját megmozgatta ennek a szánalmasan gyönge karakternek a fokozatos átalakulása. Közel 50 esztendő óta szerette volna nemcsak szinkronizálni, hanem el is játszani ezt a hátrányára alaposan megváltozó figurát. Az Orlai Produkciós Iroda teremtette meg ezt a lehetőséget számára, Gálvölgyi Judit hozzáértő színpadra alkalmazásával és Zöldi Gergely avatott dramaturgiai munkájával most, március 8-án tartották A hullaégető premierjét a Belvárosi Színházban.

A főhős, a múlt század harmincas éveinek derekán élő, magát inkább csehnek, mint németnek valló Karel Kopfrkingl joviális, a társadalomban elfoglalt helyével elégedett középkorú férfiú, akinek igen bizarr a foglalkozása: hullaégető. De hát ezt a munkát is el kell végeznie valakinek, és ő meglehetős szakszerűséggel, magas fokú hivatástudattal és belső örömmel űzi mesterségét. Rajongásig szereti családját, minden tőle telhetőt megad nekik, a tenyerén hordozza feleségét, féltve őrzi kamasz lányát, és roppant büszke okos fiára. Karel Kopfrkingl az a tipikus tömegember, aki mindent úgy fogad el, ahogyan azt mondják neki, nem lázad, nincsenek forradalmi vagy eretnek eszméi. Eszébe sem jut, hogy amit éppen hall, az hamis, vagy amit kérnek tőle, az rossz, és nem kéne megtennie.  Egyszóval él bele a világba, és ott bizony összkomfortosan érzi magát. Ő az a balek, akire bármiféle színezetű diktatúrának szüksége van, mert nem gondolkodik el semmin, önálló véleményalkotásra képtelen, csak bamba birka módjára követi a vezérürüt. Karel kényelmesen kipárnázott idilli mikrokozmoszába szól bele, – méghozzá jó vastagon – a történelem: a hitleri Németország 1938-ban elfoglalja a Szudéta-vidéket, és a nagypolitika lépésről lépésre átformálja ennek a derék nyárspolgárnak a jellemét. Kopfrkingl sodródik az eseményekkel, átitatják őt a lózungok, eleinte halkabban, később egyre hangosabban üvölt együtt a farkasokkal. Buta, mert nem veszi észre, lassanként kifordul önmagából, és mindenét, ami oly nagy büszkeséggel töltötte el őt, elveszíti. Először a feleségét öli meg, mert kiderül, zsidó vér folyik az ereiben, majd lányát, végül pedig fiát teszi el láb alól. És még lelkiismeret-furdalása sincs, sőt úgy érzi, helyesen cselekedett.

Gálvölgyi János színészmesterségbeli tudásáról már oldalakat töltöttek meg. Most is a tőle megszokott és elvárt profizmussal viszi fel a színre Karel a jelentéktelen, de könyörtelen figuráját. Mesterien ábrázolja azt a folyamatot, miként válik ez a kedélyes pater familias a szeretteit szemrebbenés és könnyhullatás nélkül elpusztító szörnyeteggé. A hullaégető parányi túlzással monodrámának is tekinthető, Gálvölgyi egyedül viszi vállán az előadást, a többi közreműködőnek: Schruff Milánnak, Szúkenyik Tamásnak, Ujvári Jankának Ragán Editnek, Gergely Rozáliának és Bora Leventének csak kiegészítő szerep jut. A Kopfrkingl család tagjainak ábrázata nem látható, hatalmas, busa fejük miatt járásuk billegő, mert nyakukon a Juristovszky Sosa által megálmodott, emberarchoz hasonlító, méretes golyómaszk terpeszkedik, ami sorsuk bizonytalanságát jelképezi. Kiemelt helye van a produkcióban a Michac Gábor tervezte fehér, könnyen mozgatható macskabábnak, ami a jelenetben éppen akkor uralkodó hangulatot adja vissza, ez a pamutcica néha dorombol, időnként támad, vagy éppen békésen szunyókál. Kálmán Eszter sötét látványvilága, Fejes Kitty sete-suta mozgássorozata és Matisz Flóra Lili zaklatott zenéje mind-mind kiemeli a dráma mondanivalóját.

Pelsőczy Réka rendezésében A hullaégető örökérvényű, minden korban meglévő igazságot mond el. A barna-vörös önkényuralom ilyesfajta képlékeny, könnyen alakítható alattvalókat vár el és termel ki magából, mert ezekkel képes csak elérni céljait. Az öntudatos, mély lelki kapaszkodókkal meg tartalékokkal rendelkező férfiből és nőből nehezebb egy kaptafára gyártott embert előállítani, aki úgy ugrál, ahogyan fütyülnek neki, és azt a zenét harsogja, amit a fülébe húznak.

 

Édouard Louis: Leszámolás velem

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE közös előadása

 

Édouard Louis önéletrajzi ihletésű regénye, a Leszámolás Eddyvel (En finir avec Eddy Bellegueule az eredeti, az angol címe pedig The End of Eddy) 2014-ben jelent meg francia nyelven. Magyarra Pataki Pál fordította le ezt a közel 200 oldalas kötetet, ami 2015-ben látott napvilágot az Ab Ovo Kiadó gondozásában. A Leszámolás Eddyvel-t számtalan nyelvre ültették át, és a földgolyó minden táján jókora érzelmi hatást vált ki az olvasóból. Vagy szeretik, sőt mi több, rajonganak érte, vagy taszítja őket, netán undorodnak tőle. Ez a meglehetősen szélsőséges indulatokat gerjesztő könyv az alapja a Leszámolás velem című monodrámának, amit Zöldi Gergely és Rába Roland alkalmaz színpadra. Világpremier szemtanúi lehettek azok a nézők, akik 2017. március 7-én láthatták a darabot a Jurányi Inkubátorház Kamaratermében.

Édouard Louis igen fiatal író, 25. életévét sem töltötte be: 1992-ben Édouard Bellegueule-ként született az észak-franciaországi Picardie-ban. Írói nevét 2014-ben vette fel. Rokonai és tágabb környezete körében nem volt népszerű, mert annyira kirítt közülük, ugyanis saját neméhez vonzódik, és ez már gyermekkorában kiderült, kamaszként sem „nőtte ki”, és nem rejtette véka alá. Abban, a férfi és a női szerepeket hagyományosan értelmező közösségben tudták, valahol vannak homoszexuálisok, csak azt nem bírták felfogni, közöttük is akad ilyen, ezért a falu apraja és nagyja csak bántotta és megalázta. A kopasznyakú tyúk – jelen estben kakas – helyzete, azaz üldözése és halálra csipkedése az északi sarktól kezdve a déliig mindenütt egyforma. Ilyen szörnyű – a szociológia tudományának terminus technikusa szerint – diszfunkcionális család a földgolyó minden pontján megtalálható, amelynek tagjai mindenütt ugyanúgy bánnak egymással. Az a viselkedésforma a tipikus, amikor a megerőltető fizikai munkáért csupán fityingeket kapó, alkoholista, erőszakos és durva apa szabad perceiben a kocsmában bandázik a haverjaival. Ha virágos jókedvében, alaposan beszeszelve hazaér, gyorsan begurul, egy-kettőre eljár a keze, oda sem figyel, és úgy öt-hat taslit pillanatok alatt lezavar. Irgalmat nem ismerve, ridegen bánik utódaival, főképp a fiaival, mondván, embert kell faragnia belőlük. Szeretetről, megértésről fogalma nincs, ugyanis ő nem puhány, hanem tökös férfit akar nevelni. Nemzedékről nemzedékre ez magatartásminta öröklődik, ebben a mikrokozmoszban vegetálóknak ez tűnik természetesnek. Az anyák semmiben nem különböznek férjeiktől, hiányzik belőlük bármiféle együttérzés, naphosszat csak pletykálkodnak, kövérek és slamposak, szeretnek a pohár fenekére nézni, szavaikkal sokkalta mélyebb lelki sebeket ejtenek gyermekeiken, mint az jó pár kék-zöld folt, amit a hirtelen lekevert nyaklevesük okoz. Az igazi, a fél- meg az unokatestvérek is egymás ellenségei, mintsem segítői.

Ilyen Eddy családja is. Ebben a kilátástalan, lehúzó közegben morzsolgatja mindennapjait, amik egészen tinédzserkoráig tartanak, ekkor ugyanis sikerül kitörni, elmenekülni innét, mert felveszik Párizs egyik elitiskolájába. A színdarab főszereplője kálváriájának összes stációját részletesen elmeséli. Hangneme némely esetben távolságtartó, mi több, szenvtelen elbeszélői stílusú, zömében inkább túlfűtött, mert az átélt megpróbáltatások miatt hatalmas viharok dúlnak benne. Nagy Dániel Viktor mindent kritikát kiálló módon kelti életre Eddyt. Nem veszi a figurát látványosan „buzisra”, visszafogottan alkalmazza a kecses testtartás, a mórikálás, a selypegés meg a dögös nézés lehetőségeit, Bánki Rózsa jelmeze: a magas sarkú szandál, az ülepes nadrág azonban nem hagy kétséget nemi identitása felől. Nem csupán a címszereplőt személyesíti meg, hanem a szűkebb és a tágabb család tagjait meg a falu lakosait is. Ezeknek a karaktereknek a megformálásban a kissé hevenyészettnek tűnő, karikatúraszerű, elnagyolt ecsetvonásokkal rajzolt bábok segítik. A közönséget annyira megfogja művészi teljesítménye és avatott színészi játéka, hogy amikor vége van az előadásnak, csak ülnek és ülnek, még tapsolni is elfelejtenek.

Mindig nagy kihívás és rendezőpróbáló teendő regényt színpadra vinni úgy, hogy ne sérüljön, hanem megmaradjon az eredeti mondanivalója. Rába Roland rendezőnek sikerül ezt a cseppet sem könnyű feladatot maradéktalanul megoldania. Letaglózó élményt nyújtó produkció, amin nem lehet elmélázni, hanem apránként végig kell gondolni, és leszűrni a tanulságokat. Legfőképpen azt, hogy mennyire meghatározó elem bárki életében a család, mert az felemelhet, de el is tiporhat, szeretettel vehet körül, de támadhat is, magához ölelhet és kitaszíthat is.

Pivarnyik Anikó: Ajtók

Újpest Színház

a GlobART Társulat vendégjátéka

 

Az újpesti közönség – mégpedig belépti díj nélkül – láthatta az Ady Endre Művelődési Központ nagytermében január 22-én este, a Magyar Kultúra Napja alkalmából Pivarnyik Anikó színművét, az Ajtókat. Az Újpest Színház vezetősége segíti a 2013 őszén alakult, – mint ahogyan a neve is jelzi, – összművészeti célokat maga elé tűző GlobART társulatot azzal, hogy próbahelyet biztosít számukra. Verseket és drámákat író, Újpesthez is kötődő Pivarnyik Anikó házi szerzőjüknek számít, ezt a darabját még 2013 szeptemberében vitték először színre, és azóta is műsorokon tartják.

Az ajtó az emberiség egyik legősibb és legsokoldalúbb szimbóluma. Összeköt és szétválaszt, beenged és kizár. Könnyen átjárható és örökre bezáródó. Erre az alapra épül Pivarnyik Anikó alkotása. De ez a nyílászáró nem csupán a szavak szintjén jelenik meg a ’világot jelentő deszkákon’, nem csak számtalan szó esik róla, hanem fizikai valóságában is, ugyanis Szeredai Enikő díszletének központi eleme az a két tekintélyes méretű faajtó, amit a szereplők lassan nyitnak, gyorsan csuknak, hirtelen összetolnak, csipatempóban széthúznak, kis résen kukucskálnak ki rajta, vagy egészen kitárnak. Átkiabálnak rajta, vagy szélesre tárva beszélgetnek a küszöbén. Az Ajtók két felvonása nagyfokú különbséget mutat, az elsőben az összes szereplő: az egymással kutya-macskabarátságban álló anya meg a lánya, a testvére barátját elszerető húg és vérig sértett nővére, a felnőtt fiúgyerekén majomszeretettel csüngő, éppen ezért a menyét utáló anya, valamint a dolgozatjavítások napi robotjába belefásult tanár úr igencsak ideges, bármelyik percben kész a robbanásra. Kőkeményen gyűlölködnek. Egy-két jel utal csak arra, hogy valamiféle közük van egymáshoz. Kesze-kusza érzések uralják őket. Csapkodják, és egymás orrára vágják az ajtót. Úgy káromkodnak, hogy még a régi fuvaroskocsisok is elszégyellnék magukat, és tátott szájjal hallgatnák őket.

A második részben valamiféle rejtélyes ok következtében kezdenek a ráncok kisimulni, az össze-visszatekeredett szálak kiegyenesednek. A drámai szituációk éle szép sorjában lekerekedik. A szereplők egyre nyájasabbak lesznek, az ajtókat is ingerültség nélkül hol félig, hol sarkig nyitják egymás előtt, sőt szép szóval behívják a másikat. Kulturált hangnemben diskurálnak, pestiesen szólva: egyáltalában nem röpülnek alacsonyan a lószerszámok. Anya és lánya összeborul, a testvérek megvitatják a pasiügyeiket, és békét kötnek, csak a lelki köldökzsinórt elvágni nem akaró anya duzzog sértetten, és ebből az undok állapotából még az unokája érkezése sem tudja kibillenteni.

A színészek derekasan helytállnak, az ő elhivatott játékuk teszi érdekessé és színvonalassá az előadást. Nem csupán életre keltik a szereplőket, hanem fokozott odafigyelést igénylő módon, szinte boszorkányos ügyességgel kezelik a nehéz, súlyos ajtókat. A két férfiszínész: Szarvas Balázs és Kálmánczhelyi Gábor igencsak kiválóan jelenít meg több figurát, sőt még a zenei aláfestést is ők adják. A nőket viszont külön-külön személyesti meg Kun Beáta, Illésy Éva, Lipcsei-Rócz Zsuzsanna, Szuromi Bernadett, Szemerédi Bernadett, Libor Laura és Pál Julianna.

A nézők elégedetten kelnek fel a székükből, mert olyan, napjaink gondjaival-bajaival foglalkozó színművet láttak, aminek gondolatvilága, mondandója mindenki számára ismerős. Hétköznapi esetek ezek, a női magazinokban folyton-folyvást ilyesmikről lehet olvasni. Ezek a banális sztorik adják Pivarnyik Anikó művének a savát-borsát. A két rész hangulati eltérése számottevő, és nem tűnik kellően megalapozatlannak a második rész mindenre kiterjedő nagy happy endje. Miféle deus ex machina következtében olvadnak fel az addig jéghideg gyűlölséggel fröcsögő férfiak és nők? Az első felvonás mosdatlan szájú dumái, kisípolni való szitokszavai után üdítő a második rész normál „közbeszéde”. A konfliktusok kidolgozásában jártas, gyakorlott és avatott kézzel papírra vetett, és Somogyi Anna által remekül rendezett színjáték az Ajtók, mert nem egy ’se perc alatt’ szétpukkanó könnyű kis buborék, ami nyom nélkül szétpukkan, hanem tartalmas, továbbgondolásra serkentő produkció.