Spirit Színház
Dürrenmatt német nyelven írt, 1921-ben született Svájcban, evangélikus lelkészcsaládban, így pályakezdésének világképét a protestáns színezetű egzisztencializmus határozta meg: „A világ abszurd, érthetetlen, mint ahogy Isten akarata sem érthető.” Ehhez a világnézeti koncepciójához illő formát a groteszk komédiában találta meg. Dürrenmatt sokat merít a régi és a modern dráma mestereitől, gondolataikat, módszereiket új köntösbe bujtatja, sajátos hangvétellel adja tovább. Brechttől átveszi az elidegenítő technikát, a példázatszerűséget, ugyanakkor olyan fejtetőre állított világot jelenít meg, mint az abszurd drámaírók. A naturalista formát elveti, de megőrzi a hagyományos hely-idő-cselekmény hármas egységét. Színpadi műveiben a drámai feszültség forrása valamilyen erkölcsi, történetfilozófiai kérdés. Komédiái erős gondolatiság mellett katasztrofális élményeket fejeznek ki. Dürrenmatt 69 évet élt, 1990-ben halt meg.
Legismertebb alkotása, Az öreg hölgy látogatása 1956-ban keletkezett, 1964-ben már film is készült belőle Ingrid Bergmann és Anthony Quinn főszereplésével. Magyarországon is gyakran játsszák, a 2020/2021-es évadban is több teátrumunk tűzi műsorára. A budai Spirit Színházban október 29-én mutatták be. Dürrenmatt ebben a drámájában találja meg leginkább azt az optimális egyensúlyt, ami a groteszk-komikum és korunk démoni megnyilvánulásainak súlyos mondanivalója között feszül. A dráma hátborzongatóan abszurd látlelet arról a társadalomról, amelyben a pénz mindenható, és a jólét ára a bűn. A cselekmény színhelye a képzeletbeli település, Güllen. A kisváros egykori szülötte, a dúsgazdagnál is dúsgazdagabb Claire Zahanasssian hazatér, de nem nosztalgiából, vagy segítő szándékból, hanem azért, hogy megtorolja réges-régi sérelmét: egymilliárdot ajánl fel a lakosoknak, ha első szeretőjét, az időközben tekintélyes személlyé és kiváló családapává váló Ill boltost, aki őt tini lány korában kihasználta, teherbe ejtette és elhagyta, megölik. A gülleniek először felháborodva utasítják vissza a gyalázatos kérést, idővel azonban nem tudnak ellenállni a pénz csábításának. A cselekmény a sorstragédiák könyörtelenségével halad előre, a „becsületes polgárok” kollektív gyilkosság résztvevőivé válnak. A dráma az arc nélküli hatalom megfoghatatlan működését teszi érzékelhetővé, azt a képtelen társadalmi modellt állítja a középpontba, amelyben a bérgyilkosság ilyen természetes kényszerűséggel bekövetkezik. A milliárdosnő a pénz, a hatalom megtestesítője, aki megvásárolja a kisváros lelkiismeretét.
Czeizel Gábor rendezi az öreg hölgyet. A darab tartalmán lényegében nem változtat, módosításai Dürrenmatt örök érvényű üzenetének csak előnyére válnak, mert még jobban felerősítik, és 60 esztendő elteltével is aktuálissá teszik. Legnagyobb „dobása”, hogy a címszerepet nem színésznő, hanem színész alakítja. Az előadás kezdetén Frau Zachanassianon – úgy-ahogy – még számos feminin jelleg vehető észre, özvegységét jelölő fekete, hosszú gyászruhában, fejére méretes, méhészsisakra hajazó fátyolkalapot téve, diszkréten sminkelve, sötét harisnyában és piros, tűsarkú cipőben tipeg be. Ahogy halad a dráma cselekménye előre, Clair úgy veszíti el asszonyi mivoltát, egyre kevesebb rajta az arcfesték meg az elegáns öltözet, az utolsó jelenetekben már hétköznapi nadrágot és inkább inget, mint blúzt visel, lekerül róla a paróka, teljesen kopasz, ábrázatán már semmiféle kozmetikai művelet nem látszik. Kiderül, hímnemű egyeddé vált, ugyanis annyi műtéten esett át, hogy időközben férfi lett.
A gülleniek szegénységét Hepp Janka jelmezei úgy fejezik ki, hogy kezdetben mindenféle szedett-vedett cuccokat viselnek. Abban a pillanatban, amikor felcsillan előttük, hogy pénzhez jutnak, azonnal csinosabb szerelésben szeretnének jönni-menni. A feljavítást viszont nem a felsőruházatukon kezdik, hanem a lábbeliken. Ráadásul még csak nem is „rendes” bőrsurranókat vásárolnak, hanem menő torna- meg edzőcipőket, ugyan nem egyformákat, de mindannyian sárgát. Egyik kultúrában a sárga a napfény és a remény színe, a másikban pedig az irigységé, árulásé. Jelen esetben az utóbbi az igaz… A második részben – amikor már eladták lelküket – fokozatosan nyílik ki a csipájuk, szürke gúnyáikat sorra dobják le, csiricsáré topokban, flancos blézerekben, műszőrme bundákban, rókautánzatú stólákban, selyembrokát zakókban parádéznak. Nem csupán magukra adnak, hanem egyéb, a jómóddal együtt járó kiegészítőkre is, eddig megfizethetetlen árú italokat isznak, méregdrága cigarettákat szívnak, sőt bikaerős autókban száguldoznak. Magától értetődően mindezt hitelre, a nagy lóvé megelőlegezésére vásárolják. Amilyen mértékben színesedik ruhatáruk, abban az arányban sötétedik el a tekintetük, és kerül szemük alá egyre több fekete karika.
Czeizel Gábor Claire Zahanassian szerepére Perjés Jánost, a Spirit Színház alapító-igazgatóját kérte fel. Az általa megformált gyűlölködő, ugyanakkor mosolygó öreg hölgyben végtelenül gonosz indulatok feszülnek. Magas fokú művészi megjelenítő erővel ábrázolja a külső, azaz nőből férfivá átalakulási folyamatot, miközben hol álságosan jóságos vigyorral, hol rezzenéstelen fapofával közli akaratát. Élvezi, hogy önző és becstelen bosszúhadjáratához csak eszközként használja a városka lakót. Mindezt szórakozásból meg sivár revansvágytól égve teszi, mert úgy véli, joga van hozzá, ugyanis a gülleniek azáltal, hogy várandósan elűzték és megbélyegezték, szajhát csináltak belőle, most viszont ő teszi őket ringyókká. Jantyik Csaba remekül alakítja a szerencsétlen Ill boltost, aki tisztán látja, mire megy ki egykori szeretője ördögi játéka, de tehetetlenül szemléli az emberek és családja kelepcébe esését. A jó nép infarktusba kergeti, csakhogy hozzájusson a milliókhoz. Marjai Virág hibátlanul megjelenített tanárnője minden testi és lelki erejével próbálja képviselni a józan észt, végül feladja, annyira meglehetős rajta a pszichés nyomás, hogy ő is egy lesz a kapzsi férfiak és nők közül. A társulat többi tagja: Nagy Enikő, Szitás Barbara, Nagy Rebeka, Perjési Hilda, Zsiga László, Gaál Dániel, Darvasi Áron, Fellinger Domonkos, Cserdi Zsolt, Konfanti Ferenc és Plaszkó Bence két-három szereplő bőrébe is bújik. Mindegyikük teljesítményéről csak a legőszintébb elismerés hangján lehet szólni!
Czeizel Gábor öreg hölgye nem más, mint a rendező mai köntösbe bújtatott tanmeséje, ami a pénz mindenhatóságáról, az emberek szolgalelkűségéről és befolyásolhatóságáról szól.