Magyar Állami Operaház

 

Erkel Ferenc operáinak születési sorában a Hunyadi László a második helyen áll, a Bátori Máriát nagy-nagy rajongással és hazafias lelkesedéssel fogadta a korabeli publikum, ezen felbuzdulva úgy döntött, hasonló szellemiségű operát ír, ugyanis a nemzeti érzés erősítését várta el a közönség tőle, és belső késztetést is ez iránt érzett. A szövegkönyv alkotására Egressy Bénit kérte fel, aki az első Erkel-mű librettóját is írta, és a későbbieknek is ő lesz majd a szerzője. Tóth Lőrinc történelmi szomorújátéka, a Két László – egyes források szerint Hunyadi László -1840-ben 100 arany jutalmat nyert az Akadémia pályázatán, Egressy Béni ezt a drámát vette alapul, de igen lazán kezelte a cselekményt, csak azt emelte ki belőle, ami az opera műfaji követelményének megfelelt. A Hunyadi László ősbemutatója 1844. június 27-én volt a pesti Nemzeti Színházban. A nagy nemzeti öntudatra ébredés és Habsburg-ellenes indulatok tetőpontján színre vitt opera egyöntetű elragadtatást váltott ki az emberekből.  Bizonyos, annak a kornak hangadó irodalmárai azonban csak a szájuk szélét húzogatták, mulatságosnak tartották, hogy történelmünk kimagasló férfiúi dalra fakadnak a színpadon…Erkel a premier után is alakított a Hunyadin, a ma már koncerttermek önálló darabjaként előszeretettel játszott és Szabolcsi Bence zenetudós szerint „első magyar szimfonikus költeményt”, a Nyitányt 1845-ben illesztette hozzá, és október elején mutatta be. 1847-ben is módosított, Hollósy Kornéliának, a híres-nevezetes szopránnak komponálta Gara Mária III. felvonásbeli cabalettáját, (azaz kettős áriát, aminek második fele gyorsabb, és a rövidebb strófák többször hangzanak el). Majd 1850-ben is változtatott rajta, ekkor lépett fel hazánkban a francia operacsillag, Anne La Grange, aki július 18-án Szilágyi Erzsébetet énekelte, neki pedig igencsak bravúros énektudást igénylő dalt szerzett, amit a szakirodalom azóta La Grange-áriának nevez. Ezen az előadáson csendült fel először a Palotásnak hívott balettzene is. Operaházunk igazgatója, Radnai Miklós 1935-ben Oláh Gusztávval és Nádasdy Kálmánnal együtt úgy érezte, le kell fújnia a Hunyadira rárakódott port, dramaturgiai és szcenikai módosításokat hajtottak végre, tömörítették, vagyis több énekszámot kihagytak, a szöveget is korszerűsítették. 1984-ben, az akkori Hunyadi-bemutatón az eredeti verziót láthatták-hallhatták az széksorokban ülők, Fodor Ákos azonban új szöveget írt, mert az Egressy Béni-féle roppant nehézkesnek bizonyult, olyan volt, mintha irodalmunk vaskorszakában keletkezett volna. Kilenc évvel ezelőtt az Erkel Színházban a Hunyadi László „ősállapotában” került fel a színre. Az idei, szeptember végi felújítás visszatért a Radnai – Oláh – Nádasdy-variációhoz. Felfokozott közönség- és médiaérdeklődés mellett szeptember 29-én volt a premierje, az Operaház homlokzatán óriáskivetítőn nézhette az előadást a publikum, 1200 széket helyeztek ki az Andrássy útra, hogy mindenki követhesse a bent történteket. A tömbösítés miatt 8 alkalommal játszották, és majd jövőre, májusban és júniusban fogják újra előadni.

Az opera cselekményideje 1456-os és az 57-es évre tehető, a helyszínei pedig Nándorfehérvár, Temesvár és Buda. A gyengekezű, hatalmát féltő uralkodó, a Habsburg-házi V. László mindig annak ad igazat, akivel éppen beszél. Az ennyire befolyásolható király mellett gombamód szaporodnak a bajkeverők. Amikor az egyiket, Cillei Ulrikot Hunyadi emberei a nagy kavarodásban – László védelmében – megölik, akkor a király büntetlenséget ígér az ifjú családfőnek. Még ki sem hűlt Cillei teteme, Gara nádor személyében újabb törtető támad, aki elvakultságában azzal sem törődik, hogy lánya, a szépséges Mária Hunyadi László menyasszonya, mohóságában még lányát is felajánlja a királynak. A teddide-teddoda V. László enged a nyomásnak meg férfiúi gerjedelmének, Budára hívatja a Hunyadi testvéreket, és László a vérpadon végzi.

E sorok írója az október 6-ai előadást látta, amin a kiválóan felkészített és mindvégig kézben tartott zenekart Héja Domokos pontosan, precízen vezényelte. A tesze-tosza királyt Pataky P. Dániel hol fényes, hol tompább tenorjával keltette életre ezt a kétségek között vergődő figurát. Fekete Attila bársonyos tenorjával szólaltatta meg Hunyadi Lászlót. Fodor Beatrix nagyszerűen szólaltatta meg Szilágyi Erzsébetet, különösen brillírozott a La Grange-áriában. Az igencsak mutatós Miklósa Erika nem csupán üde jelenség a színpadon, hanem kifogástalanul énekelte Gara Mária cseppet sem könnyű szerepét. A harmadik felvonásban gyönyörűen csillogó szopránja szárnyalt a virtuóz énektechnikát igénylő szólók és duettek előadásában. Kálmándi Mihály az ármánykodó, kétkulacsos Gara nádort sötétbarna baritonjával mesterien vitte színre. Cillei Ulrikot Szvétek László mélyzengésű basszusával személyesítette meg. Szilágyi Mihályt Ambrus Ákos, Rozgonyit Hábetler András, a kisfiú Humnyadi Mátyást Gerlai Péter alakította és Schöck Atala énekelte. Libor Katalin díszletei és Kárpáti Enikő jelmezei a kor hangulatát idézik fel.

Semmivel össze nem hasonlítható öröm és büszkeség az, amikor művelődéstörténetünkben ennyire kiemelkedő helyet elfoglaló opera látható az Andrássy úti Ybl-palotában. A közönség szinte a kórussal együtt énekli az első felvonás végén felcsendülő „Meghalt a cselszövő, éljen a király” kezdetű finálét. Elbűvölve hallgatja a parádés „Szép reménysugár” Erzsébet-áriát, közkedveltebb nevén, a Le Grange-áriát, vagy a menyegzőjére készülő Mária boldogságtól sugárzó dalát, ami  „Ah, szememben mámor s öröm ragyog” szavakkal indul. A Palotásnál pedig mindenkinek a lába szinte azonos ütemre mozdul a táncosokéval. Az igazságtalanság fájdalmától sújtott Gara Mária és László harmadik felvonásbeli „Áldjon meg Isten, hős bajnokom” búcsúkettőse alatt a nézők szíve is elfacsarodik. Minden egyes előadáson a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazza közreműködőket, így fejezi háláját és elismerését a zenekarnak, a karmesternek és a közreműködőknek. Szeretjük és elismerjük, sőt méltányoljuk a világ zeneirodalmának kisebb-nagyobb alkotásait is, de Erkel Ferenc daljátékai szívünk „hústábláira” mélyen és kitörölhetetlenül vannak bevésve, mert mindegyik a miénk, nekünk, rólunk, hozzánk szól.

Reklámok