A 011 Alkotócsoport produkciója a Bárka Színházban

Az „átkosban” a drogfogyasztás tabutémának számított. A suttogó propaganda különböző mendemondákat terjesztett, parkokban fel-feltűntek nejlon zacskóból ragasztószert szipuzó fiatalok, időnként egy-egy haláleset borzolta a kedélyeket. Tilos volt, vagy csak suba alatt lehetett arról beszélni, hogy az ifjabb generációkkal nincs minden rendben itt, a testvérállamoktól körülölelt, legvidámabb barakkban, Kádár apánk gulyáskommunizmusában. A rendszerváltás felnyitotta Pandora szelencéjét, bátran és nyilvánosan lehetett szólni róla, össznemzeti tragédiává vált, mert az is. Olyan fogalmak kerültek be a közbeszédbe, mint füvezés, kábszerezés, drogozás, anyagozás, belövés, aranylövés, alig használt szakkifejezések váltak közismertekké, mint például addiktológia, a szenvedélybetegekkel vagy toxikológia, a mérgezésekkel foglalkozó tudomány. Kórházakban olyan osztályokat alakítottak ki, ahová „betépett” lányokat, fiúkat szállítottak be és kezeltek. Ami évtizedeken keresztül csak lappang, majd hirtelen felszínre tör, az bizony nem mindig vált ki pozitív hatást. Az illetékesek átestek a ló túlsó oldalára, megelőzés – drogprevenció – címén az iskolákban éjjel nappal folyt a felvilágosítás, annak a gyereknek is ráirányították a figyelmét, amelyik nem, vagy alig hallott róla. Az Országgyűlésben és a társadalom széles rétegeiben élénk vita folyt az azóta a Parlamentből kipottyant szélsőbalos Szabad Demokraták felvetésről, hogy bizonyos „könnyűdrogok” fogyasztását legálissá kéne tenni. Szigorúbb, hol enyhébb, rendeletek léptek életbe, amik keményebb vagy mérsékeltebb büntetési tételeket szabtak ki a terjesztőkre meg a fogyasztókra. Nem csupán hivatalos személyek foglalkoztak a kábítószerezéssel, hanem dokumentarista, sőt művészi alkotások: regények, játékfilmek is keletkeztek.

A 011 Alkotócsoport arra vállalkozott, hogy a színház formanyelvén megfogalmazza a drogokkal, a függőséggel kapcsolatos gondolatait. Produkciójuknak a Meanwhile in Kansas címet adták, ami szabadfordításban annyit tesz, hogy Időközben, vagy Ezalatt Kansasben. Lényeget kifejező alcímet is kapott az előadás: Progresszív-fikciós-dokumentarista-trash kórkép. A szöveget a társulat hozta létre, de alapul vették a 2011-ben megjelent Drognapló című könyvet, amit Kubiszyn Viktor írt, ebből részletek is elhangzanak. Felhasználták még Pesty László három heroinfüggő sorsát bemutató Budapest, végállomás című 2004-ben gyártott dokufilmjét meg az amerikai Jim Jarmusch 2003-as Kávé és cigaretta című, fekete-fehér játékfilmjét. A premier 2013. január 10-én volt a zsúfolásig megtelt Bárka Színházban. Arra törekednek, hogy ne csak a szavak, hanem a látvány erejével is kifejezzék mondanivalójukat, ezért 3D mapping vetítéses technológiáját alkalmazzák, így dupla élményt nyújthatnak, ugyanis a színjátszás és a mozgófilm számtalan impressziós mechanizmusának ötvözésével a gyomorszájra mért ütés erejével egyenlő hatást lehet kiváltani a nézőkből. Ezzel a megoldással három idősíkban és helyszínen zajlik a cselekmény, mégpedig valahol, a Józsefváros egyik lepusztult bérkaszárnyájának hátsó zugában. Ez a „való élet”. Féltucatnyi fiú és lány tanyázik itt, és folytat késhegyig menő vitákat Harry Potter és a Gyűrűk ura különbségéről és mindenféle fontos, világmegváltó dologról. Felsorolni is bajos lenne, annyiféle kábszer szippantásával, nyalásával, befecskendezésével múlatják az időt. Az egyik leányzó beheroinozza magát, pár perc múlva szinte szétrobban a színpad, az architekturális vetítés vibráló, szemkápráztató fényeffektjei futnak körbe-körbe, amik illusztrálják, mit él át, milyen látomásai akadnak annak, aki beadta magának az anyagot. A feszültséget tovább emelik a dobhártyarepesztő meg szívet a helyéről kiugrasztó hangeffektek. Időnként pedig a legismertebb meseregény, L. Frank Baum: Óz, a csodák csodája története is megelevenedik. Dorothy-Dorka itt is a Smaragdvárosba igyekszik, hogy Óz segítségével hazataláljon, Kansas-Budapestre, kecses cipellő helyett ormótlan tornacsukát kap a jó boszorkánytól, és a sárga köves úton indul el. Hozzácsapódik a Madárijesztő, akinek a marihuána elvette az eszét, a Bádogember, akinek a stimuláló szerektől nincs szíve és az LSD-függő Oroszlán, aki hallucinációiban magától is hatalmasabb állatoktól fél. Hiába találja meg Dorothy-Dorka a varázslót, Óz-Doki tehetetlenül tárja szét a karját. A Cseh Renátó által tervezett koszos odúban a mese sztorija és a Bordos Zsolt levezényelte hang- meg a fényeffektek egyidejűen, külön és párhuzamosan is futnak.

Mind a kilenc színész igyekszik tudásának legjavát nyújtani. Játékukon az a tűz érződik, ami a darab mondanivalójába vetett hitükből fakad. Bakonyi Alexa Dorkája nem az az aranyos Judy Garland-féle kislány, mint akit a Viktor Fleming-filmből ismerünk, hanem önmagát kereső, a gondok elől menekülő bizonytalan pesti csaj. Tasnádi Bence Madárijesztő alakjából az elesettséget emeli ki. Klem Viktor a Bádogembert a figura megkívánta keménységgel személyesíti meg. A gyáva Oroszlánt Király Dániel humorral áthatva jeleníti meg. Totó kutya hálás szerepét Kovács Ádám ügyesen viszi fel a színre. Zrínyi Gál Vince Ózt varázsolja a publikum elé. A két boszorkány közül az északit Borbély Alexandra, a nyugatit Pálos Hanna kelti életre.

Ez bő másfél órás előadás nem tör pálcát a droggal élők felett, inkább a miértekre keresi a választ, és arra ösztökéli a közönséget, ne csak úgy, felületesen, hanem alaposabban gondolkodjon el a látottakon, ugyanis a kábítószer nem válogat, minden társadalmi, – leegyszerűsítve szegény és gazdag – rétegből szedi az áldozatait. A Meanwhile in Kansas nem mutogat ujjal senkire, csak az embert tönkretevő, önmagából kifordító drogok hatását villantja fel. Üzente is világos: hiába jut el Dorka a heroin által a mesevilágba, sem Óz, sem a Nagy Fehér Doktor nem tud segíteni rajta, magának kell a legnehezebb megoldást, azaz a „lejövést a szerről”, megtalálnia.

Reklámok