Magyar Állami Operaház

A Lipcsében, 1813-ban született és Velencében, 1883-ban elhunyt Wilhelm Richard Wagner a 19. századi zene kimagasló újjáformálója és egyik legeredetibb, legnagyobb hatású lángelméje. Nevéhez fűződik a zenedráma műfajának megteremtése, amiben az opera addig megszokott kereteit feloldja, az énekhang, a zene, a szöveg és a cselekmény, valamint a megjelenítés együtt, egymást erősítve fejti ki hatását. Ennek az iránynak az 1849-ben megjelent Művészet és forradalom című tanulmányában a Gesamtkunstwerk nevet adta. Wagnernek két főbb alkotói periódusa különböztethető meg: az első 1860-ig tartott, amiben romantikus operákat írt, így köztük a Tannhäusert és a Lohengrint. A második a zenedrámák korszaka, ami 1865-ben kezdődött, és haláláig tartott. Ekkor komponálta például a Ring tetralógiát, A walkürt, A nürnbergi mesterdalnokokat. A bolygó hollandi (Der fliegende Holländer) az első kategóriába tartozik.

Az opera megírásához Wagner kellemetlen személyes emlékei is hozzájárultak, amikor az 1840-es évek elején Oroszországból Londonba tartott, áthajózott a Balti-tengeren, hatalmas vihar kerekedett, aminek következtében megsérült a hajó, így kényszerpihenőt tartottak a norvég partoknál. Itt került a kezébe Heinrich Heine Schnabelewopski úr emlékiratai című szatirikus regénytöredéke, aminek egyik fejezete említést tesz egy, a nyugalmat nem lelő holland hajósról, aki temérdek kincset gyűjtött, ennek ellenére vég nélkül szeli az óceánokat. A hollandi összebarátkozik egy skót kalmárral, aki neki ígéri gyönyörű lányát. Ez a virágzó hajadon egyfolytában a szobája falán lévő képen látható, szomorú férfiúról álmodozik, szeretné elűzni a bút sápadt arcáról. Engedelmeskedik apja akaratának, szívesen hozzámegy a komor emberhez, aki először tagadja a hasonlóságot, majd végül bevallja, ő az a boldogtalan, akit a kép ábrázol. Amikor beszámol szörnyű sorsáról, sötét végzetéhez nem akarja ifjú feleségét kötni, inkább visszamenekül az elkárhozott a hajóra, a fiatalasszony azonban utána veti magát, és a kísértethajót meg a lányt is elnyelik a hullámok. Ebből az alapsztoriból maga Wagner írta a szövegkönyvet, számtalan motívumot megtartott belőle, de tett is hozzá, így a hollandinak a toronymagas hullámok fenyegetése miatt az ördöggel kötött egyezségét, aminek következtében életben marad, de szárazföldre nem léphet csak hét évenként, hogy olyan nőt találjon, akinek szerelme és hűsége megtörheti az átkot, valamint a lány féltékeny udvarlójának, a vadásznak a figuráját. 1841-ben, Wagner, amikor Párizsban igen nehéz és emberpróbáló körülmények között, a kényszerűség rávitte, ezért eladta A bolygó hollandi zenei vázlatát. Léon Pillet, az opera igazgatója vásárolta meg Louis Philippe Dietsch francia zeneszerző számára. Wagner azonban amint pénzhez jutott, fittyet hányt a szerződésre, villámgyorsan, közel 50 nap alatt komponálta meg a saját verzióját. Ezt, az ősváltozat Bolygó hollandit még sehol nem játszották, itt, Budapesten volt a premierje most, január 19-én, és mindösszesen 7 alkalommal adták elő. Ennek a produkciónak az a különlegessége, hogy nincsenek benne szünetek, egyhuzamban játsszák, ami csak első pillanatra tűnik fárasztónak, valójában nem az, egy ültő helyben bő két órát simán ki lehet bírni. Ha alaposabban belegondolunk, némelyik hollywoodi akciófilm 135 percnél jóval tovább tart…

Wagner-operában részt venni minden énekesnek óriási kihívás. Úgy tartják, hogy minden hangfekvésben vannak Wagner meg bel canto énekesek, vagy az egyiknek, vagy a másiknak az avatott előadói, ugyanis mindegyik más-más technikát igényel, nemigen akadt átjárás közöttük. Nagy általánosságban az vélemény alakult ki, hogy Wagner műveinek megszólaltatására német származású, míg a bel cantóéra olasz énekesek a leghivatottabbak. Óriási igénybevételt jelent a hosszú, nehéz dallamvezetésű áriák, duettek előadása. Operaházunk a hollandi szerepére a német Thomas Gazhelit hívta meg, aki a hét előadásból négy alkalommal énekelte a címszerepet. A német hősbariton korunk vezető operaházainak ünnepelt csillaga. Nem érdemtelenül! E sorok írója a január 25-ei előadást látta, amiben ő szólaltatta meg a hollandit. Gazheli érces hangja a mű elejétől a végéig betöltötte a teret, nem csak egyformán zengő hangereje, hanem színészi játékának drámaisága is elvarázsolta a nézőket. Méltó partnere volt Lukács Gyöngyi, aki szárnyaló szopránjával személyesítette meg a szép és elszánt Sentát. A számító apát Palerdi András mély basszusával keltette életre. Senta zöld ördögtől mardosott egykori széptevőjét Fekete Attila bársonyos, de mégis határozottan csengő tenorjával jelenítette meg. Horváth István a Kormányost a tőle megszokott profizmussal alakította. Kovács Annamária a csinos nevelőnőnek kölcsönözte telt mezzoszopránját.

A produkció elementáris hatását nem csupán Wagner semmivel össze nem hasonlítható fenséges zenéje, a tudásuk legjavát adó művészek, az óramű pontosságával játszó zenekar meg az őket vezénylő Kovács János karmester és Honvéd férfikar sallang nélküli teljesítménye váltja ki, hanem Szikora János forradalmian új rendezői koncepciója is. Ragyogó látványötlet az is, amikor a Steuermann! Laß die Wacht kezdetű matrózkórus alatt úgy világítják meg a csizmákat, hogy azok vakító fehéren fénylenek. Kedves jelenet az is, amikor a nők a Summ und brumm, du gutes Rädchen című fonódaluk előadása közben a tornászlányok ügyességével cserélgetik egymás között a szalagokat. A színpadkép hátterét a vadul rángatózó, igencsak méretes bárka tölti ki, ami fenyegető emlékkép gyanánt akkor is ott imbolyog, amikor éppen nem látható. Berzsenyi Krisztina a ma divatját követő jelmezei igen ötletesek, a férjüket, vőlegényüket hazaváró asszonyok, lányok, egyszerű kartonruháján a szerelmük portréja látható, míg a matrózok pólóját kedvesük arcképe díszíti. A közönség pedig szűnni nem akaró tapssal ünnepelte az összes résztvevőt és köszönte meg a katartikus élményt.

 

 

 

Reklámok