Átrium Film – Színház

Orlai Produkciós Iroda

Az idősebb generáció meg a Rákosi Mátyás rémuralmával behatóbban foglalkozó amatőr vagy hivatásos történészek jól ismerik Felekiné Gáspár Anni A füttyös kalauznő című festményét. Ezen a képen olyan fiatalasszony látható, aki a kornak megfelelő egyenruha-divatba öltözött: lapos sarkú félcipője barna, bokazoknija hófehér, kosztümje és tányérsapkája világoskék. A vállán átvetett, degeszre tömött bőrtáskája a derekára lóg, aminek az oldalán ott csüng munkaeszköze, a jegylyukasztó, bal lábát kecsesen az alsó lépcsőre teszi fel, bal karjával a fogantyúba kapaszkodik, kedvesen mosolyog, de azért erősen figyel, jobb kezében ott van a síp, amit a szájához emel, hogy a következő pillanatban belefújjon. Ő nem más, mint Kalauz Jutka, őróla írt dalt 1952-ben a Darázs vezetéknevű, de kideríthetetlen (talán Árpád) utónevű zeneszerző, és Major Tamás szövegíró, az a bizonyos nagy Major Tamás, aki az ötvenes-hatvanas évek színházi világának teljhatalmú ura volt. A még ma is közkedvelt és közszeretetnek örvendő komikus, Kazal László előadásban hallhatta a szocializmus útján járó magyar nép ezt a slágert. Kalauz Jutka áll az Orlai Produkciós Iroda március 5-én bemutatott legújabb darabjának középpontjában, ő az a diktatúrában is élni akaró és vágyó, szorgalmas, átlagos dolgozó nő, akinek egy napját eleveníti fel az előadás úgy, hogy közben benne van az udvariasan személyi kultusz időszakának becézett periódus minden korlátja, rettenete és bizarrsága. Nem ez van az előtérben, csak úgy minden mögött ott lapul. Nem az a rendező, Böhm György célja, hogy ennek a kornak az iszonyatát adja vissza, hanem a ma már mosolyognivaló, de akkoriban véresen komoly miliőjét, és azt, hogy az emberek akkor is sírtak, nevettek, ettek, ittak, házasodtak, szerettek, mindenekelőtt túlélni akartak. Nem a kálvária stációit járja végig a címszereplő, hanem a széksorokban ülőkkel megláttatja a szomorúság és kényszerek mögött a vidámságot, az egyén belső szabadságát.

Egri Márta Jázsai Mari-díjas színésznő hihetetlenül szuggesztíven formálja meg Kalauz Jutkát, a közönségnek a másodperc töredékéig nem jut eszébe, hogy most esetleg valaki mást, és nem Kalauz Jutkát látja. Ő maga KALAUZ JUTKA, aki reggel felébred, bekapcsolja a rádiót, amiből mozgalmi dalok törnek elő, és szólnak naphosszat, ennek ellenére leggyakoribb műsorszám a 10 perc sport. Belelapoz az újságokba, ahol beszámolnak a munkaverseny állásáról, az nehézipar, ezen belül a vaskohászat és a mezőgazdaság világraszóló eredményeiről, külön kiemelik a mandarin, a citrom, a narancs, a rizs, a gumipitypang termesztésének hazai meghonosítását, ami a termelőszövetkezetekbe belépő, felsőbbrendű szocialista embertípus tetterejének nagyszerű diadala. Írnak sötét lelkű kulákokról, fondorlatos feketézőkről meg álnok cukorrejtegetőkről. Az olvasói leveleket is átfutja, különösen megfogja őt annak a hétgyermekes munkásnőnek a levele, amit ez az asszony népünk dicső vezéréhez címzett, sőt még a versekbe is belekukkant. Ilyen csasztuskákra lel, mint például: „Boldogulás útját egyre többen járják, /Bölcs Rákosi Mátyást követik és pártját, / a jövő még szebb lesz, / ez volt csak a kezdet.” A szövegek csupán kiegészítő elemként funkcionálnak, és a művésznő meg a rendező nem a Párt szócsövéből, a Szabad Népből emelte ki ezeket, hanem a köznapi életet jobban tükröző Nők Lapjából meg a Kincses Kalendáriumból, ugyanis Kalauz Jutka egyfolytában énekel, az ötvenes évek tánc- és filmdalait szólaltatja meg, néha még mozgalmi dalokat is. Az Állami Áruház című, 1952-ben bemutatott fekete-fehér filmből két részlet is elhangzik: Egy boldog nyár Budapesten, ami Petress Zsuzsa és Gábor Miklós duettje meg az Egy dunaparti csónakházban, amit a film összes szereplője ad elő. Tolnai Klári édes-bús slágere, a Gyere, ülj kedves mellém, Karády Katalin zsongító dala, a Munka után, estefelé, a kissé pajkos dal, az Azt álmodtam az éjjel, összebújtunk nem széjjel meg a Sztalin elvtárs 70. születésnapja tiszteletére a 70-es számot viselő trolibuszokról szóló sláger, a Troli-trolibusz is elhangzik, csakúgy, mint a Zúgnak a traktorok kezdetű a mozgalmi nóta is.

A Kalauz Jutka műfaja zenés „pitypalatty”. Egri Márta és Bőhm György nyelvi leleménye ez, amit a következő bugyuta kis dalból alkottak: „Kipi kopi kopogós, Pityplaty, Füttyrumba.” Valamiféle egyveleget jelent, amiben szól a muzsika, az ének, időnkét elhangzik egy-két vers meg újságcikkrészlet. Az összhatást fokozza Heilig Gábor négytagú zenekarának játéka, akik kísérik Egri Mártát meg Menczel Róbert számtalan látványeleme, a vörös, sarló-kalapácsos zászlóerdő, a kihúzható gyúrótáblájú, sárga-zöld konyhaasztal meg a hozzá illő hokedli, Rákosi Mátyás tojásfejéről készült szobor. Kemenesi Tünde jelmeze csak annyiban tér el a Füttyös kalauznő által hordott ruhától, hogy Egri Márta kosztümje világos khaki színű, és fehér úttörőblúzt, valamint piros, se nem sál, se nem nyakkendőt visel.

Másfél óráig, amíg harsog a „Sej, haj száll az ének, zeng az ének, /Sej, haj, úttörőnek kedve mindig jó, /Nyári napban, napsütésben, harmatban, s hull a hó, / Sej, haj, úttörőnek lenni nagyon jó”. Ezalatt az idősebb nézők, akik átélték ezeket a szomorú esztendőket, nevetgélnek, összenéznek, összekacsintanak egymással és bizony örülnek, hogy ma már ilyen, csipkelődő, aranyos műsort lehet erről a sok-sok emberi tragédiát hordozó korról készíteni. A fiatalabb nézők pedig, mint valami 20. századi történelemkönyv megelevenedett lapját, úgy szemlélik ezt a furcsa kort, amikor az emberi élet egy hajszálon függött és egy fabatkát sem ért.

Reklámok