Újszínház

Németh László társadalmi drámái között a Bodnárné nem foglal el kiemelkedő helyet, pedig első alkotása ebbe a műnemben: 1931-ben vetette papírra. Az író ez év húsvétján megszabadult a lelkét nyomó óriási tehertől, visszaadta a neki megítélt Baumgarten-díjat, és pihenni, gondolatait rendezni, műveket alkotni vonult el Felsőgödre. Termékeny időszak volt ez életében, mert neki tetsző módon oszthatta be napjait, kedvére sétálgathatott a Duna-parton, befejezte regényét, a Gyászt, és néhány nap leforgása alatt készítette el a négy felvonásból álló Bodnárnét. Ezután olyan színpadi műveket írt, amelyek szerencsésebbnek bizonyultak elsőszülöttjénél. A Bodnárné ősbemutatójára negyven évet kellett várni, 1971. január 28-án adta elő a budapesti Madách Színház Ádám Ottó rendezésében. Bodnárnét Sulyok Mária, ifjabb Bodnár Jánost Huszti Péter alakította. Ezután vidéki színházak többször is műsorukra tűzték: a miskolci, az egri, a békéscsabai, a győri és a kassai Magyar Területi Színház is színre vitte. Könyv alakban, első ízben 1958-ban jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál a Társadalmi drámák cím alatt közzétett kötetében a Villámfénynél, a Papucshős, a Cseresnyés és az Erzsébet-nap társaságában. A Bodnárné témája ősi és időtlen, mert az emberiséggel együtt született. Az mindig beláthatatlan következményekkel jár, és borzalmas tragédiákhoz vezet, ha bármelyik anya vagy apa az egyik gyermekét jobban szereti a másiknál, ha többet enged meg a szíve csücskének, és elhanyagolja azt, aki „csak” lánya vagy fia. Óhatatlanul féltékenység, bosszúvágy ébred a háttérbe szorított testvérben. Ez a túlcsorduló, az imádatig fokozott érzés általában az anyákban alakul ki. A Bibliából Káin és Ábel története is igen ismerős, a gyilkosságig fajuló testvérféltékenység olyan tipikus példázat, amelyik számtalanszor megismétlődött már, és újra meg újra be fog következni ott, ahol a szülők nem képesek egyformán szeretni és kezelni utódaikat. Németh László ezt az örökzöld témát írta meg a Bodnárnéban. Persze, az 1930-as évek Magyarországába tette a cselekményt, és saját gondolatait fejtette ki, fogalmazta meg erről a kérdésről. Németh László maga is gyakorló édesapa volt, ekkor veszítette el rajongásig szeretett első gyermekét, Pocókát, és ez idő tájt született meg második lánya, Magda. Ebben a drámájában magánemberi dilemmái és apai kétségei is helyet kaptak.

Bodnárék módos, a polgárosodás útján megindult parasztok, földjeiken cselédek, napszámosok hada dolgozik. A nagyobbik Bodnár fiú, János egy a béresek közül, megállás nélkül, fáradhatatlanul robotol, reggeltől estig gürcöl, nehéz fizikai munkát végez, egymaga viszi a vállán az egész virágzó gazdaságot. Még sincs becsülete az anyja előtt. A kisebbik Bodnár fiú, Péter viszont az édesanya dédelgetett, agyonajnározott gyermeke, akinek mindent szabad, akit minden földi jóval ellát. Úr, nadrágos ember, az élet napos oldalán jár. Frissen végzett mérnök, akinek a diplomája tetemes költségbe került.  Feneketlen gyűlölettel acsarkodik a nagyobbik fiú a fiatalabbra. János szinte könyörög egy kis megértésért, kétségbeesetten vágyódik az anyai szeretet után, és sóvárogva várja a jó szót, az elismerést, a hátba veregetést, de ezek helyett csak ledorongolást kap. Péter természetesnek, magától értetődőnek veszi, hogy körülötte forog a világ, neki mindent szabad, két kézzel szórhatja a pénzt, mert őt bálványozza az anyja. Amikor János féltékenységi rohamában megöli öccsét, akkor már Bodnárné fölöslegesen kapkod fűhöz-fához, hiába hajtogatja eszelősen, hogy legalább az egyik fia maradjon meg, ha már a másik meghalt. Odáig jut el, hogy istenített fia holttestét meggyalázza, mert szeretné megmenteni a másikat, akire idáig ügyet sem vetett. Túl későn ébred rá, két gyermeke van, a dráma végén mindkettőt elveszíti.

Az Új Színházban most, március 22-én mutatták be Dózsa László rendezésében. Dózsa László a Bodnárnét nem most először rendezi, hanem már az Újpest Színházban is színre vitte. Nagyon kedves gesztus a rendezőtől, hogy a bejáratnál üdvözli az előadásra érkezőket, kezet szorít és egy-két kedves szót vált velük. Igen, így, ilyen példamutató módon is meg lehet becsülni a publikumot, mert az emberek úgy érzik, fontosak. Ez az előadás teljes mértékben tiszteletben tartja Németh László színművét, semmi modernizálás, mondvacsinált aktualizálás, „fölturbózás” nincs benne, hanem maga a mű. B. Kiss László tervezte a falusi környezetet jelző, egyszerű díszleteket. A dráma sötét színeit, tragikus végkifejletét a színészek játéka emeli ki. Bodnárnét Bánsági Ildikó kifogástalanul alakítja. Hangjának keménységével az erős asszonyt, lágyabb hangszínével pedig a kedvenc gyermekétől elolvasó édesanyát jellemzi. Ettől a vasakaratú parasztasszonytól mindenki fél és retteg. Idősebb Bodnár Jánost Nagy Zoltán játssza. Neki megvan a színészi súlya, tekintélye ennek a háttérbe szorított férfinak a figurájához. Ifjabb Bodnár Jánost Jánosi Dávid forrongó indulattal és suta mozdulatokkal személyesíti meg. Az aranyifjú Bodnár Pétert Beszterczey Attila a figura kívánta nyegleséggel kelti életre. Bátyai Éva a mindkét Bodnár fiúval kacérkodó Cicát hol kedvesen, hol kihívóan jeleníti meg. Brunner Márta a kotnyeles, nagyszájú szomszédasszonyt viszi színre. Maros Gábor a sima modorú jegyzőt kitűnően állítja a nézők elé. Ifj. Farkas Sándor hangszeres játékával járul hozzá az előadás sikeréhez.

Ennek a produkciónak elvitathatatlan érdeme, hogy hűen adja vissza Németh László gondolatait, nem ártott a műnek, hanem használt annak megismertetésében.