Szkéné Színház

   Székely Csaba a fiatal erdélyi drámaíró-nemzedék egyik legmarkánsabb hangú képviselője. Marosvásárhelyen született 1981-ben, jelenleg az ottani Művészeti Egyetem tanársegédje, valamint az erdélyi magyar internetes portál, a manna.ro szerkesztője. Műveit a Látó, az Alföld és a Jelenkor című szépirodalmi folyóiratban publikálja. A kortársait parodizáló Írók a ketrecben című kötete 2004-ben látott napvilágot. Manapság a dráma műfajához vonzódik. 2009-ben a BBC World Service British Council nemzetközi World Drama rádiójátékának nyertese a Do You Like Banana, Comrades című darabjával, ezért a legjobb európai drámáért díjjal jutalmazták. 2011-ben pedig a Pécsi Országos Színházi Találkozón, a POSZT-on a kortárs drámákat értékelő Nyílt Fórum elismerésével, a Vilmos-díjjal tüntették ki, és még a legígéretesebb pályakezdőket elismerő Szép Ernő-díjat is besöpörte, sőt decemberben a Látó című folyóirat nívódíját is megkapta. Mindezeket a Bányavirág című tragikomédiájával érdemelte ki, aminek a ferencvárosi Pinceszínházban 2012. március 2-én tartották a premierjét.

Székelyföldön önkezükkel kétszer annyian vetnek véget életüknek, mint Románia többi részén. Ennek sokan kutatják az okát, van, aki a természet zordságával, van, aki a társadalmi változásokkal magyarázza. Székely Csaba is keresi a választ, és a Bányavirággal adja meg. Azonban nem elégedett meg csupán ebben a művében adott egyféle felelettel, hanem úgy vélte, trilógiát ír, amikben más-más nézőpontból láttatja ezt a szomorú tényt. A trilógia második darabja, a Bányavakság, a harmadik pedig a Bányavíz, amivel tavaly megnyerte az Örkény Színház névadójának 100. születésnapjára kiírt drámapályázatát. A korrupciót és az idegengyűlöletet körbejáró Bányvakságot az elmúlt esztendő júliusában felolvasószínház keretén belül már láthatta-hallhatta a Gyulai Várszínház közönsége, azonban kőszínházban 2012. november 22-én, a Szkéné Színházban mutatták be először. A Bányavakság cselekményideje napjainkra esik, története pedig valamelyik nevenincs kis erdélyi település hétköznapjaiba kalauzolja el a közönséget. Polgármester választásra készülnek ebben az isten háta mögötti, községből faluvá visszaminősített helységben. A javakorabeli, csavaros észjárású Ince szeretné újraválasztatni magát, de tudja, gyanús ügyei miatt kevés esélye van nagyhangú, vadmagyar ellenfelével, Izsákkal szemben. Persze a „középutas” Incének is vaj van a füle mögött, és jó, zsíros üzlet is kilátásban van, ha ő lesz újra az első ember. Húga, Iringó figyelmezteti, de azzal védekezik, nem magáért, hanem a családjáért: érte, az elcsúfított arcú özvegyért meg egyetemista lányáért, Izabelláért kapar ennyire. Segítséget hív fentről, és meg is érkezik Florin, a román rendőr, aki teszi is a dolgát. Eleinte a három férfi udvariaskodik, tiszteletköröket fut, de Incéről, iringóról meg Izsákról az ’alamuszi macska nagyot ugrik’ – típusú „közeg” olyasmiket is kiderít, amit nem kellett volna, régi, begyógyultnak hitt sebeket tép fel. A végén mindhármójukról lehull a lepel, köntörfalazás nélkül egymás fejéhez vágják a két nép ősi sérelmeit: Trianont, az erőszakos románosítást, Ceausescu falurombolását, Horthy fehér lovát, a dákó-román elmélet mítoszának hazugságát, a bozgorozást. Végül a két magyar összefog, és elteszi láb alól a bosszúszomjas, túl sokat tudó fakabátot. Az élet visszazökken addigi álmos folydogálásába, és ólomlábakon jár tovább.

A Bányavakság feszes tempójú darab. Arányosan van benne humor, feszültség, érzelem, látszik, hogy szerzője nem kezdő a drámaírás tudományában, hanem meglehetősen jártas benne. A komikum inkább a furcsa, ennek ellenére mégis átlagos, emberi gyöngeségekre épül. Ezek nem ’magyarspecifikusak’, bárhol a világon, így nálunk is előfordulnak. A humor a sunyiságból, gonoszkodásból, kapzsiságból, a nemszeretem dolgokkal való szembenézés hiányából, szóviccek, kifacsart kifejezések tömkelegéből meg véletlen vagy szándékos félreértésekből adódik, mintsem a jellemekből, mert azok statikusak, mindenki ugyanolyan marad a végén, mint az elején volt. Ince és Izsák mindenféle umbuldában, csúnyábbnál csúnyább visszaélések sorozatában vesz részt, annyi a különbség köztük, hogy az utóbbi tenyérbe mászóan, amolyan bakancsos, lajbis, fiókgárdistaként harsányan magyarkodik. Ettől ellenszenvessé, mi több nevetségessé válik, de hát a közönség azt már megszokta, hogy ép érzésű, normális gondolkodású jobboldalit nem hord hátán a föld. Szélsőséges, buta, visszataszító ultrabalos, netán liberális sohasem látható a színpadon, csak zsinóros mentében, árvalányhajas kalapban parádézó nemzeti érzelmű… A Bányavakság nyelvezete kissé stilizált, ahhoz a székely nyelvjáráshoz közelít, amit a pestiek annak vélnek, vagy akkor hallanak, ha onnan származó emberekkel találkoznak. Cziegler Balázs díszletei is azt az átmeneti, se fent, se lent állapotot mutatják, amiben a falu megrekedt, félig épített házban az ajtókon, ablakokon nincs üveg, helyettük nejlonfólia zörög csak. A színészek az Ince nagyszájú, egyszerre áldozat és követelődzése miatt bűnrészes lányát alakító Eke Angéla kivételével ugyanazok, akik a Bányavirágot is játszották. A fifikás, székely góbé Incét Kaszás Gergő igen hitelesen jeleníti meg. A szerencsétlen, a szebb és tartalmasabb élet után áhítozó Iringót Bozó Andrea ezer színnel formálja meg. Széles László úgy hepciáskodik, ahogyan az ilyen gőzökkel-gázokkal teli, páváskodó mélymagyartól elvárható. Az eleinte higgadt, de a szesz hatására a foga fehérjét kimutató Florint Tóth József mesterien állítja a nézők elé.

A Csizmadia Tibor rendezte Bányavakságban, ebben a kissé torzító tükörben meg lehet látni jelenlegi határon túli és belüli közállapotainkat.

 

Reklámok