Főnix Színház

Bakelit Multi Art Center

Kornis Mihály életét színházak közelében tölti el, részt vesz a szakemberek képzésében, vidéki és fővárosi teátrumokban a rendező, dramaturg, művészi tanácsadó tisztét is hosszabb-rövidebb ideig ellátta. Több kötete jelent meg, ezekben novellái, esszéi, kritikái olvashatók, drámákat is alkotott, közülük legismertebb a Körmagyar, ez utóbbi a rendszerváltás hajnalán született, és a Vígszínházban, 1990-ben volt az ősbemutatója, ezután több helyen is műsorra tűzték, a Pesti Színházban, 2007-ben pedig felújították. A Főnix Színházban, 2008-ban tartották a premierjét, és most nem az otthonuknak számító R. S. 9. Színházban, hanem a Soroksári úton lévő Bakelit Multi Art Centerben látható. A Körmagyar alapötletét Arthur Schnitzer osztrák orvos-író 1903-ban publikált A körtánc (Der Reingen) című drámája adja, amit saját korában szeméremsértő tartalma miatt betiltottak. Kornis Mihály természetszerűen majdnem 90 esztendővel később tette át magyar viszonyokra, és az 1980-as évek második felének, a kádári puha diktatúra végvonaglásának életérzését járja körbe. Karaktereinek java része ehhez az időszakhoz köthető, így a sorkatona, az ifjú és az öregebb elvtárs, a disszidens, akiből milliomos lett. A többi alak pedig nem csupán egyetlen korban, hanem mindig és mindenhol megtalálható: az utcalány, a takarítónő, a férj, a fiatalasszony, az édes kislány, a színésznő meg az író. Ennek a komoly bohózatnak a mondanivalója is ezt tükrözi vissza, vannak benne olyan részek, amik örök emberi dilemmákat tartalmaznak, és akadnak olyanok, amik csak aznapi szinten, tehát úgy negyedszázaddal ezelőtt voltak érvényesek, és bizony azóta annyira elavultak, hogy a fiatal generáció egyáltalában fel sem fogja, miről van szó, mert elképzelni sem tudja, ezért úgy tekint rájuk, mintha a bronzkorban estek volna meg. Vannak olyan figurák, akik csereszabatosak, csak a meghatározásukat kell kicserélni, és ugyanazokat a jellemvonásokat hordozzák 2013-ban, mint ’90-ben. A vígjáték tíz, nem szeretkezés, hanem sima, érzelemmentes szexelés előtörténetét mutatja be, amikben az aktusra mindig valamiféle alá- és fölérendeltségi viszonyból eredő erős ráhatás következtében kerül sor. Ezekben a sztorikban, mint cseppben a tenger, benne van „Kádár apánk” gulyáskommunizmusának szennye, mocska.

A Körmagyar időtálló gondolatai a hatalom embereinek az alávetettekkel szembeni bánásmódjában érhetők tetten. Társadalmi berendezkedéstől függetlenül a magasabb polcon állók, döntő többségükben férfiak – a kőkorszaktól napjainkig – ugyanazokkal az aljas módszerekkel használják ki az alattuk lévőket, és kényszerítik, legfőképpen a nőket, „természetbeni” fizetségre. Ilyen a takarítónő meg az édes kislány esete, akik kiszolgáltatottak a főnökelvtárs kénye-kedvének. Korfüggetlen alapigazság az is, amikor a kiselvtársnak a férfiúi büszkéségtől csak úgy dagad a kebele, ugyanis sikerült a nagy elvtárs feleségét ágyába cipelnie. Az állatvilágban az alsóbbrendű hímek örömükben döngetik a mellüket, ha véletlenül az alfahím nőstényével párosodhatnak. Az idős férj – amióta világ a világ – mindig féltékeny a nála bő húszassal kevesebb feleségére, és válogatott testi-lelki kínzásokkal fenyegeti, ha netán félrelépne. A fiatal elvtárs viselkedési normái, pártbéli ambíciói 25 évvel ezelőtt ugyanolyanok voltak, mint ma a gátlástalan, se istent, se embert nem ismerő brókereknek, legfeljebb a szóhasználatuk más, az idősebb elvtársat meg ugyanaz a túlzott becsvágy fűti, és harácsoló ösztön vezérli, mint napjaink jól menő menedzsereit. A nők legősibb mesterséget űző lányok, asszonyok mostanság is az utakon vagy a kocsisoron járkálva szerzik kuncsaftjaikat. A színésznők megítélése sokat változott, a színésznő fogalma már nem azonos a könnyűvérű nőével, ennek ellenére manapság is a szereposztó díványon dől el a dolgok java része. A külföldre szakadt hazánkfia is csak a méretes tárcájában lapuló bankóköteggel képes elámítani a szegény itthoniakat, akik az aranyköpés szerint kalandvágyból maradtak idehaza. Az írók is mindig az adott társadalom kultúrpolitikájától függnek, aki a pénzt osztja, az diktál, független alkotó nincs, bármennyire is hangosan állítják magukról egyesek ezt, inkább csak hisznek benne, hogy megnyugodjon a lelkük.

Bicskei Kiss László mértéket tartva rendezi a Körmagyart. A cselekményt úgy állítja színpadra, hogy az elejétől a végéig a jó ízlés határán belül mozog, nem tolja el a pornográfia irányába, nem ott kezdi el a jelenetet, ahol régebben elsötétedett a színpad, hanem sokat bíz a néző fantáziájára. A díszlet is igen egyszerű, barna kartondobozokból és lapokból áll, amit célirányosan lehet rövid idő alatt változtatni. A mosdatlan szájú beszéd sem öncélú, a kor jellemzéséhez szükséges. A közlegény és az olcsó, kiérdemesült szajha jelenetével indul a komédia, és velük is fejeződik be a darab, ez keretbe foglalja a produkciót. A Főnix Színház társulata most is profi módon adja elő a színjátékot. A számmisztika szerint a tíz részből álló darabot tíz színész játssza. Az utcalányt Boldizsár Tünde igencsak hitelesen személyesíti meg. A fiatalasszonyt Facskó Marica olyan nőnek mintázza meg, aki tart az urától, de mégis megcsalja. A szegény takarítónőt Bakos Panni jeleníti meg. Szávai Katalin az édes kislányt buta libaként állítja a nézők elé. Hartai Laura a színésznő tökéletes megformálásával nagymértékben hozzájárul az előadás sikeréhez. Az ideges bakát Tarr György, a gőgös fiatal elvtársat Gránicz Gábor, a kiégett párthuszárt, egyben felszarvazott férjet Pásztor Zsolt, a határozatlan írót Balázs András, a kérkedő milliomost Makray Gábor viszi fel a színre.

Még így, ennyi idő távlatában is érdemes és tanulságos a Körmagyart megnézni. Nem a piros karikás, 18 éven felüli „felnőtt tartalma” miatt, hanem azért a bűzhödt, hazug közeg valósághű ábrázolásáért, amiben mindezek zajlanak.