Magyar Nemzeti Balett

Erkel Színház

 

Az Erkel Színház idén felébredt öt évig tartó tetszhalálából. Ekkor ért véget rekonstrukciós munkálatainak kezdő szakasza. Idei, márciusi elsejei megnyitásával szélesebb lett fővárosunk zenei választéka. A közönség tagjai jóleső érzéssel, meghatottan sétálgatnak az ismerős helyeken, szemrevételezik a már elkészült részeket, örülnek, hogy nem bontották le ezt a 101 éves épületet. Ahogyan Ókovács Szilveszter főigazgató elmondta, jelszavuk a hozzáférés. Olyan jegyárakat határoztak meg, hogy azt még az alacsonyabb keresetűek is meg tudják fizetni. A közel kétezer néző befogadására alkalmas színházban azonban nem mindegy, mit játszanak, gondosan kell kiválasztani azokat a vonzó zenedarabokat, amikre ennyi ember beül. Itt csak szélesebb nézőrétegekhez szóló műveket szabad színre vinni, amik pedig nem lehetnek mások, mint közkedvelt, sőt operaslágereket tartalmazó dalművek. Itt megy Kacsoh Pongrác János vitéze, Ránki György operája, a Pomádé király új ruhája, Erkel Ferenc Hunyadi Lászlója, Giuseppe Verditől a Don Carlos és az Aida, Wolfgang Amadeus Mozart Don Giovannija. Ezek mind egy szálig hallatlan népszerűségnek örvendenek. De nem csupán az opera műfajának szeretnének otthont teremteni az Erkelben, hanem a táncművészetnek is, így esett a választás öt modern balett bemutatására, amit már 2010-ben megnézhettek az érdeklődők, most azonban felfrissítették, és május 25-től június 2-áig öt alkalommal, mindvégig telt ház előtt adták elő.

A június 1-jei előadáson a kezdő számot Max Richter német származású brit zeneszerző A napfény természete című zenéjére Kozmér Alexandra és Oláh Zoltán adja elő. David Dawson, aki nem csak a koreográfus feladatát látja el, hanem a díszlet- és világítástervezőjét is, az először egymás mellett csak elmenő férfi és nő váratlan összepillantásának, a szikra fellobbanásának, azaz szerelembe esésének, az „igazi” megtalálásának nehéz, buktatókkal teli történetét mutatja be, amit a két táncos elismerésre méltó módon valósít meg. Amit Márai Sándor regényben megírt, azt a tánccal kifejezve láthatja a publikum. A második rész a Duett volt, aminek zenéjét Richard Wagner szerezte. Az idén ünnepli a világ a nagy német komponista születésének 200. éves évfordulóját. A Trisztán és Izolda operájából hangzik el Izolda szerelmi halálának áriája, amit Farkasréti Márta énekel. Erre táncol Wayne Ealingnek, az Angol Nemzeti Balett művészeti vezetőjének koreográfiájára Alija Tanykpayeva és Cserta József. Összművészeti élménnyel gazdagodnak a széksorokban helyet foglalók, mert a szerelmi bánatába belehaló asszony drámáját két kivételes képességű balettművész interpretálásában tekintheti meg. A szünet előtti utolsó darab a film- és színházi zene komponálásában jeleskedő, számtalan operát, szimfonikus – és kórusművet jegyző, amerikai Philip Glass Örvény című alkotására koreografált táncdráma, aminek mozgássorát a Seregi-díjat először elnyerő Lukács András tervezte. Míg az előző két műsorszámot egy-egy nő és férfi adja elő, itt a tánckar jut szerephez. Különös látványvilágával, félig barokkos, félig napjaink divatjára hasonlító jelmezeivel, a klasszikus és a modern tánclépések egybefonódásával az Örvény magával rántja a közönséget. Amíg az első felvonás a férfi-nő kötelék komoly, soha meg nem válaszolható nagy kérdéseit feszegető daraboké, addig a második felvonás ennek a viszonynak humoros, kissé csipkelődős oldalát villantja fel. Mozart két közismert zongoraversenyének lassú tételére, erre a játékos, tündéri, lélekbalzsamos zenére készítette Jiri Kylián az igen kedves és mosolyt fakasztó koreográfiát. Mindkét darabot, a Petit mortot és a Hat táncot a most Hollandiában dolgozó cseh koreográfus tervezte a Salzburgi Fesztivál részére, amit Mozart halálának 200 évfordulójára rendeztek. A közönség harsányan kacag, időnként a hasát fogja a nevetéstől, felszabadultan élvezi a balettkar által előadott táncokat, amik igen látványosak és mulattatók. Tréfásak a szintén Jiri Kylián által tervezett fekete rokokó ruhákra emlékeztető díszletek, amikben csak úgy suhannak a balerinák meg a „ballerinók”, kilépnek belőle, majd belemennek, vagy elbújnak mögötte. Kollár Imre dirigálta zenekar segíti a táncosokat, hogy teljesítményük maximumát nyújthassák, és a nézők élvezik az előadás minden percét.

Tökéletesen jó érzékkel választotta ki az Opera vezetősége az Erkelbe ezt a modern balett estet. Olyan darabok ezek, amik a világ bármelyik színpadán megállják a helyüket, és mindenhol tetszést aratnak. Csak kis távolságra vannak a tütüs balettektől, ezekre épülnek, de mégiscsak mások, az emberek lelkéhez közelebb férkőzők. Igen érthetőek, kifejezőek. A ma közönsége ezt a fajta szemet gyönyörködtető, szórakoztató, nem hosszú, nem unalmas, hanem kerek történetű, az emberi kapcsolatok bonyolultságát kifejező produkciókat kedveli, amik nem ülik meg a lelkét, hanem elemelik a hétköznapi gondoktól-bajoktól, felviszik egy tisztább, humánusabb világba.