Gilles Bourdos filmje

Mozinet

Tavaly készült el ez a film, aminek Gilles Bourdos nem csak a rendezője, hanem forgatókönyvírója is. Közreműködik még a film főszereplőjének dédunokája, Jacques Renoir is. A festészet kiemelkedő alakjának, az impresszionista, tájképeket, csendéleteket, portrékat, tánc- és családi jeleneteket festő Pierre-Auguste Renoir utolsó éveinek egyikét, 1915 nyarának eseményeit dolgozza fel a film, azt a fél évet, amikor a világ az első nagy háborúba egyre inkább belebonyolódik. Az életigenlő, a szépséget kereső és szerető művész, akinek hitvallása szerint „a föld az istenek paradicsoma”, élete vége felé jár, több, mint 10 éve reumás, ízületi gyulladás gyötri, lábra alig tud állni, tolószékben ül, mindkét keze formátlanná vált, az ecsetet hozzá kötözteti, mert már nem bírja tartani. 1907-ben telepedett le a Coté d’Azurön, Nizza közelében, a csodás fekvésű, kies településen, Cagnes-sur-Mer-ben. Fájdalmai ellenére szüntelenül alkot, igen bölcs, az élet megpróbáltatásokat hozó kihívásain és a test viharain túl jutott már, élesen látja a dolgokat, az esze, mint a borotva úgy vág. Felesége meghalt, egykori modellekből, múzsákból, szolgálókból álló nők hada veszi körül, ott csipognak körülötte, minden kívánságát teljesítik, ha kell, a kert legtávolabbi zugaiba is kicipelik, hogy képek szülessenek. Csupán legkisebb fia, a környezetét hegyes szemmel néző kiskamasz Coco, azaz Claude sertepertél otthon. Két nagyobb fia, Pierre és Jean a harcokban vitézkedik, egyiknek a keze, a másiknak a lába sérült meg. Betoppan hozzájuk a kecses, színésznői álmokat dédelgető, különleges ragyogású, 16 esztendős lány, Andrée Heuschling. Természetszerűen modell szeretne lenni. A mester felfogadja, és ő szívesen pózol. Renoir a színésznőségről nincs jó véleménnyel, feslett erkölcsű asszonynak tartja valamennyit. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor a frontról hazaérkezik a mindössze 21 esztendős Jean. Súlyosan megsebesült, és itt, a birtokon lábadozik. Életcélját keresi, még nem találta meg, amit keres. Az apja által javasolt úttól, a keramikusságtól idegenkedik, a magáéban, a moziban nem hisz eléggé. Apja egyáltalában nem könnyíti meg a döntését, az éltes Renoir nem tartja sokra a filmes műfajt, valamiféle modern kóklerségnek véli, inkább lebeszéli, mintsem bátorítja fiát. A két ifjút még az Isten is egymásnak teremtette, összemelegednek, és az önmaga hivatásában 100 %-ig biztos, becenevén: Dédée arról igyekszik meggyőzni a kétségekkel küszködő fiatalembert, együtt készítsenek filmeket, ő játszik bennük, a fiú pedig rendezi azokat. Jean habozik, nem ad egyértelmű választ, inkább visszamegy a csaták poklába, csakhogy ne kelljen még dűlőre jutnia.

A most július 25-én, Magyarországon mozikba kerülő Renoir nem cselekményének kalandosságával vagy sodrásával nyűgözi le a nézőit, hanem a rendező érzékeny, bensőséges, finom látásmódjával, mondanivalója és témája iránti megértésével, szeretetével, sőt tiszteletével, valamint Ping Bin Lee operatőr igen hatásos képi megfogalmazásával. Kameramani munkája nyomán a világosba öltözött fiatal nyár harsogása fokozatosan jut el az aranyló nyugalomig. A francia Riviéra tengerének azúrkékje csodálatos harmóniába olvad a kanárisárgával meg a mélyebb tónusú okkerrel. Az apa és három, egyébként közel 10-10 év korkülönbségű fia közötti szembenállás sem olyan éles, hogy az látványos veszekedésekbe torkolljon. Az idős festő nem érti két fiának a filmek iránti vonzalmát, de nem is akadályozza őket, csak nem tartja komoly dolognak ezt az újsütetű művészetet. De még Pierre és Jean között is feszültség munkál, a báty nem érti fivérének mozis terveit. Miután a film csak rövid időt ábrázol, a szereplők további sorsát az utolsó kockákon, a stáb tagjainak felsorolása előtt rövid mondatokban közli. Pierre-Auguste Renoir 1919 decemberében meghalt, Andrée és Jean 1920-ban összeházasodott, Dédée Catherine Hessling néven híres színésznő lett, férjének 5 filmjében ő játszotta a főszerepet, összesen 15 filmet forgatott. Azonban 1931-ben elváltak, ezután többé nem tűnt fel a vásznon. Derékba tört a karrierje. Jean Renoir viszont nem csak francia meg az amerikai, hanem a világ filmművészetének meghatározó személyisége lett. Mindketten 1979-ben haltak meg. Pierre Renoir színész, forgatókönyvszerző, író lett. A Renoir- unokákból és dédunokákból szintén filmes szakember vált. A színészek feladatuk magaslatán állnak, a címszerepet Michael Bouquet játssza, az ő Renoirja egyszerre elesett, gondozásra szoruló öregember és racionálisan gondolkodó férfi. Christa Theret a csapongó kis pillangó, a szerelmes bakfis, a hisztigép, a rosszlány és a színészet iránti elkötelezettségét határozottan hirdető Dédée-t élettel telten és ezer árnyalattal jeleníti meg.  Jean Renoir hezitáló, menekülő, fejét a homokba dugó alakját Vincent Rottiers formálódó, háborgó lelkű legénynek ábrázolja. A mindig morcos, se nem kisfiú, se nem nagyfiú Cocót Thomas Doret viszi fel a vászonra.

Mint egy falat kenyérre, olyan nagy szükség van az ilyen filmekre, mert csöndet és békességet sugárzó színeikkel, tempós haladásukkal kizökkentik az embereket a rohanásból, akik elmélázhatnak azon, hogy apák és fiúk között – amióta világ a világ – voltak és lesznek nemzedéki ellentétek, saját helyünket megtalálni mindig is a legnehezebb dolgok közé tartozik. Az alkotás örömei és bánatai zsenge és hajlott korban egyformán kínozzák a művészt, ugyanúgy, mint az emberi lét kihívásai is.