Újszínház

 

Móricz Zsigmond számos regényét, így közöttük a Légy jó mindhalálig-ot, az Úri murit, a Rokonokat és a Betyárt dramatizálta, s egész írói munkássága alatt flörtölt a színpad világával. Negyvenévnyi alkotói pályafutása mindvégig foglalkozott azzal, miként tudná prózai műveit jó színpadi témákká átdolgozni. Móricz olyan kvalitású író, aki a társadalom betegségeit és az emberi kapcsolatok gyöngeségeit tárja fel, súlyos, morális kérdéseket fogalmaz meg és tárgyal műveiben. Hősei pedig mulasztásaikért, vétkeikért elhordozzák büntetésüket, megszenvedik sorsukat. Példaértékű tanítások kapnak helyet regényeiben. Cseppet sem könnyű olvasmányok a Móricz-munkák, szórakoztató, nevettető szándék teljesen hiányzik belőlük. Móricz gyötrődött, semmitmondó komédiákat gyártó színházi iparos legyen, vagy komoly irodalmi értéket létrehozó drámaíró. Roppant mód igyekezett, hogy társalgási színműveket alkosson, és azt várta tőlük, igazi sikerdarabok legyenek. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül novellaformában látott napvilágot 1916-ban. Drámaátiratát a Nemzeti Színház Kamaraszínháza mutatta be 1923-ban, s ahogy az Újsziínházban, a gyülekezési molinón is hírül adják, több, mint 100-szor adták elő. Móricz legtöbbet játszott darabja lett, amiből 1935-ben és 1978-ban filmet is forgattak. A színházak gyakran és szívesen tűzik műsorukra, mert mindig számítani lehet telt házas nagy szériára. Ebben a komédiában nincs vérre menő konfliktus, semmi visszafordíthatatlan, vagy végzetes esemény nem történik benne, hiányoznak a közönség lelkét súlyosan megterhelő gondolatok, egymásnak feszülő tragikus hősök, és az a hallatlan előnye, hogy parádés szerepekkel ajándékozza meg a színészeket. Minden együtt van benne ahhoz, hogy könnyed, derűs estében részesítse a nézőket, nemesen vigadjanak, és bebizonyítja, nemcsak alpári, mondanivaló nélküli, obszcén kifejezésekkel tarkított ökörködéssel lehet szórakoztatni az embereket.

Móricz a dzsentriket tudja a leghívebben ábrázolni, úgy ismerte őket, mint a tenyerét.  A Nem élhetek muzsikaszó nélkül főszereplője Balázs, a nyírségi birtokos és felesége, Pólika. Ezt a Balázst nem lehet a vívódó és elbukó Móricz-hősök között számon tartani, ő amolyan Jókai típusú magyar úr: mulatós, szereti a jókedvet, a vidámságot, a cigányzenét, a vendégeket meg a nyolcvan fős, se vége, se hossza névnapi dáridókat. A móriczi föld-víz, életmegkötő Boldogasszonyok népes táborába tartozó Pólika a siserahad pusztításától félti vagyonukat, és hazaküldi a köszöntőket. Balázs viszont tartóztatja őket. Ezen hajba kapnak, a fiatalasszony felhúzza az orrát, és elszalad a szomszéd faluban élő három aggszűz tántijához. Itt viszont nem érzi jól magát, mert ugyanaz az engedelmes és szófogadó leánysors vár rá, amitől már elszokott. Kérésére Balázs megszökteti őt, otthon mindent rendben talál, és elénekli ura kedvenc nótáját, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül-t. Egy csapásra vége lesz a kibékíthetetlen ellentétnek, Balázs elzavarja a zenészeket, és szent lesz köztük a béke.

Ez a vígjáték Móricz legpergőbb, legváltozatosabb színpadi műve. Feszes, élénk ritmusú, kedélyes produkciót lehet belőle létre hozni. A rendező, Bodolay ilyen előadást állít színpadra. A történetet azonban nem a múlt század első felére teszi, hanem napjainkba, ennél fogva Palóczy Magdolna jelmezei is a ma divatját követik. Mira János díszletei igazodnak a rendező koncepciójához, dőlt falak, ajtók, ablakok, magasban lévő szekrények bizonyos mértékben eltávolítják a nézőket az eseményektől, ugyanakkor emberibbé teszik ezt a letűnt világot. Balázst Jánosi Dávid jeleníti meg. Tökéletesen formálja meg ezt a szenvedélyes, duhaj, nagyevő, nagyivó hőst! Gesztusaival, mimikájával, kellemes énekhangjával is kiemeli a figura jókedvű, bolondozásra hajlamos jellemét. Pólikát Nemes Wanda kelti életre. Üde, friss, harmatos rózsa külleme szinte kiált ezért a szerepért. Bájos mosolya mellett színészi megjelenítő erejével is vissza tudja adni a kissé akaratos, aggódó, csacska feleséget. Bátyai Éva a minden lében kanál Birikét viszi színre. Valódi, csélcsap fruskát alakít, aki már próbálgatja nőiessége hatását, ugyanakkor bosszantja a felnőtteket. Gregor Bernadett az érett, hódító szépasszonyt, a vígözvegy Veronikát igen kacéran, vérforralóan állítja színre. Az öreg kisasszonyokat, a csupa élet, ’talpig férfi’ Zsanit Esztergályos Cecília, a nagyszívű, folyton sürgő-forgó Pepit Császár Angela és a siket, divatbolond Minát Tordai Teri személyesíti meg. Mindhármuknak a színészmesterség összes csínja-bínja a kisujjában van, ezért maximálisam kihasználják a karakterük nyújtotta komédiázási lehetőségeket. Az észt osztó Lajos bácsit Incse József kellő furfanggal mintázza meg. Fazekas Zsuzsa a kotnyeles Kisvicáknét ezer színnel ábrázolja. A folyton nótázó Viktort Varga Ádám, Borcsát, a hűséges szakácsnét Bálizs Anett játssza. Az előadás varázsát az élő zene csak fokozza, ifj. Farkas Sándor, Farkas Attila, Kardos László szolgáltatja a színészeknek a talpalávalót.

A Nem élhetek muzsikaszó nélkül-nek ebben a most szeptember 20-án az Újszínházban bemutatott változatában igen fergeteges és élvezetes előadást láthatnak a publikum tagjai. Aki beül erre a produkcióra, az biztos, hogy felüdülhet és kipihenheti magát rajta.

 

Reklámok