Újpest Színház

   Spiró György ezt a drámáját a Radnóti Színház felkérésére írta, és ez az első mű, amit ebben a teátrumban bemutattak tőle. A Prahot ugyan Debrecenben, 2007. február 17-én, a DESZKA fesztiválon felolvasó színházi előadás keretén belül már hallhatta az ottani közönség, az ”igazi” ősbemutatója azonban 2007. április 29-én volt a Radnóti Színházban. Az Újpest Színház Árpád úti Kamaraszínházában most, a Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én volt a premierje. Az előadás kezdete előtt Dózsa László, az Újpest Szíbház főrendezője üdvözölte a közönséget, és kijelentette, a színházban nincs helye a politikának, csak jó vagy rossz darabok vannak, ennek értelmében itt, Újpesten nincs semmiféle részrehajlás, ma este Spirót játszanak, holnap pedig Csurka Istvánt. Mindketten kiváló alkotók, örökérvényű műveket adtak a magyar irodalomnak. Krizsik Alfonz a darab rendezője is csak megerősítette Dózsa László szavait. A Prah olyan, mint az ókori görög tragédiák, ugyanis egy helyszínen, rövid – mintegy három órányi cselekményidő – alatt, kevés szereplő – mindössze egy nő és egy férfi – játszik benne. Témája mai, ahogyan a története és a háttere is, azonban semmi különleges vagy új nincs benne. Több olyan irodalmi mű, film és színdarab is született, ami azt ábrázolja, miként változtatja meg egy nagy összegű nyeremény a szerény anyagi körülmények között vegetáló házaspár egymáshoz fűződő viszonyát. A Prahban is a nevenincs, negyvenes éveinek elején járó, két kamaszgyerekét – egy fiút és lányt – nevelő, isten háta mögötti kis faluban lakó nő és férfi nyer a lottón 600 millió forintot, és ez a tény hogyan fordítja ki őket önmagukból, változtatja meg életük folyásának eddig megszokott ütemét.

A társadalmi ranglétra alsó fokán álló párnak olyan az öltözéke és a lakása, mint amilyen helyet elfoglalnak ebben a vadkapitalista, szép új világrendünkben. A Kabódi Szilvia tervezte jelmezek pontosan kifejezik ezt: az asszony tiri-tarka otthonkaszerűségben, fekete, bő strapanadrágban hámozza a krumplit, a férjen kitérdesedett farmernadrág, kínai piacon vett olcsó póló meg mellény feszül. Dózsa László és Molnár Tibor díszletei is ezt a miliőt tükrözik: a konyhájukban még a szülőktől maradt, szedett-vedett bútorok vannak: ütött-kopott asztal, pár hokedli és a feleség meghalt apjának kimustrált fotelje meg a Szaratov típusú szovjet hűtő az összes berendezési tárgy. Ide toppan be a feldúlt képű, izgatott férfi: nyert a lottón. Párja először el sem akarja hinni, de miután megbizonyosodott, hogy igaz a hír, alufóliába gondosan becsomagolják a szelvényt, és azt sem tudják, hová rejtsék. Erre a szent célra a legalkalmasabbnak a papa által a volt Jugoszláviából hozott, négy oldalára nagybetűkkel fölírt PRAH-os kávésdobozt találják. Innen ered a darab címe is, a prah, ami horvátul port jelent.

Felspannolt érzelmi állapotba kerülnek, és tervezgetik a jövőt: kinek adjanak és mennyit, mit vegyenek, mire költsenek. Először pozitív dolgok jutnak az eszükbe: gazdagok lesznek, megszűnik a létbizonytalanság, végre befejezhetik a házbővítést, új tévét, sőt még kocsit is vásárolhatnak, nyaralni mehetnek, még szigetet vehetnek, ámde az asszony egyre inkább elbizonytalanodik, aggódni, sőt rettegni kezd. Félelmeibe egyre jobban belelovalja magát és rémeket lát: betörnek hozzájuk, túszul ejtik őket, vagy a gyermekeiket. Még az is előfordulhat, hogy azok ellenük fordulnak. A nő folyton támad, képtelenebbnél képtelenebb vádakkal illeti a férjét, húsz évvel ezelőtti sérelmeket emleget fel, olyan, soha ki nem tárgyalt, fájdalmas ügyeket hánytorgat fel, amik már negyedszázada benne rekedtek. A férfi egyfolytában védekezik, nem tud racionális érveket felhozni az asszony irracionális félelmei ellen. De most végre mindketten őszintén beszélnek, megmondják, mit gondolnak házasságukról, gyerekeik neveléséről, a másik jelleméről, viselt dolgairól. Végül felülkerekedik bennük a józan ész, ráébrednek, a gyűlölködés sehová sem vezet, ezért inkább elégetik a szelvényt, mert ugyanúgy élhetnek, mint eddig.

A Prah nem csupán két átlagember kapcsolatáról szól, hanem arról a korról és társadalmi közegről, ami körbeveszi őket. Benne van a rendszerváltásnak nevezett hatalomátrendeződés összes nemkívánatos hozadéka, felgyülemlett szennye-mocska, a munkanélküliségtől, az állásvesztéstől rettegés, a leszakadó félben lévők kiszolgáltatottsága. Ez idáig rendben is van, a szerző abszurd történeten keresztül ábrázolja történelmünk utolsó éveit. Spiró György azonban nem tud kilépni saját árnyékából, muszáj neki odaszúrni, hogy Attila-szoborra is kéne pénzt adni meg a magyar nyelv eltűnésének megakadályozására. Czvetkó Sándor igazán elismerésre méltóan alakítja a férfit, olyan bumfordi, csupa jóindulat embert személyesít meg, akit kenyérre lehet kenni. Azt a tipikus kisembert viszi fel a színre, aki nem érti és nem is kérdezi, hogy mi miért történik, mi a háttere, ő csak élni és túlélni akar, a meló után sörözni a haverokkal, meccsre járni, becsületben felnevelni a gyerekeit, meglegyen a kis háza meg a valahogy guruló Suzukija. Az asszonyt Dóka Andrea kifogástalanul, ezer színnel jelenti meg. Amolyan Móricz Zsigmond-os Boldogasszony, aki kuporgat, fillérekből kijön, folyton dolgozik, húzza az igát, nem ismeri a könnyebb életet. A hisztérikát csak a hirtelen jött pénz hozza ki belőle.

Ez a Krizsik Alfonz rendezte Prah keserű komédia, ami egyfajta látleletet ad az utóbbi negyedszázadban keletkezett társadalmi bajainkról.

Reklámok