Ivancsics Ilona és Színtársai

 

Ha azt a szót halljuk, hogy Dekameron, azonnal a nagy firenzei szerző, Giovanni Boccaccio 1348-tól 1353-ig írt novellagyűjteményére gondolunk, amiben 100 pajkos elbeszélés kap helyet szerelemre éhes nőkről, férfiakról, rászedett férjekről, gerjedelmekkel teli papokról, csavaros észjárású szolgálókról. A Paraszt Dekameron anyagául szolgáló néprajzi gyűjtés java részét Erdélyben Szék településen és környékén szedte össze és gyűjtötte csokorba Nagy Olga. Több mesélő is elmondta a maga történetét, amikben tündérek, táltosok, óriások szerepelnek. De feltűnnek benne hiszékeny nők és férfiak, akik a 12. századi Itáliában ugyanolyan gyengeségekkel, álmokkal, vágyakkal áldottak és megvertek voltak, mint 3. évezredbeli társaik. Elvégre csak azért nem változik meg az emberek jelleme, mert komfortosabb lett a lakásuk.

Ivancsics Ilona és Színtársai Szentendrén, állandó otthonukban, a Pest-megyei Könyvtár színháztermében, szeptember utolsó szombatján tűzték műsorukra a Paraszt Dekameront. Szabó Orsolya díszletei között folyik a vidám játék, aminek központi helye a mesefa, innen indul és ide tér vissza a legtöbb szereplő. A különböző helyszínek felidézésében méretes kendő is segíti a fiatal táncosokat. Bőven van ám minden ebben az erdélyi pajzán játékban, ami a jókedvet, a huncutságot, a felhőtlen szórakozást elősegíti. Magukat kelletik ám kikapós, urukat az orruknál fogva vezető, őket mindig becsapó menyecskék, pilláikat ártatlanul rebegtető csaplárosnék, parádéznak benne a minden szoknya alá benéző, azt felhajtani akaró nyalka huszárok, kezeiket imára összekulcsoló, szemeiket ájtatosan forgató, közben férfiak után sóvárgó ifjabb-vénebb apácák, a Deákné vásznánál nem jobb szerzetesek. Még Szent Péter sem tud hivatala magaslatán állni, kulcsaival együtt őt is lecsábítják a földre a világi örömök. Még Jézust is megkísértik… Mindenféle rendű és rangú kan- meg nőstényördögök incselkednek az együgyű halandókkal és igyekeznek túljárni szegény esendő lányok, asszonyok, rátarti legények és bugyuta férfiak eszén, és dévajkodásra rábírni őket. Mértékletes az összeállítás, Darabos Péter koreográfiáját nézve a publikum egyik tagja – még véletlenül – sem gondol arra, hogy most valami, a jó erkölcstől elrugaszkodott ugrálást lát a színpadon, mert az a fajta nem túlfűtött, hanem egészséges erotika árasztja el a színpadot, amiből hiányzik mindennemű ocsmányság, trágárság, illetlen, közönséges mutogatás vagy útszéli hang.

 13 fiatal, 6 lány és 7 fiú viszi a vállán ezt a bő másfél óráig tartó produkciót, amiben egy perc unalom, üresjárat nincs. Hollywoodi képességekről tesznek tanúbizonyságot, olyan magas művészi fokon táncolnak, miközben tisztán, érthetően mondják a rigmusokat, csujogatókat, verseket, és még kifogástalanul játszanak is. Vida Ádám, Kakuszi Réka, Hegedűs Lívia, Bárány Gergely, Szemán Gábor, Tóth Gyula, Káli Gergely, Bágyi Dávid, Básti Andrea, Benkő Barbara, Galambos Zsolt, Juhász Boglárka, Vári Kata minden dicséretet megérdemel, mert olyan magas hőfokon és mély átéléssel adja elő a Paraszt Dekameront.

Markó Eszter olyan előadást állít a színpadra, ami derűvel és örömmel tölti el a nézőket, akik felszabadultak kacagnak a látottakon.  Az ilyesfajta vigalomra olyan nagy szükség van, mint egy falat kenyérre. Amikor a hosszú percekig tartó tapsnak vége lett, az előtérben illatos és méregerős erdélyi pálinkával meg finoman csípő sajttal kínálták meg a távozókat, akik így nem csak szellemi élménnyel lettek gazdagabbak, nem csupán a lelkük meg a szemük lakott jól, hanem a gyomruk is.