Főnix Színház

   Kiss József drámájának ősbemutatóját a Turay Ida Színház produkciójaként, a szerző rendezésében az 56-os forradalom jubileumi évében, 2006. október 15-én tartották a pesterzsébeti Csiliben, majd a díszbemutatóját október 20-án, az akkori nevén KUSZÁ-ban, a mai Klauzál Gábor Művelődési Központban. Kiss József neve ismerősen csöng a színházat szeretők körében, játszik is, ugyanakkor rendez is, darabokat is ír, jelenleg a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője. Nem ezzel a színművével debütált, 19 évvel ezelőtt, 1994-ben a Fantomok és rajongók című drámájával megnyerte a Tatabányai Jászai Mari Színház drámapályázatát. Az angyalok nem sírnak című drámáját, aminek a „Játék az élettel, 1956 emlékére” alcímet adta, 2005-ben, önmaga „gyönyörűségére” írta. Adatgyűjtés közben járta a könyvtárakat, így számtalan visszaemlékezést olvasott el, felkereste a még élő szabadságharcosokat, elbeszélgetett velük, és ezután állt össze a fejében ez a mű. Nem csak a forradalomnak szeretett volna emléket állítani, hanem különböző élethelyzetekben felszínre jövő emberi viselkedésmintákat, a győzelem és az együvé tartozás felemelő, boldog perceit, ugyanakkor a vereség, a rabság és a kiszolgáltatottság okozta jellembeli torzulásokat is vizsgálni akarta. A Főnix Színház társulata 2006. október 24-én, a fővárosi Gutenberg Művelődési Otthonban tartotta Kiss József darabjának a premierjét, és azóta is műsoron tartják, általában októberben, a forradalom évfordulójának idején játsszák a társulatnak otthont adó R. S. 9. Színházban, de vidékre is elmennek vele.

Az angyalok nem sírnak története az 1956-os forradalom fényes napjaihoz kötődik, cselekménye ugyanabban a térben, egy szép nagypolgári otthon tágas nappalijában zajlik mégpedig két időpontban. Az egyik dátum – az első felvonásé – október vége, a diadalt arató forradalom bizakodással, reményekkel teli ideje, amikor a szabadságukat visszaszerző emberek öntudatosan, felemelt fejjel tekintenek a jövőbe, a második felvonás időszaka pedig december eleje, amikor már csak a legelszántabbak hiszik el, van még értelme a harcnak, a lakosság zöme azonban elvesztette minden reményét. Mayer Ernő, az ÁVH kötelékébe tartozó magas rangú tiszt az első részben menti az irháját, ezért kapkodva csomagol és pánikszerűen semmisíti meg a nála lévő iratokat. Ez az ember engedelmes, nem gondolkodó, hű szolgája a Rákosi-rendszernek, nem érzi magát bűnösnek, és csak a revánson jár az esze. A hozzá hasonlóan elbutított, 20 év körüli lánya, Ilona is a megbukott diktatúra feltétlen híve. Ennek a darabjaira hullott famíliának tagja még Mayer igencsak mutatós második felesége, Zsuzsa, aki ezt a velejéig romlott, hazug világot nem bírja elviselni, ezért az italozásba menekül. A dúvadként csörtető férfi távozása után két felkelő toppan be: Hadközeg, aki a húszas éveit éppen csak elhagyta, és a még kiskorú Göndör. Kinézték ezt a lakást, mert az ablakból tökéletesen rálátnak a széles utcára, ahol a szovjet tankok jönnek, és ők molotovkoktéllal várják azokat. Két homlokegyenest más világ feszül egymásnak, és mégis, a két fiatal, Ilona és Göndör között szerelem szövődik. A második felvonásban már csak a forradalom utóvédharcai zajlanak, Mayer alezredes visszatért a hatalomba meg a cseppet sem meleg családi fészkébe, fröcsög a gyűlölettől, sistereg benne az indulat, liheg a bosszúvágytól, és keményen osztogatja a parancsait. Felesége elhagyta, Svájcba ment a rokonaihoz. Ilona lelki beteg, mert az orvlövészek a szeme láttára terítették le az ablakukban álló Hadközeget. Apja nem képes felfogni, hogy az „ő lánya” miként állhatott át az „ellenforradalmi csőcselék” oldalára, nem érti Ilona fájdalmát, női szeszélynek gondolja, ezért hol ráripakodik, hol meg babusgatja. A súlyosan sebesült Göndör Nyugatra akar szökni, visszajön Ilonáért, aki elmenne a fiúval, de Mayer nem engedi el a lányát, inkább lelövi.

Az angyalok nem sírnak Neudold Júlia minimális díszlete és jelmezei ellenére elementáris, a székekbe szögező erővel hat a nézőre, de ezt nem csupán a drámai feszültséget mindvégig fenntartó cselekményével meg az emberi magatartásformák egyetemességének ábrázolásával, hanem a színészek játékával éri el. Bicskei Kiss László, a Magyar Kultúra Lovagja, a színház vezetője elismerésre méltóan alakítja a fafejű, korlátolt Mayer Ernőt. Boldizsár Tünde a tőle megszokott profizmussal jeleníti meg az iszákos Zsuzsát. Ilonát, az életét a szerelem hatására újragondoló egyetemistát Hartai Laura úgy kelti életre, hogy a nézők elé tárja azt a nehéz, belső küzdelmekkel járó érési folyamatot, amin ez a fiatal nő átmegy. A két felkelő közül a hetvenkedő Hadközeget Farkas Zoltán nagyszerűen, a kamaszos tűzzel égő Göndört Várkonyi Tamás a fiatalok hevességével, mély érzésével viszi fel a színre. A szinte még kölyökkorú Tibikét Timon Benjámin a gyerekek őszinte lelkesedésével formálja meg. Pásztor Zsolt a fáradt, kiégett orvost hitelesen személyesíti meg. A talpnyaló Kádár házmestert Zsitva József az ilyen alázatoskodó alakok alamusziságát kiemelve állítja színpadra.

Kiss József drámája két napba sűríti bele ’56 történetét. Ez a kétszer 24 óra azonban mint cseppben a tenger, úgy mutatja be a szabadságharcot megelőző terrort, az „emelkedő nemzet” akaratnyilvánítását és a kommunisták kíméletlen megtorlását. Ez a darab ezért nem veszíti el aktualitását, mert minden évben újat tud mondani, ami az idő előrehaladásával egyre patinásabb lesz.