Főnix Színház

Az 1931-ben született Szakonyi Károly a ma élő drámaírók között az egyik legjelesebb. Legismertebb művének, az Adáshibának ma talán még aktuálisabb a mondanivalója, mint az 1970-es Pesti Színház-i premier idején. Szakonyi kedvelt műfaja az egyfelvonásos dráma, amik közül a Főnix Színház többet is műsorára tűzött és folyamatosan játszik. Ezeknek a műveinek vezérmotívuma a nő és férfi közötti örök konfliktus, a házastársi kapcsolat számtalan buktatója. Szakonyi 2013 összefoglaló címmel 2013. április 26-án vitték színre két darabját. Az egyik, a Ha itthon maradnál, amit 1976-ban írt, és 1982-ben, Debrecenben, a Csokonai Színházban mutatták be, a másik az Ítéletnapig, amit 1971-ben vetett papírra, és 1978-ban az Ódry Színpadon láthatták először a nézők, majd ’97-ben Debrecenben.

Ha itthon maradnál-ban egy házaspár szerepel. Kettejük közül a harmincas éveit taposó férfiú a súlyosabb eset, ugyanis azon hímneműek népes táborába tartozik, akik ha egyet tüsszentenek, azonnal végrendelkeznek. Az úriember az ágyat nyomja, kisebb műtét után lábadozik. Egyik pillanatban jól érzi magát, fel van dobva, a másikban pedig a teljes kétségbeesés keríti hatalmába, víziójában megjelenik a kép, amint koporsóban a ’Feltámadunk’ felirat alatt viszik át. Felesége vigyázza minden percét és zokszó nélkül teljesíti kéréseit. Békésen kötöget. De ez a külső nyugalom csak látszólagos, belülről majdnem felrobban a méregtől, ugyanis ura egyfolytában ugráltatja, lehetetlenebbnél lehetetlenebb feladatok elé állítja. Úgy érzi, kiszekírozza a világból. A férj legújabb ötlete, hogy az asszony másnap nem menjen dolgozni, inkább vegyen ki szabadnapot, és maradjon itthon mellette. A nő minden porcikája tiltakozik ez ellen, azonban a férfire semmiféle észérv nem hat, csak fújja a magáét. Milyen varázslatos órákat tölthetnének el együtt, hallgathatnák a madárcsicsergést, újraéledne a szerelmük… A hirtelen halál eljátszásától a földre zuhanáson át az összetett kezű rimánkodásig a derék férfiú mindent bevet, de a nő hajthatatlan, mert tudja, olyan, mint a taknyos gyerek, csak hisztizik.  Az ember azonban nem tágít, addig-addig nyaggatja, amíg a nőnél elszakad a cérna…A két színész, Makray Gábor és Árpád Andrea minden kritikát kiálló módon alakítja a férfit és a nőt. Makray Gábor a férj szerepében igencsak undok és elviselhetetlen, Árpád Andrea pedig született feleségként olyan mártír, aki minden eltűr, semmi ellen nem tiltakozik, szinte gépiesen szolgálja ki a már csak szimuláló férfit.

Az Ítéletnapig más téma körül forog. Két, egymástól gyökeresen eltérő felfogású és társadalmi helyzetű férfi nem szokványos kapcsolatát ábrázolja. Az egyik rab, a másik őr. Ez a szörnyű, megalázó viszony bármelyik diktatórikus rendszerben előfordul, pontos évszám nem derül ki, de a jámbor nézőnek mégis olyan érzése támad, hogy mindez az 1956-os forradalom utáni, Kádár János-i kötélkorban esik meg.  A fogvatartott és a smasszer kölcsönösen fél és tart egymástól. Az iskolázatlan fogdmeg mindig támadóan lép fel, ordibál és hadonászik a fegyverével, az értelmiségi elítélt pedig leszegett fejjel, pisszenés nélkül tűr és engedelmeskedik. Évek hosszú sora alatt azonban változik a helyzet közöttük, eltolódnak a hangsúlyok, már-már bizalmassá válnak. A fegyőr nem olyan durva már, humánusabban bánik a fegyenccel, ki-kibújik belőle az esendő ember, a magcsalt férj, a gyermekei vele szembeni ellenséges magatartását nem értő családapa fájdalma. Intellektusával a fogoly fokozatosan föléje kerekedik, időnként még humorizál is a rovására. A szabadság első szellőjére az őrizetes azonnal el akarja hagyni a börtönt, felügyelője hiába rimánkodik, ő csak megbabonázva megy a fény felé. A berezelt strázsa nem teketóriázik, egyszerűen lepuffantja. Tarr György és Makay Gábor adja elő az Ítéletnapig-ot. Makay Gábor ebben a darabban is sallangmentesen oldja meg a letartóztatott megformálásának cseppet sem könnyű feladatát. Alakításában a fokozatosság elve érvényesül, mintaszerűen mutatja be azt a test-lelki folyamatot, érést, ami a fizikai megsemmisítéstől való rettegéssel kezdődik és a magára találáson át a szellemi fölényig tart. Tarr György is hibátlanul állítja a nézők elé a korlátolt – nekem puskám van, neked meg nincs típusú – buta töltelékembert. Olyan balekot visz színre, amilyenre minden elnyomó gépezetnek szüksége van: önálló vélemény nélküli, nem gondolkodó, mindent elhívő és eltűrő katona, aki nem kérdőjelezi meg felettesei parancsát és vakon végrehajtja azokat.

Sződy Szilárd rendezésében feszültség, dráma, izgalom van az egyfelvonásosokban. Mindkét produkció az elejétől a végéig leköti a publikum figyelmét. A Főnix Színház – ahogyan azt a nagyérdemű megszokta és bizony el is várja tőlük, – egyre gyarapodó törzsközönségének most is értéket ad.