Főnix Színház

A módos családból származó spanyol költő és drámaíró, Federico Garcia Lorca drámájának megszámlálhatatlanul sok változata van, a legújabbat, Bernarda Late Night Show címmel tavaly december 20-án mutatta be a Főnix Színház. Lorca 1898-ban született Andalúziában, Fuentavaquerosban, tanulmányait Granadában folytatta, kitűnően zongorázott és gitározott, a híres spanyol zeneszerző, Manuel de Falla követőjeként ő is gyűjtött népdalokat és maga is komponált. 1930-ban hazatért Kubából, és La Barraca névvel színtársulatot szervezett, ahol spanyol klasszikusokat mutatott be. Fiatalon is írt már színpadi műveket, legérettebb drámái azonban élete utolsó éveiben születtek. Ezekben a műveiben a spanyol nő helyzetét igen érzelmes és szenvedélyes módon ábrázolja. Ezek a drámák túlmutatnak saját történetükön, mert bennük nem csak a spanyol falvak és kisvárosok, hanem tágabb értelemben hazája társadalmi állapotát ábrázolja. Az 1933-ban keletkezett Vérnász egy családi vérbosszú szomorú történetét állítja középpontjába. Az 1935-ben írt Yermában a címszereplő asszonyt a gyermek utáni hiábavaló sóvárgása sodorja az őrületbe. García Lorcát 1936-ban, a polgárháború kezdetén a falangisták kivégezték, holott politika távol állt tőle. Halála előtt két héttel fejezte be a Bernarda Alba háza című alkotását, ami az egyéni boldogságot eltipró társadalmi kötöttségek és erőszak bírálatát foglalja magába. A Bernarda Alba háza életrajzi ihletésű mű, Askerosa városkájának főutcáján, Lorcáék szomszédságában lakott négy eladó lányával együtt Frascita Alba, az özvegyasszony. A lányok csak az ablaktáblák takarásában beszélgethettek udvarlóikkal. A jó kiállású legény, Romiljo Pepe megkérte az igen gazdag, csúf első hajadonnak a kezét, holott a szép, de vagyontalan legkisebbet szerette. Ebből az alaptörténetből meríti Lorca a témáját.
Az író kitűnően érzékelteti a visszafojtott szenvedélyek fülledt légkörét a soklányos házban, és ezt hangsúlyozza Baku György rendező is. A házasságkötésre áhítozó és arra érett leányzók a szerzetesek öltözetéhez hasonló gúnyákban vonulnak be, amik alatt azonban a szexshopokban árult, kihívó, flitterektől csillogó-villogó holmikat viselnek. Így érkeznek haza. Bernarda férjét, négy gyermekének apját temették el. Az első férjétől született legidősebbnek, a csúnya, negyvenéves Angustiasnak van egyedül hozománya. A lányok alig várják, hogy ledobják magukról a testileg-lelkileg rájuk nehezedő ruhákat, de megáll körülöttük a levegő, amikor anyjuk ellentmondást nem tűrő hangon kinyilatkoztatja, nyolc évig tartó gyász jön, addig még szellő sem fújhat be az utcáról. Ők azonban élni és férjhez menni szeretnének, nem pedig a házban savanyodni. Álmaikba, vágyaikba menekülnek, főképp este fantáziálnak, és bizony megtalálják a módját, hogyan játsszák ki anyjuk figyelmét. Természetszerűen mindannyian ugyanabba a jókötésű legénybe, Peppe el Romanóba szerelmesek, aki beteges nővérüket csak érdekből veszi el. Az anyai szigor elleni lázadás vezéralakja a legkisebb lány, a húszesztendős Adela. Ő mer szembefordulni ostoba testvérével, aki elhiszi, hogy Pepe a két szép szeméért és nem a vagyonáért szereti, ő tudja megfékezni másik nővérét, a féltékeny, 24 esztendős, púpos Martiriót, és ő képes – igaz, az élete árán – legyőzni ereje teljében lévő zsarnok anyját.
A rendező koncepciójához András László friss fordítása illik. Újdonság még a zene is, Tóth Tamás szerzeményei az előadás kettős hangulatát erősítik fel, ezek a dalok az elfojtásban meg az elvágyódásban vergődő női lelkek kiszámíthatatlanságát és az asszonyi kiteljesedés utáni vágyát fejezik ki. Érdekes rendezői megoldás még az is, hogy Bernarda megzavarodott anyját férfi játssza. Időskorban a két nem külső megjelenésében nagyfokú hasonlóság alakul ki, a nők megférfiasodnak, a férfiak elnőiesednek. A Főnix Színház fiatal színészei most is feladatuk magaslatán állnak, úgy ahogyan azt egyre bővülő közönségük elvárja tőlük. Bernarda kőkemény, mindenfajta női lágyságot nélkülöző személyét Árpád Andrea elismerésre méltóan és a szerephez illő határozottsággal viszi fel a színre. Zernovácz Erzsébet Angustiasnak az érdekházasság tényét tudomásul nem vevő figuráját kifogástalanul kelti életre. Kishúgát, a lázadó Adelát Szávai Katalin a szerelméért tigrisként küzdő, ugyanakkor kedves és érzelemgazdag teremtésként jeleníti meg. A testileg-lelkileg sérült Martiriót Facskó Marica a karakter megkövetelte gonoszsággal mintázza meg. Hartai Laura Magdalena se ide, se oda nem húzó, de belül robbanásra kész figuráját a tőle megszokott profizmussal állítja a nézők elé. Dankovics Noémi remekbeszabottan hozza Amelia se hús, se hal alakját. Boldizsár Tünde minden kritikát kiálló módon formálja meg a hol barátnőnek, hol cselédnek tekintett Ponciát. Makray Gábor ebben az öregasszonyos szoknyaszerepben is mesterien teljesít.
A Főnix Színháznak ez a továbbgondolt produkciója magát a Lorca-művet jeleníti meg, ugyanis nincsenek benne a dráma szellemiségétől távol álló jelenetek. Baku György a mindenkori zsarnokság erőszakosságának természetrajzát mutatja fel és láttatja a közönséggel.

Reklámok