Ivancsics Ilona és Színtársai

A francia klasszicista tragédiák ma már kevésbé hatnak a színpadon. Moliére vígjátékai azonban ma is elevenek. Moliére színpadán már korabeli polgári konfliktusok jelentkeznek, általában olyan embereket mutat be, akik valamilyen szempontból eltérnek az átlagos, egészséges, józan embertípustól, mert átlépték az „értelem” és a „természetesség” által szentesített és szokványos magatartásformák határait. Az ilyen emberek mindig a komikum és a tragikum határán mozognak: ha nem tragikusan nagy egyéniségek, akkor kacagni valóan komikusak. Moliére komolyan vette írói hivatását, ugyanis céljai közé nem csak a nézők megnevettetése, hanem az emberek hibáinak a megjavítása, olykor veszélyes bűnök leleplezése, ostorozása is tartozott. Művei legalább annyira megrendítőek, mint amennyire nevetségesek. Köznévi – ezen belül jobbára melléknévi – címei is arra a hibára utalnak, amit ki akar figurázni. A fösvényben a pénz imádatát emeli ki, amit időnként A zsugori címmel is játszanak. A fösvényt az érett alkotásai között tartja számon az irodalomtörténet, amit 1668-ban, a klasszicista drámaszerkezet szabályait a legmesszebbmenőkig figyelembe véve, de prózai formátumban írt. Középpontjában a világirodalom egyik legismertebb, merész torzításokkal megrajzolt figurája, Harpagon áll. A fösvény a magyar színpadon igen gyakran játszott Moliere-darabok közé tartozik, legutóbbi változatát a Gózon Gyula Kamaraszínház 2013. március 9-én mutatta be, és azóta folyamatosan műsorán tartja. Ivancsics Ilona és Színtársai szervezésében ezt a produkciót láthatták a nézők most, március 28-án este a Szentendrén a Pest Megyei Könyvtár pukkadásig megtelt színháztermében.
Csiszár Imre rendező, aki egyben a díszlettervező is, a darabot nem a Napkirály korához illő bútorok között viszi fel a színpadra, hanem olyanban, amelyik egyetlen korhoz sem köthető. A Harák Judit tervezte kosztümök, így Harpagon koszos és viseltes köntöse, ami olyan rongyos, hogy még a hajléktalanok sem vennék fel, Fruzsina csiricsáré ruhája, a fiatalok mai butikcuccai viszont napjaink divatját idézik. Ebben a Csiszár Imre által színre vitt „Fösvényen” megfigyelhető még a helyzetkomikumra épülő francia vásári komédiának, a farce-nak és a rögtönzést szívesen alkalmazó olasz commedia dell’arte-nak a hatása is.
Miután a mondanivalóról a nézők figyelmét a díszletek meg a jelmezek nem terelik el, ezért a színészi játékra kerül a hangsúly. Moliére a legtöbb címszerepet önmagának írta, így a főszereplő megtalálása több, mint fontos, ugyanis rajta áll, vagy bukik a produkció. Csiszár Imre választása telitalálat! Székhelyi Józseftől jobb Harpagont nehéz elképzelni! Székhelyi tehetségéről, színészmesterségbeli tudásáról csak a legmagasabb elismerés hangján lehet szólni. Az ő Harpagonja nem csak mindenkire gyanakvó, gátlástalan uzsorás, a garast a fogához verő sötét alak, hanem olyan vén kecske, aki bizony még megnyalja a sót. A többiek igyekeznek felnőni hozzá, Tímár Éva az intrikus Fruzsinát személyesíti meg. Ez – a vidéken nemes egyszerűséggel csak gyalogsátánnak nevezett – házasságszerző ugyanolyan pénzsóvár, mint Harpagon, sőt a hazudozásban és a kása keverésében még fölül is múlja őt. Élise-t, Harpagon engedelmes lányát Gera Marianna néha félénk, beletörődő fehérnépként, néha viszont harcias amazonként állítja színpadra. Mariane, az apa és a fia által is imádott ifjú hölgy Takács-Kiss Zsuzsanna alakításában az az erős kisugárzású szépség, aki miatt a két férfi képes ölre menni egymással, ugyanis a fiatal színésznő el tudja elhitetni a publikummal, hogy rendelkezik azzal a varázserővel, amivel egyaránt megbolondítja Harpagont és Cléante-ot. Hajdú László a talpnyaló titkárt igen szórakoztatóan formálja meg. Mucsi Sándor remekül hozza a csendbiztos és pénzközvetítő figuráját. Máté Krisztián a felelőtlen Cléante-ot, derekasan helytállva jeleníti meg. Janik László az ötletes szakácsot és az aggódó kocsist nagyszerűen kelti életre. és Haik Miklós a furfangos cselédet, Szitás Balázs a tanácstalan Zabszárt, Erdei Gergőa csavaros eszű Keszeget sok-sok humorral játssza.
Az előadás elejétől a végéig igen pergő, jó ritmusú, nincs benne egy percnyi unalom sem. A közönség nem érzi idejétmúltnak Moliére humorát, sőt Illyés Gyula fordításában kimondottan élvezi, mert – a jó ízlés határain belül maradva – egy kicsit vaskos ugyan, de messze van a kabarétréfáknak az emberi nem szaporodásával kapcsolatos trágárságaitól, vagy a hivatásos mókamestereknek testünk vegetatív működéséből adódó otromba viccelődéseitől. A néző azzal a bizsergető érzéssel kel föl a székéből, hogy azt kapta, amit várt: két órányi felüdülést, felhőtlen szórakozást, kellemes kikapcsolódást, ezért amikor a függöny legördül, szűnni nem akaró tapssal jutalmazza a színészeket.

Reklámok