Ken Loach filmje

Mozinet

 

A most 78 esztendős, számtalan díjjal kitüntetett Ken Loach rendező, forgatókönyvíró közel 50 filmmel a háta mögött az Egyesült Királyság filmművészetének nagy öregjei közé tartozik. Soha nem kísértette őt meg Hollywood csillogása, megmaradt európai, főképp angol alkotónak. Munkásságát – mind a mai napig – baloldali eszmék hatják át, utolsó darabjaiban azonban kritikusabban szemléli elkötelezettségét, balos stichet éppen hogy csak fel lehet fedezni bennük. A 2014-ben forgatott Tiltott táncok az utolsó filmje, aminek eredeti címe: Jimmy’s Hall. A szószerinti fordítás, a Jimmy táncterme vagy csarnoka nem lenne elég közönségcsalogató, azért a magyar fordítás inkább a film lényegét adja vissza. A Mozinet forgalmazásában november 6-ától látható.

Írország története igen viharos. Viszonylagos függetlenségétől 1542-ben, VIII. Henrik fosztotta meg. Innentől kezdve bő 300 esztendőn át több-kevesebb sikerrel próbálta visszaszerezni önállóságát. Hosszas huzavona után ratifikálták 1921-ben az Angol-Ír Egyezményt, aminek értelmében a protestánsokat tömörítő, hat, angolbarát (unionista) ulsteri megye alkotja Észak-Írországot, ahol mind a mai napig brit katonák állomásoznak, a többi 26 megyéből pedig létrejött a saját parlamenttel rendelkező, katolikus Ír Szabadállam, amit a Downing 10-ből még mindig sasszemmel figyelnek, és kemény kézzel (pl. parlament felfüggesztéssel) fegyelmeznek. A megosztottság napjainkban is érezteti hatását, ki ne hallott volna az Ír Köztársasági Hadsereg, az IRA robbantásairól. Az utóbbi pár évben azonban egyetlen merényletet sem követtek el.

A Tiltott táncok igaz történetet dolgoz fel, főszereplője James (Jimmy) Gralton ír kommunista vezető, aki 1886-ban született Leitrimben és száműzetésben hunyt el 1945-ben, New Yorkban. Mint megannyi sorstársa, a reménytelenség és a szegénység elől 1909-ben vándorolt ki az USÁ-ba. Először 1921-ben jött vissza falujába, ahol tető alá hozta közösségi termét, amit két, angolok által, 1916-ban kivégzett mártírról, Patrick Pearse-ről és James Connollyról nevezett el. Ez a tér több volt szimpla találkozási pontnál, az emberek itt beszélgettek, vitatták meg ügyes-bajos dolgaikat, szakszerű tanácsokat kaptak, erősítették nemzeti öntudatukat, ápolták hagyományaikat, énekeltek, táncoltak. Nem sokáig tehették mindezt, 1922-ben az elöljáróság bezáratta a termet. Jimmy Gralton visszament Amerikába. A film cselekménye 10 évre rá, 1932-ben kezdődik, amikor Gralton megint hazatér. Meghalt a bátyja, édesanyja idős, nem bírja a gazdasággal együtt járó terheket. Gralton úgy gondolja, jó fiú lesz, nem keveredik semmiféle politikai botrányba. Csakhogy ő nem lehet sima földműves, az írek felnéznek rá, megmentőjüket látják benne, és „csupán” annyit várnak el tőle, újra nyissa ki a közösségi házat. Sokáig nem kéreti magát, kalákában kipofozzák a roskadozó épületet, és megindul az élet benne. Persze ez szemet szúr az angolok szekerét toló helyi plébánosnak, a megszállott Seamus atyának, aki ótestamentumi átkokat szór azokra, akik látogatják ezt a „bűnös” helyet, sőt elvakultságában odáig megy, hogy Antikrisztusnak nevezi Jimmyt és követőit. De Jimmy nem ijed meg a saját árnyékától, fellép az erőszakos kilakoltatások ellen, védelmébe veszi a sanyargatott népet. Karácsonykor leég a Pearse-Connolly Hall, s ez bizony hatalmas tragédia. A hatóságok nem tűrik tovább, s azzal az igen átlátszó ürüggyel szabadulnak meg tőle, hogy amerikai állampolgár és nem ír. A filmnek két jelképes mozzanata van, Jimmy az első és az utolsó kockákon is szekéren ül, az elején a tanyájára viszi őt az egyik barátja, a végén pedig a fogdmegek bilincsbe verve hurcolják ki 1933 augusztusában a New Yorkba induló hajóhoz.

A film cselekményvezetése nem egyenes vonalú, nem csak Jimmy életének ’32 tavaszától ’33 nyaráig tartó másfél esztendejét mondja el, hanem át meg átszövik első hazaérkezésének eseményei is. A két időszak történetei közé egyenlőségjelet lehet tenni, mert ugyanazt a félelemmel teli légkört idézik fel, ami a földesurak aljasságában nyilvánul meg, de a velük egy húron pendülő ír nagygazdák dölyfében is, akik egy fikarcnyival sem különbek az angoloknál. A katolikus egyház is a britek kezére játszik, az idős atya minden, csak nem Krisztus szeretetét hirdető, jóságos pap, hanem híveit ostorozó, elvakult, gyűlölettől fröcsögő vénember. A higgadt fiatal káplán ugyan próbálja jobb belátásra bírni, de minden igyekezete hiábavaló. A Tiltott táncok nem a Nyugaton divatos szalonbolsevista, nem a terrort állami szinten működtető, szovjet típusú kommunista mozgalomnak állít emléket, mert ezek elenyésző részét adják az események hátterének, imitt-amott lehet egy-két elvtársazást hallani, inkább általános emberi igazságtalanságokat jár körbe, bármilyen elnyomó hatalom brutalitásának egyforma módszereit ábrázolja.

Ken Loach filmje a lankás ír táj festői szépségét, az ír tánc szilaj méltóságát, az ír népzene varázslatos hangzásvilágát, az ír nyelv különleges zamatát és az ír költészet kifejező erejének gazdagságát mutatja fel.

 

 

Reklámok