Novák Tamás filmje

 

Novák Tamásnak a Cinema Inferno nem az első történelmi oknyomozó dokumentumfilmje. Bűn és büntetlenség címmel 2010-ben vetítették először nagy port felverő filmjét, amiben az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlások sötét alakja, a véreskezű Biszku Béla vall arról, hogy büszke arra, amit tett, azaz 300 embert juttatott bitófára, húszezret meg börtönbe, semmit nem bánt meg, és ma is ugyanúgy járna el, mint annakidején. A Cinema Inferno is azt az időszakot állítja középpontjába, amit udvariasan a kommunista hatalomátvétel korának, pontosabban kifejezve Rákosi Mátyás totális diktatúrája kezdetének nevez a történetírás. De a film cselekménye továbbmegy, egészen napjainkig követi a közel 60 éve lezajlott események hatását. A film díszbemutatója az Uránia Nemzeti Filmszínházban volt február 26-án, ahol felvonult a stáb: Czomba Imre zeneszerző, Kiss Sándor, aki az operatőri mellett vágó feladatát is ellátta, Kiss Soma operatőr és Kálid Artúr narrátor. A történészszereplők is megjelentek, így és Zinner Tibor jogtörténész, Ötvös István, a Pálffy-per kutatója. Az időközben elhunyt Bokor Péter szakértő-történész és Makk Károly filmrendező sajnos már nem tudott részt venni a premieren. A rendező és forgatókönyvíró Novák Tamás a vetítés előtt és után is szólt a nézőkhöz, akik pukkadásig megtöltötték az Uránia nagytermét. Elmondta a film ötletének megszületését, „meséjének” alakulását, a forgatás közben megeső humoros és hátborzongató sztorikat, megköszönte a Magyar Média Mecenatúra Program segítségét. A fekete-fehér, színes Cinema Inferno nem személyekről, hanem egy másik film hányatott sorsáról szól, ami a Vesszenek az árulók” címet viseli. Ezt a kor propaganda ügyeket intéző fő korifeusai oktatófilmnek szánták, hogy a jövendő karhatalmistái, rendőrei, katonái, bírói, ügyészei tanuljanak belőle. Ebben a „műalkotásban” Rajk-per másodrendű vádlottjának, Pálffy György altábornagynak a katonai bíróság előtt zajló perét és kivégzését örökítették meg. A rendező megtisztelő feladatára Máriássy Félixet szemelték ki, aki teljesen megzavarodott és lebénult ettől a visszautasíthatatlan ajánlattól. Sok dolga viszont nem akadt, már kész forgatókönyvvel várták. És ő elkészítette a film java részét, csupán a haláltusa látványát nem bírta gyomorral…Csak zárójelben: Rajk László nem volt az a ma született bárány, 1946 márciusától 49’ májusáig belügyminiszterként dolgozott, kíméletlen eszközökkel közel 1500 kisebb-nagyobb vallásos, nemzeti érzelmű demokratikus intézményt számolt fel a „fasiszta és reakciós” csoportok elleni küzdelme során. Az 1947-es kékcédulás választásokban is vastagon benne volt, mint ahogyan 1948-ban a hírhedt Pócspetri-perben is. Sajnálatos, ami vele történt, de annyi vigasza lehet, testvérkezektől halt meg.

Rákosinak határozott célja volt a filmmel, ezért a Vesszenek az árulók! több kópiáját is kiküldte Moszkvába, ugyanis Sztalin szeretett ilyesfajta perekről szóló filmeket nézni, különös örömét lelte bennük. Népünk bölcs vezére fényezni akarta magát Sztalinnál, bebizonyítani neki, mennyire eminens tanuló. Úgy gondolta, két legyet is üt egy csapásra: kiiktatja a meglehetős tekintélynek örvendő, snájdig Rajkot, a láncos kutya Titóra pedig letaglózó erejű csapást mér. Csakhogy Sztalinnak meg a többi szovjet főelvtársnak nem tetszett a film, logikai hibákat, következetlenségeket fedeztek fel a per felépítésében, a vádlottak válaszaiban. Szörnyű, hogy fölöslegesen haltak meg ezek az emberek, Rákosi nemhogy jó pontokat nem szerzett, hanem ügyetlenségével inkább bosszantotta és maga ellen hangolta nagy példaképeit.

Itthon a mindenre kiterjedő nyomozómunka dacára a Vesszenek az árulók! egyetlen példányára sem sikerült rábukkanni. A Rajk-per idején Kádár János volt a belügyminiszter. A forradalom után, a kötélkort követően 1961-re megszilárdult a hatalma, levélben adott utasítást, hogy az összes koncepciós – kiemelten a Rajk-per – bírósági és törvényszéki irat- film- és hanganyagát meg kell semmisíteni, legfőképpen azért, mert ezek rossz színben tüntetik fel őt. 61’ februárja és áprilisa között több, mint 45 ezer oldalnyi anyagot égettek el. A siker némi reményét a kutathatóvá vált orosz irattárak adják. A Cinema Inferno közreműködői beszámolnak arról, hogy Moszkvában is jártak, de kudarcot vallottak, égen-földön keresték, de nem találták meg a tekercseket, csupán a katalógusban leltek rá Máriássy Félix nevére. Azonban nincs veszve minden, más, még zárt archívumokban ott lappanghat.

Novák Tamás dokufilmjében nem csupán beszélő fejek mondják a magukét. Fekete-fehér rekonstruált jelenetsorban láthatják a nézők a Vasas székházban folyó Rajk-per lényeges mozzanatait, időnként korabeli tudósítók eredeti hangzóanyaga kíséri a képsorokat. Alkalmanként nem a színészek, hanem a per alanyainak szavai hallhatók. A Cinema Inferno érdekessége, hogy feltűnik a vásznon néhány kocka Bacsó Péter kultfilmjéből, a Rajk-per paródiájának tekintett A tanúból. A tanút – bármennyire is hihetetlen – oly mértékben nem üldözte a kádári kultúrpolitika mindenható ura, Acél elvtárs, mint az a legendáriumokban szerepel. Inkább eltűrték, mert amolyan „leszelepelő” funkciót láttak benne.

A Cinema Inferno-ban patikapontossággal kimért arányban keverednek egymással az összetevő elemek, így a kor tanúinak meg szakértőinek monológjai, a rendező interjúi, a párbeszédek, az adatok, iratok alapján újrajátszott részek, egyik sem megy a másik rovására, tökéletes elegyet alkotnak. Novák Tamás filmje elejétől a végéig leköti az emberek figyelmét, tartalma sokatmondó. Annak is, aki akkor élt, és annak is, aki még nem. A publikum egyetlen tagja sem unatkozik, együtt él a szereplőkkel, időnként felszisszen, van, amikor még mulat is, és arra gondol, de jó, sőt milyen megnyugtató, hogy ma már mindez történelem, és kényelmesen hátradőlve lehet nézni.