Vénusz Színház

Lipták Villa

 

A Kanadában, 1930-ban született dráma-és forgatókönyvírót az egykötetes szerzők között tartják számon. A Jövőre veled, ugyanitt közel 1500 előadásával a Broadway nagyszériás darabjai közé tartozik. Pedig nemcsak ezt alkotta, számos televíziós sorozat forgatókönyvét készítette el, de a minden elsöprő sikert az előbb említett vígjáték hozta meg számára. Hollywood is szívesen foglalkoztatta, időnként más műveit is színre viszik, mint ahogy most, március 7-én az újonnan alakult Vénusz Színház is tette. Ők tűzték műsorukra a Váratlan találkozásokat a zuglói, Hermina úti hányatott sorsú, kopott, össze-vissza átalakított, régi fényét itt-ott megőrző Lipták Villában.

Ebben a komédiáiban – mint ahogy Bernard Slade más műveiben is – mindig a férfi-nő kapcsolatot mutatja be. Ez olyannyira sokszínű és gazdag téma, hogy nem lehet megunni és kiírni, pláne lezárni, mindig tudnak újat mondani. A Váratlan találkozások is, mint a görög drámák, egyfajta alapállásból indul ki, és amennyit halad előre a cselekmény, ugyannyit, vagy még többet visszafelé is megy. Amy és Michael 10 éves házassági évfordulóját ülik meg a rokonok, elárasztják el őket mindenféle hasznos – inkább haszontalan – ajándékokkal. De ők már nem tartoznak össze, elváltak, csak ezt még az ismerőseikkel nem közölték. Nem akarták a kedvüket szegni, ezért mentek bele ebbe a színjátékba. Két közös, egy fiú és egy lány gyermekük is van. Ezen a jeles napon is, már csak úgy, megszokásból veszekednek. De belátják, nincs tovább, le is út, fel is út. Az évek telnek-múlnak, a valamikori házasok időnként összefutnak, kibeszélik jelenlegi helyzetüket, párkapcsolati nehézségeiket, és ahogyan szó szót követ, feltárul a múlt, előjönnek régi, – bántó és kellemes – emlékek, sok-sok csontváz hullik ki a szekrényből. A gyerekek is nőnek, önállósodnak, ők is tele vannak gondokkal-bajokkal. Ráébrednek, válás ide, válás oda, mégis összetartoznak.

Az ilyen kevésszereplős darabban minden a színészek vállán nyugszik, őrajtuk áll a siker vagy a bukás. Venczel Hajnalka és Kósa Dénes mindent megtesz, ami színészmesterségbeli tudásukból és művészi elhivatottságukból fakad, sallangmentesen és maximálisan teljesítik feladatukat. Míves színészi játékukkal megérintik a nézők szívét. Venczel Hajnalka Amy-je maga az örök nő, az ezerarcú Éva: finom, szeretetre, megértésre vágyó. A színésznő imponáló érzékenységgel kelti életre ezt a mindenféle lelki zavarral küzdő, kisebbrendűségi érzéstől gyötört, alkoholmámorba menekülő asszonyt. Kósa Dénes olyan Michael, aki nem találja igazi helyét a világban, tehetséges író, de annyira nem, hogy táblás házak előtt menő komédiákat vagy ütős drámákat alkosson. Elismerésre méltóan hozza ennek az időközönként bonyolultan, s van, amikor kiszámíthatóan működő férfiembernek a karakterét. Nagyon tud szenvedni, küzdeni, lemondani, bánatában-örömében inni, sajnáltatni magát, hol kisfiúnak, hol öregembernek látszani. Az előadás lélekmelengető összhatásához hozzájárul még Szitás Bernadette festőművész praktikus, középosztálybeli család miliőjét visszaadó díszlete, ami alkalmas még többféle helyszín megjelenítésére is, valamint különböző alkalmakhoz, így otthoni lezserséghez, zajos vagy bensőséges ünnepléshez, komor temetéshez, ragyogó esküvőhöz igazodó jelmezei is. Besenyei Zsuzsanna MA filmrendező hang- és digitális látványvilága pedig emeli az előadás „élvezeti” értékét.

Szitás Barbara olyan produkciót állít színpadra, amiben minden összetevő együtt áll ahhoz, hogy a Váratlan találkozások ne csupán egy kis szappanbuborék legyen. Úgy rendezi a darabot, hogy abban patikapontossággal méri ki a kellemes kikapcsolódást, felhőtlen szórakozást jelentő részeket és a tűnődésre, elmélázásra alkalmas jeleneteket. Egyik sem megy a másik rovására, mert a közönség nevet is, szomorkodik is és gondolkodik is. Kellenek az ilyen előadások, mert a jó humorra, kacagásra, és megfontolásra, megjegyzésre érdemes mondatokra olyan nagy szükség van, mint a falat kenyérre.