Gyulai Várszínház

Tószínpad

 

Szathmári Sándor regénye, a Gulliver utazása Kazohiniában 1941 februárjában jelent meg Szalay Lajos rajzaival a Bolyai Akadémia gondozásában, Püski Sándor anyagi támogatásával. Püski Sándor 1946-ban is közzétette a regényt Gulliver Kazohiniában címmel. Ez a könyv a teljes szöveget tartalmazza, mert belekerültek a cenzúra által korábban törölt részek is, sőt két új fejezettel bővült a mű. Az első, kis alakú kiadást Szathmári még „Sirató Károlynak, polgártársamnak Kazohiniában” ajánlotta, az 1946-os Magyar Élet-kiadványt már Keresztúry Dezsőnek, mert ő átnézte, és előnyös tanácsokkal látta el a szerzőt. A további kiadásokból – az 1957-es és az 1972-esből viszont a Gulliver tűnt el, és csak a Kazohinia maradt meg. Az 1897-ben, Gyulán született Szathmári Sándor szokatlan, sokoldalú és nem mindennapi jelensége művelődéstörténetünknek. A műszaki tudományok mellett – gépészmérnöki munkájával párhuzamosan – az eszperantómozgalom elkötelezett híveként, íróként és közéleti emberként is tevékenykedett. A népi írók első fórumának számító Bartha Miklós Társaságnak ügyvezető elnöke volt 1932-ig, mert ezután a társaság működését ideiglenesen felfüggesztették. Innét ismerte Kovách Aladárt, a népi mozgalom szellemi motorját, aki a Bolyai Akadémia kiadót is vezette és irányította, ezért kerülhetett be Szathmári regénye a Bolyai-könyvek sorozatba.

Szathmári regényét Jonathan Swift stílusában vetette papírra. Olyan modorban beszél a sokat megélt hajóorvos, mint az „igazi”, 18. századi Gulliver. Szathmári onnan folytatja, ahonnan azt elődje abbahagyta. Az 1972-es kiadás után Szathmári munkájának nyelvezete, számtalan kifejezése bizonyos zárt értelmiségi körökben az egymás közötti kommunikációnak, ezáltal a beépített emberek megtévesztésének eszközeként működött, előszeretettel használták a behinek fogalmait, mert pompásan ki lehetett cselezni a téglákat meg a poloskák telepítőit, és a cinkosság, a „túljárunk az eszükön” kellemesen bizsergető érzése hatotta át őket.

Mindig izgalmas és rendezőt próbáló vállalás olyan művet színpadra vinni, amit nem a dráma műfajában alkottak. Megtartani a mondanivalót és élvezetes előadást létrehozni, ez bizony a feladatok feladata. Ennek gyürkőzik neki a gyulai Kazohinia rendezője, Sopsits Árpád. Mindössze három alkalommal (július 21-én, 22-én és 23-án) láthatták az érdeklődők az előadást. A rendező, aki Vörös Istvánnal együtt a dramaturg teendőit is ellátja, a szövegből indul ki, így próbálja megtalálni annak legmegfelelőbb színpadi kifejezésmódját. A prózát és a mozgást együttesen alkalmazza, így erős képi világ jelenik meg, szinte filmszerűen peregnek az események. A látvány különleges szerepet kap a Kazohiniában. Az első rész a praktikum hideg csillogását, a második felvonás a hóbortosság összevisszaságát ábrázolja. A koreográfia, a zene, a kellékek, a díszlet és a Pallós Nelli tervezte jelmezek együttesen hatnak, és ez az élmény felülmúlja, döntőbben és lényegesebben fejezi ki a mondanivalót, mint olykor a szöveg.

Gullivert az első felvonásban Kazohiniába, erre a térképeken nem szereplő szigetre sodorja el a tenger. Először a hinek, majd a behinek közé csöppen. A hinek jól szervezettsége, olajozottan működő, tökéletesnek tűnő társadalma, kommunisztikus egyenlősége rabul ejti. Idővel azonban idegesíteni kezdi őt az érzések hiánya és a lélek nélküli gondolkodás, az unalmas, színházat, mozit és vendéglőt nem ismerő sivár élet. Csak a hasznosság számít, szemrebbenés nélkül ölik meg a gyógyíthatatlan betegeket, mert így megkímélik a fájdalmaktól. Itt nem létező fogalom a szeretet és a gyűlölet, nincs fehér és fekete, jó és rossz, mindent ural a végtelen szürkeség. Szerelem sincs, csak nemi munkára szólítják fel egymást az azonos ruházatú nők és férfiak. Elvágyódik innen. A második felvonásban a behinek között találja magát. Itt viszont anarchia és káosz van, mindennek az ellenkezőjét kell érteni, mint a „normális” világban: az ételt „szellemiségnek” nevezik, tagadják az anyagot, csak „anyagszerű tünetnek” mondják a rézkockákat, ócska göncökben járnak, mert ezt tartják szépnek, a kör vagy a négyzet mindenhatóságát vallók pedig ádáz haraggal viseltetnek egymás iránt. Furcsa kifejezéseket használnak, mint például: bikru, böto, kona, lamik, aneba, ketni. Ezeknek nem tudják az értelmét, de mégis használják, mert mindenki így tesz. Ostobaságokról, csip-csup dolgokról folytatnak késhegyig menő vitákat. Nemi munka itt ugyan nincs, de az együttlét csúcsát a közös étkezés jelenti. A behinek telepe kísértetiesen hasonlít nem csak a mai, de a régebbi korok emberi világára…

Gullivert Jászberényi Gábor derekasan helytállva alakítja. Nem érti egyik világot sem, ahová vetődött, csetlik-botlik, csak kapkodja a fejét, ugyanis semmi sem olyan, mint amit megszokott. Tanítóját, a bölcs Zetamont, Molnár Csaba a figura megkívánta sima modorral, rezzenéstelen arccal jeleníti meg. A szerelmi évődésben semmiféle örömöt nem lelő ifjasszonyt Kovács Vanda érzések nélküli nőnemű lényként hibátlanul viszi fel a színre. A főbolondot, a zavaros, népbutító vallási vezetőféleséget Ivák Bence kifogástalanul személyesíti meg. A két ellenfelet Orosz Ákos és Ledvánczky Zoltán igen szórakoztatóan kelti életre. Az éhségtől gyötört feleséget Gyöngy Zsuzsa remekül formálja meg. Szarvas Balázs, Gulyás Vivien, Kőszegi Judit és Bartus Marcell mintaszerű színészi játéka is hozzájárul ehhez a feszes ritmusú, látványos és izgalmas produkcióhoz.