Orlai Produkciós Iroda

Belvárosi Színház

 

A Száll a kakukk fészkére (One Flew Over the Cuckoo’s Nest) Ken Kesey amerikai író regénye 1962-ben jelent meg, és a szerző veteránkórházban végzett munkatapasztalataiból született. Dale Wasserman szintén amerikai drámaíró a színpadi változatát készítette el, Milos Forman pedig a filmeset, ő rendezte Jack Nicholson főszereplésével 1975-ben azt a mozidarabot, ami páratlan sikert ért el, öt Oscar-díjat kapott. Hazánkban 1977-ben, a Vígszínházban láthatta először a közönség. Azóta se szeri, se száma a felújításoknak, a legutóbbinak az Orlai Produkciós Iroda szervezésében a Belvárosi Színházban október 7-én volt a premierje.

A Száll a kakukk fészkére mondanivalója – sajnos – mindig aktuális volt és lesz: a szabadság és szolgaság, önálló akarat és meghunyászkodás, függetlenség és elnyomás örök küzdelme, egymásnak feszülése adja a darab konfliktusát. Itt is két különböző karakterű ember, egy férfi és egy nő párharca, egyenlőtlen küzdelme jelenti és fokozza a dráma feszültségét. Egyik oldalon áll Randle Patrick Mc Murphy, ez a vagány, magát az élet császárának tartó, piti bűnöző, aki a törvény szigora elől menekül be az elmegyógyintézetbe, mert úgy véli, itt jóval enyhébb a bánásmód, mint a dutyiban. Mások oldalon pedig Ratched nővér foglal helyet, ez a beszűkült, se kutyája, se macskája, a társadalmi normákhoz, valójában csak az önmaga által kitalált szabályokhoz mereven ragaszkodó és mindegyiket maradéktalanul betartató asszonyság. A dolog pikantériája, hogy a vasakaratú nő uralkodik itt a csupa szánalmas, bábokként mozgatható férfiakon. Eleinte csak amolyan kisebbfajta súrlódás alakul ki a fékezhetetlen, vad Murphy és a nyugodtan beszélő, higgadt Ratched között, ez azonban az idő múlásával fokozatosan eldurvul, végül odáig fajulnak a dolgok, hogy Murphyt a legsúlyosabb büntetésnek vetik alá: lobotómiát hajtanak végre rajta, azaz műtéti úton eltávolítják a homloklebenyét, aminek következtében elő halottá válik, a főnővér pedig ugyanott folytatja, ahol abbahagyta. A zsarnokság győz a szuverén akarat fölött.

Znamenák István rendezése nem két ember ellentéteként, kettejük összecsapásaként mutatja be a drámát, hanem tágabb horizontba helyezi. Nem a mosdatlan szájú, fékezhetetlen férfi csatázik a lassú mozgású, halk szavú, kimért, humánusnak tűnő parancsokat osztogató nővel, hanem a szabadság mikéntjéről vallott elvek, életfelfogások meg a társadalom rendjéről alkotott nézetek feszülnek egymásnak. Ezt fejezik ki Cselényi Nóra jelmezei is: Murphy amolyan laza csávós cuccokban jár-kel, Ratched pedig végig ugyanazt a magasan záródó fehér blúzos, világoskék kiskosztümöt viseli, amihez tört fehér körömcipőt hord. Mindezekhez tartozik még a barna fonott kosár is. Öltözéke egyáltalában nem árulja el foglalkozását, inkább titkárnőnek néz ki, mint nővérnek, ugyanis nincs rajta sem köpeny, sem fityula. Gesztusaikban, arcjátékukban is megjelenik a különbség: Murphy egyfolytában ágál, hangoskodik, rohangál, a főnővér visszafogott, nem hadonászik, méltóságteljesen jön-megy. Zöldi Gergely fordítása napjaink argóján alapul. Túl sokszor zúdul a nagyérdeműre válogatottan trágár kifejezések tömkelege. A közönség fejében ott van, hogy az ilyen helyeken nem kisasszonyos modorban társalognak, de számtalan esetben, – ahogyan pestiesen mondják, – nagyon alacsonyan szállnak a lószerszámok.

A színészek most is derekasan helytállnak. Szabó Kimmel Tamás minden kritikát kiálló módon alakítja a szerencsejátékos Murphyt. Olyan szertelen, ahogyan azt a figura megkívánja, széttöri a zárt osztály lassú napi ritmusát. Nem képes a bőréből kibújni, itt is hamisan kártyázik, átveri szegény bolondokat, kihasználja őket, csak eszközt lát bennük, hogy céljait elérje. Péterfy Bori főnővére kedves és szerető anyaszerepben tetszeleg, valójában azonban hideg, eltervezetten jóságos. Kocsis Pál kifogástalanul jeleníti meg a siketséget szimuláló indián Főnököt. Egyedül neki sikerül kitörnie a „vigyorgóból”. Makranczi Zalán remekül személyesíti meg azt a barátságos, megértő kezelőorvost, aki nem tárgyakként tekint ápoltjaira, hanem úgy, mint emberi lényekre. A személyzet tagjait Boros Anna, Candy Starr, Ficzere Béla és Takács Zoltán hibátlanul állítja színpadra. A fiatal, anyakomplexusos, Billy Bibbit karakterét Jéger Zsombor mesterien formálja meg. A gyogyósokat Nagy Dániel Viktor, Csémy Balázs, Formán Bálint, Keresztény Tamás, Róbert Gábor és Mátyássy Bence a tőlük megszokott magas színvonalon játssza.

Az előadás most is kiváltja azt a katartikus érzést, amit a nézők elvárnak tőle. Elméláznak a közhelyszerűen igaz mondatokon, beleborzongnak, hogy a diktatúra és a magánember párharcából mindig az előbbi kerül ki győztesen.