Ivancsics Ilona és Színtársai

 

Ivancsics Ilona és Színtársai szervezésében olyan előadást láthatott Szentendrén, október 31-én a zsúfolásig megtelt Pest megyei Könyvtár színháztermében a közönség, ami már 18 éve bizonyítja, nem is akármilyen, hanem kimagasló helye van a magyar színpadon, ugyanis a fővárosi Thália Színházban 1998-ban volt a premierje. Állandó otthonra a Centrál Színházban lelt. Szalay Kriszta színésznő lelkét megfogta Daniel Keyes amerikai író 1980-ban megjelent regénye, Az ötödik Sally, (The Fifth Sally). Felkavarta a mondanivalója, nem hagyta nyugodni, végül megérlelődött benne az elhatározás: színpadra állítja. Sultz Sándor író, dramaturg személyében talált segítőre, így ketten végezték el az átdolgozás cseppet sem könnyű teendőit.

Mindig nehéz feladat olyan művet színre vinni, amit írója nem a dráma műfajában alkotott. Az a kérdések kérdése, hogy nézőbarát, a színpad követelményeinek megfelelő, a széksorokban ülők figyelmét elejétől a végéig lekötő produkciót alkossanak, vagy a regény tartalmát adják vissza. Három eset lehetséges, az első, amikor a prózában papírra vetett opus mondanivalóját sikerül ugyan átvinni a színpadra, de ez az esetek többségében unalmassá teszi az adaptációt. A második, amikor olyan átirat készül, amiben csak mikroszkóppal mérhető mennyiségben lehet felfedezni az eredeti alkotás gondolatait. A harmadik, és bizony ez az igazi nagy „kunszt”, ha mindkettőt, – a színszerűséget és az alapmű eszmeiségét – sikerül ötvözni. Szalay Kriszta és Sultz Sándor meg a rendező, Cserna Antal ez utóbbi erőt és művészi elkötelezettséget, sőt alázatot kívánó munkát maximálisan elvégzi.

A színdarab főhőse, Sally Porter beteg, de nem a teste, hanem a lelke. A keserű gyermekkorban – a szó szoros és átvitt értelmében – kapott sebei meg az élet kihívásai és megpróbáltatásai elől különböző személyiségekbe menekül. Az amúgy félszeg, ’a légynek sem ártani tudó’ Sallyben még négy nő lakik, akiknek nevet is adott: a buja szenvedélyes Bella, az okoskodó, entellektüel Nola, a jámbor, a bambaságig jóindulatú Derry és a mindenre képes, erőszakos Jinx. Szeretne meggyógyulni, ezért pszichológushoz, Dr. Ash-hez jár, aki hipnózissal hozza felszínre ezeket az énjeit, és szembesíti őket vele. Mindkettejükre rögös út vár, de ezen a buktatókkal teli, hol keskeny ösvényen, hol széles járdán a páciensnek és az orvosnak is végig kell mennie, muszáj együtt leküzdeniük és legyűrniük az akadályokat, hogy a kezelés végére csak egy, az önmagát megtaláló, az életben a helyét meglelő, a megpróbáltatásokkal bátran szembenéző Sally maradjon meg.

Sallyt maga Szalay Kriszta játssza. Minden mesterségbeli tudására szükség van ahhoz, hogy ezt a roppant bonyolult, öt személyiségből álló karaktert színre vigye, és több, mint másfél óráig úgy legyen jelen, hogy mindig másfajta jellemű asszonyt kell megmutatnia. Ez nagyfokú precizitást, száz százalékos készenlétet kíván, és a művésznő energiával telten, szinte a kisujjából kirázva alakítja ezt színészpróbáló szerepet. Ezernyi színnel, hangjának árnyalataival hozza ennek az összetett nőnek a figuráját. Bellaként nem termett a földgolyón olyan hímnemű, aki ellent tudna állni neki, ha Nola, akkor eszével lepipálja a legtudósabb professzorokat is, Jinxként, pedig annyira vad és durva, hogy nincs az a férfi, vagy nő, akit ne tudna megsemmisíteni, ha kell, akkor egy falat kenyér jóságú Derry. Méltó társa Cserna Antal, aki a pszichológus egyszerre nyugtató és felkavaró egyéniségét minden kritikát kiálló módon kelti életre. Orosz Helga az életunt, rideg, idegőrlő munkájába belefáradt Duffy nővért remekül formálja meg. Janik László a Sallybe belehabarodó és mindig más és más arccal előtte álló, hol vamp, hol szürke kisegér asszonyt nem értő Toddot mesterien mintázza meg. Felhőfi-Kiss László pedig a Sellybe komolyan beleszerető, az alakváltozásaival semmit kezdeni nem tudó Eliot-ot hibátlanul jeleníti meg.

Az ötödik Sally sötét tragédia és könnyed vígjáték egyszerre. Lehet sírni is és nevetni is rajta. Szórakoztatóvá a fellépő művészek teszik, ők enyhítik a darab komorságát, oldják feszültségét és emelik ki humorát, hogy a függöny legördülése után a nézők vidám lélekkel, mosolyogva távozzanak.

Ivancsics Ilona és Színtársai

 

Ivancsics Ilona és Színtársai szervezésében olyan előadást láthatott Szentendrén, október 31-én a zsúfolásig megtelt Pest megyei Könyvtár színháztermében a közönség, ami már 18 éve bizonyítja, nem is akármilyen, hanem kimagasló helye van a magyar színpadon, ugyanis a fővárosi Thália Színházban 1998-ban volt a premierje. Állandó otthonra a Centrál Színházban lelt. Szalay Kriszta színésznő lelkét megfogta Daniel Keyes amerikai író 1980-ban megjelent regénye, Az ötödik Sally, (The Fifth Sally). Felkavarta a mondanivalója, nem hagyta nyugodni, végül megérlelődött benne az elhatározás: színpadra állítja. Sultz Sándor író, dramaturg személyében talált segítőre, így ketten végezték el az átdolgozás cseppet sem könnyű teendőit.

Mindig nehéz feladat olyan művet színre vinni, amit írója nem a dráma műfajában alkotott. Az a kérdések kérdése, hogy nézőbarát, a színpad követelményeinek megfelelő, a széksorokban ülők figyelmét elejétől a végéig lekötő produkciót alkossanak, vagy a regény tartalmát adják vissza. Három eset lehetséges, az első, amikor a prózában papírra vetett opus mondanivalóját sikerül ugyan átvinni a színpadra, de ez az esetek többségében unalmassá teszi az adaptációt. A második, amikor olyan átirat készül, amiben csak mikroszkóppal mérhető mennyiségben lehet felfedezni az eredeti alkotás gondolatait. A harmadik, és bizony ez az igazi nagy „kunszt”, ha mindkettőt, – a színszerűséget és az alapmű eszmeiségét – sikerül ötvözni. Szalay Kriszta és Sultz Sándor meg a rendező, Cserna Antal ez utóbbi erőt és művészi elkötelezettséget, sőt alázatot kívánó munkát maximálisan elvégzi.

A színdarab főhőse, Sally Porter beteg, de nem a teste, hanem a lelke. A keserű gyermekkorban – a szó szoros és átvitt értelmében – kapott sebei meg az élet kihívásai és megpróbáltatásai elől különböző személyiségekbe menekül. Az amúgy félszeg, ’a légynek sem ártani tudó’ Sallyben még négy nő lakik, akiknek nevet is adott: a buja szenvedélyes Bella, az okoskodó, entellektüel Nola, a jámbor, a bambaságig jóindulatú Derry és a mindenre képes, erőszakos Jinx. Szeretne meggyógyulni, ezért pszichológushoz, Dr. Ash-hez jár, aki hipnózissal hozza felszínre ezeket az énjeit, és szembesíti őket vele. Mindkettejükre rögös út vár, de ezen a buktatókkal teli, hol keskeny ösvényen, hol széles járdán a páciensnek és az orvosnak is végig kell mennie, muszáj együtt leküzdeniük és legyűrniük az akadályokat, hogy a kezelés végére csak egy, az önmagát megtaláló, az életben a helyét meglelő, a megpróbáltatásokkal bátran szembenéző Sally maradjon meg.

Sallyt maga Szalay Kriszta játssza. Minden mesterségbeli tudására szükség van ahhoz, hogy ezt a roppant bonyolult, öt személyiségből álló karaktert színre vigye, és több, mint másfél óráig úgy legyen jelen, hogy mindig másfajta jellemű asszonyt kell megmutatnia. Ez nagyfokú precizitást, száz százalékos készenlétet kíván, és a művésznő energiával telten, szinte a kisujjából kirázva alakítja ezt színészpróbáló szerepet. Ezernyi színnel, hangjának árnyalataival hozza ennek az összetett nőnek a figuráját. Bellaként nem termett a földgolyón olyan hímnemű, aki ellent tudna állni neki, ha Nola, akkor eszével lepipálja a legtudósabb professzorokat is, Jinxként, pedig annyira vad és durva, hogy nincs az a férfi, vagy nő, akit ne tudna megsemmisíteni, ha kell, akkor egy falat kenyér jóságú Derry. Méltó társa Cserna Antal, aki a pszichológus egyszerre nyugtató és felkavaró egyéniségét minden kritikát kiálló módon kelti életre. Orosz Helga az életunt, rideg, idegőrlő munkájába belefáradt Duffy nővért remekül formálja meg. Janik László a Sallybe belehabarodó és mindig más és más arccal előtte álló, hol vamp, hol szürke kisegér asszonyt nem értő Toddot mesterien mintázza meg. Felhőfi-Kiss László pedig a Sellybe komolyan beleszerető, az alakváltozásaival semmit kezdeni nem tudó Eliot-ot hibátlanul jeleníti meg.

Az ötödik Sally sötét tragédia és könnyed vígjáték egyszerre. Lehet sírni is és nevetni is rajta. Szórakoztatóvá a fellépő művészek teszik, ők enyhítik a darab komorságát, oldják feszültségét és emelik ki humorát, hogy a függöny legördülése után a nézők vidám lélekkel, mosolyogva távozzanak.