József Attila Színház

Gaál Erzsébet Stúdió

 

Ugo Betti (1892-1953) múlt századi olasz szerző. Nem csupán íróként, költőként ismert, hanem a római Legfelsőbb Bíróság tagjaként is, és – mint minden itáliai, rajongott a fociért. Az első világháborúban német fogságba esett, szabadulása után kezdett színpadi műveket alkotni, összesen 27 darabot vetett papírra. Ezek közül a Bűntény a Kecskeszigeten (Delitto all’isola delle Capre) 1946-ban született. Ez a pszichokrimi hozta el számára nem sokkal a halála után a világsikert, 1953-ban Párizsban volt a premierje. A nagyvilág színpadain azóta se szeri, se száma a bemutatóknak, itthon is gyakran adják elő, de a határon túli magyar színházak is szeretik műsorukra tűzni. A legutóbbi változatot tavaly, december 14-én láthatta először a közönség az angyalföldi József Attila Színház Gaál Erzsébet Stúdiójában.

Már a cím: Bűntény a Kecskeszigeten is elmondja a tartalmat. Egy percig sem árul zsákbamacskát, a néző – pontosan ugyan nem – de tudja, valami jóvátehetetlenül durva esemény fog történni. Hogy a súlyos, vagy életellenes bűnesetek közül melyik következik majd be, azt nem ismeri, mert az bizony titok marad egészen az utolsó pillanatig. A dráma szereplői: az özvegy, a negyven körüli Agata meg a jó harmincas sógornője, Pia és Agata lánya, a húszas évei felé közeledő Silvia. Ez a három nő vegetál valamikor, a második világégés után Dél-Olaszország sok szigetecskéjének egyikén, ahol csupán a kecskék érzik otthonosan magukat. Minden kopár, elviselhetetlen a hőség, a ház rogyadozik, a függőágyon kívül semmi más nincs, ami a kényelmet szolgálná. Hébe-hóba jön az öreg Edoardo, aki az alapvető árukat hozza.

Más-más okból, ami nem derül ki, csak sejthető, valamiféle önkéntes száműzetésből vagy vezeklésből, de mindhárman kivonultak a társadalomból. Pia viseli a legnehezebben ezt a remeteséget. Minden percben robbanni kész indulat fortyog benne. A darab elején ő van állandóan a színen, ő találkozik először az ide érkező jóvágású Angelóval, aki a sógora katona- és fogolytársának mutatja be magát. Pia ösztönei helyesen működnek, nem hisz az idegennek, túlságosan rámenősnek találja. Majdnem elzavarja, amikor betoppan a ház úrnője, a gyászba öltözött Agata. Angelo azonnal érzékeli, ő a könnyebb célpont, körbehízelgi, és az asszony lassan-lassan elgyengül a férfi mézes-mázos szavaitól. Sivia is tisztán látja a férfi szándékait, hogy be akarja magát fészkelni hozzájuk.

Az első és a második felvonás cselekményideje között néhány hónap telik el. Angelo lett az úr, a férfi a háznál, naphosszat csak henyél, egy szalmaszálat sem tesz keresztbe, úgy dirigál itt, mint egy basa, a férj ruháiban parádézik. A két idősebb nő viszont kivirul, együtt kacarásznak, állandóan Angelo körül sürögnek-forognak, csüggnek rajta, lesik a kívánságait. Csak Silviában feszül az indulat. Hiába figyelmezteti anyját meg a nagynénjét Angelo ármánykodására, sunyiságára, azok rá sem hederítenek. Szinte elalélnak a férfi jelenlététől. Változás akkor lesz csupán, amikor kiderül, Angelo teherbe ejtette Silviát. Agata gyors és határozott tettre szánja el magát, leküldi borért a kútba Angelót, és a kötélhágcsót utána dobja. Először a férfi tréfára veszi az egészet, de a mentőkötél csak nem akar érkezni, hol hízelegve kéri, hol fenyegetőzve parancsolja, húzzák ki őt. Ez alatt a három nő szinte az eszét veszti, úgy retteg. Tudják, amit tesznek az rossz és megbocsáthatatlan, nem csupán kis vétség, hanem bűn, mégis bénák és tehetetlenek, mert érzik, igazságot szolgáltatnak. A leghatározottabb közöttük Agata. Nem derül ki, anyai féltés vezérli, vagy csupán a vetélytársak eltávolítása a célja. Silvia és Pia elhagyják a szigetet, csak Agata marad ott, és az egyre gyengülő férfi nyöszörgését hallgatja.

Szitás Barbara dramaturgiai pontokat kiemelő, kitűnő és értő rendezése nem a cselekmény görgetésére helyezi a hangsúlyt, hanem a szereplők egymás közti viszonyára, a bennük dúló szenvedélyekre és felmerülő kétségeikre. Görög sorstragédiaként láttatja a közönséggel a darabot, amiben a publikum tagjai számtalan erkölcsi dilemmával szembesülnek. Azzal mindenki egyetért, a gonosznak lakolnia kell és meg kell kapnia illő büntetését. Van-e az egyénnek, az anyának vagy a becsapott nőnek joga a bosszúállásra? Élet kioltására? Szabad-e – mai divatos kifejezéssel: – likvidálni azt, aki valami kis fényt hozott sivár napjaikba, ugyanakkor megmérgezte lelküket, még szerencsétlenebbekké tette őket? A rendező szinte nekiszegezi ezeket a kérdéseket a nézőtéren ülőknek, és még ezt is hozzáteszi: hasonló esetben te mit tettél volna, hogyan viselkednél? Mindezeken rendesen el lehet ám mélázni…

Tompai Zsuzsa a méretes kútból meg a fából ácsolt ház külső falait alkotó díszletei visszaadják azt a vigasztalan, sivatagi környezetet, amiben a nők morzsolgatják napjaikat, Fehér Anna jelmezei pedig azt a minden cicomától mentes egyszerűséget láttatják, amikor egy asszonynak nincs kiért és miért felöltözni, magát csinosítani. A színészek derekasan helytállnak, és az ő míves játékukon, színészmesterségbeli tudásukon nyugszik az előadás sikere és hatása. Pikali Gerda az első perctől az utolsóig a színen van. Tökéletes biztonsággal hozza Piának, ennek a jobb sorsra érdemes nőnek a figuráját. Alakítása teli van elfojtott vággyal, vibrálással, ki nem mondott szóval, visszafogott indulattal. Kocsis Judit Agatáján látszik, ő ennek a háznak az úrnője, amit mond, az úgy van, az bizony kőbe van vésve. Sallangmentesen állítja színpadra ezt az erős akaratú, szenvedélyes asszonyt, akinek még az ítélethozatalra és annak végrehajtására is jussa van. Az ingadozó, érzékeny és sérülékeny Silviát Pataki Szilvia igencsak elismerésre méltóan személyesíti meg. Időnként összezavarodott kislány, aki nem tudja, mi történik vele meg körülötte, de van, amikor már érett asszonyként gondolkodik. Quintus Konrád a nagydumás, aljas, a magányos nőket kihasználó szándékkal érkező, nevéhez méltatlan Angelót (Angyalt) mesterien kelti életre. Olyan férfinek ábrázolja, aki a könnyű élet reményében jön, hódítani akar, ért a nők nyelvén, lyukat tud beszélni a hasukba. A fáradt, idős Edouardót Kiss Gábor játssza.

Nem könnyű kis habos mese a Bűntény a Kecskeszigeten, hanem komoly, elgondolkodásra késztető produkció, ugyanakkor nem hangolja le a közönséget, nem tölti meg a lelküket szomorúsággal.