Újszínház

Nagyszínpad

 

Fazekas István történelmi drámája, A megvádolt könyv alakban 2015 áprilisában jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A megvádolt a Szabolcs-Szatmár megyéhez sok-sok szállal kötődő szerzőnek nem az első színpadi műve, hanem a harmadik. Hubay Miklós hatására fogott – az amúgy költőként ismert – Fazekas István színjátékok írásába. A dráma ősbemutatója az eredeti címmel idén, január elején volt Kecskeméten, a Katona József Színház Kelemen László Kamaraszínpadán. Budapesten, Újszínházban most, február 26-án tartották a premierjét. A cím Béresre változott, ez a módosítás jót tett a darabnak, mert így erősebben, lényegre törőbben fejezi ki a tartalmat. Az Újszínház ezzel az előadással hajt fejet a 10 éve elhunyt Béres József előtt, és fejezi ki örömét, hogy a Béres cseppeket gyógyszerként 40 esztendeje szabadalmazták.

A megvádolt valós eseményeken alapul, két fontos szála van, amik csak a dráma közepe táján fonódnak össze. Háttérként jelenik meg az 1970-as évek Magyarországának és az azóta jobblétre szenderült Csehszlovákiának a kommunizmus építésén fáradozó „pártokráciája”. Elvégre az elvtársaknak egyre ment, hogy magyarhonban vagy tótországban regnáltak, itt is, ott is egyformán viselkedtek, ünnepeltek, vagdalkoztak, rettegtek a „központtól”. Ezt az időszakot nevezi manapság a népnyelv „átkosnak”. Ez volt a Kádár János-i diktatúra mindenhatóságának ideje. Megkérdőjelezni bármit is, vagy odamondogatni nem lehetett, egykönnyen a hűvösön találta magát az, aki vette a bátorságot, hogy megtegye. A Béres bemutatja egy felvidéki, magyar átlagértelmiségi család sorsát, ennek a famíliának a vesszőfutását. A Kassán élő költő, Komlós Sándor az italozásba menekül, nap, mint nap szembesül a kisebbségi lét minden keservével, tűri a hivatalosok packázásait, vergődik a filléres megélhetési gondok szorításában. Hétköznapjaikat mérgezi az is, hogy színésznő feleségét mellőzik, ráadásul kislányuk, Katinka súlyosan megbetegszik, és lemondanak róla az orvosok. Hármójuk sorsa a dráma egyik szála. A másik pedig itt Magyarországon, Kisvárdán bonyolódik, ahol Béres József kutató szorgalmasan végzi a munkáját a mezőgazdasági kísérleti intézetben, és éjt nappallá téve dolgozik gyógyító hatású cseppjein. Jó szívvel ad belőle mindenkinek, aki kéri és kérte, kutyának, öregembernek és fiatalnak egyaránt. Tömegek zarándokolnak hozzá. Ez aztán szemet szúr az aparatcsikoknak, akik ott tesznek keresztbe neki, ahol csak tudtak. Kikiáltják kuruzslónak, meg akarják vesztegetni, tücsköt, békát, bogarat kiabálnak rá, életveszélyesen megfenyegetik, besúgókkal veszik körül, el akarják távolítani az országból, nyugati útlevelet és pénzt ajánlanak fel neki, csak tűnjön el. De ő rendületlenül halad előre a maga útján, ártatlan, kerek szemekkel közli, ő nem orvos, soha nem állította, hogy az lenne, csak kutató, angyali türelemmel válaszolgat az őt faggatóknak, aranyló derűvel viseli el a sértéseket, és kedves humorral oldja fel a forró helyzeteket. A két motívum akkor olvad össze, amikor Komlós Sándor kislánya a leukémia utolsó stádiumában van, és minden fenyegetés dacára Béres József ad a kétségbeesett házaspárnak a cseppekből, és Katinka fél év múlva gyógyultan látogatja meg a „doktor bácsit”.

A dráma nem csupán az egyén és az elnyomó hatalom egyenlőtlennek tűnő küzdelméről szól, hanem általános erkölcsi kérdésekről is, így férfi-nő kapcsolatáról, anyai-apai felelősségről, tudósi kötelességről. Karrierje érdekében elhagyhatja az asszony a férjét? Jogában áll összeszűrni a levet bárkivel, hogy szerepet kapjon, címlapra kerüljön? Mindig háttérbe kell húzódnia és zokszó nélkül követnie a férjét? Fazekas István darabjában Ágika, a feleség, elindul az önmegvalósítás – házasságának felbomlásával együtt járó – útján, de gyermeke tragédiája visszatéríti a helyes ösvényre. A kutatónak, aki bár nem orvos, de az emberek gyógyítása, szenvedéseinek megrövidítése, megszüntetése a célja, minden körülmények között szem előtt kell tartania a le sem tett hippokratészi esküt? Mert bizony Béres József így cselekszik, sem a saját, sem a családja biztonságára, sem a felsőbb, Aczél Gyuri bácsi-féle pártukázra sincs tekintettel, és a haldokló kislány szüleinek rendelkezésére bocsátja a cseppeket. Őt is, mint Szophoklész Antigonéját, az a morális dilemma gyötri, mit kövessen, az istenek soha nem változó ősi törvényeit, vagy az emberek futó szeszélyből hozott rendelkezéseit. Béres József nem habozik, és az embertársainkon segítés soha el nem múló isteni parancsát követi.

Az Újszínház társulata imponáló teljesítményt nyújt. A címszerepet Koncz Gábor a tőle elvárt és megszokott profizmussal alakítja. Olyan bölcs, megfontolt, józan ésszel megáldott, ugyanakkor vidám embernek állítja színpadra Béres Józsefet, akinek ellenfelei nincsenek ugyanabban az etikai súlycsoportban vele, fél kézzel elbánik velük, és tesz túl rajtuk. Béres odaadó feleségét, hű társát Esztergályos Cecília nagyszerűen jeleníti meg. A raktáros Kaponyás bácsit, Béres tisztelőjét és segítőjét Nagy Zoltán humorosan személyesíti meg. Gyerekkori barátját, Szemcsák Jánost Csurka László hibátlanul formálja meg. A Bérest körül vevő kétszínű, gyáva, megalkuvó besúgók közül a főnökét Mihályi Győző, a beosztottját pedig Jánosi Dávid mesterien játssza el. Komlós Sándort Szakács Tibor kifogástalanul kelti életre. Karakterében benne van a gyermekéért aggódó apa és a magyar értelmiségi háttérbe szorítása, időnkénti megalázása, fájdalma. Feleségét, Ágikát, a dekoratív színésznőt Timkó Eszter olyan meg nem értett asszonynak ábrázolja, aki szeretne kitörni a köré épített börtönből, de szökése nem sikerül. Ágika édesanyját Tordai Teri klasszikus gonosz anyósként adja elő, aki állandóan becsmérli a vejét, és éket ver a pár közé. Beteg kislányuk szeretni való alakját Prokopius Fanni és Ambrus Kincső felváltva hozza. A sötét, fafejű magyar és szlovák elvtársak közül Havast, a bunkó vidéki kádert Jászai László mindent kritikát kiálló módon viszi fel a színre. Dongót, a MSZMP haszonleső, undok falusi pártemberét Almási Sándor tökéletesen mintázza meg. A Csehszlovák Kommunista Párt oszlopos tagjának, a kiállhatatlan, potyázó Váncsának a szerepében Kautzky Armand kápráztatja el a nézőket. Bordán Irén a paradicsomkontyos, szürke kiskosztümös pártnő ellenszenves alakját meggyőzően tárja a publikum elé. Egy-két percet van a színen Brunner Márta a doktornő, Báhner Péter a professzor, Darányi Ádám és Hajdu Ádám a rendőr, Szelőczey Dóra a táncosnő szerepében.

Kerényi Imre rendezi ezt a feszültséggel teli, a publikum tagjainak a figyelmét az első perctől az utolsóig lekötő drámát. Úgy állítja színpadra a Bérest, hogy abban tökéletes arányt képeznek a továbbgondolásra buzdító és a mosolyra fakasztó részek. És bizony a katarzis is ott van, a közönség együtt lélegzik a hőssel, szurkol neki és nagyon örül, mikor legyőzi hígeszű ellenfeleit. Húros Annamária díszletei és jelmezei visszaadják ennek a korszaknak a hangulatát. Az a néző, aki végigszenvedte a kommunista párt triumfálásának idejét, végtelenül boldog, hogy túl van ezen a reménytelen, komor időszakon, aki pedig olyan szerencsés, hogy nem élt akkor, az egy kis ízelítőt kap belőle, ami olyannyira távolinak tűnik neki, mintha mindez nem is a közelmúltban, hanem középkorban esett volna meg.

 

 

Reklámok