Örkény István Színház

 

Az 1901-ben, Fiuméban született Ödön von Horváthnak az apja magyar, a nagyapja német, – innen a ’von’ nemesi előnév – az anyja cseh származású. Európa számos országában élt, ugyanis diplomata édesapját gyakran nevezték ki különböző állomáshelyekre. Németországot 1931-ben azért hagyta el, mert a Nemzetiszocialista párt tagjai bekerültek a Bundestagba, és emiatt veszélyben érezte magát. Ezután az öreg kontinensen bolyongott, de sehol sem tudott huzamosabb ideig megmaradni. Párizsban, 1938-ban halt meg, egy villámcsapás sújtotta fa leszakadó ága csapta agyon. Ödön von Horváth a műveit németül írta, magyarul nem tudott annyira, hogy műalkotásokat hozzon létre, nyelvünket csak beszélte. Az igen termékeny írók közé tartozik: 21 színművet, 3 regényt és több novellát hagyott az utókorra. Rövid alkotói időszakának legsikeresebb éve az 1931-es volt, ekkor vitték színre Max Reinhardt rendezésében Berlinben, a Deutsches Theaterben a máig legismertebb darabját, a Mesél a bécsi erdőt. Ezért a művéért még ebben az évben megkapta a Kleist-díjat, ami abban az időben a legtekintélyesebb irodalmi elismerésnek számított. Ez a tragikomédia akkor lett világhírű, amikor 1977-ben Maximillian Schell rendezésében megfilmesítették, és az angolszász világ is tudomást szerzett róla. A Mesél a bécsi erdő az ősbemutató óta eltelt több, mint 80 esztendő alatt számtalan feldolgozást megért már, hazánkban is az egyik leggyakrabban játszott színművek sorát gyarapítja. Az Örkény Színház most újította fel, március 18-án tartották a premierjét.

Johann Strauss legnépszerűbb keringői közé tartozik a Mesél a bécsi erdő. Bécs, a Habsburgok fővárosa mind a mai napig magán viseli azt a fajta könnyedséget és utolérhetetlen bájt, amit az 1800-as évek ’Táncol a kongresszusa’ meg az 1900-tól a nagy háború kitöréséig tartó ’boldog békeidők’ varázsoltak rá. Ödön von Horváth tragikomédiája szétoszlatja a császárváros nosztalgikus hangulatát. Olyan helységet ábrázol, amibe a félelem és a rettegés készül tanyát verni, ahol a férfiak és a nők kezdenek emberi mivoltukból kivetkőzni. Megrészegülten lendítik karjukat, miközben a Heil Hitlert kiabálják, felszegett fejjel, feszes vigyázban harsogják el a német himnuszt, szinte kéjes örömmel rikoltozzák a „Deutscland, Deutschland, über alles” refrént.

A Mesél a bécsi erdő cselekménye jóval az első világháború utáni években játszódik, amikor felbomlott a Monarchia, a Habsburgokat elűzték, a régi fény és pompa megkopott, Ausztria önálló államisága megszűnőben van. A társadalmat fenntartó ezeréves értékek felbomlottak, minden összezavarodott, ezért olyan furcsa az összes szereplő, mindegyik eltér az átlagember karakterétől, még mutatóban sincs egyetlen tisztességes nő, vagy férfi közöttük. Kölcsönös megbecsülésen alapuló szeretet, igaz, tiszta szerelem ismeretlen előttük, csak valamiféle laza érdekkötődés, így azután mindenki becsapja a másikat. Talán Mariann az egyedüli kivétel, aki őszintén beleszeret a link Alfrédba. A még csak a kedves csirkefogók kategóriájába sem tartozó Alfréd bármiféle érzelemre képtelen, még a gyermekéhez sem kötődik. Apja konoksága és kőkemény szíve miatt kerül Mariann a vetkőző bárba, és amikor az öregúr meggondolja magát, akkor már késő, mert meghal az unokája. Valériát, a korosodó, de azért számító delnőt csak kihasználják a fiatal férfiak, de nem kell őt félteni, kiszekírozza a világból őket. A leggonoszabb szereplő a nagymama, aki velejéig romlott, mert megöli dédunokáját. Oszkár, a becsapott vőlegény is inkább birtokolni akarja Mariannt, mintsem szeretni. A gyóntató pap maga a megtestesült ördög, és nem a krisztusi szeretet és megbocsátás hirdetője.

A színészek tudásuk legjavát nyújtják, külön ki kell emelni Znamenák Istvánt, aki Mariann önző apját igazán elismerésre méltóan alakítja. Pogány Judit a szörnyeteg nagymamát gonosz, vén boszorkányként jeleníti meg. Alfrédot, a jellemtelen ficsúrt Polgár Csaba minden kritikát kiálló módon személyesíti meg. A szépre, jóra, normális emberi életre vágyó Mariannt Zsigmond Emőke kedvesen, a becsapott nők fájdalmával viszi fel a színre. Für Anikó Valériát, az érett, időnként érző szívű dámát kifogástalanul kelti életre. Vajda Milán Oszkárt, a kíméletet nem ismerő vőlegényt remekül formálja meg. Kerekes Éva a lehurrogott anyát keserű lemondással mintázza meg. Gálffi László a snájdig kapitányt a tőle megszokott profizmussal játssza. Erich ellenszenves karakterét Jéger Zsombor tökéletesen hozza. Debreczeny Csaba korrektül állítja színpadra Hierlinger Ferdinánd szokatlan alakját. Csuja Imre Misztere olyan kérlelhetetlen, amilyenek általában az efféle kellemetlen, önző férfiak szoktak lenni. Bagossy Levente díszlete mindössze egy zongorából áll, amin az aláfestő zenét nem más szolgáltatja, mint az a se nem férfi, se nem nő, aki hátulnézetből loknis, fehér, maslis ruhájú kislány, elölről pedig bajuszos, szakállas fiatalember. Ignjatovic Kristina jelmezei pedig segítenek az 1930-as évek felidézésében.

Ez az igen hosszúra nyúlt, három felvonásos, Bagossy László rendezte produkció nem más, mint valamiféle Brecht-dráma. Nincs benne egyetlenegy olyan szereplő sem, akivel a néző együtt érezhetne és közösséget vállalhatna. Parti Nagy Lajos fordítása pedig minderre rátesz egy lapáttal, ezáltal hozza közelebb napjaink történéseihez. Ebben a Mesél a bécsi erdőben minden roppant mód mai, tékozló korunk percemberkéinek összes jellemvonását felfedezhetjük. Itt is mindenki hataloméhes, uralkodni akar a másikon, sőt le akarja győzni, és csak pénzen megvehető dolgokra vágyik, amik közül az egyik legkelendőbb árucikk a szex. Ödön von Horváth színművében a világ nem előre halad, hanem visszafelé, a gyökereitől megfosztott, éppen ezért boldogtalan ember olyan talaj nélküli pária csupán, aki előtt semmi sem szent, vagy tiszteletreméltó.

Reklámok