Nemzeti Táncszínház

Müpa – Fesztivál Színház

Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt

 

Az olyan nők midig rendkívül rejtélyesek, akik több nagy, csendes visszavonultságban, vagy a széles nyilvánosság előtt elő, netán az őrület határán mozgó művészférfi szívét képesek meghódítani. Az átlagember fantáziáját roppant mód érdekli és izgatja ezekből a végzet asszonyaiból áradó kimondhatatlan~leírhatatlan vonzerő, amivel megbabonázzák a teremtés koronáit. A magyar művészet- és irodalomtörténetben sem ritka ilyen keresztbe, vagy hétköznapiasan szólva elszeretés-történet, elég, ha csak a Nyugat íróira gondolunk. A világ talán legismertebb ’femme fatale-ja’ Alma Schneiderként született 1879-ben. A császárváros társasági egén csillagaként tündökölt: festett, zenélt, minden mozdulatát átjárta az a bizonyos ellenállhatatlan szexuláis erő. Már süldő lányként rabul ejtette Gustav Klimtnek, majd zongoratanárának szívét, a következő áldozata pedig nem volt más, mint Gustav Mahler zeneszerző, a bécsi opera karmestere, aki noha húsz évvel idősebb volt nála, feleségül vette. Már Mahler életében kikezdett a Bauhaus legismertebb építészével, Walter Gropiusszal, aki szintén az oltár elé vezette. A két férj közötti időszakban habarodott bele az excentrikus festőművészbe, a tőle 7 évvel fiatalabb Oskar Kokoschkába. Igencsak heves, hatalmas mélységekkel és szédítő magasságokkal meg féltékenységi rohamokkal tarkított viszony alakult közöttük, kissé ódivatú kifejezéssel szólva: vadházasságban éltek. Alma három gyötrelmekkel teli év után 1914-ben elhagyta Kokoschkát. Egy évre rá hozzáment Gropiushoz, akitől azonban 1920-ban el is vált. Majd a jó 10 esztendővel fiatalabb prágai illetőségű írónak, Franz Werfelnek előbb a szeretője, majd 1929-ben felesége lett.

Kokoschka nehezen viselte a szétválást, jó időbe tellett, mire a gyászmunkát elvégezte. Négy évvel ezután, 1918-ban az a furcsa, – magyarán mondva – beteges ötlete támadt, hogy készíttet a hús-vér nőhöz megszólalásig hasonlító babát. Hermine Moos ismert tervező „legyártotta” neki az életnagyságú, szövet- és fagyapotból készült Alma-babát. Olyannyira valóságosnak gondolta, hogy a baba „szükségleteinek” kielégítésére még komornát is alkalmazott. Kokoschka úgy bánt vele, mintha élőlény lenne, társasági eseményeken jelent meg vele, fiákerbe ültette és kocsikáztatta, operapáholyt bérelt neki. Ez a baba – szemben az eleven Almával, – nyugodtan és engedelmesen viselkedett, nem szólt vissza, nem adott okot féltékenységre, alázatosan tűrt és mindent lenyelt. Szegényke csúfos véget ért, egy tiszteletére adott estélyen, leesett a feje, vörösbor ömlött rá. Olyan volt, mint egy igazi halott.

Ezt a bizarr, se vele, se nélküle szerelem a témája a Kokoschka babája című balett estnek, amit Gergye Krisztián Társulata ad elő. Tavaly szeptemberben volt a bemutatója, és a Nemzeti Táncszínház azóta is műsorán tartja. Az együttes vezetőjén kívül még Gloria Benedikt osztrák balerina működik közre. A Kokoschka babája nem az eső közös munkájuk, 2013-ban a Szépművészeti Múzeum egyik kiállításának társrendezvényén már mindketten felléptek. Harmadik táncosként pedig Barabás Anita vesz részt a produkcióban. A közönség nem élő zenét hallhat, hanem felvételről szól Gustav Mahler, Richard Wagner, Arnold Schönberg, Max Richter, Igor Sztravinszkij, Sofia Gubaidulina, Alfred Schnittke muzsikája. Nem csupán sima modern táncelőadást láthat a Fesztivál Színházat zsúfolásig megtöltő közönség, hanem összművészeti élménnyel gazdagodhat. A vetítővásznon képek jelennek meg, köztük leginkább fantáziadús, sőt legpikánsabb az, amelyik az –eredeti– fekvő Alma-babát ábrázolja, és a vászon lassan, egyfolytában hullámzik, ami olyan képzetet kelt, mintha a baba szíve dobogna, a teste meg mozogna. Három: két nő, egy férfi, Hoffer Károly tervezte emberi méretarányos báb is fontos, kiegészítő szerepet kap. Az előadás csúcspontja, amikor Gergye Krisztián táncol a hosszú, fekete hajú, kissé pálcika keze-lábú és vékony testű babával. Ebben ott sistereg mindaz az óriási feszültség, ami csak a nő és férfi szenvedélyéből áradhat, izzik körülöttük a levegő, mialatt a pokol legmélyebb bugyraiba taszítják vagy a legmagasabb egekig emelik egymást. Annyira fénypontja ez az estének, hogy a közönség még köhögni is elfelejt, megbabonázva, majdhogynem szájtátva nézi ezt a pazar jelenetet. Béres Móni jelmezei pedig visszaadják a korabeli mondén hangulatot.

Ebben a másfél órás balettben a párkapcsolat minden szépsége és csúnyasága, gyöngédsége és vadsága, gyönyörűsége és rettenete mellett ott lüktet az a szellemi zűrzavar, ami a 20. század nagy háborúját követte, amikor nem csupán Bécsben, hanem Európa nagyvárosaiban is érvényüket vesztették az évszázadok alatt kialakult erkölcsi értékek, helyükbe pedig csak a káosz, a nihil, a féktelen önzés meg a szeszélyesebbnél szeszélyesebb ötletek, magatartásformák kerültek.

 

 

 

 

Reklámok