Spirit Színház

 

Csabai Márk fiatal író, 1985-ben jött a világra, ennek ellenére már öt regénye jelent meg. Írásainak hangvételét, stílusát Rejtő Jenőéhez szokták hasonlítani, ugyanis keveredik benne a harsány humor a mély bölcsességgel, az emberi élet felülről látásának emelkedettsége, időnkénti misztikussága a hétköznapok gyakorlatának közönségességével, sárba ragadtságával. Nem kellett sokat várni első drámájának A másik – istenkísértésnek a megszületésére sem, aminek március 30-án, Budán, a Spirit Színházban volt az ősbemutatója.

A darab cselekménye szerteágazó, nem lehet egy tömör mondatban elmondani. Isten és Gábriel arkangyal vitázik, mert Jézus a fejébe vette, visszamegy a földre, megkeresni testvérét, Isten másik fiát, Belált. Isten és Gábriel úgy társalog, mint két maffiózó: a messzire nyúló kezű keresztapa meg a vonakodó, minden hájjal megkent ügyvédje. A mosdatlan szájú Belál maga a megtestesült rossz, aki lent lakik a földön, és itt végzi romboló munkáját. Öltözete nem elegáns, kissé szedett-vedett, koromfekete szerkóban feszít, ahogyan ez a sötét erőt képviselő ördögtől elvárható. Működésének fő területe a Földi paradicsomnak nevezett kocsma, aminek tulajdonosa a kiábrándult Ráhel, a település tiszteletes asszonya, ő az evangélikus lelkipásztorok palástjában toppan be, amit rögtön a szegre akaszt, alatta szolid, mélyszürke kiskosztümöt visel. Pincérnője a kikapós, rikítóan öltözködő és kihívóan viselkedő, minden hímneműben potenciális férjet látó Mirjam. Ebbe a kis közösségbe érkezik meg a világos öltönyös, választékos modorú Jézus. Belálon kívül senki nem ismeri fel, még Ráhel sem. Szegény Üdvözítő igencsak meghökken a látottakon. Bármit tesz, minden cselekedete kudarcba fullad. Hiába akar segíteni neki a női ruhába bújt Gábriel, nem tud. Legyűri őt a gonosz: Belál megöli Jézust, mert féltékeny rá, hogy mindig az atyjukkal élhetett, vele lehetett.

De nem ettől a cseppet sem szimplának tűnő sztoritól olyan izgalmas a darab, hanem a közben elhangzó ötletes, sziporkázó párbeszédektől, az azokban megbújó hol kedves, néha aranyos, időnként metszően éles humortól. Mert ezekben annyi a kimondott és a kimondatlan régi, nagy igazság, és számtalan új szempontot, mai életünk visszásságait, furcsaságait felvető gondolat, hogy a jámbor néző csak kapkodja a fejét, mert mire éppen megemészti az egyiket, azonnal jön a másik. Végigneveti az előadást, néha ugyan kínjában húzza el a szája szélét, de van, amikor visszafogottan bazsalyog, viszont sokkal többször kacag, vagy éppen kajánul vigyorog. Nem csupán a Spirit Színház hosszú, téglalapalakú játszóhelyétől ennyire érdekes a produkció, hanem a közreműködő művészek kifogástalan játékától. A Ráhelt alakító Kocsis Juditnak a színészmesterség minden csínja-bínja a kisujjában van, tudásáról, elhivatottságáról, hangjának bársonyos csengéséről sok-sok elismerő mondat elhangzott már. Ezekhez a dicsérő szavakhoz most is újabbakat lehet hozzátenni. Az ő lelkésznője belefáradt már az emberek javításába, csak rutinból meg kósza kötelességérzetből beszél úgy, mint ahogy isten alázatos szolgájához illik. Noé Viktor a reménytelenül elfajzott nőket és férfiakat unó, egész nap csak tespedni meg iszogatni szerető Gábriel arkangyalt mesterien jeleníti meg. Jézust Hajnal János elismerésre méltóan kelti életre. Nem a szentképek szenvedő arcú, átszúrt kezű, lábú, szemeit az égre emelő Megváltóját állítja a színpadra, hanem olyan nyílt tekintetű, határozott, megértéstől, szeretettől áthatott fiatalembert, aki a rá bízott feladatot maradéktalanul szeretné végrehajtani. Baronits Gábor úgy hozza a gonosz Belál figuráját, hogy inkább gyenge idegzetű, duzzogó, megbántott kisfiúnak látszik, mintsem komoly tényezőt jelentő férfiúnak. Sipos Viktória igen szórakoztatóan és hibátlanul személyesíti meg a szánalomra méltó, mindenkivel flörtölő, a lelke mélyén azonban csak szépre, jóra vágyó, két lábbal a földön álló, csupán néha fantáziálgató felszolgálólányt. Istennek csak a hangja hallható, Perjés János az Úr kemény szózatait sztentori hangon tolmácsolja. Veréb Dia jelmezei illenek a karakterekhez és utalnak a szereplők jellemére. A Spirit Színház munkatársai által készített, minimalista díszlet a földgolyó bármely pontján megtalálható csehó igénytelen berendezését adja vissza. Ami mindezeken felül még különlegessé teszi a produkciót, az a rendező, Szitás Barbara tökéletes színészvezetése, az előadás feszes ritmusa, ugyanis egy perc megállás, vagy üresjárat nincs benne. Minden szó, hangsúly a helyén van, félreérthető, vagy vezető momentum még véletlenül sem rontja az összhatást.

Nem hétköznapi élmény megnézni Csaba Márk szatíráját. A néző megláthatja és megtalálhatja magát benne, összehasonlíthatja a szereplők sorsát a magáéval, párhuzamokat vagy éppen ellentéteket fedezhet fel, összegezve: nem szokványos következtetésekre juthat…