Vénusz Színház

 

Harold Pinter magyarosan hangzó neve ellenére lengyel bevándorló család gyermekeként látta meg a napvilágot 1930-ban Londonban, és itt is hunyt el 2008-ban. Igazi színházi ember volt, drámákat, forgatókönyveket írt, színpadon és filmekben is játszott, rendezett, akit 2005-ben irodalmi Nobel-díjjal is kitüntettek, mindezek mellett elkötelezett, az iraki háborút ellenző polgárjogi aktivistaként is tevékenykedett. Első – és máig is emblematikus – művei közé tartozik A születésnap (The Birthday Party), amit 1957-ben vetett papírra. Ősbemutatójára 1960-ban került sor Londonban, a Lyric Theatre-ban, és bizony csúfosan megbukott. Nem sokkal később azonban felfedezték, Pinter életművében mérföldkövet jelentő drámává vált. Nálunk is a gyakran színre vitt produkciók között tarják számon, nincs olyan évad, amelyikben valamelyik fővárosi, vidéki vagy határon túli teátrumunk ne venné fel repertoárjába. A legutóbbi premierjét a Vénusz Színház művészeinek közreműködésével tartották a Fővárosi Művelődési Központban június 7-én.

A születésnap abszurd dráma. A műfaji követelményeknek megfelelően egyszerre szól mindenről és semmiről. Megfoghatatlan félelmek, megnevezhetetlen rettegések, kibeszélhetetlen szorongások, soha nem múló fenyegetettség-érzés, állandó lelki fájdalmak gyötrik és teszik tönkre a szereplők életét. A darab hat hőse amolyan kisember, akik közül négyen Anglia egy meg nem nevezett, apró tengerparti üdülőövezetében tengetik napjaikat. A korosodó házaspár Petey és Meg itt vezeti – azon a bizonyos listán rajta lévő – kis panzióját.  Csupán egy vendégük akad: Stanley, aki már bő egy éve itt lakik, semmit nem csinál, egész nap csak henyél, mégis holtfáradt. Azt állítja magáról, tehetséges zongorista. Petey van talán a legkevésbé kitéve a többieket sújtó non stop aggódásnak. Nyugágyfelelősi munkája tökéletesen kielégíti. A még mindig mutatós Mag éppen az ellentéte, mindig izgatott, és valamiféle riadtság járja át. Anyaként gondoskodik Stanley-ről, pedig egyáltalában nem anyai szeretet vezérli, ugyanis szerelembe esett a vele. Lulu, a szomszédlány amolyan mindenre kapható fehérnép, szégyenérzet nélkül kiveti az összes hímneműre a hálóját. Ebbe az állóvíz-mozdulatlanságú, ugyanakkor idegeskedéstől vibráló közegbe toppan be két, hirtelen sárga nyakkendőt, jól szabott öltönyt viselő elegáns férfi. Lerí róluk, hogy öltözetük ellenére nem egyenrangúak. Egyikük, a főnök, a tehetős Goldberg úr, az ortodox vallásosság előírásait csak félig-meddig gyakorló zsidó, a másik, a sofőr, az ír terrorista McCann, akiben robbanásig feszül az indulat, ő inkább amolyan verőemberfélének tűnik. Kiderül, Stanley-nek születésnapja van, ennek örömére este mulatságot rendeznek. Maga a szülinapos hiába motyogja, hónapok múlva lesz csak aktuális, ezt az apróságot figyelmen kívül hagyják. A fergeteges ünneplés közben azonban elszabadul a pokol, szegény Stanley csak kapkodja a fejét, mindenfélével meg annak az ellenkezőjével vádolják, olyasmiket vágnak a fejéhez, és azért vonják felelősségre, amiről halványlila segédfogalma sincs…Másnap reggel a még mindig kótyagos Stanlay-t a két derék maffiózó magával cipeli, ugyanolyan nadrágot, zakót, nyakkendőt adnak rá, amilyent ők is hordanak.

Meller Andrea tervezte azt a nappali helyiségből álló, középosztálybeli miliőt visszaadó díszletet, amiben előadják A születésnapot, és ő tervezte a jelmezeket is, amik kifejezik viselőik egyéniségét és társadalmi helyzetét. Ez leginkább a két nő kosztümjén látszik, a kacér Lulu piros, mélyen kivágott blúzban és fekete, bokorugró szoknyácskában feszít, a visszafogott Meg amolyan öregasszonyos, seszínű, egybeszabott cuccot visel, a születésnapi bulira azonban kicsípi magát, csábítóan decens ruhakölteményben jelenik meg. A színészek mind egy szálig kifogástalan alakítást nyújtanak. A régóta együtt élő párokra jellemző, egymást ugrató, amolyan zsörtölődő, a feleségével megállás nélkül civakodó, de gyengeségeit elnéző, önmagával és a világgal már régóta megbékélt Petey-t Barbinek Péter elismerésre méltóan jeleníti meg. Farkasinszky Edit a még mindig vonzó, a koktélruciban kimondottan attraktív Meget remekül kelti életre, egyszerre tud szolid, kötögető-horgoló háziasszony, a vendégeire odafigyelő, gondoskodó panziósnő és a szerelmét féltő vadmacska lenni. Stubnya Béla mintaszerűen hozza Stanley-nek, ennek a tesze-tosza, mindenféle művészálmokat kergető, sodródó, se nem férfi, se nem fiúnak a karakterét. Venczel Hajnalka a csinos, merész Lulut tökéletes biztonsággal személyesíti meg, olyan bűbájos szirént visz fel a színre, aki csupán az első ránézésre tűnik könnyen kaphatónak, ugyanakkor nem annyira ártatlan, mint amennyire szeretné ezt elhitetni magáról, viszont belülről teli van bizonytalansággal és kétségekkel, szereti a férfiakat, de fél is tőlük, mert tudja, csak kihasználni akarják őt. Széles Tamás úgy ábrázolja Goldberget, ezt az ellenszenves fehérgalléros bűnözőt, hogy érződik rajta a pénz mindenhatóságába vetett hite, és Mózes népének évezredes túlélési ösztöne. Szőke Zoltán hibátlanul, a keretlegények vérszomjas és ütlegelésre mindig kész magatartásával formálja meg McCann visszataszító figuráját.

Eichner András rendezésében A születésnap tökéletesen tükrözi az abszurd drámák semmit sem nyíltan kimondó, mindent csak sejtető, sztori nélküliségét. Viszont annál hatásosabban és nyomósabban fejezi ki azt a kisebb-nagyobb, de örök rémület- és tehetetlenségérzést, amiben a 20. de a 21. század embere létezik és vegetál.