Belvárosi Színház

Orlai Produkciós Iroda

 

A világirodalom egyik legtermékenyebb vígjátékírója Carlo Goldoni, akinek Két úr szolgája című darabját 1746-ban mutatták be, azóta töretlen az érdeklődés iránta, ugyanis az egyik leggyakrabban színre vitt műve. Az 1956-ban az Egyesült Királyságban született Richard Bean brit színész és drámaíró továbbgondolta a Két úr szolgáját, az 1960-as évek Angliájába, Brighton-ba helyezte át a cselekményét, és a címét is megváltoztatta: One Man, Two Guvnors-ra, ami nyers fordításban annyit tesz, mint Egy férfi, két főnök. Ezt a darabot hozta el az Orlai Produkciós Iroda hazánkba, amit most június 23-án mutattak be a Belvárosi Színházban, de nem csupán itt fogják játszani, hanem az ország különböző helységeiben is. Az előadás igen ötletes és találó címét, az Egy fenékkel két lovat az Orlai alkotó csapata adta. A 2011-es ősbemutató óta nem csupán Nagy-Britanniában, de az óceánon túl, a Broadway-én is hatalmas közönségsikert arat. A múlt század második felének a kezdetén indult hódító útjára a Beatles együttes, a kontinens fiatalsága – főképp a nőneműek – ha csak meglátták a négy gombafejű fiút, elmebetegek módjára viselkedtek, kezüket-lábukat széthányva ájuldoztak, magukon kívül visítoztak. Richard Bean a Beatles-őrületet beépíti a darabba, Goldoni cselekményének a menetén azonban nem sokat változtat, most is ugyanolyan szövevényes, mint az olasz szerzőnél: van ikerpár, akik közül a férfit megölik, húga pedig bosszút akar állni érte, ezért álruhába bújik, azaz férfinek öltözik, akad tévesen vádolt fiatalember meg szavatartó apa, aki lányát nem a szíve választottjához, hanem máshoz akarja adni. A fiatalok most is keresztbeszeretik egymást. Persze a végén minden kiderül és jóra fordul, a szerelmesek egymásra találnak. Bean a szereplők jellemét és nevét is ehhez a korhoz igazítja. A főhős nem Truffaldino, hanem Francis Henshall, aki a jég hátán is megél. A talpraesett fiatalember, miután kipenderítették a Beatlesből, rögtön munka után néz, és azonnal ölébe hull a maffiaszerűen működő család fejének visszautasíthatatlanul kedvező ajánlata. Fel sem ocsúdik, amikor másik remek állást is talál, egy agilis férfi fogadja szolgálatába. Úgy véli, könnyűszerrel elbír mindkét feladatával, és bizony ki sem látszik ágas-bogas teendői alól, megállás nélkül lohol, fűhöz-fához kapkod, hol itt, hol ott tűnik fel. Ebből számtalan fonák, így tökéletes vígjátéki helyzet alakul ki, a szereplők egyfolytában csak csetlenek-botlanak, nem ismerik fel, ezért másnak hiszik egymást.

A színészek viszik diadalra ezt a produkciót, amiben nem csupán a szónak, de a zenének is kiemelt feladat jut. Wagner Puskás Péter zenei vezető irányításával a rock zenét játszó BEKVART együttes és Szabó G. Hunor szolgáltatja a zenét, főképp a felvonások elején és végén hallhatók a közönség fülének oly kedves dallamok. Nagy Dániel Viktor tökéletesen alakítja a széltoló Francis parádés szerepét. Amolyan szeretnivaló, nagydumás fiatalembert láthat a közönség, aki állandóan nehéz és kényes helyzetbe keveredik, sohasem veszti el lélekjelenlétét, ügyesen kivágja magát, mindent megold. Lukáts Andor két figurát állít a színpadra: ő Charlie, a hajthatatlan apa és ő Alfie, a süket pincér. A tőle megszokott módon most is hibátlanul hozza mindkét karakterét, a tekintélyes főnökét és szabad hallásgyakorlatot kitűnően alkalmazó felszolgálóét. Lovas Rozi remekül viszi fel a színre a laza, ’muszáj’ macsót, meg a kedves, a szerelméért küzdő érzékeny fiatal lányt. A bujkáló Stanleyt Friedenthal Zoltán meggyőzően formálja meg. Fodor Annamária a roppant csinos titkárnőt igencsak elismerésre méltóan jeleníti meg. Rujder Vivien a buta liba, de azért a kedveséért harciasan küzdő leányzót minden kritikát kiálló módon kelti életre. Dékány Barnabás pedig a kissé idióta, ráadásul pocsék színész Alant roppant szórakoztatóan személyesíti meg. Keresztény Tamás humorral telve ábrázolja a ripacs öccse miatt folyton piruló Harryt. Lloydot Formán Bálint, a főpincért Horváth Szabolcs mintaszerűen játssza.

Pelsőczy Réka igen fordulatos, pergő előadást rendez, amiben minden a helyén van, ülnek a nem erőltetett, hanem önmagukban vicces poénok, szól a vérpezsdítő rock zene. A nézők egyfolytában kacagnak, jókedvűek és felszabadultak. Nevetnek a fura és mégis oly ismerős jellemeken, a mulatságos szituációkon, összefoglalva erre a két órára kiszállnak a napi mókuskerékből, és felszabadultnak érzik magukat.

 

 

Reklámok