Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása

 

Az 1960-ban Bécsben született Daniel Glattauer osztrák regény- és drámaíró neve nem ismeretlen a magyar színházba járók előtt: a Gyógyír északi szélre című regényéből írt komédiája több, mint száz estén át ment – és még menni is fog – Orlai Tibor és munkatársai szervezésében az ország különböző játszóhelyein. Az előbb említett művében egy véletlenszerűen létrejött internetes levelezés során kialakult szerelmet mutat be, addig a Párterápiában egy olyan házassági válságot, ami már jó ideje zajlik. A Párterápia magyarországi premierjét a Szentendrei Teátrum és Nyár keretén belül Szentendrén, a Városháza udvarában, július 8-án tartották.

A férfi és a nő együttélése a világot összetartó kapocs, hiszen az életet továbbadni csak ebben a közösségben lehet. Ha működik ez a viszony, akkor bizony a hetedik mennyországa repíti azokat, akik benne élnek, ha nem, akkor pedig a pokol legmélyebb bugyraiba taszítja őket. A Párterápia negyvenes éveinek elején járó két hőse: Joana és Valentin Dorek ez utóbbiban vegetál. Bő 17 évvel ezelőtt esküdtek meg Mindketten magasan kvalifikált értelmiségiek, a feleség történész, a férj pedig repülőmérnök. Két gyermekük van, a lány 15 esztendős, a fiú valamivel fiatalabb. Eljutottak odáig, hogy normális, emberi hangon már nem tudnak beszélni, csak kiabálnak és ujjal mutogatnak a másikra. Nem maguktól, hanem gyerekeik kérésére fordulnak szakemberhez, hátha sikerül megmenteni házasságukat. A vígjáték cselekményideje az a nagyjából két óra, amíg a foglalkozáson megjelennek, és ennyi ideig tart az előadás is. A moderátor is hasonló korú. Azokat a kérdéseket teszi fel nekik, olyan gyakorlatokat végeztet el velük, amiket az ilyen jellegű filmekből már ismerhet a nagyérdemű, mint például: mi volt az együtt átélt legboldogabb pillanatuk, mire emlékeznek szívesen a közös nyaralásokból, mit szeretett meg a másikban, melyik a legszebb napjuk, mi a legelviselhetetlenebb tulajdonsága a férjnek, ~ a feleségnek, amitől a legszívesebben a falra másznának, milyen idegesítő szokása van. A kérdezz – felelek során kiderül, nincs még minden veszve, jócskán akadnak közös pontok, amikből el lehet indulni. Persze mindkettőnek pörög a nyelve, az asszony nagymester ebben, de az embert sem kell félteni, derekasan helytáll. Mint a tenyerüket, úgy ismerik egymást, előbb tudják, a másik az adott kérdésre mit fog válaszolni, mint ő maga. Joana felhánytorgatja, hogy Valentin szeretőt tartott, de kiderül az is, hogy Joana sem maradt adósa. Nem ismernek kímélet vagy pardont, válogatott sértéseket vágnak egymás fejéhez. A terapeuta csak kapkodja a fejét, nem győz, de nem is akar igazságot tenni közöttük. Amikor már végképp elfajulnak a dolgok, és majdnem egymás haját tépik, váratlan fordulat áll be…Ezek az odamondogatások, ironikus szócsaták, éles pengeváltások adják a darab sava-borsát, ettől lesz a vígjáték annyira ismerős, mert a nézők mindegyikének közeli, vagy távoli rokonságában, baráti körében akad egy Joana és Valentin. A közönség pedig gurul a nevetéstől, és pompásan érzi magát.

Znamenák István átlagos egyszobás rendelőbelső díszletet tervezett, ami három székből, kávéfőzőből meg italautomatából áll. Ebben a térben folyik a játék, itt csipkedi meg marja egymást a Dorek házaspár. Balla Eszter kifogástalanul alakítja az igencsak felvágott nyelvű Joanát. Az ő Joanája mindent tud és előre lát, kész válaszok lapulnak a tarsolyában. Debreczeny Csaba szórakoztatóan kelti életre Valentint, a nagy harcost. Olyan férjet visz fel a színre, aki ügyesen állja és védi ki Joana jól szavakban bevitt jobb- és balhorgait, időnkénti mélyütéseit, és ökölvívó bajnokhoz illő rutinnal célozza meg és találja el felesége sajgó felületeit. Mészáros Máté a furfangos pszichiátert remekül személyesíti meg. Kissé puhánynak beállított figurája kitűnően lavíroz a két fél között, és a békülés érdekében van mersze szokatlan és kemény módszereket is bevetni.

A Znamenák István rendezte Párterápia igencsak ideális darab egy könnyed nyári kikapcsolódáshoz, semmi komoly, semmi megerőltető nincs benne. De nem is kötelező a kánikulában pszichés mélyszántást végezni, nehéz, súlyos társadalmi mondanivalójú produkciókon rágódni. Az ilyen könnyű kis buborékra viszont égető szükség van, mert ettől a kétórás mókázástól és kacagástól felüdül a lélek is.

 

Reklámok