25. Jubileumi Vajdahunyadvári Nyári Fesztivál

 

A Vajdahunyadvár Budapest egyik legfőbb turisztikai látványossága, szinte kínálja magát, hogy ez a történelmi levegőt árasztó, illusztris hely kulturális rendezvényeknek adjon otthont. Az idén már negyedszázada fogad vendégeket a Vajdahunyadvári Nyári Fesztivál. Évek hosszú sora óta a Musica Hermina Alapítvány szervezi a programsorozatot. Ezeknek a nagy érdeklődést kiváltó estéknek lelke és motorja Bálint Gábor karmester, az alapítvány vezetője. Sajnos az alapítvány ebben az évben az eddig megszokott nem túl magas összegű támogatatást sem kapta meg a Nemzeti Kulturális Alaptól, így teljesen önerőből állítja ki ezt az igen színvonalas eseménysorozatot, azonban a Magyar Mezőgazdasági Múzeum dologi segítségére mindig számíthatnak. Bálint Gábor az előző évekhez hasonlóan most is igen változatos programot állított össze. Kilenc estéből áll a sorozat, a klasszikus zene, ezen belül is az egyetemes zeneirodalom gyöngyszemei adják az alapot, de a könnyűműfajtól kezdve a klezmeren át a cigányzenéig és az operettig terjed a műsor. Egy hónapon át hétfőn és csütörtökön van rendezvény, az első július 4-én volt, az utolsó augusztus 4-én lesz.

E sorok írója a július 11-ei Barokk esten vett részt. A Magyar Virtuózok Kamarazenekar először Antonio Vivaldi G dúr szimfóniáját adta elő, majd ezután J. S. Bach két hegedűversenyét. Elsőre a d-moll, két hegedűre írtat, amiben a zenekar két tehetséges, reményteli jövő előtt álló fiatal szólista hölgye lépett fel, majd a D-dúrt, amit három hegedűre komponált. Ez utóbbiban a két ifjú hegedűművésznővel együtt a Magyar Virtuózok Kamarazenekart 1988-ban alapító és a művészeti vezető feladatát azóta is ellátó Szenthelyi Miklós hegedűművész működött közre. Az ő előadóművészi kvalitásáról, elhivatottságáról csak a legnagyobb elismerés hangján lehet és szabad szólni, és ez most sem volt másképp. A szünet után Felix Mendelssohn D-dúr vonósszimfóniája és Giochino Rossini G-dúr szonátája csendült fel. Oszecsinszki Román koncertmester is nagymértékben hozzáhárult ahhoz, hogy Bálint Gábor óramű pontossággal vezényelje a tökéletes biztonsággal, egyetlen fals hang nélkül játszó zenekart. Olyan tetszést arattak, hogy nem is egy, hanem két ráadással köszönték meg a publikum szűnni nem akaró tapsát. Elsőre Johann és Joseph Strauss „slágerét”, a Pizzicato polkát és Johannes Brahms Magyar táncának V. tételét.

Hihetetlen erő és szépség árad a zenéből, ez járja át a közönség szívét, lelkét, mert mindenki érzi, olyan ihletett helyen van, ahol a történelem szele érinti meg. A hatalmas platánfa is azt susogja a nézők fülébe, nem akárhol vannak most. A semmivel össze nem hasonlítható környezet és a klasszikus zene sodró, mindent átfogó lendülete vagy halk, hajlékony, csendes lassúsága megteremti azt a különös áramlást, amit csak a muzsika képes létrehozni, ugyanis eléri az emberi pszichének azt a tartományát, ahol az az Örökkévalóval összeér. Ez az áram ott jár körbe-körbe, és elvarázsolja a székekben ülőket.