Újpest Színház

az Éless-Szín vendégjátéka

 

Az 1887-ben Pozsonyban született és 1964-ben Budapesten elhunyt Orbók Attila neve nem annyira ismert a széles nagyközönség előtt, a két világháború között élt alkotókkal behatóbban foglalkozó szakemberek azonban tudják, ki volt és hol a helye irodalomtörténetünkben. Újságíróként is dolgozott, diplomataként is tevékenykedett, de szívesen írt színjátékokat is.  Első darabját, A tüneményt 1922-ben fővárosunkban láthatták először a nézők, ezt követően zajos sikerrel játszották Párizsban és Londonban is, sőt Hollywoodban még filmet is forgattak belőle. A Nem válok el! ősbemutatója 1933-ban volt a budapesti Kamaraszínházban, azóta magyar színpadon nem adták elő, pedig 1992-ben a közönség és a kritikusok között is tetszést arató TV-filmet készítettek belőle. Ezt a komédiát vette elő és újította fel, azaz fújta le róla kissé a port az Éless Béla színművész által alapított és vezetett társulat, az Éless-Szín. A Nem válok el most, szeptember 24-én érkezett meg a IV. kerületbe, az Ady Endre Művelődési Központ nagytermét zsúfolásig megtöltő, színházszerető-és értő újpesti közönséghez.

A Nem válok el! olyan komédia, amin látszik, szerzője nem csupán jó tollú, de kiváló dramaturgiai érzékkel megáldott író. Nem egyetlen színészre írta a darabot, külön odafigyelt arra is, hogy a fellépő színészek mindegyikének megfelelő súlyú szerepe legyen. Ha a vígjáték felszínére pillant csak a néző, akkor nem lát mást, mint egy társasági darabot, egy kis gyorsan elpattanó buborékot, amin pompásan lehet szórakozni, jóízűen hahotázni, de ha a mélyebb, mögöttes tartalmat is észreveszi, akkor rögtön más a helyzet. Meglátja a kispolgári erkölcs viszonylagosságát, lazaságát, az emberi kapcsolatok ürességét, a nyereségvágyat meg a köpönyegforgatást. De nem az a vígjáték elsődleges célja, hogy lerántsa a leplet a „burzsoázia” álságos, hazug mivoltáról, hanem a közönség jókedvre derítése, megnevettetése. Olyan jellem- és helyzetkomikumok sorozatára épül a darab, ami alaposan igénybe veszi a publikum minden egyes tagjának a rekeszizmát, ugyanis az első perctől kezdve az utolsóig végigkacagja az előadást.

A Nem válok el! tartalma cseppet sem bonyolult, három-négy bővített mondatban elmondható: Szőnyi Lórándot, a templom egere szegénységű írót el akarja hagyni a felesége, Magda, hogy hozzámenjen a tehetős földbirtokoshoz, Hamvay Zsolthoz. Szőnyi azonban megmakacsolja magát, nem akar elválni. Nemsokára fordul a kocka, Amerikában jó pénzért megveszik Szőnyi egyik drámájának játékjogát. Az eddig földönfutó, asztalfióknak dolgozó Szőnyiből egy csapásra híres és dúsgazdag ember lesz, Magda visszamegy hozzá. Azonban a ’boldogan éltek, míg meg nem haltak’ nem következik be, mert a nyomor és a szenvedés táplálta írói ihlet elszállt. Most ő akar a nejétől elválni, de Magda kategorikusan kijelenti: nem válok el…

Nem csak a patikamérlegen kimért és egymással tökéletes arányban lévő humoros részek és gegek miatt ennyire kellemes és színvonalas ez a produkció, hanem a benne fellépő művészek igényes játékától. Tóth Roland úgy alakítja a nincstelenség nyomása alatt vergődő és a már befutott, módos írót, aki csak akkor tud alkotni, ha fáj a lelke. Magdát, a csélcsap, két férfi közt ide-oda csapódó, határozatlan feleséget Kondákor Zsófi hol kedves, hol számító asszonyként viszi fel a színre. Magda édesapját, a tesze-tosza Kardos Péter pénzügyi főtanácsost Kertész Péter a figura megkívánta ingatagsággal kelti életre. Amáliát, Magda haszonleső édesanyját Rák Kati a léha úrinők felszínességével jeleníti meg. Bodor Géza kifogástalanul személyesíti meg Bandit, Magda fivérét, aki szintén csak az érdekeit tartja szem előtt. A bumfordi földbirtokost, Hamvay Zsoltot Urmay Gábor olyan férfinek ábrázolja, akinek szerelme az állatok árától és a gazdasági válságtól függ. Koncz Gábor tehetségéről és művészi kvalitásairól ódákat zengtek már. Ez most sincs másképp, Sátory színművész ura olyan férfiú, aki tisztában értékeivel és gyengeségeivel. Borz Álmos alanyi költőt Éless Béla mintaszerűen formálja meg. A sima modorú inast Mesterhází Gyula, a szende diáklányt Simonyi Réka mesterien játssza. Valler Gabriella tökéletesen hozza a tűzről pattant gazdaasszonyt, akinek az esze mindig a helyén van. Nyertes Zsuzsa az igen mutatós és csupa szív színésznőt, Licit a tőle elvárt szépséggel állítja színpadra. Harmati István díszletei olyanok, mint abban a korban egy átlagos középosztálybeli család lakásberendezése, Romhányi Nóra jelmezei pedig felidézik a múlt század első felének divatját. Kokavecz Iván zenéje nagyszerűen aláfesti és kiemeli ennek az időszaknak a hangulatát.

Ez a Koncz Gábor és Éless Béla által rendezett előadás elvarázsolja a nézőket. Az ilyen habkönnyű, remek komédiákat szeretik az emberek, ugyanis nincs mindig kedvük a lelki mélyszántáshoz, örülnek, ha kikapcsolódhatnak, azaz kiszállhatnak a napi mókuskerékből, elfelejthetik gondjaikat-bajaikat, és ez a produkció maximálisan megfelel ennek az elvárásnak.