Főnix Színház

 

Bertolt Brecht 1945-ben írta A kaukázusi krétakör című drámáját, aminek cselekményét Grúziába, a Hitler utáni szovjet időkre tette. Alapja a Biblia ótestamentumi részében, a Királyok könyvének 3. fejezetében olvasható. Ez a történet a könyvek könyvének egyik legismertebb példázata: két asszony mondja magáénak ugyanazt a csecsemőt. Salamon ítélete úgy szól, a gyermeket ketté kell vágni, hogy egyenlő mértékben jusson belőle mindkettejüknek. A hamis anya elfogadja a döntést, az igazi azonban inkább átengedi a másiknak, mert fontosabb neki a kisded élete. A bölcs király ennek az asszonynak adja oda a gyermeket. Ezt az esetet a salamoni ítélet névvel tartják számon az emberiség kulturális kincsei között. Számtalan festmény, szobor örökíti meg ezt az eseményt, jó néhány oratórium, opera és színmű is született ebben a témakörben. Ezek közé tartozik Brecht műve is, amit először Garai Gábor, az ancien régime koszorús költője ültetett át magyar nyelvre. Nyelvi reformálásra az 1990-es évek elején Eörsi István vállalkozott, ennek a fordításnak az alapján készült el a Főnix Színház kamaraelőadása, aminek premierje most október 30-án volt az együttesnek otthont adó RS9 Színházban.

Természetszerűen a jól ismert, de kissé módosított – úgy is mondhatni főnixesített – sztori jelenik meg a színen. Egy nem nevesített országban kitört a forradalom, a harácsoló kormányzó menekülésre fogja, de elkapják és felkoncolják.  Divatbolond felesége az eszement kapkodásban az összes csini cuccát felpakolja, de kétéves kisfiáról, Michelről megfeledkezik. Szolgálólányuk Gruse azonban nem nézi, ki fia, borja, magával viszi a pólyást. Életét kockáztatja, a poklok poklát megjárja, csak hogy védje az ártatlan kisbabát: csillagászati összegért vesz neki tejet, áthalad azon a keskeny pallóhídon, amin emberfia nem tud átkelni. Sehol, még bátyja birtokán sincs maradása, kapzsi sógornője innen is kiteszi a szűrét, ezért névházasságot köt. Amikor pár év múlva lecsillapodnak a kedélyek, a szülőanyja bírósághoz fordul, hogy visszakövetelje az apja után meglehetős vagyont öröklő Michát. Ekkor jön az ítélet, a részeg, megvesztegethető bíró meglepő higgadtsággal dönt, kört rajzol, ennek a közepére állva a két asszony húzhatja a gyereket, és aki erősebb, azé lesz. Gruse inkább elengedi a kétségbeesett és hozzá nagyon ragaszkodó, őt szerető fiú kezét.

A berchti színházhoz hozzátartoznak a songok. Tóth Tamás saját szerzeményeit adja elő, amik az események hangulatát felerősítik, gondolatait kiegészítik, mondanivalóját magyarázzák. Időnként tűnik fel, s ezzel kisebb részekre tagolja az előadást.  Ezen a kisméretű játszóhelyen nincs lehetőség, de nincs is szükség hatalmas díszletekre, elég csupán egy-két jelzésértékű kellék, hogy informálja a publikum tagjait, ennélfogva a jelmezek is éppen hogy csak eligazítják őket, ezáltal viszont sokkal nagyobb tere van a nézői fantáziának, képalkotásnak. Így a míves és árnyalt eszközökkel dolgozó színészi munka sokkal erőteljesebb hangsúlyt kap, mert ez pótolja a látvány hiányát. A Főnix Színház társulata maximálisan megfelel ennek a kihívásnak és elvárásnak. Olyan nagyfokú intenzitással, művészi elhivatottsággal, a színművészet iránti tisztelettel és alázattal játszanak, hogy az bizony példaértékű a magyar színpadon. Facskó Marica a tőle megszokott magas színvonalon alakítja Grusét, ezt az életet tisztelő, igazi anyai érzésű, csupa szív cselédlányt. Az együttes többi tagja nem csupán egy szerepet, hanem kettőt-hármat is visz fel a színre. Boldizsár Tünde, Dankovics Noémi és Szávai Katalin brillírozva személyesíti meg a hanyag dadát, a számító ügyvédet, a siratóasszonyt, az undok sógornőt. Árpád Andrea nagyszerűen hozza a kormányzó feleségének ellenszenves figuráját. Makray Gábor remekül kelti életre a snájdig katonát, Gruse semmit sem értő vőlegényét meg a többi kíméletet nem ismerő hadfit is. Kassai László az iszákos, velejéig romlott, de meglepően okos ítéletet hozó bírót kifogástalanul formálja meg. Kiss Zsófia színi növendék igen éretten ábrázolja Michelt.

Baku György rendezi A krétakör ítéletet. Megvan ugyan ebben a feszes ritmusú előadásban a brechti színházat jellemző elidegenítő hatás, de ez a megszokotthoz képest nem annyira éles és taszító, a szereplők inkább kellemetlenek, néha utálatosak, de nem szörnyetegek. Az egyetlen kivétel Gruse, az ő karaktere igencsak szerethető, a közönség kedveli őt, és együtt izgul vele, hogy megmentse a legényke életét, és örül, hogy győz az igazság és az emberi tisztesség, így a világ egyensúlya is helyrebillen. Ahogyan a drámában is áll: „Minden azoké legyen, akik bánni tudnak vele. / A gyermek az anyaszívűeké, hogy felnevelődjön.”