Újpest Színház

a GlobART Társulat vendégjátéka

 

Az újpesti közönség – mégpedig belépti díj nélkül – láthatta az Ady Endre Művelődési Központ nagytermében január 22-én este, a Magyar Kultúra Napja alkalmából Pivarnyik Anikó színművét, az Ajtókat. Az Újpest Színház vezetősége segíti a 2013 őszén alakult, – mint ahogyan a neve is jelzi, – összművészeti célokat maga elé tűző GlobART társulatot azzal, hogy próbahelyet biztosít számukra. Verseket és drámákat író, Újpesthez is kötődő Pivarnyik Anikó házi szerzőjüknek számít, ezt a darabját még 2013 szeptemberében vitték először színre, és azóta is műsorokon tartják.

Az ajtó az emberiség egyik legősibb és legsokoldalúbb szimbóluma. Összeköt és szétválaszt, beenged és kizár. Könnyen átjárható és örökre bezáródó. Erre az alapra épül Pivarnyik Anikó alkotása. De ez a nyílászáró nem csupán a szavak szintjén jelenik meg a ’világot jelentő deszkákon’, nem csak számtalan szó esik róla, hanem fizikai valóságában is, ugyanis Szeredai Enikő díszletének központi eleme az a két tekintélyes méretű faajtó, amit a szereplők lassan nyitnak, gyorsan csuknak, hirtelen összetolnak, csipatempóban széthúznak, kis résen kukucskálnak ki rajta, vagy egészen kitárnak. Átkiabálnak rajta, vagy szélesre tárva beszélgetnek a küszöbén. Az Ajtók két felvonása nagyfokú különbséget mutat, az elsőben az összes szereplő: az egymással kutya-macskabarátságban álló anya meg a lánya, a testvére barátját elszerető húg és vérig sértett nővére, a felnőtt fiúgyerekén majomszeretettel csüngő, éppen ezért a menyét utáló anya, valamint a dolgozatjavítások napi robotjába belefásult tanár úr igencsak ideges, bármelyik percben kész a robbanásra. Kőkeményen gyűlölködnek. Egy-két jel utal csak arra, hogy valamiféle közük van egymáshoz. Kesze-kusza érzések uralják őket. Csapkodják, és egymás orrára vágják az ajtót. Úgy káromkodnak, hogy még a régi fuvaroskocsisok is elszégyellnék magukat, és tátott szájjal hallgatnák őket.

A második részben valamiféle rejtélyes ok következtében kezdenek a ráncok kisimulni, az össze-visszatekeredett szálak kiegyenesednek. A drámai szituációk éle szép sorjában lekerekedik. A szereplők egyre nyájasabbak lesznek, az ajtókat is ingerültség nélkül hol félig, hol sarkig nyitják egymás előtt, sőt szép szóval behívják a másikat. Kulturált hangnemben diskurálnak, pestiesen szólva: egyáltalában nem röpülnek alacsonyan a lószerszámok. Anya és lánya összeborul, a testvérek megvitatják a pasiügyeiket, és békét kötnek, csak a lelki köldökzsinórt elvágni nem akaró anya duzzog sértetten, és ebből az undok állapotából még az unokája érkezése sem tudja kibillenteni.

A színészek derekasan helytállnak, az ő elhivatott játékuk teszi érdekessé és színvonalassá az előadást. Nem csupán életre keltik a szereplőket, hanem fokozott odafigyelést igénylő módon, szinte boszorkányos ügyességgel kezelik a nehéz, súlyos ajtókat. A két férfiszínész: Szarvas Balázs és Kálmánczhelyi Gábor igencsak kiválóan jelenít meg több figurát, sőt még a zenei aláfestést is ők adják. A nőket viszont külön-külön személyesti meg Kun Beáta, Illésy Éva, Lipcsei-Rócz Zsuzsanna, Szuromi Bernadett, Szemerédi Bernadett, Libor Laura és Pál Julianna.

A nézők elégedetten kelnek fel a székükből, mert olyan, napjaink gondjaival-bajaival foglalkozó színművet láttak, aminek gondolatvilága, mondandója mindenki számára ismerős. Hétköznapi esetek ezek, a női magazinokban folyton-folyvást ilyesmikről lehet olvasni. Ezek a banális sztorik adják Pivarnyik Anikó művének a savát-borsát. A két rész hangulati eltérése számottevő, és nem tűnik kellően megalapozatlannak a második rész mindenre kiterjedő nagy happy endje. Miféle deus ex machina következtében olvadnak fel az addig jéghideg gyűlölséggel fröcsögő férfiak és nők? Az első felvonás mosdatlan szájú dumái, kisípolni való szitokszavai után üdítő a második rész normál „közbeszéde”. A konfliktusok kidolgozásában jártas, gyakorlott és avatott kézzel papírra vetett, és Somogyi Anna által remekül rendezett színjáték az Ajtók, mert nem egy ’se perc alatt’ szétpukkanó könnyű kis buborék, ami nyom nélkül szétpukkan, hanem tartalmas, továbbgondolásra serkentő produkció.