osztrák – német – francia filmdráma

Maria Schrader filmje

Mozinet

 

Az 1881-ben, Bécsben született és 1942-ben Brazíliában elhunyt Stefan Zweig osztrák író, költő, műfordító az egyik legnépszerűbb alkotó, aki a „sógorok” földjén látta meg a napvilágot. Nevét széles körben ismertté a Sakknovella c. elbeszélése tette, amit önkéntes száműzetésében, halála előtt egy esztendővel vetett papírra. Verseket, életrajzi regényeket, monográfiákat, tanulmányokat, útleírásokat, vígjátékokat és drámákat tartalmazó munkássága igencsak kedvelt a világ összes égtájának olvasója előtt. Maria Schrader német színésznő-rendező, aki Jan Schomburggal együtt a Stefan Zweig – Búcsú Európától (Farewell to Europe) című film forgatókönyvet is jegyzi, ennek a gazdag életútnak utolsó kilenc esztendejét mutatja meg. A film a Mozinet forgalmazásában március 23-tól látható az art mozikban.

Zweig 1933-ban elhagyja hazáját, előbb Londonba megy, majd Dél-Amerikába hajózik. Itt megfordul Argentínában, Paraguayban és Brazíliában. A háború kitörése után rövid ideig New Yorkban is morzsolgatja napjait, de visszatér Brazíliába. Aki, gazdasági, vagy politikai megfontolások miatt elhagyja szülőföldjét, az új hazájában, akármennyire keresik is a kegyeit, sőt mi több, rajonganak érte, mindig csak jövevény, ahogyan azt falun még ma is mondják: afféle „gyüttment” marad. Az íróra ez az alaptétel még hatványozottabban igaz. Éltető elemétől, a nyelvétől eltávolodva és ihletet adó közegéből kiszakítva sehol nem leli a helyét, mindenhol kívülállónak számít, és annak is érzi magát, akitől – azért meg megtűrik, – feltétlen lojalitást várnak el. Nem történik ez másképp Stefan Zweiggel sem. Elegáns és kevésbé fényes fogadásokat adnak a tiszteletére, mint valami bazári majmot végighurcolják ezekben a köztársaságoknak nevezett diktatúrákban, kis- és nagyvárosokban még banánültetvényeken is felléptetik. Államelnökök meg helyi notabilitások az egekig dicsérik, barátságosan hátba veregetik, vakuk fényében paroláznak vele, kikiáltják a világ valaha élet legnagyobb írójának, és ő kénytelen-kelletlen, de jópofizik velük. Akkor sem jár jobban, amikor az írókongresszus szünetében nemzetközi sajtótájékoztatót hívnak össze, ahol az észak-amerikai zsurnaliszták körmönfont kérdéseikkel bombázzák, mert mindenáron politikai hitvallást akarnak kicsikarni belőle. Követelik, fehéren-feketén fogalmazott mondataival nyíltan ítélje el és határozottan tagadja meg óhazáját és szidja a rossz útra tévedt Európát.

Az a nyomorúságos, emberpróbáló lelkiállapot, hogy sehol nem lehet önmaga, mindig és mindenhol elvárnak tőle valamit, lassanként felemészti Zweiget. A „nagy almában”, a kutyaordító hidegben, az alig fűtött kölcsönlakásban a családtagjai kötelességének tartják, hogy segítsen üldözött sorstársain. Képtelenek felfogni, hogy ő, a megtűrt, akinek egy cérnaszálon függ az élete, hogyan tudna út- és menleveleket, tartózkodási engedélyeket szerezni. Első felesége, felnőtt lánya meg veje is részt vesz ebben az érzelmi zsarolásban. El sem jut az agyukig, mekkora terhet raknak és nyomást gyakorolnak rá. Fizikai és kedélyállapota fokozatosan romlik, visszamenekül Dél-Amerikába, de a státusza keltette varázs és az újdonság felhajtó ereje elmúlt, a körülötte csapott hűhó megszűnt, már nem adják kézről kézre, suta idegenként mozog a rabszolgatartás nyomait még magán viselő brazil államban, hűvösebb éghajlathoz szokott szervezete nehezen viseli a dús páratartalmat meg a trópusi hőséget. Különösebb célok nélkül, csak úgy teng-leng, sehol nincs otthona, végül kiköt Petrópolisban, ebben a népesebb városban, itt talál valamiféle nyugalomra, még egy kis házat is vásárol. Az idő azonban könyörtelenül múlik, a szürke hétköznapok bedarálják őt, kilátástalannak érzi a helyzetét, nincs jövője, ezért fiatal, második feleségével együtt öngyilkosságot követ el.

Pedáns időrendben kíséri végig az író életútját ez a lassú sodrású, semmit el nem kapkodó, szélesen hömpölygő film. Feliratok tájékoztatják a nézőket, mikor és hol tartanak az események. A címszerepet alakító Josef Hader osztrák színész sallangmentesen játssza el a film elején még magabiztos, az előtte álló kihívásokkal bátran szembenéző férfit, majd a mondandóját kiforgatni akaró újságírók faggatózásai elől ügyesen kitérő, a gondolatait precízen megfogalmazó írót, és a végén a megtört, életének önkezével véget vető, mindenbe belefáradt öregembert.

Maria Schrader filmje nem csupán egyetlen férfi, jelen esetben a híres-nevezetes író, Stefan Zwieg hányattatását meséli el, hanem mondanivalóját kitágítja, és általános érvényűvé formálja. Olyan történetet mesél el, amit meghatároznak egyetemes emberi és társadalmi törvények. A talaját vesztett, a közösségéből kiragadott, a ’sehol nincs rám szükség’ érzésébe belepusztuló személy kálváriájának stációi, testi-lelki tünetei, torzulásai minden korban azonosak.

Reklámok