Ewan McGregor filmje

Mozinet

 

Philip Roth nagyszülei Galíciából vándoroltak ki, gyermekeik, unokáik – így köztük – az író már 1933-ban az Egyesült Államokban született. Roth ízig-vérig amerikai novellista, akit szoros szálak fűznek zsidó hagyományaihoz, műveinek megkerülhetetlen motívuma ez a kötődés. Trilógiájának első kötete, az Amerikai pasztorál (American Pastoral) 1997-ben látott napvilágot, és igen rangos elismerésben: Pulitzer-díjban részesült. Magyarul 1999-ben az Európa kiadó tette közzé. Azóta több kiadása is megjelent. A közönség és a kritikusok által is kedvelt regényeket általában az Isten sem menti meg attól, hogy vászonra ne vigyék. Így van ez az Amerikai pasztorál esetében is, tavaly forgattak filmet belőle, és csupa hollywoodi nagyágyú: Ewan McGregor, Jennifer Connelly és Dakota Fanning játszik benne. Hazánkban a Mozinet forgalmazásában április 13-tól láthatják a nézők az art mozihálózatban.

A pasztorál szó idillt jelent, egyaránt népszerű műfaja a festészetnek, a zenének és az irodalomnak. Most film is készült ezzel a meghatározással, aminek főszereplői java részben középosztálybeli amerikaiak. A főhős, a jó kiállású Seymor Swede Levov, akit Ewan McGregor alakít, a film kezdetén főiskolájának ünnepelt sportcsillaga. Szerelme, későbbi felesége, lányának anyja Dawn, pedig szépségkirálynő. Őt személyesíti meg Jennifer Connelly. A focisztár családja tehetős kesztyűgyáros, zsidó gyökereikhez azonban ragaszkodnak. Dawn famíliája pedig ír bevándorló és hithű katolikus. Legyőzik az ellenállást, és összeházasodnak. Egyszem gyermekük, a tejföl szőke Meddy, aki súlyos beszédzavarral küszködik: dadog. Őt Dakota Fanning kelti életre. Cselekménye pedig az 1960-as években, a fekete polgárjogi harcok kezdetén, a vietnámi háború meg a Watergete-botrány idején zajlik. Ezt a korszakot uralják a békét és az erőszakmentességet erőszakkal hirdető, drogos, zenebolond, virágkoszorús hippik. Ez az évtizede a fennálló tőkés~kapitalista rend elleni baloldali-liberális töltetű tüntetéseknek, kirakatbetöréseknek, autófelgyújtogatásoknak. Európába is átjött ez a mozgalom, 68-as „lázadó” ifjúságnak nevezik őket, akik törtek-zúztak, és semmibe vették a legelemibb együttélési szabályokat. Mára már megszelídültek és pocakot eresztettek,  hangadóik zsíros állásokban ülnek bent az Európai Unió vezető testületeiben, közvélemény-formáló médiumaiban.

A film menetében akkor következik be a tragikus fordulat, amikor Merry kamaszodik, ugyanis kezelhetetlenné válik, túlteng benne a dac meg a forradalmi hevület, mindent és mindenkit utál, az édesapjával még elvan valahogy, neki nem szól be és olyan élesen vissza, az anyjával azonban meggyűlik a baja, a megtestesült rosszat látja benne. Az anya~lánya-kapcsolat egyébként is az egyik legnehezebb és a legtöbb súrlódást okozó viszony. Merry azonban túllépi a megengedett határt, nem csupán hőzöng és tépi a száját, hanem terroristává válik. Bombát gyárt, és felrobbantja a békés kisváros postahivatalát, benne a köztiszteletben álló hivatalvezetővel, anyja, apja jó ismerősével. Mr. és Mrs. Levov élete lassanként hullik atomjaira. A szülők nem értik, hogy féltve őrzött, a legnagyobb gondossággal és szeretettel nevelt, tejben-vajban fürdetett csemetéjük mi módon jutott el idáig. Képtelenek tudomásul venni, hogy leánykájuk, akinek az égvilágon mindent megadtak, ezt az utat választotta. Az anya és az apa a kínok kínját állja ki, Dawn még a diliházba is bekerül, majd szépészeti beavatkozások rabjává válik, egyik plasztikai műtétet csináltatja a másik után. Megcsalja a férjét, összeszűri a levet a legjobb barátjukkal. Svéd azonban nem tud kibékülni ezzel a képtelen helyzettel, és a világot felforgatja, hogy megtalálja az ő kicsikéjét. Vadászkutya szívósságával követi lánya nyomát, és amikor öt év múlva megtalálja, abban nincs már semmi köszönet. Merry ugyan felhagyott a merényletek elkövetésével, a minden élőlényt örökéletű lélekkel rendelkező egyénnek tartó, indiai dzsaina vallásban találta meg önmagát. Száját és orrát kendő fedi, nehogy ártson a mikroorganizmusoknak…Lomhán mozog, és alig hallhatóan motyog. Esze ágában sincs a családjához visszamenni, és kérve kéri apját, törődjön bele a választásába, fogadja el őt ilyennek.

Ewan Mcgregor első rendezése az Amerikai pasztorál. Ez azonban nem látszik meg a filmen. Határozott irányvonalat követ, gondosan építi fel a cselekményt. Több szál is fut egymás mellett, de ebből kettőt kiemel. Az egyikben bemutatja, hogy a hatvanas évek anarchista fiataljai ugyanolyan elvetemült terroristák, mint a mai öngyilkos robbantók, zsúfolt utcákon kamionnal tömegbe hajtók, egyáltalában nem azok a széplelkek, akik a világbékét meg a testvéri szeretetet hangoztatják, hanem közönséges bűnözők. A rendező lepattogtatja róluk a félévszázad alatt a hősiesség glóriájából felrakódott többrétegű romantikus mázat, és érzékelteti, egyáltalában nem azok a tiszta erkölcsű, félelem és gáncs nélküli lovagok és lovagnők, akiknek mindig ábrázolják őket, hanem aljas gazfickók és alávaló némberek. Ezt Rita Cohen piszkos játékával érzékelteti. A másik szál pedig örökzöld pedagógiai kérdések sorozatából áll össze, amire az ókortól kezdve napjainkig, de a jövőben sem lehet egyenes és minden korra érvényes választ adni. Hogyan eshet az meg, hogy a burokban nevelt úrilány, aki érzelmekben és anyagiakban mindent megkapott, amire gyerek csak vágyhat, ennyire szembefordul felmenői értékrendjével, és rémtetteket hajt végre. Akire mindig odafigyeltek, és még a széltől is óvták, miért csap fel gengszternek?

Az Amerikai pasztorál keretes történetet mond el, ami a sztori záró képeivel kezdődik, majd az elejére vált, és úgy halad időrendben végig. Ötvenéves érettségi találkozóra gyűlnek össze annak a gimnáziumnak a tanulói, ahol Svéd volt az egekig magasztalt és mindenki által irigyelt sztár. Az ő szomorú életének mozzanatait meséli el az egyikük a mit sem tudó osztálytársának. A film katartikus hatást gyakorol a nézőkre, mert szíven üti őket az a mindent megbocsátó, nem mérlegelő apai szeretet, ami sugárzik a vászonról. Svéd az az atya, aki tudja, mennyi galádságot követett el gyermeke, ennek ellenére mégis tudja feltétel nélkül, krisztusi agapéval szeretni őt.