Újpest Színház

Éless-Szín vendégjátéka

 

    A Madridban 1562-ben született és 1635-ben ugyanott meghalt Lope de Vega az egyik legjelentősebb spanyol drámaíró. Megszámlálhatatlanul sok színpadi művet alkotott: közel 2000 darabjából 400 maradt az utókorra, első drámáját 12 éves korában vetette papírra. Kortársai és saját bevallása szerint is 24 óra leforgása alatt írt meg egy vígjátékot; komoly, erkölcsi tanulságokról szóló tragédia elkészítésére viszont több időt szánt, de ez is csupán három napot vett igénybe. Új drámatípust alakított ki, aminek alapjait az 1609-ben közzétett A komédiaírás új művészete című drámaelméleti munkájában tette le. Műveiben arra törekedett, hogy a köznép számára írjon, az ő igényeiket vegye figyelembe. A közönség tetszésére igényt tartó színpadi műnek Lope de Vega szerint az emberek cselekedeteit kell utánoznia és a „század szokásait” lefestenie, ezért alakjai gyakran sematikusak, nincs morális arculatuk. Színjátékaiban nem törekszik elmélyült jellemzésre, a hangsúlyt a cselekményszövésre, a színszerűségre teszi. Lope de Vega szembeszállt a drámaírás klasszikus szabályaival, megtörte a tér, idő és cselekmény hármas egységét, keverte a tragédiát a komédiával, a verset a prózával. Arra törekedett, hogy művei érdekesek, mozgalmasak, változatosak legyenek. Legnépszerűbb, így leggyakrabban látható vígjátéka az 1613-ban írt A kertész kutyája, amiben egy olyan tiltott szerelmet mutat be, ami Diana grófnő és titkára között lobban fel. Lope de Vega drámaírói gyakorlata és dramaturgiája egy egész nemzedéket képvisel, műveiben az addigi spanyol kulturális örökséget összegezte, s csak az Erzsébet-kor angol színházához hasonlítható magas színvonalra emelte a spanyol színházi kultúrát.

Az Éless-Szín társulata most, május 6-án mutatta be Csömörön, a Petőfi Sándor Művelődési Házban május 27-én a spanyol szerző másik igen kedvelt darabját, A furfangos menyasszonyt. Ezt a produkciójukat hozták el vendégjáték keretében Újpestre – bérleten kívüli előadásként – május 27-én. Ebben a színműben minden megtalálható, ami egy jó vígjátékhoz kell: helyzetkomikumok és jellemkomikumok, amiknek egymáshoz viszonyított aránya tökéletes, története pedig aranyos és könnyen érthető. Adva van két csonka család: egy még mindig vonzó özvegyasszony az eladósorba került mutatós leányával, és egy szintén javakorabeli, rozoga, de még hódítani akaró apa az ő, női szíveket megdobogtató, fess fiával. A bonyodalom abból adódik, hogy a papa nem a hozzávaló özvegyet akarja feleségül venni, hanem a formás hajadont, aki viszont fülig szerelmes leendő mostohafiába. A helyzetet komplikálja még, hogy a mű elején a helyre legény egy laza erkölcsű nőszemély kegyeibe akar beférkőzni. Ez a perszóna bosszút forral, amikor kiderül, elvesztette régi rajongója érdeklődését. A vígjáték műfaji követelményének megfelelően mindenkinek van segítője: a menyasszonynak a furfangos esze, a snájdig lovagnak a hűséges fegyverhordozója, a féltékeny kurtizánnak pedig két ostoba udvarlója. Az okos, talpraesett leányka pedig úgy csűri-csavarja a dolgokat, hogy a végén minden jóra fordul: a heves vérmérsékletű apa elveszi a szemrevaló özvegyasszonyt, a két fiatal pedig a házasság szent kötelékében egyesül.

   A címszerepet Kondákor Zsófi kapja. Olyan tűzrőlpattant, egyszerre cserfes és megfontolt, mint amennyire Fenisa karaktere igényli: játszik a férfiakkal, hűti is meg fűti is őket, mindenkin átlát, mindenkit megnyugtat és az ujja köré csavar. Szerelmét, az ingatag, szoknyabolond Lucindót Bodor Géza mintaszerűen jeleníti meg. Nyertes Zsuzsa Fenisa anyjának remekbeszabott megformálásával arra törekszik, hogy megmutassa, ez a nő még nem feketében járó, a férfiak gyöngédségéről lemondó idős asszony, hanem szerelemre vágyó, azt adni tudó és kapni akaró csinos dáma. A harcias, kissé kelekótya kapitányt Koncz Gábor a tőle megszokott és elvárt profizmussal viszi fel a színre: mardossa őt a zöld szemű szörnyeteg, ugyanakkor nem veszi észre a neki állított csapdákat. Tóth Roland Lucindo szolgájaként olyannyira dörzsölt és lojális, mint amilyennek egy ilyen élelmes és belevaló figurának lennie kell. A kacér Gerardát, a hoppon maradt kokottot Valler Gabriella kedvesen alakítja. Kertész Péter igencsak derekasan helytállva személyesíti meg Gerarda egyik mafla kísérőjét, a másik mulya udvarlóját pedig Éless Béla elismerésre méltó magabiztossággal kelti életre. A minden lében kanál szolgát Mesterházy Gyula mosolyt fakasztóan ábrázolja.

   Ez az Éless Béla által rendezett, valamint Kokavecz Iván kellemes, spanyolos hangzású melódiáival színre vitt zenés-táncos darab igazán felhőtlen kikapcsolódást, igényes szórakozást nyújt. Peregnek az események, egy perc üresjárat, unalom nincs benne, Romhányi Nóra korhű jelmezei elegánsak, Harmat István díszletei célszerűek. Harsányan és szívből jövően lehet kacagni a komédia aranyló humorán, sziporkázó párbeszédein, a jó boszorkányok közé tartozó ifjú hölgy frappáns ötletein, a könnyelmű szépfiú csalfa szívének ingatagságán, az öregecske vőlegény féltékenykedésén, a férjre vadászó özvegyasszony epekedésén, a felfuvalkodott szerető nem éppen elegáns bosszúállásán, a szolgák butaságán. Ilyen gördülékeny, a nézők arc- és hasizmát megdolgoztató vígjáték kell ahhoz, hogy a közönség kimulathassa magát, és elfeledje a hétköznapok minden nyűgét, gondját, baját.

 

Reklámok