A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása

 

Lengyel Nagy Anna közszeretetnek és tiszteletnek örvendő újságíró, rádiós riporter, szerkesztő, akinek Embermesék című műsora hosszú ideig ment a közszolgálati rádióban. Mostanában szombat délelőtt hallhatók a Kossuthon azok az interjúi, amikben az érdekes~különleges apróhirdetések feladóit kérdezi. Az írónőt inkább a kisemberek történetei fogják meg, nem a világ kerekét forgató nagyok tetteinek mozgatórugóit szereti tanulmányozni, megismerni, soha nem az ő agyukba akart beletekinteni, mert ez inkább a történészek dolga, hanem a hétköznapi emberekébe, az egyszerű, az észrevehetetlenül dolgozó hangyaférfiakéba és nőkébe. A ’történelem alulnézetből’ érdekli, ahogyan azt László-Bencsik András 1975-ben megjelent könyvében körbejárja. Az Orlai Produkciós Iroda a Szentendrei Teátrummal karöltve úgy vélte, érdemes Lengyel Nagy Anna történeteit színre vinni, ugyanis van a ma színházba járó közönségnek egy olyan, méghozzá nem is annyira szűk rétege, akiket leköt az a fajta intimitás, ami a monodráma sajátossága. Orlai Tibor producer Élettörténetek. hu sorozatcímmel több előadást is tervez Lengyel Nagy Anna írásaiból, aminek első darabját július 15-én láthatták először a nézők Szentendrén, a Ferenczy Múzeum Udvarában.

Már a környezet, a magasra nőtt, sejtelmesen susogó fákkal körülölelt tér, a fehérre meszelt falak látványa is hozzásegíti a közönséget, hogy ráhangolódjon a premier anyagát adó, két női sorsot bemutató históriára. Juhász Nóra látványterve nem csupán hozzájárul a tökéletes színi hatás eléréséhez, hanem plusz energiával tölti meg a mondandót. De a jelmezek is erősítik mindezt. Először a Levél apámhoz sokat megélt, látott és tapasztalt idős, puritán munkásnője regéli el a maga egyéni, de mégis annyira tipikus, csak a 20. századra jellemző sorsát. Ő a dobókockányi kis kutricájában, öregasszonyos, barna nejlondzsörzé, otthonkaszerű ruhájában, kényelmetlen sámliján üldögélve, ritkán felállva, akkor is csak egy-két lépést téve, szinte monoton egyhangúsággal mondja a magáét, amiben dióhéjban benne van hazánk elmúlt száz esztendejének minden fontosabb, említésre méltó eseménye. A világ legtermészetesebb hangján sorolja el a világháború borzalmait, a szovjet megszállás retteneteit, a Rákosi Mátyás rezsimjének kegyetlenkedéseit, a Kádár János-féle kötélkor szörnyűségeit, majd a kemény, végül a puha diktatúrájának embertelenségeit. Mindezeket a külső körülményeket tetézte boldogtalan házassága. Azért ír levelet az apjának, mert mindennapjainak alakulásáról négyszemközti beszélgetések soron nem tud beszámolni neki, ugyanis édesapját a hírhedt ötvenes években munkatáborba hurcolták el, és onnan soha nem tért vissza. Egri Kati a tőle elvárt és megszokott profizmussal kelti életre ezt a nyíltszívű, megfáradt asszonyt, akinek a nehéz fizikai munkától eldurvult ugyan a keze és elformátlanodott a teste, de a lelke mégis ártatlan, bizalommal és szeretettel teli maradt.

A második felvonásban a nézők amolyan női magazinos sztorinak a szemtanúi. Elég sűrűn fordul elő, hogy a jóval fiatalabb húg, amikor előadósorba kerül, nem a szabad férfiak közül válogat, nem ők keltik fel az érdeklődését, hanem szemet vet imádott és csodált nővére férjére, és elszereti tőle. Az új pár titkolózik, ugyanis érzik, tilosban járnak, majd szégyenérzet önti el őket és égeti a lelküket, mert tudják, helytelenül cselekszenek.  Amikor a megcsalt testvér meg a család előtt kiderül ez a dicstelen viszony, eleinte áll a bál, bizonyos idő elteltével azonban közös megegyezéssel valamiféle ésszerű megoldást találnak erre a faramuci szituációra, és nyugalomra lelnek. A nővérek egy ehhez hasonló szerelmi háromszöget mutat be. Jóval nyitottabb, de még mindig szűkebb térben egy se nem fiatal, se nem öreg hölgy elmélázva mesél az előbb felvázolt történethez a megszólalásig hasonlót, miközben az előtte lévő méretes dobozból válogatja ki és szortírozza a régi, már nem használt ruhákat. Ez a kortalan nő értelmiségi, méghozzá tanár, ennek megfelelően beszédmodora választékos, ruhája is szimpla szoknya-blúz, és mégis csinos benne, illik a hivatalához meg a társadalomban elfoglalt pozíciójához. Egri Márta tökéletesen és igencsak elismerésre méltóan személyesíti meg ezt tetteit nem megbánó, hanem sorsát fátumként elfogadó asszonyt, aki leszámolt és megbékélt a múltjával, annak sötét foltjait már nem látja annyira feketéknek.

Zöldi Gergely dramaturg és Cseh Judit rendező hagyja érvényesülni a történeteket, nem erőltet beléjük olyasmiket, amik nincsenek bennük, vagy félrevinnék a mondandójukat. Egyensúlyban vannak egymással, egyik sem kisebb vagy nagyobb, izgalmasabb vagy szórakoztatóbb. A megjelenő nők is kétfélék: az egyik a kezével, a másik a fejével dolgozik, az első eseménysor tágabb érvényű, a hajlott korúak között többen átélhették ugyanezt, a második pedig teljesen egyéni, ennek dacára bőven akadnak a széksorokban ülők között olyanok, akiknek rokoni és baráti körében bőven akad ilyesmire példa. Elgondolkodtató és elmélázásra késztető produkció az Élettörténetek.hu…, amiben a maga, vagy hozzátartozóinak életútjában mindenki megtalálhatja az azonosságokat, vagy a hasonlóságokat.

 

Reklámok