Belvárosi Színház

Orlai Produkciós Iroda

 

Az amerikai dráma- és forgatókönyvíró New Yorkban, Bronxban látta meg a napvilágot 1950-ben. Közkedveltségre és népszerűségre a Kétely (Doubt: A Parable) című darabjával tett szert, amit 2004 novemberében játszottak először a Manhattan Theatre Clubban. A nagyszériás előadások közé tartozik, ugyanis mindig táblás ház előtt ment le több, mint ötszázszor. Számtalan elismeréssel tüntették ki a szerzőt, köztük a legértékesebb amerikai díjakkal: a Pulitzerrel meg a Tonyval. „A” kategóriás hollywoodi színészek közreműködésével 2008-ben filmváltozat is készült a Kételyből, aminek a forgatókönyvét is Shanley írta. Hazai ősbemutatója ez év augusztusának elején volt az Orlai Produkciós Iroda szervezésében, az Ördögkatlan Fesztivál keretén belül Palkonyán, a Mokos Családi Pincészet színpadán. Fővárosi premierjét a Belvárosi Színházban szeptember 11-én tartották.

A Kétely politikai hovatartozástól független, így minden korban meglévő, soha meg nem válaszolható, éppen ezért roppant mód izgalmas, örökzöld dilemmát állít középpontjába: miként hat egymásra két ellentétes jellemű, más-más felfogású, érzelmi beállítottságú ember, ráadásul, ha az egyik nő, a másik pedig férfi. Megférnek egymás mellett, vagy kölcsönösen kioltják egymást? Egy ilyen helyzetet mutat be John Patrick Shanley darabja. Az általános emberi mondanivalón túl a dráma cselekményideje is kulcsfontosságú, tudniillik az 1964-es esztendőben, amikor Amerika önmaga nagyságáról és tökéletességéről alkotott illúziójából ébredezni kezdett, alig-alig ocsúdott fel Kennedy elnök dallasi lepuffantásának messzire ható következményeiből. A Kétely egyenes vonalú története komótosan halad előre a bronxi St. Nicholas római katolikus egyházi iskola zárt közösségében. De nem az események gyorsaságán van a hangsúly, hanem a két szereplő különböző stílusán meg az élet kis és nagy dolgaihoz való hozzáállásán. A meghatározhatatlan korú, úgy jó negyvenes, roppant szigorú Aloysius nővér, az iskola igazgatója nem ismer tréfát, igazának biztos tudatában és korbácslengető nevelési elveinek tökéletességébe vetett hitével irányítja az intézményt. Krisztusi szeretetről, türelemről, megbocsátásról mintha nem is hallott volna, csak a fegyelem és fenyítés erejében bízik. A félelemre, a felsőbbség tekintélyére alapozza emberformáló módszereit. Az iskolába frissen bekerülő tornatanár, az emberélet útjának a felén járó Flynn atya homlokegyenest más elveket vall, mint az igazgatónő. Kedves és közvetlen. Vagány, aki nem átall kosárlabdázni a nebulókkal, bárki, bármikor, bármilyen ügyben hozzá fordulhat, nem zavarja el, hanem végighallgatja, segít és tanácsot ad neki. Az ilyenre mondják: jó fej.

A vaskalapos Aloyzius nővérnek rögtön csípi a szemét a fess, közszeretetnek örvendő pap, és csak arra vár, hogy fogást találjon rajta. Kapva kap az alkalmon, amikor a fiatal, túlbuzgó James nővér az ő nagy ártatlanságában elárulja, milyen kitüntető figyelemmel kíséri, és közvetlen módon bánik az atya az egyik tanítványukkal, a spanyolajkú Donald Millerrel. A nővér egyből meglátja ebben a támadási lehetőséget. Pedofil hajlammal vádolja meg, és nyíltan vagy burkoltan, hol szembe, hol hátulról, de szünet nélkül zaklatja, csipkedi Flynn atyát. Innentől kezdődik kettejük szócsatája, szellemi iszapbirkózása, amiben hol a nővér, hol az atya áll vesztésre. Az eltökélt Aloyzius bulldog szívósságával űzi a papot, lélegzetvételnyi időt sem hagy neki…

A színészek most is tudásuk javát adják. Udvaros Dorottya színészi kvalitásairól ódákat zengtek már. Most is a tőle elvárt és megszokott profizmussal alakítja a rideg, hajthatatlan, a jézusi agapét elfelejtő Aloysius nővért. Olyan főnökasszonyt visz fel a színre, aki a maga szája íze szerint magyaráz mindent, vélt igazához foggal-körömmel ragaszkodik. Ellenségét, a szeretet mindent legyőző erejében hívő Flynn atyát Fekete Ernő minden kritikát kiálló módon személyesíti meg. Mesterien formálja meg ennek a vidám, az emberi élet tágasságában és szépségében rendületlenül hívő fiatal isten szolgáját, aki bár alulmarad a harcban, mégis győztesen kerül ki belőle. A sete-suta, lepcses szájú James nővért Simkó Katalin kifogástalanul kelti életre. Kéri Kitty Mrs. Millerben olyan sokat látott és tapasztalt, „nagy kötényű” munkásasszonyt jelenít meg, aki tudja, hol a helye, mit kell tennie. Ignjatovic Kristina jelmezei hűen adják vissza az apácák habitusát meg a papok civil és egyházi öltözetét. Miller asszony szerény ruhája kifejezi a társadalmi ranglétrán elfoglalt alsó helyét. Kálmán Eszter bárminemű feltűnést nélkülöző díszletei illenek a katolikus iskola szellemiségéhez.

Pelsőczy Réka rendezésében a dráma végére nem kerül pont, nincs benne határozott befejezés, hiányzik az egyértelmű döntés. És ez így van rendjén, mert ki-ki maga véleményezheti, és adhatja meg rá a választ, hogy valós tényeken alapul az igazgatónő rágalomhadjárata, vagy minden csak beteges fantáziájának szüleménye. Időnként úgy billen a mérleg nyelve, hogy igaz a vádaskodása, az atya figyelme természetellenes vonzalmat takar, nem sokkal később pedig arra felé leng ki, hogy szó sincs ilyesmiről. Ez az ingadozás adja az előadás különlegességét, ez az ide-oda dőlés köti le a publikum tagjainak a figyelmét, és tartja fenn az állandó feszültséget.

 

 

Reklámok