Örkény Színház

 

Shakespeare királydrámái közül a IV. Henrik első és második része a ritkán játszott alkotásai közé tartozik. Az Örkény Színház vállalkozott arra, hogy egy előadás keretén belül mutatja be mindkettőt, amihez friss fordítás is készült: Nádasdy Ádám ültette át magyar nyelvre. Egy-két szaftosabb kifejezés vagy nóta kivételével jót lett a frissítés a kissé avítt szövegnek, mához közelibb és érthetőbb lett, időnként azonban érezhető a patina rajta. A premiert október 14-én tartották az ízlésesen és igényesen megújult színházban.

Nagy Britannia – de a világ bármely országának a históriája – számtalan olyan eseményt tartalmaz, amiről sok-sok tragédiát lehetne papírra vetni, de William Shakespeare ízig-vérig angol volt, magától értetődő, hogy saját népének történelmét ismerte behatóan, ezért írt darabokat uralkodóikról, azok családtagjairól meg az őket körülvevő főurak és főpapok viselt dolgairól, egymás elleni harcairól, véres leszámolásairól, amiben a köznép tagjai is szerepet kapnak. IV. Henrik 1398-tól 1413-ig uralkodott, Shakespeare kétrészes történelemi, de nem dokumentumdrámája trónra lépését követő második esztendőtől a haláláig kíséri figyelemmel ennek a Lancaster-házi királynak a sorsát, amiben az összes kellék megtalálható, ami egy vérbő, izgalmas, közönségbarát darabhoz szükséges. Van benne külső és belső ellenség, ennek megfelelően hozzájuk húzó kis-és nagyurakkal teli, hataloméhes szekértábor, és ebben a kavarodásban mindig a maga hasznát kereső szolgahad. Shakespeare drámáiban bőven található vígjátéki elem, mint ahogyan a vígjátékaiban is jócskán akadnak drámai események. A IV. Henrik szereplői között egyetlen kimagasló erkölcsiségű férfiú nincs, mindannyian olyan átlagos jelleműek, ez alól még a király sem kivétel, aki – magától értetődően – félti nehezen megszerzett pozícióját, csak azt hallja meg, amit akar, apaként azonban hibázik, ugyanis gyermekeit nem egyformán szereti, a léha, felelőtlen elsőszülöttjét favorizálja, a másik két fiát folyton lepisszenti. A talpnyalók igyekeznek a ranglétra felső fokán állók szája íze szerint beszélni, hozzájuk dörgölőzni, hátha leesik nekik valami. Az ellenségek – vélt vagy valós – sérelmeiket hánytorgatják fel, ősibb jogaikra hivatkozva akarják megszerezni a trónt. A nők sem különbek a férfiaknál, hiúk, csalfák és számítók.

Mácsai Pál úgy állítja színpadra a drámát, hogy annak minden korhoz szóló üzenetét felerősítse. A rendező tükröt tart a 21. század embere elé, amiben megláthatja önmagát. Hiába telt el több, mint 600 esztendő, a régmúltban meg a most élő emberek hasonló politikai hitvitákat folytatnak, ugyanolyan habzó szájjal acsarkodnak. Annak idején meg napjainkban a közvélemény-formálók ugyanazzal a hangerővel agitálnak, a megszólalásig azonos aljas hazugságokkal óhajtanak befolyást szerezni. Shakespeare korában és mostanában is a szájtáti tömeget szintén üres, de szép szólamokkal, hangzatos lózungokkal akarják elkápráztatni meg becsapni. A rendezés érdekessége, hogy a trónörökös jellemét – ellentétes végleteket képviselve – ketten formálják. Az egyik a tisztességes és kötelességtudó magatartást hangsúlyozó, sőt elváró apa, a másik a felelőtlen, erkölcsi gátlást még hírből sem ismerő inkább haver, mint atyai barát, vagyis Falstaff János lovag. Mindezt alátámasztja az is, hogy mindkettőt egy a színész játssza. A rendezői felfogáshoz igazodnak Benedek Mari jelmezei is, elegáns öltönyben, nyakkendőben járnak-kelnek az uraságok, a szegények viszont ócska göncökben. Izsák Lili könnyen mozgatható, minimalista, irodabútorra hajazó díszletei is ezt a koncepciót erősítik. A gyors helyszínváltásban a szövegvetítő segíti a nagyérdeműt, így olvasható, hogy éppen hol tart a jelenet: Henrik palotájában, vagy az ellenfél, Percy őrgróf várában, a Disznófő kocsmában, vagy a csatéren. Máthé Zsolt dalszövege meg Darvas Ferenc, Herczeg Tamás, – ők hárman kisebb szerepekben színre is lépnek, valamint Kákonyi Árpád zenéje a megfelelő hangulati hatás elérését szolgálja.

Az Örkény Színház társulatának zöme adja elő a IV. Henrik két részét. Mindenki több alakban tűnik fel, mert rengeteg apróbb szerep van a műben.  A munka dandárját viszont Csuja Imre – a tőle megszokott és méltán elvárt profizmussal – végzi el. Ő alakítja IV. Henriket és Falstaffot. Mindkettőt színészmesterségbeli tudásának ezer színével gazdagítva viszi fel a színre. Királyként felséges és kegyes, meggondoltan és választékosan beszélő, Falstaffként kisstílű, haszonleső, mosdatlan szájú és bárminemű morális érzés nélküli. Nagy Zsolt walesi hercege sokáig nem más, mint mindenre fittyet hányó, apját bosszantó siheder, aki viszont abban a pillanatban, amikor kell, azonnal tudja, mi a feladata. Pogány Judit Szapora kocsmárosnét meg a főbírót elismerésre méltóan kelti életre. Kaszás Gergő vendégművészként lép fel és remekel úgy, mint az idős őrgróf és az útonálló. Polgár Csaba kifogástalanul személyesíti meg Szélvész herceget, Mortont és Paplanos Dollyt, az örömlányt. Vajda Milán kiválóan jeleníti meg a dráma „súlyos” egyéniségeit: Warwick grófot, a yorki érseket, Bluntot és Maczkó közlegényt. Takács Nóra Diána Percy öccsének meg a rendőrnek a nadrágszerepét és Percy feleségét is igen meggyőzően játssza el.  Zsigmond Emőke és Kókai Tünde hol fiúként, hol lányként tűnik fel. Znamenák István, Ficza István, Novkov Máté és Dóra Béla korrekt közreműködése elengedhetetlenül szükséges az előadás hatékonyságának növeléséhez.

Shakespeare ezzel a drámájával is bebizonyítja, hogy az ember jelleme a kőkorszak óta semmiféle fejlődésen nem ment keresztül, legfeljebb külső körülményei változtak meg, például a lakása lett komfortosabb, de karaktere, belső motivációja egy jottányit sem módosult: ugyanazokat a bűnöket követi el, ugyanúgy hajhássza a pénzt, ugyanolyan mohó, kapzsi, és önző, valamint mindig arra fordul, amerről az erősebb szél fúj.

Reklámok