József Attila Színház Nagyszínpad

 

Most március 3-án volt a premierje Nagy András Anna Karenina átiratának, amit még a 19. század második felében – sokak szerint – a világirodalom legnagyobb írójának tartott Lev Nyikolajevics Tolsztoj vetett papírra. A regény 1877-ben jelent meg, és Tolsztoj igen jelentékeny munkásságán belül is kiemelkedő szerepe van, amit az is jelez, hogy megszámlálhatatlanul sok feldolgozást ért el, filmre vitték, de van báb, balett és musical változata is. Mi ennek a lankadatlan érdeklődésnek az oka? Az, hogy Anna az első olyan nő, aki bevallja, unja merev, savanyú ura által teremtett langymeleg otthont, és ott meri hagyni azt. Csakhogy választottja nem sokkal különb rideg, korlátolt férjénél, az üresfejű, snájdig katonatisztbe, Vronszkijba szeret bele, és összeáll vele. Annak rendje-módja szerint rendesen őrlődik a két Alekszej között, az úri társaság azonban nem nézi jó szemmel az effajta házassági puccsot, és kiközösítik őt. Reménytelen helyzetéből nem talál más kiutat, mint az öngyilkosságot. Nagyjából ennyi az alaptörténet.

Nagy Andrást régóta foglalkoztatja Anna Karenina karaktere, az 1998-ban a Színház drámamellékletében megjelent művének, az Anna Karenina pályaudvarnak ő áll a centrumában.  Régi~új~módosított alkotását úgy különbözteti meg, hogy címét félig-meddig nyelvünk szabályrendszere szerint írja: Karenina, Anna. Központi elem azonban most is az az egy-két már működő, vagy éppen épülőfélben lévő pályaudvar. A sztori nagy vonalakban követi az eredetit, hangsúlyeltolódások azonban szép számmal akadnak. Alekszej Karenin most nem az a ’színtelen-szagtalan, tornából felmentett’ fajankó, hanem érző és vérző szívű férfiú, akit szemmel láthatóan megvisel felesége hűtlensége meg az ágytól-asztaltól elszakadás kíméletlensége. Fáj neki félárvaságra jutott fia anyahiánya, amit a kis Szergej gyerekfejével fel sem tud fogni. Ezt a tip-top Karenint látva az jut a jámbor (női) néző eszébe, miért kellett ezt az áldott, mint egy falat kenyér, olyan jó embert megcsalni és otthagyni? Nincs olyan épeszű asszony, aki lecserélné őt holmi pipogya szépfiúra! Jelen esetben egy olyan link alakra, mint Alekszej Vronszkij.

Vronszkij jelleme nem esik át jelentős módosuláson, most is ugyanaz a hódító pávakakas, aki a következményekkel nem számolva kiugrasztja Annát a házasságból. Lemondások sorozataként éli meg kapcsolatát, és úgy is viselkedik, mint aki mindent feláldozott a szerelem oltárán. Emiatt duzzog is, mert azt látja, foglalkozását, családját, barátait eldobta, csakhogy Annát boldoggá tegye. Végképp nem érti és furcsállja, miközben ő alkalmazkodik és tűrőképessége határáig jutott, az asszonynak semmi sem jó, egyre szerencsétlenebb, követelőzőbb és hisztérikusabb.

Nagy András variációjában Anna gyötrődik rendesen, állandóan ostorozza magát, kétségek között vergődik, nem találja a helyét. Kilöki őt a társadalom, a férfiak sajnálkozva tekintenek rá, és óvják feleségüket tőle, akiket barátnőinek hitt, azok sem állnak szóba vele, még szűk körbe sem hívják meg, csak átnéznek rajta, még sógornője, Dolly is hátat fordít neki, akinek pedig megmentette a házasságát. Vronszkij is csak távolodik tőle, a kötelességérzet tartja mellette, egyébként is megtalálja új hivatását a lótenyésztésben meg a versenyeztetésben. Anna meg csak siránkozik, nyöszörög. Útja nyílegyenesen halad a sínek közé.

Hárman viszik a vállukon az előadást, a címszereplőt alakító Létay Dóra, a Karenint megjelenítő Gazdag Tibor és a Vronszkijt megszemélyesítő Mészáros András. Közülük messze kiemelkedik Létay Dóra minden kritikát kiálló teljesítménye.  Kétségbeesett Annát visz fel a színre, akit agyonnyom a kozmikus fájdalom, ellep a tengernyi kínlódás és széttép az állandó önmarcangolás. Gazdag Tibor Kareninje nem az az orosz irodalomból jól ismert, látástól-vakulásig dolgozó, magas rangú csinovnyik, hanem élete összeomlásától megviselt, önbecsületétől megfosztott férfiember. Mészáros András Vronszkija olyan, amilyennek az effajta szívtiprót lefesti a „szakirodalom”: érzéki és gátlástalan. Zöld Csaba igen meggyőzően hozza a felelőtlen, a félrelépést bocsánatos bűnnek tartó, laza, még fess Sztyepant. A kotlóstyúk Dollyt, Sztyepan feleségét Fazakas Júlia remekül kelti életre. Chajnóczki Balázs hibátlanul formálja meg a cári haderő kötelességtudó, a parancsnak vakon engedelmeskedő, a ranglétrán egyre feljebb lépkedő tagját, Szerpuhovszkijt. Fekete Réka Thália és Galambos Zsófi kiválóan játssza a pétervári úri hölgykoszorú egy-egy dámáját, akik olyan könnyen törnek pálcát a megtévedt asszony fölött. Fabó Györgyi a kíváncsi török utazó, Kiss Gábor a készséges Kuzma szolga, Botár Endre a segítőkész szomszéd és Brunczlik Péter a vakmerő zsoké szerepében látható.

Libor Kati égbemeredő vasrudakból meg súlyos keresztgerendákból összekapcsolt díszletei tökéletes hátteret adnak Anna kesze-kusza életéhez, kifejezik ennek a tragikus sorsnak a csomópontjait, elágazásait, vakvágányait. De alkalmasak azoknak a jeleneteknek a bemutatására is, amik kényelmes szobabelsőben, pompás itáliai nyaralóban vagy fényes bálteremben történnek. Papp Janó korhű jelmezei, így Anna pazar ruhakölteményei, a nagyságák elegáns kosztümjei, Karenin és Sztyepan öltönyei, Vronszkij és harcostársainak uniformisai pontosan kifejezik ennek a felső osztálynak öltözködési stílusát.

Telihay Péter rendező biztos kézzel fogja össze ezt a sok-sok szálból összerakott előadást. Lassan, méltóságteljesen hömpölygő produkciót állít színpadra, amiben mindennek megvan a maga pedánsan kijelölt helye, így a számtalan önvizsgálatnak és az időnkénti sietségnek meg a ritkán előforduló ábrándozásnak is.

Reklámok