Újpest Színház

Éless-Szín vendégjátéka

 

Az Éless-Szín művészei vendégként nem először léptek fel a főváros IV. kerületében, bátran ki lehet jelenteni, szinte hazajárnak. Április 7-én, bérleten kívüli előadás keretén belül mutatták be az Újpest Színház ideiglenes otthonául szolgáló Ifjúsági Ház Nagyszínpadán Roland Topor vígjátékát, az Albérlet az asztal alatt-ot (L’hiver sous la table). A darabot a magyar közönség 2010-ben, a Budaörsi Játékszínben láthatta már, majd Éless Béla új társulatával Csömörön, a Petőfi Művelődési Házban, 2015 februárjában más szereposztásban ismét színre vitte. A szerzőről, az 1938-ban Párizsban született és 1997-ben ott elhunyt, lengyel származású Roland Toporról elmondható: sokoldalú ember volt: festett, könyveket illusztrált, film-és tévéjátékok forgatókönyvét írta, és a világot jelentő deszkákat is meghódította.

 Az Albérlet az asztal alatt története nem bonyolult, mert nem annyira az eseménydús sztorin van a hangsúly, hanem az abszurd, keserédes szituációkon. Különleges és bohókás már a helyszín is, ahol a cselekmény zajlik, egy méretes íróasztal lapja és az alatti traktusa. A se nem nélkülöző, se nem bővelkedő, mutatós Florance kisasszony műfordítással keresi igencsak szűkös kenyerét, ezért kénytelen albérlőt tartani. Az asztal alját az illedelmes Drgomir, a kelet-európai vendégmunkás veszi ki, aki szorgalmas cipészmester, mellesleg tehetséges festő. Ő olyan szegény, mint a templom egere, keresetéből szobára nem, csak az asztal alsó részének bérlésére futja. Ebből számos komikus jelenet adódik, amin lehet ugyan mosolyogni, de hahotázni nem igazán. A bizonytalan, csinos nő és a tisztelettudó, jóvágású fiatalember között kölcsönös vonzalom alakul ki, amit egyikük sem mer bevallani magának.  Csendes és nekik örömteli, apró titkokkal és kedves kis izgalmakkal tarkított csendéletüket azonban hárman is megzavarják. Az első Raymonde, Florance kotnyeles és módos barátnője, aki az érdekeltektől jóval hamarabb meglátja a bimbózó szerelmet, ami nem tetszik neki, a másik pedig Dragomir unokatestvére, az ügyes zenész, a nagyszájú Gritzka, a harmadik a nyomulós és pofátlan Thyl úr, Florance munkáltatója, aki ettől a szimpla főnök-beosztotti viszonytól jóval többet szeretne. Ezt a külső szemlélőknek kényes és lehetetlen helyzetet végül Raymonde oldja meg, tágas lakásába hívja a szegénylegényeket, hogy lakjanak nála.

A két felvonás között több év telik el, Florance kikosarazza a szemtelen Thyl urat, aki erre durván reagál, és kimutatja a foga fehérjét. A szemrevaló leányzó marad ott, ahol eddig, napjai unalmasan, és ugyanúgy körmöléssel telnek el, mint akkor, amikor még albérlője volt. Nincs már senki az asztala alatt, nem tud kihez szólni, hiányzik a kopácsolás meg a dúdolgatás. Azután, deus ex machina következtében, mint a moliére-i komédiákban, egyszerre és szerencsésen megoldódik minden: megérkezik az elegáns Gritzka, akiből olyan jó nevű és vagyonos zenész lett, hogy meg tudta vásárolni nemcsak Florance lakását, hanem az egész épületet. Ide hívta az időközben hazájába visszatelepült Dragomirt, aki otthon elismert és gazdag cipőtervező lett. Végre bevallják érzéseiket, és már semmi sem állhat boldogságuk útjába…

A színészeken múlik minden, rajtuk áll minden produkció jó vagy rossz sorsa, és ez most sincs másképp. Ennek az előadásnak a sikerét, vagyis a közönség szívének meghódítását az az öt színész végzi el, akik ennyire kifogástalanul játsszák el a darabot. A szemérmes mademoiselle-t Kondákor Zsófi elismerésre méltóan alakítja. Olyan kedves, megértő és rokonszenves fiatal lányt visz fel a színre, aki küzd a hétköznapok adta kihívásokkal, reggeltől estig robotol, alig-alig lát valami célt maga előtt, mégsem keseredett meg, és érzelmileg nyitott. Valler Gabriella remekül hozza Raymonde-ot, a minden lében kanál barátnőt, aki látszólag együtt érző és jószívű, valójában irigy és féltékeny boszorka. Bodor Géza kifogástalanul kelti életre a szemérmes Dragomirt, aki egy cseppet sem érzi állapotának fonákságát, sőt élvezi azt a fajta intimitást, amit az asztal alatti lét jelent. Mesterházy Gyula a hantás, hintáslegényféle Gritzkát igen meggyőzően személyesíti meg. Éless Béla a rámenős főnököt korrekt módon állítja színpadra. Kokavecz Iván zenéje nagymértékben járul hozzá a hamisítatlan párizsi hangulat kialakulásához. Urbanek Attila díszletei pedig felidézik egy nem túl tehetős középosztálybeli francia hölgy lakásbelsőjét.

Éless Béla az első perctől az utolsóig fordulatos, vidám perceket szerző vígjátékot rendez. Az alapszituáció bizarr mivoltával, (az asztal alatti léttel) annak a mondanivalónak a kiemelését segíti elő, ami furcsaságánál fogva túlmutat a realitáson, éppen ezáltal tud olyan, az élet alapkérdéseit felvető gondolatokat közvetíteni, amik szeretetről, önfeláldozásról, nagylelkűségről, ugyanakkor számításról, hamisságról, otrombaságról, vagyis ezekről a szokásos emberi tulajdonságokról szólnak. Mi nézők pedig megköszönjük az Újpest Színház vezetőségének és Dózsa László főrendező úrnak, hogy ismét olyan előadást hozott el nekünk, ami igen kellemes perceket szerzett, és nemcsak a szívünkre, hanem az eszünkre is hatott.

Reklámok