József Attila Színház

 

A hetven évet élt (1883 -1953) Szép Ernő megnyerő modorú, apró termetű alakját sokan kedvelték a két háború közötti időben. Alkotásait sem a „magas” művészet, sem az alsó bulvár kategóriájába nem lehet sorolni, hanem valahová a kettő közé. Mindhárom műnemben az olvasók, a nézők és a kritikusok tetszését is kivívó költeményeket, regényeket, novellákat, színdarabokat írt. A Lila ákác 1922-ben először regényként látta meg a napvilágot, majd ő maga alakította át szomorúan víg játékká 1923-ban, amit még abban az évben a Ranaisance Színházban be is mutattak. Azóta felsorolni is bajos lenne, hányszor vitték színre, mert a direktorok joggal várják el tőle az anyagi és a közönségsikert. A József Attila Színházban most március 9-én volt a premierje.

Szép Ernő édes-bús komédiájában mindenkinek beszélő neve van, ami hűen tükrözi jellemét, így a szamár fiatalemberét, (Csacsinszky), az átlagos fruskáét, (Tóth), a kihívó delnőét, (Bizonyosné), a minden, csak nem angyal lokálgazdát, (Angelusz), a szoknyapecér férjet, (Bizonyos úr). A Lila ákác cselekményében semmiféle vargabetű nincs, egyenes vonalban halad a szomorú végkifejlet felé. Nem szól másról, mint valamikor, úgy a századforduló idejében élt huszonéves fiú, Pali lángolásáról és a tini lány, Manci patyolat tiszta első szerelméről, egymás mellett elhaladó érzéseiről, a titkokat rejtő, mámorító ábrándozásról, a soha be nem teljesülő vágyról, és még visszaadja a békebeli Pestnek, ezen belül is a Ligetnek semmivel össze nem hasonlítható, bohém kedélyességét. Megjelenik ennek az időszaknak meg „placcnak” összes jellegzetes figurája: így a templom egere szegény, napközben banktisztviselő, este viszont alanyi költő fiatalember, az ép erkölcsi érzékű varrólány, a hímneműeket az ujja köré csavaró nagyvilági dáma, a minden nőben prédát látó úr, a férfiakban csalódó, folytonos öngyilkosjelölt kóristalány, a módos férjre vadászó mama, a politikai jelszavaktól elbutult legény, az önmagát jótét léleknek feltüntető, valójában számító lokáltulajdonos. Azonban ezeket a karaktereket nem csupán akkortájt lehetett fellelni, hanem bizony ők örök férfi és női alaptípusok, akik az ókortól kezdve napjainkig megtalálhatók.

Telihay Péter rendezése is ezen a következtetésen alapul, a Lila ákác közel száz évvel ezelőtti ízeit, hangulatait mellőzi, történetét napjaink kemény valóságába helyezi át, cselekményét nagy vonalakban megtartja. A Liget egy-két nóta erejéig feltűnik ugyan, a díszletben csupán a kocsmai meg kerti padok, vendéglői, cukrászdai asztalok formájában jelenik meg, a terebélyes lila akácfa is csak egy függönyszerűség lesz. A zenét is a manapság menő együttesek meg Cseh Tamás számai adják. Így a szereplők karaktere is ennek megfelelően módosul, ahogyan mostanában mondják: trendikké alakulnak át. A férfiszíveken taposó Bizonyosnéból gátlástalan partiarc, Manciból sima görl, a bártulajból menedzser, a becsapott Hédiből buta kis prosti lesz. Csak egyvalami marad meg, a főhősnő, Manci száz évvel azelőtti, rendkívül modoros szövege. Ez a korabeli argóba hajló, időnként magyartalan, ósdi – „én nem szokok”-szerű –szóhasználat furcsa ebben a közelbe hozott történetben, pláne úgy, hogy körülötte mindenki ’pesti nyelvjárásban’ beszél. Egyéb változások is szép számmal akadnak, amikor Bizonyosné rászánja magát, hogy megjutalmazza kitartó és félénk imádóját, Pali nem menekül el hanyatt-homlok, hanem önfeledten szexel a kacér szépasszonnyal. Mancinak pedig elveszi a szüzességét, csak azon lepődik meg, hogy az éjszakában dolgozó lány még érintetlen volt…Újdonság az is, hogy a végzet asszonya nem csak a férfiakhoz vonzódik, hanem saját neméhez is, látványos nyelves puszit vált az énekesnővel. Pár perc erejéig a harsány zsidózás is belefér a sztoriba, az ügyefogyott legényke ott pattog, de elzavarják a szegény hülye gyereket. Horváth Jenny díszletei jelzésértékűek, bármelyik mai vendéglátóipari egységbe behelyettesíthetők, Papp Janó jelmezei nem harmonizálnak semelyik divatirányzattal sem. A háromtagú zenekar által szolgáltatott élő zene a produkció javára válik.

A József Attila Színház gárdája a legjobbak közül való, tagjai mesterségüket mind egy szálig magas fokon űző művészek. Most is derekasan helytállnak. Pikali Gerda minden kritikát kiállva alakítja az erős erotikus kisugárzású, szenvedélyeket felkorbácsoló Bizonyosnét és Szíria Dicsőségét. Igazi, a férfiakkal csak játszadozó vamp, aki csak unatkozik és szórakozik. Ellentétét, a naiv, az első szerelem édességét és minden fájdalmát mélyen átérző, de roppant szókimondó, egyenes jellemű, kedves Tóth Mancit Korponay Zsófi igen szerethető módon jeleníti meg. Nagy Norbert remekül hozza a kettős életet élő: nappal szürke kisegér, éjjel hódító, sarmőr Palit. Fila Balázs most is a tőle elvárt profizmussal kelti életre a táncosnőket kihasználó Angeluszt és a minden nőre ráhajtó Bizonyos urat. Hédit, a mindig átejtett leányzót és Stefit Kovalik Ágnes kifogástalanul személyesíti meg. Blahó Gergely Zsüzsüje, olyan amilyennek lennie kell. Zöld Csaba a nála olyannyira megszokott magas színvonalon formálja meg Redő Oszit és Pintér urat. Majmóczyt Betz István mintaszerűen állítja színpadra. Fazakas Júlia két, Mili és Mindigné szerepében látható, Leót Galkó Balázs, Pánczélt és Kocsist Tóth Gábor játssza. A produkciót színesítik a Thália Tanoda színészhallgatói: Csaba Bernadett, Kun Beáta, Szakos Viktória és Katona Zsolt, valamint Brunczlik Péter.

A Lila ákácnak ebben a változatában az a néző, aki hajdan volt előadások szép emlékeit, színeit, zamatait és líraiságát keresi, az bizony csalódni fog, akinek viszont bejön a régi darabok aktualizálása, mához közelítése, felturbózása, ő viszont megtalálja az örömét benne.