Örkény Színház

 

Az 1868-ban Nyizsnyij Novgorodban született és 1936-ban, Moszkvában elhunyt Alekszej Makszimovics Peskov, írói nevén Gorkij a világirodalom egyik legismertebb szerzője, aki több regényt és drámát is alkotott. Tragédiái közül leggyakrabban az 1902-ben bemutatott A mélyben–t (Na dne) játsszák, amit nálunk sokáig Éjjeli menedékhely címmel vittek színre. Mostanában inkább az eredeti, nyersfordításos névével láthatják a nézők. Az Örkény Színházban, most, április 13-án volt a premierje.

A társadalom peremén élés, vagy onnan a kiesés, nem új keletű jelenség. Amióta világ a világ, mindig voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik a társadalom legalsó régióiban vegetálnak. „Szegények mindig lesznek veletek” – ahogyan azt az Úrjézus is mondta. Ez a lecsúszás nem függ politikai rendszerektől, minden rezsimben, még a legkeményebb diktatúrákban is előfordul. Gorkij drámája a 19-20. század fordulójának Oroszországáról szól, de írhatta volna mostanában is, ugyanis mint a nagy műveknek, ennek is örökzöld és minden időben érvényes a mondanivalója. Erre épül Ascher Tamás rendezése is, ami a mába teszi át a cselekményt. Ezt a koncepciót erősíti Radnai Annamária fordítása is, ami 2019 hétköznapjainak trágár szavaktól hemzsegő közbeszédén alapul. Szlávik Juli jelmezei is a kortalan értelmezést támasztják alá, manapság divatos ruhákat csak a csinos, de igen gonosz asszony hord, a férje is jobb cuccokban jár, a többiek viszont kukákból kihalászott rongyokban flangálnak. Khell Zsolt kopott, szürke díszletei, börtönökben használt priccsei illenek a rendező elképzeléséhez, és kifejezik azt is, hogy ebből a legalsó helyzetből alig-alig van szabadulás meg közeledés az emberibb élet lehetőségeihez.

A mélyben szereplői mind egy szálig alaptípusok, méghozzá a deklasszált férfiaké és nőké, abban viszont megegyeznek, hogy mindannyian az előző, különb életükről álmodoznak, az akkor történtekről ábrándoznak. Arról az időről, amikor még voltak VALAKIK. Ebben élenjár a részeges Színész és a hol francia nemes, hol spanyol grand udvarlóiról végeláthatatlan meséket szövő Násztya. Közéjük tartozik a valamikori szűcsmester, Bubnov is. Itt leheli ki a lelkét a csendes, tüdőbeteg fiatalasszony, Anna, és hangoskodik az örökmozgó, nagyszájú Kvásnya. Vannak teljesen kiégett fazonok, mint Szatyin, akinek a Színész öngyilkossága csak bosszúságot okoz, mert elrontja a mulatozását. Akadnak közöttük megállás nélkül bolondozók, mint Aljoska és Cickány, akik ezzel a bohóckodással igyekeznek elfedni szomorúságukat. Közülük csupán egynek, a hasznosabb, értelmesebb életre vágyó stramm fickónak, Vászka Pepelnek lenne módja kitörni, de őt lehúzza a közeg meg szeretője, a velejéig romlott Vaszilisza, aki bosszúból nem hagyja, hogy elmenjen. Szegény kis Natasa, Vaszilisza húga is kilóg innen, de ő sem tud elmenekülni, mert terrorizálja őt szívtelen és féltékeny nővére. Ebbe a sivár térbe toppan be az idős Luka, a vándor. Ő teljesen más, mint az itt reményvesztetten tengődő társaság összes tagja, nem kiabál velük, nem torkollja le őket, hanem másképpen: türelmesen, szeretettel, megértéssel szól hozzájuk, embernek tekinti ezeket a páriákat. Rövid ideig segít nekik, hogy felfedezzék önmaguk jobbik énjét. Még a tragikus végkifejlet előtt elhagyja ezt a szomorú nyomortanyát.

Hogy bármely előadás megérintse a nézők szívét és megfogja eszét, ahhoz elengedhetetlenül szükséges olyan darab is, ami értékeket közvetít. Mindezek alapvető fontosságúak, de leginkább olyan színészek kellenek, akik hivatásukat magas művészi fokon művelik. Az Örkény társulatának tagjai ilyenek, és ez a záloga a produkció lelket felkavaró és erős érzelmeket kiváltó hatásának. Gálffi László tökéletesen hozza Luka krisztusi agapét hirdető egyéniségét. Patkós Márton hibátlanul alakítja Vászka Pepelt, ezt a hirtelenharagú, az életben még valamit elérni és a bűn útjáról lelépni akaró ifjút. A kemény akaratú, elszánt Vasziliszát Hámori Gabriella kifogástalanul jeleníti meg.  A törékeny, a rosszba beletörődő Natasát Zsigmond Emőke elismerésre méltóan személyesíti meg. A hepciáskodó, súlytalan Kosztiljov háziurat Znamenák István remekül kelti életre. Csuja Imre a tőle elvárt profizmussal viszi fel a színre Szatyin kiégett, közömbös figuráját. Nagy Zsolt élethűen ábrázolja az iszákos, de azért sorsán változtatni akaró Színészt. A mackós termetű, egykori szűcsmesteri mivoltára elhomályosuló szemekkel visszaemlékező Bubnovot Vajda Milán korrekt módon formálja meg. Polgár Csaba a kétszínű Báró alakját igencsak meggyőző erővel mintázza meg. Kerekes Éva minden kritikát kiálló módon tárja a nézők elé Násztyát, ezt a képzelődéseibe menekülő, még mindig vonzó fehérnépet. Csákányi Eszter a nála megszokott megjelenítő erővel adja elő a nagyhangú, idősödő Kvásnya asszonyságot. Az enervált, vékonyka, beteg fiatal nő, Anna szerepében Kókai Tünde látható. Jéger Zsombor és Novkov Máté mindent beleadva játssza Cickányt és Aljoskát, a két mindig bolondozó srácot. Máthé Zsolt Tatárja olyan, amilyennek a muzulmán hívőket el lehet képzelni. Dóra Bélának a magát különbnek tartó Klescs szerepe jut, Kákonyi Árpádnak is meg kell elégednie csupán pár szavas megszólalással.

Gorkij drámájának Örkény Színház-i feldolgozása méltó az alapműhöz, annak mondanivalójából nem vesz el semmit, amit viszont hozzáad – üzenetének általános érvényűvé tágítását, – a darab hasznára és előnyére válik. A mélyben megírása óta eltelt közel 120 év alatt semmi változás nem történt abban a végzetes folyamatban, hogy aki önhibájából vagy külső tényezők hatására átszakítja a védettséget nyújtó – úgy is lehetne mondani: szociális – hálót, az azonnal kilátástalan helyzetbe kerül, ahonnan sehogyan sem tud visszakapaszkodni.

 

Reklámok