Gödöllői Királyi Kastély

Kastély Színház

 

Az Európa Drámaírói-díjjal kitüntetett Pozsgai Zsolt színpadi alkotásának mindegyikében úgy szeret játszani a történelemmel, hogy igaz eseményeket és adatokat kever fiktívekkel, amiknek egyvelegéből mélázásra, továbbgondolásra késztető, izgalmas, a közönség érdeklődését a függöny felhúzásától a legördüléséig fenntartó darabok születnek. És ez most, 2019. május 11 és 12-én, a Léda ősbemutatóján sincs másképp. A Lédát a Királyi Kastély vezetőjének, dr. Ujváry Tamásnak a felkérésére írta, ugyanis az igazgató azt szeretné, hogy a 2003-ban eredeti szépségét és pompáját visszakapó barokk színházban újra évad legyen, és az alkalmi zenés előadások mellett színpadiak is teret kapjanak. Olyan művet akart látni, ami kötődik a városhoz. Ady Endre verseinek, a Léda asszony zsoltárainak múzsája, Diósy Ödönné Brüll Adél az 1920-as évek derekától kezdve férjével és húgaival együtt a tavaszi, nyári és őszi hónapokat Gödöllőn töltötte egészen az 1934-ben bekövetkezett haláláig.  Abban az eklektikus, szecessziós, 150 négyzetméteres, fényűzően berendezett villában, – ahogyan Léda nevezete: „kis viskóban”, – éltek, ami igen közel esik a királyi kastélyhoz. Kutyákat, baromfikat is tartottak, a háztartás és az állatok ellátásához szükséges húsokat a helyi mészárostól szerezték be. Adél~Léda lánykorától kezdve súlyos depresszióval küzdött, utolsó esztendeiben pedig gyógyíthatatlan bőrbetegség támadta meg. Ezekre a valós tényekre épül a Pozsgai-darab. A szereplők közül egyedül a fűzfapoéta, Kokas Pál karaktere „kitalált”, a többieké, Lédáé, Diósyé és Margité nem.

Közhelyes igazság az, hogy a jó, a közönség lelkét megfogó, ahhoz közel férkőző előadás nyitja az avatott és hiteles színészi játék. Ez a kulcs, és nem más a nézők szívéhez. Négy, olyan elhivatott és szakmáját a legmagasabb szinten gyakorló művész viszi színre a darabot, akik a színi mesterség összes fogását ismerik. A címszerepet Varga Izabellára bízta a szerző-rendező. Olyan, testi-lelki bajoktól, kínzó fájdalmaktól és emlékektől gyötört asszonyt formál meg, aki szeretetet várt, akart és tudott adni, kapni. Megmutatja a Léda-szobor mögötti érzékeny, megfáradt, becsapott és megbántott nőt. Szőke Zoltán a tőle megszokott profizmussal hozza Léda férjének figuráját. Remekül alakítja ezt az ellentmondásokkal teli jellemet, aki racionálisnak meg szenvtelennek tűnik, valójában ég a revánsvágytól, és mindenféle elfojtott, gonosz indulatok fortyognak benne. Dózsa Zoltán hibátlanul jeleníti meg a verselgető Kokas Pált, aki Lédában nem a beteg, elhanyagolt hölgyet, hanem az Ady által teremtett ideált látja. Tökéletes biztonsággal játssza el azt a külső-belső leépülési folyamatot, amin ez buta, izgága férfi átmegy, miként távolodik el a szerelmes~védelmező lovag figurájától, és válik pórul járt, nevetséges száj- és párbajhőssé. Nagy Nati kifogástalanul személyesíti meg Léda húgát, az ideggyenge Margitot. Hol félénk, mindentől rettegő, a maga világába zárkózó kislányt, hol biztos kézzel dolgozó ápolónőt kelt életre. Húros Annamária díszletei hűen tükrözik vissza azt a nagypolgári miliőt, amiben Léda és Dodó, azaz Diósy Ödön lakott, jelmezei pedig a férfiak társaságban viselt elegáns öltönyeit, és Léda egyéni öltözködési stílusát idézik fel.

Ebben az impozáns és ihletett környezetben, a Gödöllői Királyi Kastély barokk színházában látott Léda nem dokumentumjáték, hanem vérbeli Pozsgai Zsolt-os alkotás. Minden megvan benne, amit a szerzőtől a közönség elvár és meg is kap: az első perctől az utolsóig tartó drámai feszültséget, pergő, mindvégig emelkedett stílusú, ugyanakkor érthető párbeszédeket, izzó szenvedély-folyamot, férfi-nő közötti örökös harcot, testvérszeretetet és ragaszkodást, mindezeknek a mélyén megbújó derűt, a tragikus eseményekben meglapuló humort, a szomorúságban rejtőző vidámságot.

Reklámok