József Attila Színház

 

David Seidler amerikai tévé- és játékfilmes forgatókönyvíró, dramaturg Londonban született 1937-ben, de kiskorában, szüleivel együtt az USÁ-ba vándorolt ki. Zsidó származása miatt átélt félelmek következményeként ő is dadogott, ezért VI. György angol király lett a példaképe, akinek sikerült túljutnia ezen a szörnyen zavaró beszédnehézségen. Már az 1980-as évek elején foglalkoztatta őt a gondolat, hogy filmet forgat a királynak arról az eredményes küzdelméről, aminek következtében az ausztrál terapeuta, Lionel Louge segítségével sikerül úrrá lennie az életét megkeserítő kellemetlen dadogásán. Lionel Louge fiától Seidler megkapta VI. György kezeléséről szóló feljegyzéseket, de abbahagyta a forgatókönyv-készítést, mert a film tartalmával kapcsolatban Erzsébet anyakirályné nemtetszését fejezte ki. Az anyakirályné halála után azonban szabaddá vált az út, és nekiláthatott a munkának. 2010-ben vetítették először a mozik A király beszédét, (The King’s Speech), amit a nézők és a kritikusok azóta is igen nagyra értékelnek. 2011-ben 12 Oscar –díjra jelölték, amiből 4-et – legjobb filmért, legjobb rendezésért (Tom Hooper), a legjobb forgatókönyvért (David Seidler) és a legjobb férfi főszereplőnek járót (Colin Firth) – be is söpörte.

Az ilyen hatásos és ikonikus alkotásokat általában az isten sem menti meg attól, hogy más műfajba ne tegyék át. Ez történt A király beszédével is. Drámaváltozatát nálunk több vidéki teátrum is műsorára tűzte, a fővárosi József Attila Színházban pedig most október 5-én volt a premierje. A színpadi adaptációnak nem feladata, hogy a film összes hangulati elemét visszaadja, vagy cselekményét hűen kövesse, hanem új, – valamit elvéve, valamit meghagyva, – élesebb, vagy tompább megközelítésű produkciót hozzon létre. Nem elsőrendű követelmény, hogy bemutassa, milyen csúnya politikai háttéralkukat kötöttek Anglia vezetői, miféle nézetkülönbség, vagy azonosság volt Bertie és a miniszterelnökök: Baldwin, Chamberlain és Churchill között, mint ahogyan az sem, hogy a szereplők külsejükben mennyire hasonlítanak a valós személyekhez, a szikár VI. Györgyhöz, vagy a molett Erzsébethez, a testes Churchillhez. A filmes forgatókönyvből Hargitai Iván rendező és Szokolai Brigitta dramaturg munkájának eredményeképp az angyalföldi színházban friss és a hangsúlyokat máshová tevő variáció született. Természetszerűen a sztori most is ugyanaz, miként tud a beszédzavarok kezelésére hivatott szakember segíteni a szavak folyamatos kimondásában mindig elakadó hercegnek, majd királynak, hogy az uralkodó a nyilvános megszégyenülést, vagy a lesajnálást elkerülje. Nem remegő lábakkal, hanem nyugodtan ki merjen állni az őt meghallgatni kívánó, egész stadiont megtöltő férfi és nő elé, vagy a rádió hullámhosszán keresztül képes legyen hősies ellenállásra buzdítani a totális vereség és teljes megsemmisülés rémétől fenyegetett népét.

Azzal az ősöreg igazsággal nem lehet vitába szállni, hogy a színészek játékán, mesterségbeli tudásán, művészi képességeinek kifejező erején áll, vagy bukik bármely előadás, rajtuk múlik, a színpadon történtek megnyerik, vagy hidegen hagyják a nézőket, megérintik őket, vagy közömbösek maradnak. És ez bizony most sincs másképp. A király beszéde a közönség szívéig-lelkéig hatol, megfogja, és rabul ejti őket. Ez a varázslat a két főszereplőnek, Fila Balázsnak és Mucsi Zoltánnak köszönhető, ketten viszik vállukon a produkciót. Fila Balázs a tőle megszokott profizmussal tökéletesen hozza VI. György egyszerre fenséges és szomorú, ijedt és gőgös, kudarctól és felsüléstől félő alakját, aki csak hatalmas önfeladások és önuralmának teljes elvesztése után tud az ő királyi felsége modorából kiesni. Mucsi Zoltán elismerésre méltóan jeleníti meg Lionel Logue szokatlan módszereket alkalmazó, de azokkal igen jó eredményeket elérő tanárt. Azt a kisembert emeli ki a karakterből, akit nem nyom meg a feladat súlya, bátran szembenéz vele, mert tisztában van saját képességeivel, ugyanakkor magas rangú páciensével sohasem viselkedik vagy beszél tiszteletlenül, nem bizalmaskodik, nem haverkodik vele. Szabó Gabi remekül kelti életre az aggódó, a férjét féltő Erzsébet Yorki hercegnőből lett királynét. Ellentétét, Lionel feleségét, Myrtle-t, Szilágyi Katalin olyan asszonynak viszi fel a színre, aki két lábban áll a földön, vágyai, álmai igencsak egyszerűek, és reménytelen küzdelmet folytat a szürke hétköznapok filléres gondjaival. Canterbury sima szájú, kétértelműen szónokló érsekét Schlanger András a kenetteljes főpapok ájtatosságával formálja meg. Mihályfi Balázs Churchillje keveri a kártyát, önti magába a brandyt, szivarozik, és mindig mesterkedik valamiben. Chajnóczki Balázs hibátlanul személyesíti meg a vaskalapos Baldwin ’prime’ minisztert. Előd Álmos kifogástalanul játssza a testvérét folyton ugrató és kigúnyoló Davidet, a későbbi VIII. Edwardot, aki lemondott a trónról, hogy feleségül vehesse a kétszeresen elvált amerikai nőt. Ujréti László V. Györgyben azt a fajta érzéketlen apát mutatja be, aki képtelen elfogadni fia gyengeségét, megérteni szorongását. Pethő-Tóth Brigitta Wallis Simpson karakteréből a számítóan ördögi nőt hangsúlyozza ki. Horesnyi Balázs forgó, többemeletes díszlete egyformán alkalmas külső és belső terek ábrázolására. Kárpáti Enikő jelmezei igazodnak a szereplők társadalmi állásához, a politikusok fekete szmokingot, a királyi család tagjai elegáns ruhákat és öltönyöket viselnek, a középosztálybeli Logue família tagjai hétköznapi szoknyában, blúzban, kardigánban vagy nadrágban, ingben és mellényben járnak-kelnek.

Hargitai Iván olyan történelmi drámát rendezett, ami elejétől kezdve a végéig érdekes, cseppnyi unalom, vagy üresjárat nincs benne. A király beszédének sikerül azt a ritkán látott „kunsztot” végrehajtania, hogy olyan lett, amit egyformán kedvel a publikum meg a szakma is.