József Attila Színház

Gaál Erzsébet Stúdió

 

Az 1934-ben, Fokvárosban született brit regény, dráma- és forgatókönyvíró nem ismeretlen a magyar közönség számára, ugyanis több, hollywoodi kasszasikert kasszasikerre halmozó film történetét alkotta meg. A nagy négyest (Quartett) viszont színműként láthatták először a londoniak 1999-ben. Azóta a világ minden táján se szeri, se száma A nagy négyes-bemutatóknak, hazánk teátrumai is gyakran tűzik műsorukra. A legutóbbi premier a József Attila Színház Gaál Erzsébet Stúdiójában volt november 22-én. Az ilyen, a nézőkben és a kritikusokban is egyaránt kedvező hatást kiváltó műveket általában más műfajba is átteszik, ez esett meg A nagy négyessel is, az A kategóriás színész, Dustin Hoffman – hozzá hasonló nagyágyúkkal – 2012-ben rendezett filmet belőle, a forgatókönyv elkészítésére Ronald Harwoodot kérte fel. A film is akkora közszeretetnek örvend, mint a színdarab.

Ronald Harwoodot már fiatal korában beszippantotta, és azóta is fogva tartja a színház titokzatos világa. Eleinte próbálkozott a játékkal is, de ráébredt, a világot jelentő deszkákon nem sok keresnivalója akad. A megélhetés érdekében mindenféle – időnként nemszeretem – színházi aprómunkát is elvállalt, huzamosabb ideig egy neves angol színész öltöztetőjeként dolgozott. De ez a jó pár esztendő azonban nem bizonyul elvesztegetett időnek, ugyanis a kulisszák mögött sok mindent látott és tapasztalt, az itt szerzett élményeiből táplálkoznak színművei és regényei is.

A nagy négyes operaénekesek közegébe viszi el a nézőt. Előkelő, de inkább csak közepes szintű ellátást nyújtó nyugdíjasházban tengeti napjait két, valamikor közismert dalnok és egy díva: Cecily, a még mindig vonzó, kedves, igen feledékeny alt, Reginald, a kimért, fensőséges és összeszedett tenor meg Wilfred, a csapongó, örökké fickós bariton. Elvannak maguk között, az aktív korukra gondolnak, amikor még rajongtak értük és valakik voltak. Ez a múltidézés ad lelki táplálékot nekik, hogy a sivár jelent el tudják viselni. A szokásos torzsalkodások közepette telik-múlik az idő. Felemlegetik, és elvitatkoznak azon, hogy közülük kit szeretett jobban a közönség, hányszor tapsolta vissza, ki nem bírta minden esetben tisztán kiénekelni a magas C-ét, ki kinek a feleségével~férjével szűrte össze a levet, vagy melyik ünnepelt csillag bújt ágyba a férfierőtől duzzadó díszletmunkással, ki hízott meg, vagy éppenséggel maradt karcsú, most pedig kivel kivételez a nővér, és ezért kap dupla eperlekvárt. Ebbe az állóvízbe Jean érkezése dobja be a hatalmas hullámokat kiváltó követ. Közülük Jean vitte a legtöbbre, sztárszopránként neves dalszínházak kapkodtak utána. A helyzet pikantériáját az adja, hogy Reginalddal rövid ideig tartó házasságban élt. Minden felkavarodik, újra felszínre kerülnek régi sérelmek, sebeket adnak és kapnak. Csupán egyvalami tudná újra összehozni őket: Verdi születésnapjára az otthonban műsort szerveznek, és ezen előadhatnák a Rigoletto harmadik felvonásának híres kvartettjét. Hárman benne vannak, kivéve Jeant, ő hallani sem akar róla, hiába győzködik. Végül hosszas kérlelés után belemegy, és – mai szóval kifejezve: playbackről – előadják a négyest, és osztatlan sikert aratnak.

A nézők most is élvezik ezt a Csiszár Imre rendezte pergő előadást. Elsősorban a mindenki által átélhető és fészekmeleg dialógusok miatt, ugyanis egyszerre szórakoztatnak, ugyanakkor imitt-amott szomorúsággal is eltöltenek, néha bizony félelemmel is, mert bárki, aki megette már a kenyere javát, az előre láthatja belőle a sorsát, mert se perc alatt kerülhet ilyen félig-meddig óhajtott együttélésbe. A magány, az elesettség, a kiszolgáltatottság elől menekülve akarva-akaratlanul belecsöppenhet a színpadon látott kényszerhelyzetek akármelyikébe. Másodsorban a színészek minden kritikát kiálló teljesítménye az, ami ennyire „feldobja” a produkciót, és jóleső érzéseket kelt a nézőkben. Vándor Éva hibátlanul alakítja a mozgékony, vibráló, mindenkinek jót akaró Cecilyt, ezt a szeretetreméltó, önzetlen, néha túlbuzgó, túl sok asszonyt. Ennek a figurának a harsányságát egyenlíti ki Fehér Anna visszafogott, halk, súlyos titkokat cipelő, remek Jeanja. Ujréti László tökéletesen hozza a kívülről bölcs, de belül fortyogó indulatoktól fűtött, nagyvonalú, ugyanakkor kicsinyes, de együttérzésre is képes Reginaldot. Kerekes József a bohókás, virgonc, pajzán, de szerethető Wilfredet kifogástalanul kelti életre. Csiszár Imre tervezte a minimális, azaz fotelekből, asztalokból álló díszletet. Szakács Györgyi jelmezei kifejezik a szereplők állapotát, Cecily lezser szabadidő ruhában, Jean választékos nadrágkosztümökben, Reginald elegánsabb, ing – nyakkendő – nadrág összeállításban, Wilfred hétköznapibb öltözékekben jár-kel.

Kellemes perceket szerez magának az, aki beül és megnézi A nagy négyest. Humoros és ismerős, közelről megtapasztalható szituációi belopják magukat a közönség szívébe, mulattatják őket, és még elmélázásra is késztetik. Egyszóval érdemes megnézni!