Simon Stephens: Heisenberg

Hatszín Teátrum

Orlai Produkciós Iroda

 

A mindössze 47 esztendős brit író rutinos és hazánkban is ismert szerző, Heisenberg címmel írt drámája nem az első műve, amit itthon is láthatnak a nézők. A darab ősbemutatója 2015-ben, a Broadway-én volt, és a nagy szériás produkciók között tartják számon. Hozzánk most érkezett meg, az Orlai Produkciós Iroda előadását a Hatszín Teátrumban tekinthette meg először az érdeklődő közönség január 24-én.

A Heisenberg kamaradarab, egyetlen felvonásból áll, mindössze két szereplője van: Alex Priest, az idős, 75 éves férfi és Georgie Burns, a jóval fiatalabb, de 42 évével már nem éppen bakfis korú nő. Cselekményideje sem hosszú, alig pár hónapot ölel fel, helyszínei viszont változatosak: London egyik pályaudvara, Alex háza és az Óperenciás-tengeren túl, New Jersey városának hotelszobája. Cziegler Balázs egyszerű, igen ötletes díszletet tervezett, ami képes a várótermek cseppet sem kényelmes, de a célnak megfelelő ülőalkalmatosságát, a lakásbelső otthonosságát és a szállodák unalmas praktikusságát felidézni. Ő alkotta a ruhákat is, amik kifejezik a két ember társadalomban elfoglalt helyét, Georgie laza, kissé hippis ruhákat hord, míg Alex hagyományosan öltözködik.

A két „főhős” szimpla hétköznapi figura. Alex magányos, nincs se fia, se borja, még mindig dolgozik, hentesként keresi a kenyerét, mindenből és mindenkiből kiábrándult, az élettől már nem vár semmit, ennek ellenére az alapvető jóság nem veszett ki belőle. Szabad perceiben össze-vissza lődörög, parkokban, vasútállomások peronjain üldögélve, zenét hallgatva üti agyon az időt. Egyenes jellem, nem köntörfalaz, mindig azt mondja, amit gondol. Udvarias, kevés és választékos beszédű. Georgie éppen az ellenkezője. Nyílt, mosdatlan szájú és örökké fecseg. Ha akad munkája, akkor pincérnőként melózik. Sohasem árulja el, mit forgat a fejében, nem lehet tudni, mikor beszél igazat, vagy füllent, netán hazudik. Csacsogásával kizökkenti Alexet szürke napi rutinjából, magához édesgeti, még az ágyába is belebújik. Varázsa csak egy röpke pillanatra illan el, amikor pénzt kér, hogy meglátogathassa Amerikában élő fiát. Közös történetük úgy kezdődik, hogy minden előjel nélkül, Georgie fogja magát, és megcsókolja a zene élvezetébe belefeledkező, a fémpadon békésen üldögélő Alexet. Innentől kezdve nincs megállás, összefonódik a sorsuk.

A Heisenberg tulajdonképpen két színész jutalomjátéka. Benedek Miklós és Ullmann Mónika kivételes képességű művész, nem puskázzák el ezt a ragyogó lehetőséget, hanem maximálisan kihasználják. Mindketten mesterségbeli tudásuk legjavát nyújtják, színészi eszköztáruk tökéletes felvonultatásával megmutatják, a szakma összes csínja-bínja a kisujjukban van. Benedek Miklós megformálta Alex ugyan megette már a kenyere javát, de még nem mondott le az élet nyújtotta örömökről, még benne van a tartalmasabb, emberibb lét reménye. Ez az Alex önmagába zárt köréből nem keresi a kitörési pontokat, de nem is zárkózik el előlük teljesen, és vonakodva, de boldogan ragadja meg az egyetlen adódó alkalmat, és csendes megelégedettséggel hagyja magát sodortatni az eseményektől. Ullmann Mónika amolyan Madách Imre Tragédiája-beli örök Évát visz fel a színre. Kiismerhetetlen, pillanatonként változó, hol elomlóan kedves, hol fejfájdítóan idegesítő, néha olyan lágy, hogy kenyérre lehetne kenni, néha olyan durva, mint a lópokróc. Számító és adakozó, nagylelkű és szűkmarkú. Időnként velejéig romlott, máskor pedig olyan tiszta, mint a ma született bárány.

Ez a Szabó Máté által rendezett, egyfelvonásos Heisenberg igen kellemes perceket szerez, és felhőtlen szórakozást nyújt a közönségnek, mert lehet nevetni, de szomorkodni is, csak, úgy belefeledkezni, de elgondolkodni is. Izgalmas, érdekes párbeszédek vannak benne, bárki beleképzelheti magát azokba a szituációkba, amikbe a szereplők belekeverednek, dialógusai hatalmas igazságokat mondanak ki, ugyanakkor mégsem közhelyesek. Tartalmas előadás, amit két remek színész míves játéka tesz utolérhetetlenné.

 

Reklámok

William Shakespeare: Hamlet

Vígszínház

 

Shakespeare legismertebb tragédiája a Hamlet, dán királyfi, aminek 1609-es első londoni előadása óta megszámolni sem lehet, hogy a földgolyó színházaiban hányszor tűzték műsorra. Nálunk 1794-ben Kolozsvárott játszották először, majd bő nyolcvan év múlva Pesten, 1867-ben, a Nemzeti Színházban, Arany János fordításában. A Madách Színházban, 1962-ben, Vámos Miklós rendezésében, Gábor Miklóssal a címszerepben vitték színre, amit a mai napig úgy tart számon a magyar színháztörténet, mint ennek a műnek leghitelesebb előadását. Csak zárójelben: e sorok írója szüleivel együtt még kislányként látta, és a mai napi emlékszik bizonyos jeleneteire. Egészen 2002-ig kellett várni Nádasdy Ádám friss „magyarítására”. A Vígszínház tavalyi, október 1-jei premierjére viszont új szöveg kellett, amit Forgács András alkotott. Forgács András nem csupán a fordításban működik közre, hanem Vörös Róberttel együtt a mai napokra szabott színpadi változat elkészítésében is. A Wikipédia – nem mindig megbízható – információja szerint 1911-ben Guth Sándor fordításában és Péchy Kálmán rendezésében a Vígszínházban már bemutatták a Hamletet.

Egy színmű – de, bármilyen irodalmi alkotás – akkor tud évszázadokon átívelő hatást kiváltani, ha olyasmiről szól, és sok-sok olyan motívum van benne, amik minden korban érvényesek. A Hamlet ezek közé tartozik. Káin és Ábel első esete óta, ha nem is gyakran, de előfordul a testvér megölése, ami itt, a darabban azért esik súlyosabban a latba, mert ez egyúttal királygyilkosság is. Előfordul, hogy a friss uralkodó gyorsan feleségül veszi az özvegyet, és az is hétköznapi eset, amikor a fiatal trónörököst – mondván, még nem érett a kormányzás felelősségteljes feladatára – a trónbitorló félreállítja, barátoknak álcázott kémeket ültet a nyakára, talpnyalókkal és besúgókkal veszi körbe, sőt még a szerelmét is felhasználja ellene. Mindezek a Hamletben megtalálhatók.

Az igazgatónő, Eszenyi Enikő rendezi a darabot. Olyan lett, amilyet az utóbbi években a nagyérdemű bizonyos rétege megszokhatott és elvár tőle. Hangos, füstös, meghökkentő, szaladgálós, pancsolós, rideg, fémes csillogású, amiben bármiféle az alapmű iránt tanúsított alázat és tisztelet legfeljebb nyomokban található meg. Az a fele a közönségnek, aki kedveli az ő úgynevezett napjainkhoz igazodó, – inkább csak mondanivalójából kiforgatott – koncepcióját, az aléltan dicsőíti a színpadi jeleneteket. A publikum másik fele, aki azt szeretné látni, amit a szerző megírt, az kritikusan és józanul szemléli a Víg világot jelentő deszkáin látottakat, és bizony fanyalog, és nemigen boldog. Úgy érzi, szétrombolják az eddig benne élő Hamlet-képet és megfosztják attól a szellemi örömtől, amit egy időtlen klasszikus megtekintése nyújt. Hiába keresi a fejében élő olvasmány- és előző színházi élményeit, nem találja. Ellenben számos furcsasággal terítik be. Ezek közé sorolandók a mindenféle aktuálpolitikai ki- és beszólások, erőltetett diktatúra-párhuzamok, mint például az 1935 novemberében keletkezett József Attila-költeménynek, a Levegőt!-nek az elhangzása, amit a Színész tehetségének és rátermettségének demonstrálására szaval el.

Hamlet karaktere átalakul. Nem az a hidegfejű, okos, minden lépését precízen kiszámító, a cél érdekében magát bolondnak tettető, öntudatos fiatalember, aki méltó ellenfele apja gyilkosának, hanem afféle fegyelmezetlen, ön- és közveszélyes hülyegyerek, aki össze-vissza futkározik, mint a töketlen kutya, és úgy pattog, mint a nikkelbolha. Nem csupán a címszereplő jelleme változik, a többeké is, de ezek nem annyira lényegesek, mint Hamleté. Különös, és kissé érthetetlen megoldás az is, hogy színésztrupp helyett csupán egyetlen férfiú alkotja a vándortársulatot, akivel Hamlet együtt adja elő apjának megmérgezését.

Az amerikai filmek elmaradhatatlan kelléke az autósüldözés meg a funkciótlan izmos férfisegg. Az előbbi ugyan nincs, legfeljebb Hamlet atyjának szelleme érkezik lassan, orral lefelé álló terepjárón, utóbbi viszont van, annyi módosulással, hogy funkciója most sincs, de nem izmos, hanem lottyadt idős férfiülepet bámulhatnak a nézők. Természetszerűen női meztelenség is akad, szegény, bomlott elméjű Ophelia csupaszon kászálódik ki a patakból.

Ugyanakkor, hogy a széksorokban ülők nehogy elfelejtsék, mire váltottak jegyet, ezért imitt-amott a jól ismert, szállóigévé vált Arany János-i sorok is felröppennek, de nem ott, ahol azt a nagy William megírta, és nem attól, akinek a szájába adta. A legismertebb monológból, a Lenni, vagy nem lenni-ből alig hangzik el valami. Polonius mondata az „Őrült beszéd, de van benne rendszer” vagy a „Kölcsönt ne végy, ne adj” is hallható, valamint az a gondolatsor is, amit Hamlet izgága ellenfelének címez: „Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes”. Ezek az ódon szavak arra hivatottak, hogy emlékeztessék a közönséget, ez a gomolygó ködben fel-le csúszó, hatalmas, ezüstös díszletek között zajló csörtetés – kiabálás – pocsolás bizony nem más, mint Shakespeare Hamletje.

A színészek derekasan helytállva adják elő a drámát. Ifj. Vidnyánszky Attila dán királyfija mindig pörög és csinál valamit, fél perc nyugta nincs, időnként falra mászik, néha őrjöng, folyton nyüzsög, és keresztbe-kasul nyargal a színpadon. Hegedűs D. Géza a gyilkos Claudiust és Hamlet atyját alakítja. Kellően sunyi, éberen figyelő, minden hájjal megkent fickó, aki egyszerre energikus és enervált. Börcsök Enikő Gertrudként azt a fajta alázatos nőt személyesíti meg, aki a férfi tulajdonát képezi, és csak ritkán mer anya lenni. Fesztbaum Béla Poloniusa az intrikus, ide-oda hajló, mindenkinek megfelelni akaró szolgalelkűség mintapéldánya. Réti Nóra kedves, engedelmes Opheliát visz fel a színre. Orosz Ákos Laertese hőzöngő kiskakas, Király Dániel Horatiója pedig krakéler alak. Csapó Attila és Zoltán Áron a két hamis barátot, Rosencrantzot és Guildensternt formálja meg. Kútvölgyi Erzsébet és Venczel Vera a két sírásót, Hajduk Károly a színészt kelti életre. Gilicze Márta Fortinbras nadrágszerepében látható. A kisebb szerepeket Borsi-Balogh Máté, Szántó Balázs, Viszt Attila, Takács Zalán, Szabó Mátyás és Kovács Olivér játssza.

Ha a szórólap adatai pontosak, miszerint „A Vígszínház 122 éves történetében ez az első alkalom, hogy műsorra kerül Shakespeare leghíresebb műve.”, akkor bizony ezt a hagyományt tiszteletben kellett volna tartani. És továbbra is folytatni.

Lucifer show

József Attila Színház

 

December 16-án mutatta be a József Attila Színház új produkcióját, a Lucifer show-t. Ketten írták, a szövegét Verebes István, aki rendezi is, a zenéjét pedig Nemlaha György. Lucifer, a bukott angyal ikonikus alakja az emberiség történelmének, ő az örök ellentmondás, az elégedetlenség, a kétely megtestesítője. Megszámlálhatatlan azoknak a műveknek a száma, amik róla szólnak. Irodalmunk egyik legjelesebb alkotása Madách Imre drámai költeménye, Az ember tragédiája, ami a 19. század hatvanas éveiben született. Madách nem a világot jelentő deszkákra szánta művét, hanem olvasásra, lelki elmélyülésre, gondolatainak tovább érlelésére. Az azóta eltelt bő 150 év alatt akad néhány olyan író, aki saját korához, annak szokásaihoz, vezéreszméihez igazítva újraértelmezi a Tragédiát. Most is ilyen átalakításnak a tanúi azok, akik megtekintik a darabot.

A Lucifer show hat képből áll, úgy száz esztendőt ölel fel, amiben megjelennek egy-egy kurzus meghatározó figurái, akiknek nevével fémjelezni szokták a korszakot. Az első felvonásban Ferenc József osztrák császár és magyar király, majd Tisza István miniszterelnök, és Horthy Miklós kormányzó szűk ötven éve jelenik meg. A szünet után Rákosi Mátyás pártfőtitkár, utána Nagy Imre miniszterelnök és Kádár János főtitkár félévszázadnyi időszaka látható. Őket a színpad jobb és bal oldalán három-három arc nélküli szobor testesíti meg. Ez az egyformaság azt az üzenetet közvetíti, hogy a szóban forgó férfiúk között semmi különbség nincs, egyre megy, mit tettek, mennyit ártottak, vagy használtak, miként ítéli meg őket az utókor, mindannyian jó firmák voltak. Amint vége van a nagyjából azonos cselekményidejű résznek, Lucifer kéjes örömmel dobja be a kukába a vezér szobrát.

A felvonásegységeket még az Ádám-casting választja szét egymástól. A rendező koncepciója abból is áll, hogy nem csupán történelmi nagyságokkal fejezi ki távoli, vagy éppen kőhajításnyira eső korok lényegét, hanem az előadást egészen közel hozza a ma nézőihez. Ez úgy valósul meg, hogy a közszolgálati és kereskedelmi televíziók napjainkban oly divatos tehetségkutató műsorainak forgatókönyve alapján dolgozik, ezeknek nézőcsalogató fogásait használja fel. Ezért virít a színpad tetején az XX FAKTOR felirat.

Nem csak a szövegnek meg a látványnak és a táncnak van kiemelkedő jelentősége a Lucifer show-ban, legalább ennyire hangsúlyos az élő zene. Darvas Ferenc ül a zongoránál, ő szolgáltatja az aláfestő muzsikát és kíséri a színészeket. Az énekszámok mindig az adott kor legismertebb slágerei, azok a fülbemászó dallamok, amiket régen a suszterinasok is fütyültek, a maiakat pedig mindenféle rádióadók unos-untalan játsszák. Az izgalmas előadás titka a profi színész, akinek kisujjában van mesterségének összes csínja-bínja. És ez most sincs másképp. A József Attila Színház majdhogynem teljes társulata részt vesz a Lucifer show-ban, és bizony igen derekasan helytállnak. Nem csupán színészi kvalitásaikra meg hivatástudatukra van szükség, hanem ének- és tánctudásukra is. És tökéletesen hozzák, amit kell, bármelyik Hollywoodban készült megaprodukció szereplői sem csinálnák jobban.

A színház vezetésétől igazán dicséretes és újítóan merész vállalkozás Lucifer show-nak a színre vitele. Közelebb hozza a nézőkhöz történelmünket. Segíti őket a tisztánlátásban, úgy oktat, hogy fikarcnyi didaktikus elem nincs benne, és eközben pompásan szórakoznak. Az egész produkciót áthatja a megértő és jóízű kedélyesség, ami szükséges is, mert igencsak kemény, azaz barna és vörös diktatúrák emberpróbáló intézkedéseit mutatja be. Kell ez az egybemosó nyájasság, mert oldja a feszültséget. A közelmúlt fejleményeinek felidézése azonban kockázatot is hordoz magában, mert még nincs meg az a bizonyos történelmi távlat, amiből nyugodt objektivitással lehet szemlélni az akkori eseményeket. Szinte karnyújtásnyira vannak még azok a napok, és a széksorokban ülők közül sokan lehetnek olyanok, akik részt vettek bennük, még az is előfordulhat, hogy testi-lelki vagy anyagi kárt szenvedtek miattuk, netán éppen hasznot húztak belőlük.

Egy ilyen előadásnak nem feladata, hogy ítéletet mondjon élők és holtak felett, szűkre szabott ideje sem engedi, hogy alaposabban a dolgok mélyére hatoljon, ezért inkább a felszínen mozog, a megszokott és közismert sablonok, szlogenek kerülnek bele. De ez nem baj, legalább szó esik róluk, és aki szeret elmélázni események felett, esetleg a mélyükre hatolni, az jó szívvel megteheti.

Élet.történetek.hu

Mozsár Műhely

Orlai Produkciós Iroda

 

Az Élet.történetek.hu-sorozat harmadik részének december 8-án tartották a premierjét a Nagymező utcai Mozsár Műhelyben. Lengyel Nagy Anna író, újságíró riportjai nyomán készülnek a monodrámák, amik minden esetben igaz történeten alapulnak. Ezekben nem földöntúli erővel megáldott~megvert eposzi hősök mesélik el a maguk sztoriját, hanem olyan, a hátukon a világot vivő nők és férfiak, akik hangyaszorgalommal, észrevétlenül teszik a dolgukat. Idáig csupán női életutak kerültek be az Orlai Produkciós Iroda előadássorozatába: a Levél apámhoz, A nővérek, a Pira és a Bella, mind asszonysorsot regélt el a nézőknek. Most azonban A mi Józsink személyében itt van az első, a kenyere javát már megevő férfi. Ez a mokány, szókimondó, sokat megélt és tapasztalt lény az a fajta kisember, aki feltűnés nélkül morzsolgatja a hétköznapjait. Józsi életét nem csak saját maga alakította, hanem Magyarország és a nagyhatalmak politikája is. Erre az apró termetű, de szívós gyermekre senki nem figyelt oda, de ő mégsem úgy nőtt fel, mint a dudva. Hamar megtanulta, csak magára számíthat. Éles szemmel figyelte a látómezejébe került embereket, tudott köztük különbséget tenni, észrevette, ki a hitvány, vagy a szavatartó. Akárhogyan változtak a külső körülmények, lehetett háború, forradalom, kemény, vagy puha diktatúra, rendszerváltás, ő mindent úgy fogadott el, ahogyan volt, nem kérdezett rá a miértekre, nem ágált semmi ellen, viszont igyekezett mindenből a maga számára a legjobbat kihozni, a leghasznosabbat elérni. Epres Attila remekül hozza ennek az eltaposhatatlan, mindenképpen megmaradni és gyarapodni akaró, szebbre, jobbra törekvő embernek a figuráját. Az örök túlélő, a mindig talpra eső, a hitét, reményét soha el nem vesztő, küzdő őserőt emeli ki a szerepből. Olyan, igencsak kedvelhető fiatal és tiszteletreméltó idős férfinek mutatja be Józsit, aki képesnek bizonyult egész életében gyermeki rácsodálkozással szemlélni a világot.

Az előadás megkezdése előtt – hangulati aláfestésként – a Csínom Palkó tüzes toborzója harsog. A díszlet most is az eddig megszokott méretes kocka, aminek hátsó részét olyan mosolyt keltő falvédő díszíti, amire szálöltéssel hímezték rá Józsi fordulatokban gazdag útjának tárgyi bizonyítékait, így köztük a legfényesebbet, a Mercedes autót.

A második felvonásban a kortalan Erzsike mondandóját hallhatják a nézők. Az ő története nem olyan, mint Józsié, mert nem a makro, hanem a mikrokozmosz eseményei határozzák meg. Egy kevés iskolát járt, de az élet értelmét mélységeiben ismerő asszony heroikus küzdelmének a tanúja a Mozsár Műhely játszóhelyét pukkadásig megtöltő közönség. Ez a tigrisanya a 10 év körüli rákbeteg lánya megmentéséért harcol. Lázár Kati a tőle megszokott és elvárt profizmussal formálja meg a szókimondó, a jófajta itókát meg nem vető Erzsikét. Az ő Erzsikéje az a harapós ősanya, aki még az ördöggel is szembeszáll, vagy éppen szövetkezik, hogy megóvja gyermekét. Úgy ábrázolja ezt az elpusztíthatatlan és optimista asszonyt, aki nem hajlandó tudomásul venni a könyörtelen tényeket, hanem faltörő kosként, mindenkit félresöpörve, öles, döngő léptekkel halad előre, nem zavarja, hogy eközben kit dönt fel, sodor el, vagy bánt meg, mert csak az a cél lebeg a szeme előtt, hogy mindenáron kiszabadítsa a lányát a rossz baj halálos szorításából. Vele aztán közölhetnek bármi elkedvetlenítőt az orvosok, oda se figyel rájuk, fütyül minden szavukra. A színésznő ugyanakkor Erzsike bogaras öregasszonyosságát azzal érzékelteti, hogy motyogás közben szórja a száraz kenyérdarabkákat a galambok elé, prolinős harsányságát pedig a mindent jobban tudás bizonyosságával mintázza meg.

Erzsike is a kitágított, kórházi szobának, parknak is alkalmas kockában jön-megy, ebben mondja hol halkabban, hol hangosabban a magáét.

Két történet elevenedik meg a nézők előtt. Keresztes Tamás és Pelsőczy Réka úgy rendezi a darabot, hogy a két karakter közötti azonosság észrevehető legyen: Józsi és Erzsike is az életigenlők és a soha semmit fel nem adók táborába tartozik, akiket olyan könnyű a nézőknek szívükbe zárni.

Saul O’Hara: Leszek az özvegyed

Újpest Színház

Éless-Szín vendégjátéka

 

Az őszi bérletsorozat keretén belül november 25-én láthatták az Újpest Színháznak otthont adó Ady Endre Művelődési Központ színháztermét pukkadásig megtöltő nézők az Éless-Szín vendégjátékában Saul O’Hara krimikomédiáját, a Leszek az özvegyed-et (Risky marriage). A darab szerzője, – ahogyan már a nevéből is következtethető – ír származású, azonban a vígjáték cselekménye Angliához kötődik, de nem is ott, hanem Európában lett népszerű, először 1959-ben, Bécsben játszották, majd Németország, Franciaország következett. Igencsak kedvelt alkotás, se szeri, se száma a bemutatóknak, mindenhol szívesen tűzik műsorra. Tévéfilm adaptáció is készült belőle 1984-ben, az akkori NSZK-ban. Itthon az 2013/14-es évadban már a Budaörsi Játékszínben is színpadra állították, az Éless-Szín keretén belül 2014-ben újították fel, és Csömörön, a művelődési házban tartották a premierjét. Azóta az országot járják vele. Így jutottak el a főváros IV. kerületébe is, ahová szinte hazajárnak, ugyanis az újpesti közönség nagy szeretettel és hálásan fogadja minden produkciójukat.

A Leszek az özvegyed az 1950-es évek vége felé zajló cselekménye egyenes vonalban halad előre, az előzmények az elbeszélésekből, utalásokból derülnek ki. Cambell felügyelőnek, a sok-sok bűnügyet megnyugtatóan lezáró detektívnek már csak egy hónapja maradt, hogy két megoldatlan bűnesetnek a végére járjon, mert utána nyugdíjba megy. Két hatszoros özvegy esetére nem sikerült pontot tennie, az egyik az ezredesé, a másik pedig Lydiáé . Jobb ötlete nincs, mint véletlennek látszó találkozás során összehozza őket. A két rutinos özvegy mit sem sejt a felügyelő csapdájáról, és ráharap a csalira. Összekötik életüket, és annak rendje-módja szerint az első adandó alkalommal meg akarják mérgezni a másikat. Időközben rájönnek a cselre, és elhatározzák, túljárnak Cambell eszén, nem teszik el láb alól egymást. Csakhogy a friss párt nem csupán a felügyelő figyeli árgus szemmel, de a magát tökéletes inasnak meg nagyfokú hivatástudattal áthatott tanár úrnak kiadó, valójában két bosszúszomjas, fess unokaöcs is csak arra vár, hogy a házastársak mikor hibáznak, mert akkor leleplezhetik őket, és minden vagyonukat megkaparinthatják. Ott kavarog még körülöttük a lánynevelő-intézet folyton pénzt kunyeráló igazgatónője és szerelmével a stramm fiatalembereket üldöző két növendék. A darab közepe táján minden összekuszálódik, de a végére, jó néhány nem várt fordulat következtében az összes szál szépen kiegyenesedik.

Az Éless-Szín társulata mind egy szálig a mesterségüket értő és magas fokon művelő színészek. Maga Éless Béla remekül alakítja Cambell felügyelőt, ezt a munkáját küldetésként megélő férfit, a ki nem képes belenyugodni abba, hogy kicsússzon kezei közül két alattomos gyilkos, akik minden esetben ugyanazokkal a módszerekkel követték el súlyos tetteiket. John Brocklesby ezredest, ezt a kívülről csendes, joviális öregúrnak tűnő, de belülről minden hájjal megkent, ravasz gonosztevőt Kertész Péter minden kritikát kiálló módon jeleníti meg. Papadimitriu Athina kiválóan játssza el a többszörösen férjezett Lydia Barbentet, ugyanis olyan áldozatára váró nagymacskának ábrázolja, aki első ránézésre nem egyéb, mint szelíden doromboló kiscica, csak később derül ki, ragadozó fenevad. Veller Gabriella az igazgatónő, Honoria Dodd szerepét remekül, a figura megkívánta furfangossággal és alázatossággal viszi fel a színre. A mindig szolgálatkész, valójában a leleplezés megfelelő pillanatára váró Perkins inast Bodor Géza kifogástalanul személyesíti meg. Mesterházy Gyula meggyőzően hozza Lance Flecher okos, tapasztalt tanár urát, aki állandóan figyel a körülötte mozgó emberekre és az események fordulataira. A két vérmes, semmitől vissza nem riadó, szerelembe belebódult leánykákat Wessely-Simonyi Réka és Farsang Emese szórakoztatóan kelti életre. Langmár András praktikus, ugyanakkor esztétikus díszletei felidézik a múlt század derekán élő brit középosztály miliőjét. Rományi Nóra jelmezei is tükrözik az ebben a korban élt angolok viseletét.

Ezen a szombat estén is sok-sok kellemes percet töltöttek el a publikum tagjai az „Adyban”. Pompásan szórakoztak a helyzetkomikumokon, jókat nevettek a szereplők jellemén, derűsen figyelték a színpadon történteket. Látszik a produkción, hogy olyan művész – Éless Béla – rendezte, aki igazán ért szakmájához, ismeri annak minden mesterfogását, ezért is aratott olyan osztatlan sikert a darab.

Moravetz Levente: Jöhetsz Drágám!

Hadart Színház

Csokonai Művelődési Ház

 

A minőségi időtöltés iránt felfokozott az érdeklődés. Az emberek szeretnek nevetni, kikapcsolódni a mindennapok hajtásából, 2 órára kilépni a mókuskerékből, és önfeledten kacagni, egyszóval jól érezni magukat. Ezt a szükségletet elégíti ki a Hadart Színház, aminek legfőbb célkitűzése az igényes szórakoztatás. Nem csupán az érettebb korosztály színvonalas mulattatására törekednek, hanem a kisebb meg a nagyobb nebulókéra is, sőt rászoruló és beteg gyermekek kulturális fejlesztését is fontos feladatuknak tekintik. Ifjúsági és felnőtt előadásaik bármely pódiumon bemutathatók, ugyanis díszleteik könnyen szerelhetők, még a legegyszerűbb színpadtechnikával rendelkező játszóhelyen is színre vihetők.

Legutóbbi premierjük a rákospalotai Csokonai Művelődési Házban 2017. november 18-án volt, amikor – szinte a házi szerzőjüknek számító – Moravetz Levente író, rendező, színész komédiáját, a Jöhetsz Drágám-at mutatták be. Az előadás megkezdése előtt a Hadart társulat művészeti vezetője, Háda János szólt a nézőkhöz, akik zsúfolásig megtöltötték a közel 400 főt befogadni képes színháztermet. Köszönetet mondott a „művház” vezetőségének nagylelkű és bőkezű támogatásáért, a szépszámú közönség megjelenéséért, és segítségüket kérte bérletes előadások indításához.

A Jöhetsz Drágám! cselekménye nem igazán bonyolult. Adva van egy negyedik X-én túllévő férj és feleség: a kappanhájas Lajos és a még mindig igen mutatós Jolán. Mindketten előszeretettel kacsintgatnak ki a házasság szűkre szabott kereteiből. Remek húzással szeretnék a másikat a lakáson kívül tudni: nem együtt, hanem külön-külön mennek gyógykezelésre. Csakhogy eszük ágában sincs elutazni, mindegyikük az üres családi fészekbe várja a szeretőjét. Ebből lesz ám a nagy kavarodás, mert Lajoshoz nem csupán legújabb macája, Viki, de a már régen elhagyott Mirtill is megérkezik. Tovább bonyolítja a dolgokat, hogy a titkár Rezsőke is ide várja barátnőjét, Katicát, meg a Kanadában élő bűvész unokaöcs, Merlin is bejelentette jövetelét, és előre küldi felszerelését, sőt Lompos, a kétbalkezes betörő is munkához lát a lakatlannak hitt házban.

Minden előadás kulcsa a színész, avatott játékával ő nyitja meg a nézők szívét. És ez bizony most sincs másképpen. Kerekes József annyi ízzel, színnel, tűzzel alakítja a hóhányó, nagydumás Lajos cseppet sem ellenszenves, inkább szerethető figuráját, hogy a néző nem tud haragudni rá, csak elnézően mosolyog, miként vergődik saját hazugságainak hálójában. Szerepformálásában benne van a teremtés koronájának ősi vadászösztöne, a mindent kimagyarázni tudó, kifogásokért nem a szomszédba menő macsó férfi összes jellemvonása. Kökényessy Ági a kikapós asszonyok mintapéldányát tökéletesen, azaz a tőle megszokott és elvárt profizmussal jeleníti meg. Olyan, látszólag aggódó feleséget visz fel a színre, akinek a legfontosabb a világon az otthona díszítése, szépítgetése, önmaga csinosítgatása és az ura kényelme, de mindez csupán megtévesztő manőver, egyszerű porhintés, mert ugyanolyan hűtlen, mint derék férje. Szabó Máté minden kritikát kiálló módon személyesíti meg Rezsőkét, a sokak által ugráltatott és kihasznált titkárt, aki annak ellenére lojális undok főnökéhez és annak puccos nejéhez, hogy igen gyakran hozzák őt kellemetlen helyzetbe. Suhajda Dániel ügyefogyott rablója, Lompos nem vérbeli nehézfiú, inkább amolyan mafla, az eseményekbe belecsöppenő gazfickó. Laurinyecz Réka kifogástalanul kelti életre a szeretőből lánnyá előrelépő Viktóriát. Végh Judit a kihívóan öltözködő és viselkedő Mirtillt, a megunt ex-nőt igen szórakoztatóan formálja meg.

Ebben a vígjátékban egy perc üresjárat nincs, elejétől a végéig igen feszes ritmusú. Látszik, hogy olyan író, vagyis Moravetz Levente alkotása, aki sűrűn lépett fel a világot jelentő deszkákon meg játszott filmekben, aki tisztában van azzal, mi fán terem a helyzetkomikum meg az ebből adódó feszültség, és a vele járó oldás, tudja, mi az ütős színi hatás, és milyen arányban kell adagolni a humoros és az elbeszélő részeket. Az is érződik ezen a produkción, hogy rendezőjének, Háda Jánosnak kisujjában van a közönségbarát színpadra állítás minden csínja-bínja, akinek birtokában van a tökéletes színészvezetés tudománya. Igazán kellemes estét tölthet el az a néző, aki beül erre az előadásra. Nem éri csalódás, mert kitűnően fogja idejét eltölteni, és jó érzésekkel hagyja el a színháztermet.

Eduardo De Filippo: Filuména házassága

József Attila Színház

 

A híres színészdinasztiába tartozó Eduardo De Filippo író, forgatókönyvíró, színész és színházigazgató Nápolyban született 1900-ban és Rómában hunyt el 1984-ben. Dél-olasz mivoltának minden, a nagyvilág által ismert jegyét ugyanúgy magán viselte, mint vígjátékainak hétköznapi hősei, akik mind egy szálig jókedvűek, temperamentumosak és hangosak, széles taglejtések közepette, egyszerre beszélve mondják a magukét. Külső szemlélő azt hiszi, azért kiabálnak, mert haragudnak egymásra, de ez merő tévedés, valójában csak csevegnek. De Filippo magának készítette a darabjait, saját színházában, az Il Teatro di Eduardo-ban ő játszotta el a főszerepet is bennük. Társulatával 1962-ben hazánkban is járt. Kimeríthetetlen témát adtak neki földijei, nem is írt másokról, mint nápolyi kisemberekről. Első alkalommal 1946-ban adták elő a Filuména házasságát (Filumena Marturano), azóta se szeri, se száma a bemutatóknak, a földgolyó bármelyik teátruma szívesen tűzi műsorára. Létezik film- és musicalváltozata is. Legutóbbi premierje november 11-én volt a fővárosi József Attila Színházban.

A Filuména házasságának nincs bonyolult cselekménye. A szülei a mérhetetlen szegénység miatt, hogy legalább egy éhes szájjal kevesebbet kelljen betömniük, bordélyházba adták a 17 esztendős Filuménát. Itt lesz kuncsaftja a nős, meglehetősen módos cukrász, a szoknyapecér Domenico Soriano. Filuména azonban túllép szakmája aranyszabályán, miszerint nem szabad beleszeretni a vendégbe, kis idő elteltével gyöngéd érzelmeket táplál a csélcsap férfiú iránt. Közben három fia születik, de Domenico csak az egyiknek a vérszerinti apja. Gyermekeivel példamutató gondossággal törődik, taníttatja őket, biztos egzisztenciát teremt nekik. Időközben beköltözik a nagy kakas szép, tágas nápolyi otthonába és házvezetőnőként dolgozik, és csak úgy, papírok nélkül élnek együtt. A közösen eltöltött bő 20 év után Filuména a szeretői státusztól többre vágyik, törvényes feleség akar lenni, ezért úgy csinál, mint aki a végét járja, és megkéri Domenicót, vegye el, aki könnyű szívvel belemegy ebbe, mert azt hiszi, az asszonynak csak percei vannak hátra. Domenico a maga link módján megígéri, mert úgy véli, semmibe sem kerül teljesíteni a haldokló utolsó kívánságát, és még a lelkiismeretét is megnyugtathatja. Miután a pap összeadja őket, Filuména betegágyából kikászálódik, és újra a régi, akaratos, lármás nőszemély lesz. Domenico azonban nem hagyja annyiban, bosszantja, hogy rútul rászedték, és érvénytelenítteti a házasságot. Azonban Filuménát sem kell félteni, a legfájdalmasabb ponton támad, bevallja, van három fia, de nem árulja el, hogy a három délceg fiatalember közül melyik Domenicóé.

Hogy az előadás elérjen a nézők szívéhez és megfogja őket, az – mint mindig, úgy most is – a színészeken múlik, és a József Attila Színház társulata mindent megtesz azért, hogy a közönség kedvében járjon. Tudásuk legjavát adják! Vándor Éva a tőle megszokott és elvárt profizmussal hozza az okos, céltudatos, érzékeny Filuménát. Az ő Filuménája egyszerre minden: gyermekeiért anyatigrisként küzdő anya, a háztartás kisebb és nagyobb szükségleteire odafigyelő, gondos háziasszony, megértő barátnő, a szegényeket segítő angyal, és a teremtés koronáinak szeszélyeit eltűrő és helyén kezelő társ. Nemcsák Károly Domenico Soriano nem túl összetett figuráját elismerésre méltóan jeleníti meg. Amolyan heves vérmérsékletű, handabandázó digó szívtiprót visz fel a színre, aki még mindig megfordul a nők után és füttyent egyet, habár már megette a kenyere javát, mégis hódítani akar, és bizony hangosabban ver a szíve egy csinos pofika meg formás fenék láttára. Ők ketten eszményi párost alakítva viszik a vállukon a produkciót. Ujréti László a sokat megélt és tapasztalt öreg és bölcs Alfredót remekül jeleníti meg. Kocsis Judit Filuména pártfogoltját és szövetségesét, a hányatott sorsú, szegény Rosaliát kifogástalanul állítja a nézők elé. A cserfes, minden lében kanál Lucia szolgálót Fekete Réka Thália igencsak szórakoztató módon kelti életre. Chajnóczki Balázs, Vaszkó Bence és Előd Álmos humorosan és élvezetesen játssza Filuména fess fiait. Olyan egyformának ábrázolják ezeket a snájdig legényeket, hogy még a nézők sem tudják eldönteni, melyiknek az apja a széltoló Domenico. Kovalik Ágnes Dianát élvezetesen adja elő. Jónás Andrea varrónője olyan behízelgő modorú, kissé sunyi fehérnép, amilyennek az ilyen dörzsölt asszonyságot el lehet képzelni. Ömböli Pál a meghunyászkodó, ugyanakkor minden hájjal megkent ügyvédet pompásan személyesíti meg. Baranyi László mesterien mintázza meg a joviális plébánost. A pincérek nyúlfarknyi szerepében Brunczlik Péter és Pethő Dávid látható.

Csiszár Imre tervezte az ötletes és korhű díszleteket, a több részre osztott forgószínpad elő- és fürdőszoba, nappali meg konyha belsői tökéletesen visszaadják egy tehetős nápolyi polgár lakásának hangulatát. Emellett ő rendezi ezt a vérbő olasz komédiát, amin a publikum tagjai elejétől a végéig a hasukat fogják a nevetéstől. Mert mindegyik szereplő annyira tipikusan olasz, amennyire csak lehet, mind egy szálig magukon viselik Csizmaország férfijainak és nőinek összes jellemvonását. A közönség pedig örül a művészek avatott játékának, és hosszú percekig hálásan tapsolja őket.

Élet.Történetek.hu

Mozsár Műhely

Orlai Produkciós Iroda és a Független Színművészetért Alapítvány előadása

 

Lengyel Nagy Anna író, újságíró, hétköznapi emberek sorsát bemutató Élettörténeteiből előadássorozatot indított az Orlai Produkciós Iroda, aminek első két része, a Levelek apámhoz és a Nővérek az idén nyáron, – a Szentendrei Teátrummal közösen – Szentendrén, a Ferenczy Múzeum kertjében volt először látható. A monodráma-sorozat harmadik és negyedik darabját Pira és Bella címmel már a fővárosban mutatták be október 28-án a Mozsár Műhelyben.

Mind a Pirának és mind a Bellának a hőse két, negyvenes éveiben járó asszony, akik bizony semmiféle, a történelem lapjaira tartozó nagy tettet nem vittek és visznek majd véghez, csak – ahogyan pestiesen mondják – élik az életüket, és vívják a harcaikat. Pelsőczy Réka művészeti vezető és Szabó Máté rendező most is azzal teszi személyessé és vallomás-jellegűvé az előadást, hogy a két szereplő – Borbély Alexandra és Ullmann Mónika – egyes szám első személyben, csevegve mondja el a sztoriját, időnként szinte kikacsintanak a nézőkre, előfordul az is, hogy jó mélyen a szemükbe fúrják a tekintetüket. Ez a cinkos összenézés azért is lehetséges, mert a publikum tagjai igen közel ülnek a pódiumhoz. Juhász Nóra négyzet alakú látványterve is az intimitást fejezi ki: Pira öblös fotelében gubbasztva, néha felállva számol be életének fontosabb eseményeiről, Bella pedig méretes ágyán törökülésben, néha komótosan felállva, elmélázva, egy-két lépést téve beszél. Pira jelmeze igazodik ketrec-táncosnői foglalkozásához, szexi alsóneműt hord, ami fölé rózsaszín fürdőköpenyt kanyarít, az örömlány Bella pedig kényelmes pizsamanadrágot, egyszerű, szürke pólót visel, amin egy jókora korallpiros szív csupán a díszítő elem.

Pira szívszaggató története egyáltalán nem nevezhető mindennapinak. Ő fiúnak született, de sohasem érezte magát annak. Kendőzetlen őszinteséggel, a legapróbb részletekbe belemenően, hol szomorúan, néha idegesen, vagy magából kikelve tájékoztat arról a hosszú, éveken át tartó folyamatról, amiben sikerült neki férfi mivoltának összes külső jegyétől megszabadulnia és tökéletes nővé lennie. Eközben kisebb-nagyobb megaláztatások, sűrűn elforduló bántások, gyakori kiközösítések, aljas és nevetségessé tevő gúnyolódások céltáblájává vált, de mindezeket elszenvedte, mert a magasabb cél, a nővé átalakulás lebegett a szeme előtt. A szülei sem értették meg őt, különcködésnek meg csak bolondériának tartották átoperálásának óhaját. Végül beletörődtek, és Pira számára az jelentette a legnagyobb elismerést, és főképp a feloldozást, hogy ők is a lányuknak hívták őt… Borbély Alexandra viszi fel a színre Pirát. Meggyőzően és hitelesen alakítja ennek a nehéz sorsú, küzdelmekkel teli asszonynak az életútját.

A kétgyermekes, elvált asszony Bella nem egyszerű prostituált, nem árulja magát fillérekért a kocsisoron, de nem is luxus kéjnő, hanem olyan megértő, szórakoztató és beszélgető partner, akivel bármilyen magas pozícióban lévő férfi el tud társalogni. Már nem az a hamvas kis fruska, hanem érett fehérnép: 45 éves, mégis gyakrabban keresik fel őt, mint a friss husikat. Amúgy állandó kuncsaftjai vannak, új vendéget ritkán fogad. Ő az, akinek a teremtés koronái bátran kiönthetik a szívüket, beszámolhatnak félelmeikről, megoszthatják vele szorongásaikat, beavathatják legféltettebb titkaikba. Természetszerűen azért az aktus is megesik közöttük, de a lényeg az értő odafigyelésen, a kedves anyáskodáson és a türelmes hallgatáson van. Bella is kérdéseket tesz fel, mintegy magának, de ezekre a nézőknek is kell válaszolniuk. Banális igazságokat oszt meg, és a vele szemben ülő hölgyeket arra készteti, nézzenek magukba, úgy feleljenek rá. Ullmann Mónika a tőle elvárt és megszokott profizmussal, azaz tökéletes biztonsággal és színészi megjelenítő erővel játssza el ezt az igencsak sokat tapasztalt asszonyt. Olyan, sorsával megelégedett nőnek formálja meg Bellát, aki büszke önmagára, és aki megtalálta a helyét a világban, és semmiféle kivetnivalót, nem talál foglalkozásában.

Két különleges életutat mutat be az Élet.Történetek.hu. A közönség zöme kellemesen mulat a látottakon, időnként együtt tud érezni a szereplőkkel, sajnálja őket, de valahogy mindkettő státusába, – még külön-külön is – nehezen tudja beleképzelni, pláne beleilleszteni magát. Mint furcsaságokon tud jóízűen, vagy kesernyésen nevetni, szánja is őket, de alig, vagy sehogyan sem képes azonosulni velük.

iJobs

Spirita Társulat

Bethlen Téri Színház – Színházterem

 

Ez a fiatal színházi emberekből álló társulat 2014 áprilisában alakult, és művészi céljuk közé tartozik, hogy a klasszikusokat újraértelmezve adják elő. A Bethlen Téri Színházban találtak otthonra, aminek a prózai társulataként tevékenykednek. Vezetőjük Egressy G. Tamás színész, rendező és író. Nevéhez fűződik legutóbbi bemutatójuk, az iJobs is, aminek premierje október 24-én volt az anyaszínházukban. A darab alapját a 2015-ben először az USÁ-ban vetített Steve Jobs–film adja, amit Danny Boyl rendezett, forgatókönyvét pedig a rendezővel együtt Aaron Sorkin írta. Ennek a filmnek a forgatókönyvéből készítette el Egressy. G. Tamás a dráma szövegét, ő rendezi, és játssza a címszerepet is.

A mindössze 56 esztendőt megélt, 2011-ben súlyos rákbetegségben elhunyt, híresen különc Steve Jobs a világ legismertebb embereinek egyike. Milliárdjait számítógépes üzleteivel, így köztük az Apple-vel szerezte. A földkerekén alig akad olyan teremtmény, aki ne találkozott volna ennek a cégnek színes~szivárványos, vagy szürke logójával: az almával, aminek jobb oldalából egy harapásnyi rész hiányzik. Maga Steve Jobs – mint oly sok zseniális, nagyra hivatott és merészet álmodni merő férfiú – finoman kifejezve: nehéz természetű ember volt. Furcsa, ellentmondásos személyiség, aki egyszerre öntörvényű művészlélek és kegyetlen zsarnok. Röviden szörnyeteg. Az ilyen szélsőséges jellemű ember filmes és színházi ábrázolása igencsak hatásos és hálás téma, a közönség odáig van érte, mert lehet rajta rémüldözni és sápítozni.

A Spirita Társulat produkciója nem arra vállalkozik, hogy kronológiai rendben kövesse Jobs életútját, – mert nem ez a célja, – hanem 3 jelentős fordulópontot emel ki belőle. Ezek az egységek különböző sajtótájékoztatókat meg a hátterükben zajló – komikus, tragikus, bicskanyitogató meg kicsinyes összeveszésekkel, durva odamondogatásokkal, csúnya árulásokkal teli – eseményeket járják körbe, amik más-más évben, (1984. 1988. 1998.), de ugyanabban a térben játszódnak. Idő- és részelválasztó elemként működik a fehér abrosszal letakart, méretes kocka, amiről sejteni lehet, hogy ez az a számítógép, (Macintosh, NeXT, iMac), amiről az adott negyed szól. Ezt a kelléket az egyenként 30 percig tartó jelenet elején be, majd a végén kitolják. A padlóra vetített szöveg igazítja el a közönséget, így azok is képben lehetnek, akiknek Steve Jobsról és az ő munkásságáról alig van valami tudomásuk.

Egressy G. Tamás író-rendező-színész kitágítja, általános érvényűvé teszi Steve Jobs egyedi történetét. A megszállott, a mindenkori lángelme prototípusát állítja színpadra, aki a maga feje után megy, perben-haragban van az egész világgal. Úgy érzi, rá semmiféle erkölcsi, társadalmi – de még természeti – törvény nem vonatkozik, és úgy is tesz, packázik a körülötte lévőkkel, az idegeikre megy, szórakozik és játszik velük, mint macska az egérrel. Ilyen krakéler, kiállhatatlan, faragatlan bunkónak formálja meg Jobs karakterét. Egressy G. Tamás alakításában annyi színészi megjelenítő erő rejlik, amennyi ennek az arrogáns figurának a színre viteléhez kell. Marketingesét és lényének jobbik felét Joanna Hoffmant Fodor Boglárka elismerésre méltóan kelti életre. Olyan, a külvilág felé sima modorú, a legkényesebb kérdésekre azonnal frappáns válasszal felelő munkatársnőnek mintázza meg ezt az asszonyt, akiben vannak még emberi érzések, képes lelkiismeretes nőként dönteni és viselkedni. Bárány Gergely kifogástalanul ábrázolja Wozniakot, a többször kisemmizett, időnként alaposan átvert mérnököt, akivel a garázs hátsó zugában Jobs együtt kezdte a munkát. Fejér Máté minden lében kanál újságírója olyan szemtelen, mint a piaci légy. Gulyás Ádám remekül hozza a megbántott John Scullay-t, aki egy személyben apaszerűség meg főnök is. Vincze Erika kiválóan játssza a félrecsúszott életű, alkoholista Chrisann Brennant. Kocsis Fülöp Soma mesterien személyesíti meg a szerény, szolgálatkész Andy Herzfeldet. Galkó Janka fekete-fehér látványterve, minimalista díszletei és Ágoston András hang meg fény effektjei segítik a nézőket, hogy az előadás hangulatába belehelyezzék magukat. A jelmezek is igazodnak az iJobs mondanivalójához, a számítógépguru itt már nem a fiatalkorában megszokott ócska gönceiben jár-kel, hanem elegáns öltönyben, majd a védjegyévé vált farmerben és fekete garbóban. Joanna a ’píárosok’ szoknya-blúz-kiskabátból, vagy nadrágkosztümből álló munkaruháját viseli. Bohócosan tarka-barka ancungokban parádézik a levakarhatatlan újságíró. Hol ellenség, hol barát Wozniaknak olyan minőségű a gardróbja, hogy éppen milyen viszonyban van Jobsszal, ha jóban, akkor márkás, ha rosszban, akkor vacak cuccokban jön-megy. Scullay viszont mindig választékosan öltözködik. Chrisann anyagi és kedélyállapotától függően alakítja ki hol szegényes, hol gazdagabb toalettjét.

A Spirita Társulat pergő, feszes ritmusú előadása támogatja a ma emberét, hogy megértse kortársát, Steve Jobsot, világossá váljon előtte, mi hajtotta ezt a gőgös alakot előre, mi ösztönözte, mi hozta lázba, mitől és miért vált olyan senkire és semmire tekintettel nem lévő, pökhendi figurává, mint amilyen volt.

 

William Shakespeare: IV. Henrik I-II.

Örkény Színház

 

Shakespeare királydrámái közül a IV. Henrik első és második része a ritkán játszott alkotásai közé tartozik. Az Örkény Színház vállalkozott arra, hogy egy előadás keretén belül mutatja be mindkettőt, amihez friss fordítás is készült: Nádasdy Ádám ültette át magyar nyelvre. Egy-két szaftosabb kifejezés vagy nóta kivételével jót lett a frissítés a kissé avítt szövegnek, mához közelibb és érthetőbb lett, időnként azonban érezhető a patina rajta. A premiert október 14-én tartották az ízlésesen és igényesen megújult színházban.

Nagy Britannia – de a világ bármely országának a históriája – számtalan olyan eseményt tartalmaz, amiről sok-sok tragédiát lehetne papírra vetni, de William Shakespeare ízig-vérig angol volt, magától értetődő, hogy saját népének történelmét ismerte behatóan, ezért írt darabokat uralkodóikról, azok családtagjairól meg az őket körülvevő főurak és főpapok viselt dolgairól, egymás elleni harcairól, véres leszámolásairól, amiben a köznép tagjai is szerepet kapnak. IV. Henrik 1398-tól 1413-ig uralkodott, Shakespeare kétrészes történelemi, de nem dokumentumdrámája trónra lépését követő második esztendőtől a haláláig kíséri figyelemmel ennek a Lancaster-házi királynak a sorsát, amiben az összes kellék megtalálható, ami egy vérbő, izgalmas, közönségbarát darabhoz szükséges. Van benne külső és belső ellenség, ennek megfelelően hozzájuk húzó kis-és nagyurakkal teli, hataloméhes szekértábor, és ebben a kavarodásban mindig a maga hasznát kereső szolgahad. Shakespeare drámáiban bőven található vígjátéki elem, mint ahogyan a vígjátékaiban is jócskán akadnak drámai események. A IV. Henrik szereplői között egyetlen kimagasló erkölcsiségű férfiú nincs, mindannyian olyan átlagos jelleműek, ez alól még a király sem kivétel, aki – magától értetődően – félti nehezen megszerzett pozícióját, csak azt hallja meg, amit akar, apaként azonban hibázik, ugyanis gyermekeit nem egyformán szereti, a léha, felelőtlen elsőszülöttjét favorizálja, a másik két fiát folyton lepisszenti. A talpnyalók igyekeznek a ranglétra felső fokán állók szája íze szerint beszélni, hozzájuk dörgölőzni, hátha leesik nekik valami. Az ellenségek – vélt vagy valós – sérelmeiket hánytorgatják fel, ősibb jogaikra hivatkozva akarják megszerezni a trónt. A nők sem különbek a férfiaknál, hiúk, csalfák és számítók.

Mácsai Pál úgy állítja színpadra a drámát, hogy annak minden korhoz szóló üzenetét felerősítse. A rendező tükröt tart a 21. század embere elé, amiben megláthatja önmagát. Hiába telt el több, mint 600 esztendő, a régmúltban meg a most élő emberek hasonló politikai hitvitákat folytatnak, ugyanolyan habzó szájjal acsarkodnak. Annak idején meg napjainkban a közvélemény-formálók ugyanazzal a hangerővel agitálnak, a megszólalásig azonos aljas hazugságokkal óhajtanak befolyást szerezni. Shakespeare korában és mostanában is a szájtáti tömeget szintén üres, de szép szólamokkal, hangzatos lózungokkal akarják elkápráztatni meg becsapni. A rendezés érdekessége, hogy a trónörökös jellemét – ellentétes végleteket képviselve – ketten formálják. Az egyik a tisztességes és kötelességtudó magatartást hangsúlyozó, sőt elváró apa, a másik a felelőtlen, erkölcsi gátlást még hírből sem ismerő inkább haver, mint atyai barát, vagyis Falstaff János lovag. Mindezt alátámasztja az is, hogy mindkettőt egy a színész játssza. A rendezői felfogáshoz igazodnak Benedek Mari jelmezei is, elegáns öltönyben, nyakkendőben járnak-kelnek az uraságok, a szegények viszont ócska göncökben. Izsák Lili könnyen mozgatható, minimalista, irodabútorra hajazó díszletei is ezt a koncepciót erősítik. A gyors helyszínváltásban a szövegvetítő segíti a nagyérdeműt, így olvasható, hogy éppen hol tart a jelenet: Henrik palotájában, vagy az ellenfél, Percy őrgróf várában, a Disznófő kocsmában, vagy a csatéren. Máthé Zsolt dalszövege meg Darvas Ferenc, Herczeg Tamás, – ők hárman kisebb szerepekben színre is lépnek, valamint Kákonyi Árpád zenéje a megfelelő hangulati hatás elérését szolgálja.

Az Örkény Színház társulatának zöme adja elő a IV. Henrik két részét. Mindenki több alakban tűnik fel, mert rengeteg apróbb szerep van a műben.  A munka dandárját viszont Csuja Imre – a tőle megszokott és méltán elvárt profizmussal – végzi el. Ő alakítja IV. Henriket és Falstaffot. Mindkettőt színészmesterségbeli tudásának ezer színével gazdagítva viszi fel a színre. Királyként felséges és kegyes, meggondoltan és választékosan beszélő, Falstaffként kisstílű, haszonleső, mosdatlan szájú és bárminemű morális érzés nélküli. Nagy Zsolt walesi hercege sokáig nem más, mint mindenre fittyet hányó, apját bosszantó siheder, aki viszont abban a pillanatban, amikor kell, azonnal tudja, mi a feladata. Pogány Judit Szapora kocsmárosnét meg a főbírót elismerésre méltóan kelti életre. Kaszás Gergő vendégművészként lép fel és remekel úgy, mint az idős őrgróf és az útonálló. Polgár Csaba kifogástalanul személyesíti meg Szélvész herceget, Mortont és Paplanos Dollyt, az örömlányt. Vajda Milán kiválóan jeleníti meg a dráma „súlyos” egyéniségeit: Warwick grófot, a yorki érseket, Bluntot és Maczkó közlegényt. Takács Nóra Diána Percy öccsének meg a rendőrnek a nadrágszerepét és Percy feleségét is igen meggyőzően játssza el.  Zsigmond Emőke és Kókai Tünde hol fiúként, hol lányként tűnik fel. Znamenák István, Ficza István, Novkov Máté és Dóra Béla korrekt közreműködése elengedhetetlenül szükséges az előadás hatékonyságának növeléséhez.

Shakespeare ezzel a drámájával is bebizonyítja, hogy az ember jelleme a kőkorszak óta semmiféle fejlődésen nem ment keresztül, legfeljebb külső körülményei változtak meg, például a lakása lett komfortosabb, de karaktere, belső motivációja egy jottányit sem módosult: ugyanazokat a bűnöket követi el, ugyanúgy hajhássza a pénzt, ugyanolyan mohó, kapzsi, és önző, valamint mindig arra fordul, amerről az erősebb szél fúj.