Újszínház 

Nagyterem

Csokonai Vitéz Mihály az egyik legszomorúbb sorsú költőnk. Mindössze 32  évet mért ki számára a Teremtő, Debrecenben született 1773-ban és ott is halt meg 1805-ben. Ez a pár év is teli volt szomorúsággal, nélkülözéssel. Vigaszt a szerelem jelentett neki, amit Vajda Julianna, – ahogyan ő nevezte: Lilla – iránt érzett, de nem tudta feleségül venni. Lilla apja, a tehetős komáromi kereskedő hallani sem akart az ágrólszakadt kérőről, nem egy nincstelen poétának szánta szép, jómódhoz szokott lányát, így amíg a  költő mecénást és állást keresett, azalatt 1798-ban gyorsan férjhez adta egy szintén módos kereskedőhöz. Ezután Csokonai sehol nem találta a helyét, a Dunántúlon bolyongott, barátoknál vendégeskedett. Sárközy Istvánnak, Somogy vármegye alispánjának a közbenjárására Csurgón kapott a 1798/99-es tanévben segédtanári állást. A felső osztályosokat tanította. Óriási lelkesedéssel és ambícióval vetette bele magát az oktatásba, Tanítványainak A magyar versírásról közönségesen és a Magyar költészettan címmel tankönyvet írt, és színműveket is készített a számukra, amiket elő is adtak. 

Csokonai négy darabot alkotott, az első A méla Tempefői, avagy Az  is  bolond, aki poétává lesz Magyarországon, ezt Debrecenben írta 1793-ban, a második a Gerson, amit 1795-ben vetett papírra. A harmadik pedig Az özvegy Karnyóné (s két szeleburdiak), amit Csurgón írt, és növendékeivel kétszer el is játszott. A negyedik darabja a Cultura, ezt az 1800-ban keletkezett művét is a csurgói diákok vitték színre. Mind közül a legszínszerűbb és mai napig is szívesen bemutatott tündérbohózata, A Karnyóné, aminek most, az Újszínház Nagytermében 2024. április 19-én volt a premierje.

A Karnyóné cselekménye a dunántúli Kanizsán, az 1700-as évek vége felé, pár nap alatt játszódik. Története könnyen követhető: Karnyóné, a kissé korosodó boltosné azt hiszi, özvegy, mert ura két év óta nem hallatott magáról. Két fiatal hozományvadász, a két szeleburdi: Tipptopp és Lipitlotty dongja körül, de a naiv asszonyság azt hiszi, a két szép szeméért bókolnak neki, de erről szó sincs, a vagyonára pályáznak. Mindkettőnek Borisra, a mutatós cselédlányra fáj a foga. Ellenfelei egymásnak, és versengenek az éltes dáma kegyeiért, és azon mesterkednek, ki tudja a nyeregből kiütni a másikat. Végül a lottériaszámos cselével győz Tipptopp, de az átvágott, igen felpaprikázott hangulatban visszatérő Lipitlotty rálő, és megöli. Amikor ráébred, mit tett, magával is végez. Karnyóné látván, mi történt, végső kétségbeesésében megmérgezi magát, így a hazaérkező Karnyó csak halottakat lát maga körül. De ekkor megjelenik a Tündér és a Tündérfi, minden jóra fordul, feltámasztják a megboldogultakat, akik így boldogan élnek tovább… 

Csokonai táncos-zenés bohózatában akad néhány helyzetkomikum, de inkább a jellemkomikumra épül. Nincs benne egyetlen épeszű figura sem: a szerelmi pánikba esett Karnyóné, a balfácán férj, Karnyó, az ütődött fiacskájuk, Samu, a könnyűvérű szobalány, Boris, a hetet-havat összehordó segéd, Lázár,  a két szélhámos udvarló Tipptopp és Lipitlotty és a szószátyár vándorkuruzsló, Kuruzs az összes szereplő, akik igencsak eltúlzottak, de esendőségükben is igen emberi karakterek. De erre szükség is van, mert ők mindannyian a nevettetés és a mulattatás eszközei, mert ez a darab egyetlen célja. Bármiféle magvas mondanivalót felesleges keresni benne, nem ezért készítette a költő. 

Az előadást sikerét Dörner György zenéje és Borbély Krisztina koreografálta táncok és a színészek munkája alapozza meg. Ezeket a kissé furcsa, bogaras szerzeteket el lehetne  ripacskodva, olcsó vásári módon is játszani, de nem élnek ilyen eszközökkel, hanem a jóízlés határain belül komédiáznak. Karnyónét, a klimaxos boltosnét Timkó Eszter kifogástalanul alakítja. Igencsak mulattató és szánnivaló a férfiak figyelmét felkelteni akaró sóvárgása, epekedése. Harsányan derül a közönség az idióta Samut színre  vivő Koncz Andrea remek, vérbő komédiázásán, páratlan mimikával és bohócos esetlenséggel jeleníti meg ezt a gyagyás fiút. Bátyai Éva kedvesen és kellő kacérsággal formálja meg a kétszínű szolgálólányt. A hírharang, minden szamárságot összezagyváló Lázárt Vass György kiválóan személyesíti meg. Az egyik házasságszédelgő csirkefogót, Lipitlottyot Tóth János Gergely igen humorosan kelti életre, a másik, a cseles lókötőt, Tipptoppot Bánföldi Szilárd hibátlanul adja elő. Almási Sándor a tőle megszokott profizmussal hozza a mindenhez értő, lármás csodadoktor Kuruzst, akiben némi iróniával önmagát mintázza meg Csokonai. Szakács Tibor Karnyót, a végszóra beeső férjet meg a mindent megoldó és a vígjátékot igazi tündérbohózattá tevő Tündért Gregor Bernadett és a Tündérfit Szarvas Balázs játssza. 

A Karnyóné két felvonásos cselekménye ugyanabban, a Darvasi Ilona által tervezett barna színű, emeletes, pajtaajtók keresztfáit idéző díszletben zajlik, aminek a felső szintjén van a lakótér, az alsó részén pedig az üzlet.  Ez a cseppet sem hivalkodó környezet arra utal, hogy nem kőgazdag a Karnyó család, legfeljebb van mit a tejbe aprítaniuk. Berg Glória jelmezei is ehhez a koncepcióhoz igazodnak, semmiféle flancos öltözetet nem hord Karnyóné, végig ugyanazt a visszafogott, özvegyhez illő, szürke, fehér kötényes és főkötős ruhát viseli. A két pávakakas ellenben rikító nadrág és zakó összeállításban kápráztatja el az asszonyságot meg Borist. Az idióta Samu is tarka-barka göncökben parádézik. Lázár deák is szegényes holmikban üldögél a pult mögött. A kívánatos Boris szép, népviseletben bolondítja a két kóklert. A Tündér és a Tündérfi hivatásának megfelelő csillogó szerelésben végzi a feladatát. 

A Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, Dörner György nem először állítja színpadra a Karnyónét, volt olyan rendezése is, amikor Karnyó rövid szerepét még el is játszotta. Most is pergő, mulatságos előadást hív életre, amiben kellő arányban keverednek a prózai, a zenés és a táncos részek, egyik sem megy a másik rovására. Az igazgató úrnak igencsak dicséretre méltó az az igyekezete, hogy értékes magyar műveket mutasson be. Ezzel példát ad a többi direktornak, sőt ösztönzi őket, ugyanis felhívja a figyelmüket arra a nem mindenki számára magától értetődő tényre, hogy irodalmunk jócskán bővelkedik nemesen szórakoztató darabokban, amik ha valamiféle kis frissítésen, apróbb “ráncfelvarráson” esnek át, akkor a mai közönség is élvezhetőnek, kellemesnek tartja az így megújított produkciókat. Olyanoknak, amikre feltétlenül érdemes beülni, mert párbeszédei szellemesek, története magával ragadó és fantáziadús. A lényeg: kivonja a nézőket a napi mókuskerék forgásából és remek kikapcsolódást nyújt. Olyan szerethető és otthonosan fészekmeleg bennük minden, mert a miénk…